Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történetek csak hamarosan jönnek. Igyekszem megírni mind a kettőt. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-24

1245.Bejegyzés

Kellemes Húsvéti Ünnepeket! 2024

2024.03.31. 06:08, Saki-chan

1244.Bejegyzés

Kis helyzetjelentés a mivoltomról!

Sziasztok! Bocsánat, hogy íj módon eltűntem. Történt egy s más. Már nem csak bent tevékenykedek, hanem az udvaron is. Sok mindent elkezdünk anyukámmal csinálni. Ültetni, gazolni, megmetszeni a kákat és a bokrokat... Mindenféle kerti munkát. Jó sok meló van kint is. Bent ruhákat szelektáltam, ami még nincs teljesen kész. Illetve minden mást, ami már nem kell vagy rossz. Tavasz van, ez az időszak a tavaszi nagytakarítások ideje. Bútorainkat is szép lassan lecseréljük, kezdve az ágyakkal. Szóval mindig csináltam valamit, ami lefoglalt. Rajzolni vagy írni nem igen volt időm vagy kedvem. Kicsit írtam egyik nap, de még nem fejeztem be, de összeírtam vázlatban hogyan is szeretném. Holnap majd igyekszem befejezni. Restellem magam, hogy 1 hónapja nem jelentkeztem. >.< Kicsit megviselt voltam lelkileg is, így... Elnézést kérek a tunyaságomért.^^" Mindenkinek vannak rosszabb és jobb napjai...

Jelenleg tavaszi szünet van. Igen nagy a hangzavar körülöttem. Szabadidőmben játszani szoktam, mikor kedvem van hozzá. Épp a Shadow of the Tomb Raider-rel játszok. Ma vittem végig az a küldetést, melytől a legjobban rettegtem. Egy piranyhásat. Fúh, de utálom! Kiráz tőle a hideg és egész testem remeg, mikor azt kell megcsinálni. De sikerült! Hál' isten túl vagyok rajta! Mindkettőt megcsináltam, ami nagyon para. Azt hiszem a 77.%-nál járok a játékban. Bő 1 hónapig szüneteltettem. Nagyon szeretem, de ez a leges leg parásabb Tomb Raider játék a számomra. >.< 

Ha nincs nagy kedvem semmihez, akkor filmeket vagy sorozatot szoktam még nézni. Illetve egy animet, melynek szombatonként szokott kijönni egy új része. Ez a Yubisaki to Renren. Nagyon jó, romantikus anime, melynek a manga verzióját is olvasom. Futó mind a kettő. 10 rész jött ki eddig belőle és összesen 12 részes az anime. Ajánlom mindenkinek, ki szereti a nyugodt, romantikával teli animeket.^^

Igyekszem majd aktivizálódni, de míg ilyen sok munkám van, nehéz. Persze nem fogom csak ezért feladni a honlapom szerkesztését. Nagyon szeretnék rajzolni is, mert hónapok óta egy új rajzot sem csináltam. Pedig van még jópár karakter, kiket nem alkottam meg papíron. Ideje volna már, mert régóta tervezem.^^"

Na, de kívánok mindenkinek nagyon jó tavaszi szünetet és sok-sok pihenést! Vasárnap húsvét, lehet sok főttojást és sonkát enni. Én nagyon szeretem. :3 Mára csak ezzel a kis bejelentéssel vagy hogyan hívjam, jelentkezem. Élek még, nem tűntem el teljesen. Most viszont mennem kell. Mindenkinek szép estét kívánok, ki nálam járna! chuu~

2024.03.28. 20:58, Saki-chan

1243.Bejegyzés

The Awesome Adventures of Captain Spirit game

Sziasztok! Tegnap végig játszottam a "The Awesome Adventures of Captain Spirit" című jétákot, mely a Life of Strange 2 előtt játszódik. Pontosabban közben. Úgy 1 max 2 óra alatt végig lehet játszani. Ez attól függ mennyire nézel körbe és milyen gyorsan oldod meg Chris feladatait, melyeket játékosan hajt véghez, lefoglalva ezzel magát. Nekem nagyon tetszett. Bár kissé rövidke volt, de tetszett...

Történet: Chris egy 10 éves kisfiú. Édesapjával él, ki felesége elvesztése után alkoholista lett. Állásából kirúgták, így igen nehezen tudja eltartani fiát. Chris egy igen élénk fantáziával megáldott kisfiú, ki szereti a szuperhősöket. Magát "Lelkes Kapitány"-nak nevezte el. Ez a hősneve. Rengeteg rajzot készített hőstettekről, saját karaktereiről. Édesanyja művész volt, tőle örökölhette ezt a tehetségét és szeretne is olyan jól rajzolni, mint ő. Chris rendes, igen magának való kisfiú, ki sok gondot okoz apja számára. Az alkohol igen rossz hatással van rá, melytől indulatossá lett és nem épp egy minta apa...

A rövid kis játékból nem tudni meg sok mindent kettőjük életéről, de ha kijátszod a Life of Strange 2-t, abban jobban felfedheted életüket. A Diaz testvérek találkoznak is vele és segítenek neki... Csak a "Life of Strange: Vihar előtt" nincs meg nekünk. Egyedül azzal nem tudtam játszani. Remélem majd lesz rá lehetőségem. Nekem mindegyik játék nagyon tetszett és elégedett vagyok a végeredményeimmel.^^ Bátran ajánlom ezt is mindenkinek, ki szereti az ilyen játékokat. Most csak ezzel jelentkezem. Elnézést érte. Jön a jó idő, így az udvaron is elkezdtem tevékenykedni. Fárasztóbb, mint a házimunka. További szép napot kívánok mindenkinek, ki nálam járna! chuu~

 
2024.02.26. 16:21, Saki-chan

1242.Bejegyzés

Új, tavaszi design!

Sziasztok! Mint az látható, kékből zöldre változott az oldal külseje. Kitavaszodott, ha lehet így fogalmaznom. Már pár napja terveztem, hogy lecserélem, mert már nem aktuális. Nem lesz hó! Nem is igen volt sajna, így az oldalról is szeretném elfújni. Az idő még nem épp tavaszias, de egy-egy napra azért azzá szokott válni. Jelenleg borús, hideg, szeles és csapadékos napot írunk. Az elmúlt napok sem voltak kecsegtetőbbek. Utálom az ilyen időjárást. Álmosító, lehangoló és nem jó. Nem szeretem! >.<

Elsőnek nem tudtam hogyan is csináljam meg a fejlécet, mert nem akartam eltúlozni, de viszont hasonlóra akartam az előzőhöz. A színekbe olvadva, ahogy a téli. Most kedvenc színem, a zöldet használtam fel, hogy tavasziassá tegyem kicsinyke honlapomat. Erre azért kell egy kis időt szánni, hogy ne legyen túlságosan unalmas hónapokig ugyan azt a külsőt bámulni. Én kifejezetten szeretem, ha pár hónap után másmilyen külső néz vissza rám.^^ 

Ha már írással nem hozakodok elő, melyhez még mindig nincs nagy kedvem, hogy bevaljam az őszintét, akkor egy szép új külsőt csinálok már. Ideje lenne összeszednem magam, de lelki állapotom ezt nem igen teszi lehetővé. Igyekszem a gondokat háttérbe szorítani, de mivel kihatnak rám, így nehéz. Ah... Reménytelen eset vagyok. Tudom-tudom. Pont ezért nem ígérek semmit. Az idő is inkább altat, mint feltölt. Utálom. Utálom! Mondtam már? Hát persze! Aaah... *sóhajt* 

Várom már a tavaszt, a jó időt. Napsütést és a madarak csicsergését! A virágok illatozását és a természet ébredését! Tavasz gyere, várlak már nagyon téged! Na, de most mennem kell. Még csinosítgatok itt-ott, de még semmi érdemlegessel nem tudok előhozakodni. Addig is további szép napot azoknak, kik nálam járnak! chuu~

2024.02.24. 14:36, Saki-chan

1241.Bejegyzés

Life is Strange: True Colors game

Sziasztok! Sajnálom, hogy nem vagyok vmi aktív, de nem is vagyok olyan jó lelki állapotban, hogy egy sort is írjak. Igyekszem, de egy ideje már nem vett rá a lélek, hogy itt szerkesztgessem a honlapomat. Viszont néha rászánom magam, hogy a problémáimat elfelejtve, kikapcsolódjak. Szóval... Egy újabb játékról írnék most. Vasárnap kezdtem bele a "Life is Strange: True Colors" című játékba és tegnap sikeresen befejeztem. Hát, mit ne mondjak igen meglepő, de nagyon jó kis játék. Lányoknak ajánlanám főként, mivel csendes, nyugodt. Próbáltam a lehető legjobban megcsinálni midnent benne, de így is voltak dolgok, amiket nem vettem észre és elsiklottam felette. Viszont szerintem egész jóra sikeredett a végkifejlete. Semmit nem szeretnék lelpőni benne, vagy spoilerezni. Sok dolgot feloldottam benne. Elvileg minden emléket megszereztem, amik csak voltak a játékon belül. A vége happy end lett és sikerült párra is lelnie a karakteremnek. Nagyon tetszett, élveztem ezzel is játszani, mint a többi változatával. Összefüggésben nincs a többivel. Egy külön történet. 

Történet: Főszereplőnk, Alexandra Chen (Alex). 8 évvel később elhagyja nevelőszüleit, hogy újra találkozhasson bátyjával, Gabriel Chennel (Gabe), aki Haven Springben él. Oda adja neki a lakását, ahol szívesen fogadja mindenki. Ez a kis városka igen csendes, meghitt, barátságos és könnyen befogadja az embereket. Egy bánya vállalat működtetni, a Typhon. Egy igen nagyhatalmú vállalat. Alex hamar összebarátkozik a helyiekkel, kik nagyon szeretik a bátyját. Egy nap azonban baleset történik. Gabe barátnőjének fia, Ethan felszökik a hegyekbe, ahol robbanást terveznek. Szólnak róla, hogy oda mennek megkeresni, azonban a robbanást így is megtartják. Gabe életét veszti. Alex meg akarja tudni, hogy pontosan ki a felelős bátyja haláláért és mégis mért nem törődtek azzal, hogy figyelmeztették őket az ottlétükről. Mindenkinek segítünk, kik jól ismerték a bátyánkat. Nyomozni kezdünk, melyben ketten is a segítségünkre lesznek. Ryan (parkőr) és Steph (rádiós DJ)... Alexnek különleges képessége van. Megérzi mások érzéseit és olvas benne. Képes akár manipulálni is vagy elvenni. Mindegyik érzésnek más az aurája. Düh piros, félelem kék, boldogság sárga. Az elején ezzel igen nehezen birkózik meg, nagyon kihatnak rá. Főként gyerekként voltak vele gondjai. Viszont megbirkózik vele és képes lesz segíteni az embereknek... Megismerhetjük a végén hogyan is alakult Alex élete (5.fejezet), mely nem épp kecsegtető és kiderítjük mi-mért történt... 

Igazán jó történettel lett megírva a játék. A karakterek szerethetőek, bár nem mindegyik. A történet alakulása a döntéseinken alapszik, ahogy a többiben is. A döntéseink a végén hatnak ki legjobban a befejezésre. Izgalmas, kicsi rejtéllyel megfűszerezve. Nekem bejött!^^ Jó szórakozást kívánok annak, ki kipróbálja majd. Érdemes legalább 1x végig vinni. Mára csak ennyire futotta tőlem, de majd igyekszem összekapni magam. További szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

Alex és Ryan a baleset helyszínén beszélgetnek.

Alex ül a fesztiválon, a tábortűznél.

Alex és Ryan csókja

( Ezeket a képeket én készítettem, párat gondoltam megmutatok. )

2024.02.22. 11:34, Saki-chan
Elejére | Újabbak | Régebbiek | Végére |
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon