Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történetek csak hamarosan jönnek. Igyekszem megírni mind a kettőt. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék 2.évad - Részek
Bűvös Nyakék 2.évad - Részek : 3.rész: Mondj le róla!

3.rész: Mondj le róla!

Saki-chan  2020.08.22. 20:24

Reo megkapja a választ arra, melyet már nagyon is sejtett. Nem tágít Minori mellől, kitől annyira tiltják. Kíváncsi a lányra, ezért koslat utána, de barátnője keresztbe tesz neki... Vajon sikerül közel kerülnie hozzá?


 Az előző részben Reo szobájában szembe találta magát azzal a lánnyal, ki oly nagyon hasonlít Gyémántra. Egyenesen a tükréből lépett elő, mely mindkettőjüket ledöbbentette. A lánynál volt a nyakék másik fele, melyet elvesztett. Reo hazakísérte a lányt, hiszen ilyen későn nem szerencsés egyedül hazamennie. Úton a ház felé, hirtelen megtámadták őket. Egy furcsa alak csapott le a semmiből. Összecsapásukkor Reo keze megsérült. Eléggé nehéz helyzetben voltak, mivel fegyverük nem volt, hogy védekezzenek. A harcnak egy semmiből jövő nyílvessző vetett. A lány aggódva, hogy netalántán súlyos a sérülés, behívta magához Reot. Kis beszélgetés folytán kiderült, hogy a lány neve Minori Kagawa. Most, hogy mindketten tisztába vannak egymás nevével, már nem annyira idegenek egymásnak.... Reo pár nappal a történtek után meg akarta nézni Minorit, de pont akkor egy másik sráccal találkozott, kivel úgy látszott eléggé közeli kapcsoltban állnak. Úgy vélte lelép a helyszínről még mielőtt kukkolónak gondolnák. A cukrászdában Kazu botlott bele és egyből tudta mért is mondta neki Reo, hogy teljesen olyan, mint Gyémánt. Kifele menet észrevette, hogy Minorit követik, így utána eredt. Az a múltkori furcsa alak csapott le rá, de sikeresen megvédte és már vitte volna biztonságosabb helyre, mikor is az alakból legalább egy tucat lett. Mindeközben Reohoz kopogtattak be....
- Nyitom már! Nem kell olyan hevesen kopogtatni. - nyitja ki az ajtót morcosan - Te vagy? Hah?! - lép be hirtelenül az alak
- Tudtam, hogy egy nap összefuthattok, de reménykedtem benne ez nem fog megtörténni. 
- Hm? Miről beszélsz? 
- Gyémántról. - néz szúrósan szemeibe 
- Tehát még is ő az... - mondja halkan
- Jobb lesz, ha nem tartod vele a kapcsolatot vagy pórul jársz. 
- Vegyem ezt fenyegetésnek? - néz rá mérgesen
- Csak figyelmeztetésnek. - válaszolja - Az elmúlt egy évben teljesen jól megvoltunk. Aztán egy nap rólad kezdett beszélni. Egy férfiról, ki megmentette. Tudtam, hogy rólad lesz szó. Ahogy leírt és beszélt rólad, nem lehetett más. 
- Beszélt rólam? 
- Ismétlem...! Tartsd magad távol tőle! - lép közel hozzá kissé fenyegető módon - Hagyd, hogy úgy élje le az életét, mint egy átlagos lány. Nem kell, hogy ismét azzá váljon, melyet apánk akart. Most abban él, melyet mindig is szeretett volna. Nem kell egy olyan alak az éltébe, ki emlékeztetni fogja a múltra, mely sok szenvedést hozott el neki. 
- Most azt akarod, hogy mondjak le róla? Mondjak le arról, melyet aznap szerettem volna? - kérdi kissé felháborodottan
- Igen azt! Mondj le a húgomról! 
- Hmm... - néz rá mérgesen 
- Többet nem akarlak megkeresni miatta. - azzal elmegy
- Még, hogy mondjak le róla. Ch! Ha? - csörren meg telefonja
- Pajti... - hallatszik egy gyenge hang - Kellene a segítséged. 
- Hol vagy most?
- A lakásomon. Ő is velem van. 
- Hogyan?! - kerekedik el szeme
Azonnal odasietett Kazu lakásához, ahova Minorival mentek miután a támadást túlélték. Nem volt könnyű, mivel az ellenség jóval többen volt, de végül Kazunak sikerült őket legyőznie. Ahogy a terep tiszta lett, azonnal a lakására sietett. Reo felérve hozzá, meglátta Minorit, ki a kanapén feküdt eszméletlenül. Kazu mindent elmesélt, hogy mi is történt velük. Mért is eszméletlen Minori. Reo aggódott miatta. Nem tudták mit tegyenek, mivel nem tért magához. Valószínű sokkot kaphatott...
- Sajnálom, hogy ez történt. Azok a támadók tudták mit akarnak. Mintha...
- Nem mondtak semmit sem? 
- Nem. Egyikük sem beszélt. Bár csak egy volt, kiből a végén több lett. Hirtelen történt minden. Ha nem vagyok ott...
- Ha nem vagy ott, akkor elvitték volna vagy rosszabb. Szóval köszönöm. Hálás vagyok a segítségedért. - teszi vállára kezét
- Most mit csináljunk? Itt nem maradhat. Ha felkel...
- Tudom, hogy hova kell vinni. - mondja
Azonnal fogták és elvitték haza, ahol gondját viselik. Light mérges volt, de megkönnyebbült, hogy húga épségben hazakerült. Minori sokkos állapotba került, mely elájulásához vezetett, de reggelre kiheveri. Mivel minden hirtelen történt, így Reoék tartoznak egy magyarázattal. Elmesélte hogyan is kerültek vissza az élők világába és miként lett hús-vér testük, melyben új életet élhetnek... 
- Már egy éve élünk itt. A Takuya nevet vettem fel, így hívj is úgy. - néz rá kissé szúrós tekintettel - Semmi baj nem volt, míg nem találkozott veled. Azóta... Többször panaszkodott furcsa érzésekre és arra, hogy valaki figyeli. 
- Ne okolj engem azért, mert ezek történnek. - mondja kissé bosszúsan
- Igazság szerint nem téged okollak, hanem a nyakéket, mely összeköt benneteket. Az az oka mindennek. 
- Hah? Szóval a tárgy, melyet minden alkalommal megszállt? - kérdi Kazu
- Így is mondhatjuk. Az a nyakék egy összekötő kapocs közted és közte. Míg meg nem semmisül, addig ez így is marad. 
- De akkor az ő lelke megsemmisülne, nem igaz? - néz rá Reo Takuyara
- Pontosan. Sajnos nincs kizárva. 
- Hm. - néz Kazu Reora ki eléggé csendes 
- Azt kérem tőletek, hogy ne akarjatok az élete részévé válni. Főleg te nem. - néz Reora - Minori érdekében és a tiédben...
- Felfogtam! De, ha bajba kerül nem tudom garantálni, hogy nem segítek rajta. - néz határozottan rá 
- Hm. Ahogy gondolod. Most pedig jobb, ha mentek. 
Azzal mindketten elhagyták a házat. Kazu végig arra várt, hogy Reo mondjon valamit, mely teljesen az ellentettje lesz annak, melyet kértek tőle, de helyette csendben volt. Napok teltek el a történtek óta. Nem kereste, nem is találkoztak. Időre volt szüksége, hogy feldolgozza életébe visszatért az a személy, ki oly fontos neki. Mikor feldolgozta a történteket, elment kiszellőztetni a fejét. Valahogy ismét Minori iskolájánál találta magát. Az épület csendes volt, épp órán ültek. Sarkon akart fordulni, mikor hirtelen kicsengettek. Sietős tempóval hagyta el a kaput, de nem ment messzire. Látta ahogy a kapun lép kifelé, de nem volt egyedül. Barátai vele voltak. Gondolhatta, hisz a múltkor sem egyedül volt. Egy fa mögül leste őt, majd követni kezdte. Csak látni akarta, nézni tisztes távolságból. Egy cukrászda teraszán foglaltak helyet és fagyit ettek. Leült egy közelben lévő asztalhoz és ő is rendelt magának egy kelyhet, hogy ne legyen olyan gyanús. Újságot olvasott. Átlagos dolgokról hallotta őket beszélgetni. Mikor el akarták hagyni a helyet, Reo is menni készült, mikor hirtelen közbeszóltak...
- Hé! - csap az asztalra - Mért leskelődsz utána?
- Hah? Te vagy az a lány, ki mindig vele van. - lepődik meg Reo
- Igen és megvédem az olyan perverz alakoktól, mint amilyen te is vagy. - mondja mérgesen
- Nem vagyok perverz. Csupán véletlen, hogy itt találkozunk. 
- Óh, valóban? Kétlem! Tartsd magad távol tőle vagy velem gyűlik meg a bajod! - néz rá fenyegetően
- Na ne mond. Egy ilyen középiskolás lány mint te, mit tudna tenni ellenem? - néz rá cinikusan
- Ne akard megtudni! - néz határozottan szemébe, mely egy villanásra vörös lett
- Ha? - lepi meg ez Reot
- Kopj le, öreg! - azzal sarkon fordult
- Öreg? Nem vagyok sokkal idősebb nálad. - mondja halkan
Reo nem hallgatott rá és ment a lány után. A határozottsága és ahogy viselkedik arra késztette, hogy megtudja ki is ő valójában. Mért van Minori mellett. Látszott rajta mennyire erős jellem, kit aligha lehetne eltántorítani attól, melyet a fejébe vesz. Biztos távolságból követte, ki látszólag Minori sarkában volt, aki barátjával sétált hazafelé. A lány tudta, hogy követi. Befordult egy másik sarkon, hogy ezt a tudtára is adja. Mikor Reo fordult volna ugyan arra, hirtelen berántotta egy bokorba...
- Hé! Mi a fenét csinálsz?!
- Maradj csendben! - fogja be száját - Mért követsz? Talán most engem arasz, mert nem vagyok olyan könnyűvérű!
- Eszem ágában sem volt követni. Csak... 
- Akkor Minori után koslatsz? Tudod, neki van barátja. Jobb lenne, ha nem bolygatnád fel a kapcsolatukat. 
- Hmm... - néz komolyan - És... 
- Gondolom azt akarod megkérdezni, hogy mióta járnak, igaz? - néz rá gyanúsan - Úgy 1 hónapja. Ezért is mondtam, hogy ne kontárkodj bele a kapcsolatukba.
- Egy hónapja. - gondolja - Akkor még biztos nem...
- Még nem csókolóztak, ha erre gondolsz. 
- Honnan veszed, hogy erre gondoltam? 
- Az arcodra van írva. Jobb, ha megyünk mielőtt észrevesznek bennünket. Elég nehéz lenne kimagyarázni, hogy veled bújtam el ide, mikor utállak. 
- Hmm. - néz rá mérgesen - Ja. 
- Mentem is. Te maradj itt, míg tisztes távolságba érek. - állna fel, de megbotlik egy ágban - Áh!
- Hé! Vigyázz hova lépsz! - szól rá
- Menj már odébb, így nem bírok felállni. 
- Hah? - hallják meg őket 
- Uhm! Áh! - esnek ki mindketten a bokorból
- Hah? Ayako? - pislog rá értetlenül Minori
- Sz-szia, Minori. 
- Hah? - pillantja meg Reot, ki épp magát porolja le
- Ha? - veszi észre Minorit - Helló. - köszön oda nekik kissé zavartan - Hm. - majd Minori pasijára pillant, ki nem érti mi folyik itt
- Bocsi, hogy megzavartunk titeket. Már megyünk is. - tolja maga előtt Reot Ayako - Menj már! Viszlát a suliban. Sziasztok!
- Öhm... - meg sem bírt szólalni
- Jól vagy, Minori? - kérdi
- I-igen. Mehetünk. - karol belé, majd tovább mennek
- Most mért tologatsz? Már nincsenek itt, nem látnak.
- Fenébe! Pedig nem akartam, hogy meglássanak! - mérgelődik - Na, mindegy. Most hazamegyek. Te is tedd azt és hagyd békén Minorit!
- Hm. És, ha nem? 
- Uhm... - néz rá durcásan - Csak hagyd és kész. - azzal elmegy
Reo is hazament. Végig arra gondolt, ahogy Minori nézett rájuk. Nagyon meg volt lepődve, mikor együtt látta őket. A barátja pedig jóképű volt. Ezt sem bírta kiverni fejéből. Tudta, hogy magyarázattal tartozik Minori felé, de mivel semmi közük egymáshoz, így nem lenne sok értelme. Újra látni akarta, még akkor is, ha nem beszélhetnek egymással. Nehezen bírt aznap elaludni...
 
Másnap Minoriéknak épp testnevelés órájuk volt. Futással kezdtek bemelegítésnek. Eléggé meleg volt aznap...
- Jól vagy, Minori? - kérdi Ayako aggódva
- I-igen, csak meleg van. - válaszolja
Beálltak a rajtvonalhoz és már kezdték is a futást. Minori eléggé rosszul érezte magát, de nem szólt senkinek sem. Következő órán állapota még jobban rosszabbodott, de igyekezte elrejteni ezt mások előtt. Ayako viszont furcsán nézett rá. Aggódott érte. Szótlanabb volt a megszokottnál. Az óra elkezdésekor semmi baj nem volt. Azonban, ahogy a tanár belépett...
- Keress meg! Jöjj el hozzám! - hallatszik a suttogás
- Hah? - kapja fel fejét Minori - Már hangokat is hallok? Talán kezdek megörülni? - kérdi magától, fejét fogva
- Keress meg! Jöjj el hozzám! - hallatszik újra
- Hah? Ki az? - néz körbe ijedten, de mindenki a füzetébe jegyzetel
- Kagawa kisasszony jól van? Kihez beszél? - kérdi a tanár úr
- S-senkihez, Tanár úr. Bocsánat. - kér elnézést - Tényleg megőrültem. Biztos csak én hallom ezeket a hangokat. - gondolja
- Jöjj el hozzám! - ismétlődik 
- Hm? - néz az ablakra, melyben egy alak tűnik fel - Hah?! - ugrik fel ijedtében
- Kagawa kisasszony! - szól rá erélyesebben a tanár 
- Én... - szólalna mikor hirtelen elájul
- Minori! - kiáltja Ayako odafutva hozzá
Azonnal a gyengélkedőbe vitték és szóltak a bátyjának, hogy elájult az óra közepén. Takuya azonnal sietett az iskolába. Minori még mindig eszméletlen volt. Nem tudták magához téríteni. Pár óráig nem volt magánál. Mikor felkelt a doktor azt mondta valószínű vérszegénység, melyet kiküszöbölhet sok pihenéssel és rendszeres táplálkozással. Takuya állította, hogy normálisan eszik és az alvással sincsen gondja, de igyekeznek betartani az utasításokat. Aznapra Minorit hazaküldték. Reo ismét a kapunál várt rá, mikor is Ayako lépett oda hozzá...
- Ismét itt vagy perverz?
- Nem vagyok perverz. - néz rá morcosan - Hm? Minori nincs veled? 
- Hazaküldték. Elájult az óra közepén. - mondja, miközben aggódva süti le tekintetét
- Hogyan?! - szűkül össze szembogara
- Nem tudom mi történhetett. Valakihez beszélt, majd hirtelen megijedve elájult. Állítólag csak vérszegénység, de ez... Kétlem, hogy az lenne. 
- Hmm... - néz mérgesen Reo ökölbe tett kézzel
- Ugyan olyan mérges vagyok mint te. Semmit sem tehettem érte. Pedig én vagyok az, kinek meg kell védenie. - szorítja ökölbe kezét
- Bárcsak...
- Megmondtam, hogy mondj le róla és hagyd békén. Majd én mellette leszek. Én vagyok a legjobb barátnője és a testőre. Ezt a feladatot kaptam. - néz rá határozottan
- Mindenáron meg fogom védeni, bármit is mondtok! - azzal sarkon fordulva otthagyja
Minori gyenge volt, szobájában feküdt az ágyán. Próbált aludni, de folyamatosan azt a hangot hallotta fejében, melyet az órán. Addig-addig mondogatta azokat a szavakat, míg fel nem ült ágyán. Fájt a feje tőle. A hangok lassan az őrületbe kergették. A tükörre nézett, melyben ismét ott állt az alak. Hívta őt. Hívta, hogy menjen hozzá. Próbált nem figyelni rá. Ekkor a nyakék darabkája izzani kezdett, fényesebben világított mint egy lámpa. Nem értette mért van ez nála, mikor már visszaadta Reonak. Egyre erősebben fájt a feje. A tükör elé lépett, majd lassan meg akarta érinteni...
- Hol van Minori? - ront be házukba Reo
- Még is mit keresel itt?! - kérdi mérgesen Takuya
- Hol van?! Áruld el! 
- Fent a szobájában. 
- Francba! - rohan fel a lépcsőn
- Hah? - néznek ijedten, mikor benyitva hozzá egy sötét árny nyúlt ki érte a tükörből
- Minori! - kiáltja Reo
 
Folytatjuk!

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre