Mért van az,hogy mikor megszeretsz valakit vagy valamit,akkor rá kell ébrednek,hogy nem kaphatod őt meg. Hisz számodra elérhetetlen. Le kell mondanod róla,mikor már annyira megszeretted,hogy szíved is beleszakadna,ha elveszítenéd. E szeretet,hozzáköt,és nem akarod,hogy elmúljon. Soha. Szívből szereted,ahogy ő is téged.....Erre lesújt rád egy csapád és elveszi tőled. Olyan dolog történik,melyre nem is számítanál. Mintha az égiek nem akarnák,hogy vele legyél. Hogy megérinthesd,érezve teste melegségét....és,hogy szerethesd....Az sem számít nekik,ha a szíved törik össze,és lelked üressé válik....Számukra mind-mind nem fontos,csak az,hogy te távol legyél tőle. Más már teljesen lényegtelen...

Én Diamond csak egy szellem vagyok. Semmi több,csak egy átlátszó lélek,aki azért él,hogy mesterét szolgálja az idők végeztéig. Számomra nincs más cél csak őt szolgálni,vele harcolni a csatákban és győzelemre vezetni. Ennél nagyobb megtiszteltetés soha nem érhet "élete" során. Én mindig is egy szívtelen fegyver voltam,aki gyilkolt és mindent elpusztított,ami csak az útjába került. Nem számított,hogy mégis mi vagy ki az,csak a győzelemért küzdöttem. Hmmm...
Rengeteg Mesterem volt már,meg se tudnám számolni már,hisz évezredek óta ilyen vagyok. Létezem mert ezt akarták. Létezem mert így hozta a sors...Létezem,hogy szolgálhassam azt,aki méltó rá....Létezem,mert....Már nem igen tudom,hogy mért....de....Ez most nem igen fontos. Most lássuk csak milyen harcokban jeleskedtem és mi is történt velem,hogy szellemmé váltam,egy lélekké,mely egy nyakékben raboskodik...
  Még kislány voltam,mielőtt ilyen lettem. Sok-sok ideje már,hogy ez történt. Bátyámat tavaly vesztettem el,egy csatában életét vesztette,de testét nem találták meg. Emiatt igen csendes lettem, és nem játszott velem senki. Hiányzott a testvérem,aki mindig mellettem állt és védelmezett. Hiába segédkeztem a velem egykorúaknak...Ez sem értékelte őket....Akkor még nem értem,hogy mért,de mára....Tisztában vagyok ezzel. Édesapám egy nagyon gazdag uralkodó volt,teli vagyonnal és semmi gondja nem akadt. Bánatos sem volt,bátyám elvesztése miatt,csak a hatalom érdekelte. Csodaszép otthonban éltünk,ami mellett egy hatalmas erdő terült el. Egy kis folyó és egy tavacska volt benne,ahova sokszor lejárogattam,mikor éppen nem figyelt rám senki. Szerettem elmélkedni sokfajta dolgon,hogy én mért nem mehetek el sehova,és hogy mért van,hogy mindenki elkerül....
Gondolataim teljesen elleptek,és már nem is akartam igazán semmit sem. Csak válaszokat,csak válaszokat. Fiatalként nem igen értettem meg semmit sem,csak éltem hétköznapi életem,ám mikor elég érett lettem...Olyan 10....Apám harcosnak neveltetett tovább. Mivel fiú helyett én születtem meg,így rajtam állt a sor,hogy megtanuljam családunk harci tudását,és képességeit. Belőlem legyen az új harcos,és majd utána uralkodó. Egy kiváló sensei vett kezelésbe,és ekkor ismerkedtem meg Readal,aki hozzám hasonlóan ifjonc kis harcnövendék volt. Nagyon jól kijöttem vele,hisz senki mással nem tudtam beszélgetni vagy játszani. Végre volt velem egykorú,akivel mindezeket csinálhattam. Nagyon kedves és ügyes fiú volt,velem ellentétben. Én sokat botladoztam és hibáztam,míg végül sikerült elérnem azt,ahol most is tartok. Bennem volt az a gén,ami felsőbbrendűvé teszi az embert,bár én ezt nem érzékeltem. Elnyomtam magamban,a bánattal együtt. Hosszú éveken át edzettünk,ettől egyre ügyesebbekké és ügyesebbekké váltunk. Néha mókával párosítottuk a dolgokat...Még emlékszer arra,mikor elsőnek megláttam őt. Kis kölyökpofi arca volt,és nagyon kedves mosolya. Látszott rajta,hogy könnyen barátkozik,és nem néz le úgy,mint a többi gyerek. Más volt,különb náluk. Furcsa volt velem egykorúval lennem,de ha ő volt az,ki mellé rendeltek,akkor nem hátráltam meg. Meg akartam ismerni,és megtudni dolgokat róla....
- Szi-szia. Di-Diamond vagyok. - mutatkozik be,és kissé zavarban van
- Szia. Milyen fura neved van. De nekem tetszik. - mosolyog rá kedvesen
- Ko-komolyan? Ühm. - elsőnek csodálkozva nézett,majd elmosolyodott
- Az én nevem,Read. Örülök,hogy megismertelek Gyémánt. Biztos jó csapatot fogunk alkotni te meg én. Ebben biztos vagyok. Bár te lány vagy,de mégis érzem,hogy jó barátokká válhatunk.
- Ba-barátokká? Komolyan?
- Igen. Hisz nem látszol vérszomjas fenevadnak,az vagy?
- Fenevad?
- Csak vicceltem. Te egy aranyos lánynak tűnsz. Gyere,megmutatom,hogy hol fogunk edzetni ezentúl.
- Hah? Re-rendben...Read....
Kissé szokatlan volt pont egy fiúval együtt lennem,de úgy érzetem,hogy benne megbízhatok,és nyugodtan beszélgethetek vele. Minden rendben ment,és apám ennek nagyon örült,büszke volt rá,hogy igazi harcos lettem. Úgy hittem,hogy ezzel bebizonyítottam rátermettségemet,és végre örült annak,hogy lánya felér egy fiú erejével. Persze ez mind csak én gondoltam. Valójában csak a fele volt igaz. Nem sejthettem,hogy céljai vannak velem. Nagy céljai,melyekre én még nem lennék képes,de
képesnek kell lennem. Hisz a vére vagyok,egyetlen örököse. Az edzések egyre keményebbek és keményebbek lettek. Fára felkötözött mozgó farönköket kellett a kezünkkel megállítani,majd ellökni. Azon kellett egyensúlyozni,miközben egy mély szakadék fölött állsz. 1 perc alatt kellett felmászni egy több méter hosszú fára,ami nem éppen egy könnyed művelet volt. Vad folyókban úsztunk,árral szemben. Búvárkodtunk különböző pénzérmékért. Vadásztunk is,persze hogy nem éppen nyulakra.
Áh,dehogy! Épp ellenkezőleg....Nem volt egy leány álom,azt elhihetitek! Vastag cölöpökön fél lábon álltunk,órákon át. Hol egyik,hol másik lábunkkal. Az ütéseket és rúgásokat kemény fából készült bábúkon gyakoroltuk,míg el nem törtük azt. Akkor nem igen jutott mókázásra idő. Read és én kiálltuk az összes próbatételt,és mondhatom,hogy egész jól teljesítettünk. Pihenő időnket beszélgetéssel töltöttük el,hogy megismerjük egymást. Óóóh,az a fiú. Annyira kedves volt velem. Megosztottuk az ételt egymás között,mókáztunk a folyóban fürdés alatt. Nagyon szerettem vele lenni,de nem is tudom igazán,hogy mért....
- Hé! Így tiszta víz leszek! Nem hallod? Read! - szólítja fel fröcskölőjét Gyémánt
- De hisz úgyis fürödnöd kell nem igaz? Akkor nem árt,ha alaposan vizes leszel mindenhol.
- Szóval alaposan? Akkor ezt kapd ki! - fröcsköli vissza a fiút
- Ezzel aláírtad a vizes ítéleted! Megfürdeeesz! - próbálja elkapni
- Hi,hi,hi....Áááh! - nevetve menekül előle
- Elkaplak! Előlem nem menekülsz! Váááh!
- Ááh! Ha,ha,ha,ha....
-"Milyen szép így vizesen. Csodaszép a mosolya,és nagyon aranyos mikor nevet."
- Minden rendben,Read?
- Igen,csak....Elgondolkodtam.
- És min?
- Hogy,milyen szép lánnyá lettél? Kész nő.
- Én? Nő? Attól még messze vagyok,nem gondolod?
- Szerintem...nem....Gyönyörű vagy. - simogatja meg arcát
- Read....
Szánk lassan,csak egy kis pillanatra,de összeért. Meleg volt az ajka,és a teste is. A vízben állva szájon puszilva álltunk. Ekkor sem tudtam még,hogy mégis mért csinálják ezt az emberek,de jó érzés volt. Minden nagyon nagyszerű volt,és igazán jól éreztük magunkat. Semmi sem ronthatta el örömünket. Legalábbis úgy gondoltuk, hogy nem. Hisz semmi baj nem volt velünk,mindent megtettünk,amit csak tudtunk. Néha hibáztunk,de helyre hoztuk,és egyre jobban teljesítettünk. Úgy éreztem végre van olyan személy, aki emberként tekint rám és tudja,hogy bennem megbízhat. Ez jó érzésekkel töltött el. Sok időt együtt voltunk,kitartottunk a másik mellett és sohasem hagytuk cserben. Ha kellett,megpróbáltuk a másik hibáján javítani,hogy meg tudja csinálni,vagy esetleg jobban. Rengeteg mindent megtanultam abban az időben. Szaltót,hátraugrásokat,sorozat ütéseket és rúgásokat,fán felfutást és ugrálást. Hogy hogyan védekezzek,és miképp vágjak vissza. Erőm és önbizalmam nőni kezdett. Bátrabb lettem és ügyesebb, amilyen előtte sohasem voltam. Remek érzés volt mindez. Igaz,hogy fárasztó úton jutottam el idáig,de megérte,hisz azzal lehettem,aki hitt bennem és segített a nehéz percekben. Az elején már majdnem fel akartam adni,mivel egyik karom súlyosan megzúzódott,de láss csodát....Egy kis harcos lánnyá értem.^^ Én voltam a legfiatalabb női harcos,más nem volt. Ezzel ki is emelkedtem,hisz a lányok többsége nem bírta volna ki eme kiképzést. Elhasaltak volna mind. Apám látta,hogy itt az idő,és jöhet a következő lépés. Eljött az,mikor kiállhatok érte....Persze egyáltalán nem gondoltam volna,hogy máris a mély vízbe dob,és egy hadsereg ellen küld. Pont azon a napon egy csapat harcos,apám ellen szövetkezett,és meg akarták törni uralmát,és ezt ő nem hagyhatta. Katonáival,élükön velem állított csatába....
- Ne menj,kérlek! Ez túl hirtelen jött neked,nem hiszem,hogy kibírnád. Belehalhatsz! Maradj,és én segítek neked elbújni apád elől,hogy ne találhasson meg! - fogja meg közben a kezét Read
- Hah? Szóval úgy hiszed,nem vagyok képes arra,hogy győzzek? Gyengének látsz? Mond csak,te nem hiszel bennem? Nem hiszed,hogy győzhetek? Én azt hittem te elhiszed ami vagyok!
Ha nam,akkor jobb ha nem jössz velem! Maradj itt és bújj el,nehogy meghalld ahogy az ellenség felkiált félelmében!
Ez lesz győzelmünk édes hangja! Az erőmmel,és ügyességemmel győzhetünk! Nincs számunkra lehetetlen!
Bizonyítanom kell apámnak,hogy méltó vagyok örökösének! Ha nem,akkor jobb,ha vissza se térek.... Most pedig,ha megbocsátasz....Mennem kell! - azzal elhúzza kezét és otthagyja
-"Mi üthetett belé? Biztos az apja beszélte rá erre,hisz egyedül képtelen lenne ilyen döntést hozni. Jobb,ha figyelemmel követem,hogy hogyan alakul a csata. Bár kétlem,hogy túlélné,hisz nem tudhatja kik lesznek ellenfelei. Lehet,hogy erősebbek lesznek nála és már az elején elbukik!" - komolyan néz
Ha bajba esnél,én melletted leszek...Gyémánt.... - majd utána indul
Részben igaza is volt,hisz apám miatt tettem,amit tettem és nem önszántamból. Ha tehettem volna,vele megyek és elfutok a halál
elől,ami rám várt. De nem...Nem torpanhattam meg,hisz nem ezért edzettem oly sok héten,hónapon át. Nem leszek gyáva csiga,aki a házába bújik,ha veszélyt érez. Szembeszállok a gonoszsággal és elűzöm! Apám büszke lesz rám,ha meglátja mikre vagyok képes. Soha nem adom fel,ha kell a halálig küzdök! Ez a mondat járt a fejemben,és adott erőt! Elindultunk hát,és vad csatát vívtunk a lázadókkal. Mindenütt vér folyt,csak úgy csattogtak a kardok,és más fegyverek. Istenem,hogy mennyi katona halt meg akkor...Nem is bírom megszámlálni,hisz oly sokan voltak,hogy rossz visszaemlékezni. Nem maradtunk sokan,de az ellenség is súlyosan megfogyatkozott. Alig maradt erőnk,így próbáltunk minél hamarabb leverni a maradék ellenszegülőt is. Mikor már győztünk volna,egy váratlan harcos jelent meg a szinen,és mindenkit megölt. Nem látszott embernek,és mérete is nagyobb volt az átlagnál. Fülei hegyesek voltak,akár egy Démoné. Már csak én maradtam,aki szembe szállhatott ezzel a fenevaddal. Hiába voltam fáradt,én akkor is visszavágtam. Keményen folyt a csata. Mindenhol hullák hevertek,és vér áztatta a talajt,már már szinte alig lehetett ott megmaradni,hisz a látvány nem éppen egy magamfajta lánynak való. A varjak is megérezték a dögszagot,így sokan odacsődültek. Kardommal többször lesújtottam a harcosra, de az még keményebben válaszolt. Tudtam,hogy így nem nyerhetek,így fürgeségemmel próbálkoztam. Néha volt egy-egy szerencsés mozdulatom,de mindez semmiségnek tűnt neki. Nem tudtam,hogy mégis ki lehetett az,de nem is ez számított,hanem az,hogy mivel ő nem harcolt,így ereje teljében csaphatott le ránk. Olyan lehetett,mint egy tartalékos,akit akkor vetnek be,mikor az ellenfél nehéz küzdelem árán,azt remélte győzött. Nagy hibát követtünk el,hogy mi minden emberünkkel harcoltunk. Sajna ezt már nem lehetett visszacsinálni. Én rontotta el,így engem terhel a felelősség. Persze,egyből magamat hibáztattam,hiszen nem tudtam feltámasztani harcos társaimat. Küzdelmem itt látszott elbukni. Kis erőt véve magamon sikerült a harcos jobb szemét megvágnom,melyből ömlött a vér. Ettől persze csak feldühítettem, így keményebbé vált. Erőm fogyóban volt,és ellenfelem könnyedén végzett velem. Egy váratlan csapással mellkasba szúrt,majd egy fának vágva fejemet súlyosan bevertem. Eszméletlenül nem láthattam,ami utána történt....Akkor megérthettem volna,hogy mégis mért akarták,hogy én is harcba induljak....
Read rémülten nézte végig halálomat,és már nem tudott rajtam sehogyan sem segíteni. A harcos ahogy jött,úgy is ment el. Dolgát elvégezte,és győzelmet aratott,bár ők is sok embert vesztettek. A lázadók végül visszavonultak és többet nem is kíséreltek meg újabb támadást. Engem egy furcsa laborba vittek,és mindenféle vizsgálatot láttak el rajtam. Erről persze semmit se tudtam. Apám végig ott állt mellettem és komoly,mit sem mondó arccal nézett le rám. Rám,egyetlen vérére,aki szintén halott. Még szomorúság sem volt tekintetében,csakis valamiféle....Hogy is mondjam....Örült annak,hogy életem vesztettem. Nehéz ezt elhinni számomra,de ez így volt. Lenézett és cseppet sem érdekelte mi történt velem. Később egy furcsa családi ereklyét hoztak,majd mellém helyezték. Egy furcsa ékkő segítségével elválasztották lelkem testemtől. Olyan varázslatnak tűnt,kántálásnak...
Egy szöveget olvastak fel a nyaklánc háttujáról. Ez csinálta velem,amit mondtam. Két részre szakadtam. Lelkem az ékkőbe szállt,melyet a nyakláncba helyeztek és azzal is csináltak valamit. Mintha bezártak volna oda. Erőmet,vagyis hogy ne tűnjek el véglek,az ékkő szabályozta. Az tartott épen és sérthetetlenül. A nyakék törhetetlen volt,csak bizonyos támadások sérthették meg. Leginkább Lélekfalók törhették szét,hogy azzal engem pusztítsanak el. Persze akkor még nem voltak olyan lények,melyek szembe mertek volna szállni apám haragjával. Csak páran mertek,de azok mindig elbuktak,azaz nagy részükben... Persze az biztos kérdéses marad számotokra,hogy hogyan is lettem én egy fegyver. Ez pofon egyszerű....Vagyis,talán. Mint mondtam a nyakék ősidők óta a családom tulajdona,és összesen 3 létezik belőle. Mindegyik egy lélekhez tartozik. Úgymond...kiválasztottakhoz. Én pont az vagyok,egy kiválasztott,aki a lánchoz tartozik. Lelkem felsőbbrendű,és nem a mennybe
vagy pokolba való. Annál sokkal rosszabb helyre,vagyis számomra rosszabb. Még így is bonyolult mi? Sebaj,majd megértitek. Lényeg,hogy 3 felsőbbrendű lélek van,melyekből én vagyok az egyik. Szívem tiszta,de lelkem haraggal teli,így lettem én értékes apám számára. Örökre a nyakék rabja maradok,és akinél ez van,annak a személynek leszek én hűséges szolgája. Csak az lehetett a Mesterem,aki az Okizawa család vérvonalában van. Azzak a klánnak,családnak a leszármazottja. Őket kell szolgálnom
és védelmeznek,míg az utolsó meg nem hal. Hogy azután mi lesz....Magam sem tudom. Ezt ne kérdezzétek! Miután a "szertartást" elvégezték,mehettem utamra. Testemmel nem tudni mit tettek. Eltűntették,hogy soha többet nem találjon rá senki sem. Mintha nem is lett volna...Ezek után igyekeztem megtalálni azt,aki érdemes az erőmre. Ez nem volt nehéz. Kemény és véres csatákban vettem részt Mesterem oldalán. Apámat sorozatos győzelemre és hatalomra vezettem. Nem volt,ki leverjen bennünket. Évszázadok alatt rengeteg Mesterem volt,legtöbbjük kegyetlen és harcra éhes. Voltak,aki csak önvédelemből öltek,esetleg magán jellegű célokra használtak. Mint például pénzszerzés. Ennél mocskosabbat el sem bírtam képzelni....Hiába voltam kedves és jószívű,ha Mesteremben dúlt a gonoszság és a rosszindulat,akkor én is olyanná lettem. Szívtelenné
és harciassá. Hajam akkor szokott megnőni,és vörös színűvé változni. Szemeim is csupa gonoszságot,vadságot árasztanak. Elvakít a düh és mindenben csak a rosszat,a fenyegetést látom....
Neked mi lakozik a lelkedben? Jóság vagy esetleg a Gonoszság? Fény vagy Sötét? Néha jobb,ha hagyod a benned lakozó vadat kitörni,hogy kitombolhassa magát. Hisz nem rejtheted el örökké őt. Egyszer ki fog szabadulni,és számodra olyanoknak árt,akiket szeretsz vagy esetleg gyűlölsz. Hidd el én tudom,hisz nem ma keltem ki a síromból.....

Folytatása következik.....
 

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés