Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

782.Bejegyzés

Boldog Húsvétot! 2018

2018.04.01. 07:34, Saki-chan

781.Bejegyzés

Márciusi design

Sziasztok! Így március utolsó pár napjában lecseréltem a fejlécet, de csak azt. A színek maradtak. Hiszen a tavasz már ott van a levegőben. A hó szerencsére elolvadt és, ha minden igaz jön a felmelegedés. Reméljük ez igaz és nem fog több hó esni, csak novemberben. :P Gyorsan összedobtam a fejlécet, mely egy cuki Miku. Nagyon szeretek vele designet csinálni, mert nagyon aranyos és rengeteg képet lehet róla találni. Biztos nagyon sok ember szereti. Egy igazi egyéniség. :)

Eléggé könnyeden indult a napom, szinte minden házimunkát meg tudtam csinálni. Csak a vasalás nem ment. Aztán jött a délutáni hiszti... Még 2 napig lesz ovi, majd jön a tavaszi szünet és hétvégén itt a húsvét. Hogy a nyuszi el jön-e hozzánk az kérdéses, hiszen a gyerekeink nagyon rosszak voltak (nincs rossz gyerek, csak eleven).... Nem is érdemelnek semmilyen édességet, főleg nem játékokat! Nagyon elevenek mostanában és alig lehet velük bírni. Egyedül nehéz. Na, de... Most már lassan vonulok én is nyugovóra. Persze előbb veszek egy forró fürdőt, megmosom a hajam és aztán bújok be az ágyba. Biztos ti is ugyan ezt teszitek majd. További szép estét minden kedves látogatómnak. Oyasumi! chuu~

2018.03.26. 18:57, Saki-chan

780.Bejegyzés

Még élek, nem haltam meg!

Sziasztok! Bocsánat, hogy csak így eltűntem, de eléggé elfoglalt voltam és nagyobb szünetekkel jutottam gép elé, melyet nem igazán töltöttel el azzal, hogy frisset hozzak. Egyrészt nem votl kedvem, másrészt nem volt hosszabb idejű nyugalmam. Történt egy s más mialatt nem voltam. Szerencsére már nem vagyok beteg, bár idő közben rám szokoptt jönni a köhögés és az nagyon kellemetlen. Fulladozok, szinte rokázok tőle, de nem mindig van. Biztos, hogy vmire allergiás lehetek, csak nem tudok róla. Pollen vagy hasonló. Na,de nem lényeges...

Voltunk tegnap védőnőnél nagyfiammal és kislányommal. Molli baba már 3920 gramm, hosszra nem tudom, nem mérték le. 680 grammot hízott 2 hónap alatt. Ez nagyon szép súly és minden rnedben a súly gyarapodásával. Mindent megeszik, amit csak kap. 1 hónap múlva kell vele vissza mennem... A nagyfiamnak pedig valószínű kiújult a tej és tojásfehérje allergiája, mivel kiütéses a bal lába. Persze ezt akkor tudjuk meg biztosra, ha vért vesznek tőle. Majd kedden beviszem dolkihoz, hogy kapjunk beutalót és megtudjuk hova kell vinnem. Fel Pestre a Hein Pál Kórházba, ahova annó is vittem vagy elég, ha Nagykátára viszem, ami közelebb van....

Igyekszem majd jönni vmivel, de holnap jön ide párom legfiatalabb öccse, így nem hiszem, hogy gép elé kerülök. Hoz nekünk pár cuccot, melyet "anyósék" küldtek és én is kértem 2 dolgot, mely ott fent olcsóbb Pesten. Filmeket is visz majd el, meg gondolom beszélgetnek is majd. Voltakább nem ezért jön, hanem látni szeretné hol is élünk. Mindenki az! Már csak Niki és a gyerekek nem látták hova is költöztünk, na meg Eszti és a lányok (ők szerintem nem is fogják). Persze ez jó, hiszen eddig mindenki jó véleménynel volt az otthonunkról, melyet majd úgy is szebbé teszünk idővel. :)

Lassan majd cserélem le a designet, mivel nagyon romantikus és rég elmúlt valentin nap. Persze eredetileg nem is arra készült. Néztem, hogy már 1 hónapja ez van fenn. Mint azt tudjátok, havonta váltok, ha tudok. :P Na, de nem szaporítom tovább a szót. Élek és virulok, csak időm nincsen. Amint tudok, hozok frisst. Kis türelmet. További szép estét minden kedves látogatómnak! Oyasumi! chuu~

2018.03.23. 23:35, Saki-chan

779.Bejegyzés

Sajnos betegeskedem...

Sziasztok! Bocsánat, hogy eléggé inaktív lettem megint, de nagyon sok a dolgom mostanság és akadtak gondok is, melyek idegessé tesznek. Szeretnénk őket minél hamarabb megoldani, hogy nyugodt és csendes életünk legyen. Továbbá tegnap óta eléggé beteg vagyok. Ma már rosszabbodott. Köhögök és folyik az orrom. Biztos azért fáztam meg, mert az oviban kiizadtam és utána kiléptem a hideg levegőre. Ez nem is egyszeri alkalom volt. Biztos lesz még ilyen alkalom. Remélem most m,ár jó idő jön és nem kell a nagykabát....

Továbbá... Tegnap előtt észrevettem, hogy a LÁTOGATÓIM SZÁMA MÁR TÖBB, MINT 47.000! Nagyon szépen köszönöm nektek, hogy ilyen sokan lettetek és olvassátok az oldalamat. Remélem sok viosszatérő olvasóm is van, azért ilyen szép a létszám.- Hálás vagyok nektek, hogy mindvégig kitartottatok az oldal mellett és ugyan úgy felnéztek rá. Én igyekszem mindig csinosítgatni és feltenni ezt-azt, ahogy tudom. Anyukaként már teljesen más az életem, nézzétek el nekem. Továbbra is szeretettel várlak titeket a honlapomon és bízom benne, hogy év végére ez a szám majd eléri a 80 ezret. :) További szépséges, betegségtől mentes napot kívánok minden kedves látogatómnak! chuu~ 

2018.03.11. 07:22, Saki-chan

778.Bejegyzés

Rajzok beszkennelve!

Sziasztok! Részt ugyan nem, de rajzokat hoztam! Végre ma megcsinálta párom a szkennelt, azaz letöltötte a hozzá való programot (a CD-je vhol elkeveredett). Szkenneltem és nyomtattam egyaránt. Nagyon jó! Már pár éve nem volt használva a gépem és ez kellett neki. :P A "MG: Reia Inari Story" 3 főszereplőjéről 2-2 db rajzot tettem fel + a "Szeszélyes Szerelem" 2 főszereplőjéről, melyet ígértem. Remélem tetszenek és jó véleménnyel lesztek róluk. :) Íme:

   

   

Szóval ezek azok a rajzok, amiket még eddig nem tettem fel. Az első 6 pedig már kb. 2 éves. Tavaj nem rajzoltam semmit sem, idén pedig az utolsó kettőt. Igyekszem legalább havonta 1x rajzolni, már amikor hagyják. Itthon sosem unatkozom és van mindig vmi plussz tennivalóm. Sokszor be sem tudom fejezni azokat a feladatokat, amiket szeretnék és másnap sem jutok el oda, hogy megtegyem (pl. vasalás 3-4 naponta, jobbik esetben).... Az írással pont ugyan így vagyok. Az anyaság már csak ilyen. Nem igazán jut magadra idő. Kinek van gyereke, az érti miről is beszélek. Na,de most megyek. Lassan majd fekszem le aludni. Manócskák alszanak. További szép estét minden kedves látogatómnak! Oyasumi! chuu~

2018.02.28. 21:31, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)    *****    Egy kikötõ, ahol minden hullám egy új kezdetet ígér. Rose Harbor, több mint egy város, egy világ a világ mögött.    *****    Rose Harbor &#8211; kisvárosi báj, nagy titkokkal - légy részese te is ennek a kalandnak :) - FRPG    *****    Óceán, erdõ, csillagfény &#8211; minden ösvény Rose Harborba vezet - aktív FRPG közösség    *****    Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ a konoha.hu -n. Nézzetek be! *** Itachi Shinden 1. kötet Magyarul elérhetõ!!!    *****    ÁGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    MOVIE-NIGHT -> Filmek, Sorozatok <- MOVIE-NIGHT    *****    Movie-    *****    Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön