Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

769.Bejegyzés

Influenzásan és rosszkedvűen

Sziasztok! Mostanában, mint az látható nem vagyok vmi aktív és hiába írom, hogy hamarosan hozok vmi frisst, az nem sikerül. Vhogy nem tudok úgy gép elé ülni, hogy nyugodtan legyen időm írni. Persze ez nem olyan meglepő, hiszen 4 kis manócskáról kell gondoskodnom. 2 napja rajzoltam. A "Szeszélyes Szerelem" egyik főszereplőjét, Kazaki Ichiro-t vetettem papírra. Még nincs kiszínezve és fényképezett a rajz, de ígérem, hogy be fogom szkennelni. Megkérem majd páromat, hogy tegye fel a szkennel programját. Most dolgozik, de ha legközelebb itthon lesz megcsinálja nekem. :)

Íme a rajz:

Jelenleg eléggé köhögök és néha folyik az orrom is. A manócskák is mind betegek, ahogy párom is. Szóval elkapott minket előző héten az influenza. Nincs ovi számunkra, kiírt bennünket a doktornéni. Nem is baj, mert a legkisebb kezdte a megbetegedést és legalább nem kell hurcolásznom magammal, tud nyugodtan gyógyulni. Most hisztis és nyűgös napjaink vannak. Hol egyik gyerek rosszalkodik, hol a másik. Most gyógyulgatunk. Védőnénihez nem is tudtam menni. Betegen nem viszem a gyereket!

Most megint rossz időkbe lépünk és sok a gondunk. Pedig azt hittem, ha új életet kezdünk, nem lesznek már. :( Gyülnek a fejünk felett a fekete felhők. Nagy érvégés fog következni, melyet ahogy tudunk meg kell oldanunk. Már most ideges vagyok. Nincs ki segítsen. :(

Most megyek. Van sok tennivalóm mára is. Legalább a kaját kitaláltuk, azon nem kell törni a fejem. Legyen szép napotok! chuu~

2018.02.13. 07:24, Saki-chan

768.Bejegyzés

Anime ismertetők képekkel

Sziasztok! Megint itt vagyok! Feltettem az új anime ismertetőkhöz jelenet és borító képeket. Ez legyen egy kis mini friss. :P Remélem tetszeni fognak és kedvet kaptok hozzájuk. Mind nagyon jó és szép anime....

Nem hiszem, hogy ma már jövök vissza. Nagyon rossz napom van és ma párom megy dolgozni. Minden megint rám szakad, ahogy eddig is. Nincs soha segítségem. :( További szép napot! chuu~

2018.02.04. 13:14, Saki-chan

767.Bejegyzés

Életjel adás!

Sziasztok! Bocsánat, hogy eléggé inaktív vagyok, de mostanában nagyon sok a dolgom és a jövő héten többször is fel kell majd mennünk Pestre ügyeket intézni. Pénteken is ott találkoztam párommal és gyorsan bevásároltunk. Holnap pedig jelmezek vásárlása miatt megyek fel, mert itt nincsen semmilyen bolt, ahol lehet venni. Nagyon fárasztó a fel-le utazgatás. Jövő héten 2-3 alkalommal is utazunk. Itt nem igazán lehet semmit sem elintézni. Most magamra nagyon kevés időm maradt. Tegnap kicsit kikapcsolódtam és 1-2 órát játszottam. Belekezdtem a Revolution nevű Online játékba. Nagyon tetszik, tökre anime beöntésű. :) 

Tényleg ne haragudjon az, ki olvassa a történeteimet és nem hoztam semmilyen részt sem. Rajzolni sem tudtam. Ahogy van kedvem és időm fogok hozni vmi frisst. A manócskáim, ha itthon vannak nagyon elevenek és mindig meg a hiszti vagy a marakodás. Kész katasztrófa volt ez a hétvége is....

Párom nemsokára szabin lesz. Bár ez nem biztos, hogy annyira baj. Mivel tudjátok, ha ő itthon van én sosem gépezem, hanem akkor teszek-veszek itthon és a gyerekekkel vagyok. Viszont, ha meg tudja csinálni a másik gépet és megvesszük hozzá a monitort és a billentyűzetet, akkor 2 gépünk lesz, így ez nem lesz továbbra befolyásoló tényező. Nem tudom ez mikor lesz. A gép besülésének okán még mindig nem tudjuk, de a processorra gondolunk, mivel a vinyó láthatólag működik. Majd meglássuk!

Most búcsúzom. Épp csendespihenő következik a manócskáimnak. További szép délutánt minden kedves látogatómnak! chuu~

 
2018.02.04. 11:52, Saki-chan

766.Bejegyzés

Februári design kicsit előbb...

Sziasztok! Gondoltam leváltom a designet. Mint mindig, ezt is hamar meguntam. Imádom Hatsune Mikut!^^ Most ismét ő következik, mint az oldal sztárja. Zöldes - kékes külsőt kölcsönös. Ő bele illik ebbe a designbe, a maga zöld hajával.... Még alakítgatok rajta, ahogy időm engedi. Csinosítgatom az oldalt. Nem midnig jelzem ezt, de van, hogy nem írom le mit csináltam, csak egyszerűen megcsinálom.... 

Még nem simerült írnom. Rajzolni is szerettem volna. Javában takarítottam és rendezgettem / pakolgattam ma. A manócskáim este kiverték a biztosítékot, így a mesen nem tarthatott 8 óráig. Hisztiztek, hangoskodtak és nem hagyták a legkisebbet aludni. Ajajj... Most eléggé lehangolt vagyok, azért is nem írok. Fáradt vagyok. Csoda, hogy nem aludtam el. A fürdő kicsit felfrissített. El is mosogattam....

Igyekszem hozni vmilyen normális frisst, ahogy tudok. Pénteken nem leszek majd elérhető, mivel reggel az ovi után megyek fel vonattal Pestre. Van pár elintézni valónk. Az egész napunk el fog menni seperc alatt a fránya utazgatás miatt. Tuti estére olyan leszek, mint a mosott rongy....

Na, de nem szaporítom tovább a szót. Megyek és lassan lefekszem aludni. Remélem tetszik ez az új külső és pozitív véleménynekkel illetitek. További szép estét. Oyasumi! chuu~

2018.01.30. 22:37, Saki-chan

765.Bejegyzés

Első 2018-as rajzom: Shimaru Yumiko

Sziasztok! Tegnap és ma is beszélgettem a legjobb barátnőmmel, aki közben rajzolgatott és szebbnél-szebb műveit mutatta meg nekem. Ettől kedvet kaptam és lerajzoltam Shimaru Yumiko-t. Nagyjából hogyan nézhet ki a haja, az arca és a szeme... na meg, hogy legyen egy kis elképzelés erről a történetben megismert naív, butuska lányról. Ő a "Szeszélyes Szerelem" főhősnője. Nem így fog kinézni végig, ez csak egy kicsinosított rajz róla (randis). Remélem nektek is annyira tetszik, mint nekem. Fogadjátok szeretettel kb. 2 év kihagyás után az idei első rajzomat. Most csak fényképezett, de majd jön hamarosan a szkennelt verzió

Most csak ennyit hoznék. Jelenleg már belekezdtem eme történet 3.részébe, csak nem tudtam befejezni. A gyerekek nagyon fel voltak pörögve a hétvégén, plusz párom 3 napig van itthon. Majd legkésőbb kedden hozom (ha nem alszom be szokás szerint este). További szép estét minden kedves látogatómnak! chuu~

2018.01.28. 19:48, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal