|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
764.Bejegyzés Számítógép gondok avagy mi történt...

Sziasztok! Bocsánat, hogy 19 napja semmit sem hallattam magamról, de egy hirtelen jött áramszünet után a gépünk behalt. Totálisan ki voltunk párommal, hogy most mit fogunk csinálni. Az egyik öccse által tudtunk venni egy másik gép házat. Csütörtökön eljött hozzánk. Az új gép házhoz nem volt jó a monitor, így kellett venni egy átalakító kábelt. Párom felment venni pesten és hozott egy pendrájvot, amire feltette a telepítő programot. Már kezdtünk megnyugodni, erre a pendrájv üres volt. Annyira dühös lett, hogy az Eszti ennyire béna volt és nem volt képes normálisan rá másolni. Még plusz 2 nap kellett ahhoz, hogy beszerezzünk egy windows-ot, de ma végre sikerült! Az ingatlanközvetítőnk segítségével, ki ajánlott egy férfit. Itt dolgozik nem messze túlünk, a faluközpont könyvtárában. Nagyon megörültünk neki. Semmit sem kér cserébe és adott 2 programot is. Az új glépen a windows 10 és a régin a windows 7 lesz majd feltelepítve. Nagyon hálásak vagyunk az ingatlanközvetítőnknek, ki annak ellenére, hogy a ház megvétele lassan 2 hónapja megtörtént ő mind a mai napig szívesen segít nekünk. Örök hála neki! :)
Majd kell venni még egy monitort és akár együtt is tudunk majd játszani párommal , mikor a gyerekek nincsenek itthon és rá érünk. (netes játékokkal, nem rosszra gondolni! >.<)
Semmi izgalmas nem történt. Mivel csak tabon és telón tudtam netezni, így az írást szüneteltetnem kellett, de folyamatosan azon járt az eszem, hogy hogyan folytassam a "Szeszélyes Szerelem" 3.részét. Igyekszem hamar elhozni, hogy olvasható legyen számotokra. :)
Most csak ennyit írnék. További szép napot nektek, kik felnéznek hozzám! chuu~
2018.01.23. 11:17, Saki-chan |
763.Bejegyzés Ismertetők adatai

Sziasztok! Ma nem igazán ültem gép elé, csak így este. Ma takarítottam a szobákat és kimostam minden ruhát és, amit még kellett, majd kiteregettem őket. Sütöttem-főztem, így hamar el is ment az idő. Közben a kis manócskámmal is voltam. 2x kellett oviba mennem, de holnap más lesz....
Lehet megyünk Pestre. Én reggel leteszem a 3 manócskát és a 4. manócskával a leghamarabbi vonattal (8:26) indulok Pestre. Párom meg nem jön haza, hanem ott szál le a munkás buszról, nem jön le egészen hazáig. Elintézünk pár dolgot és, ha már ott vagyunk bevásárolunk pár cuccot. Szóval nem is leszek majd itthon, csak estefele. Fél 4-re vissza kell érni, hogy az oviba beérjünk. Jó fáradt leszek hazafele, az tuti...
Na, de most mentemn aludni. Csak gyorsan feldobtam az új ismertetők adatait. Majd hozok képeket is, de nincs nagy kedvem semmihez és álmos is vagyok. Szép estét minden kedves látogatómnak. Oyasumi! chuu~
2018.01.04. 23:41, Saki-chan |
762.Bejegyzés Három anime ismertető

Sziasztok! Ma gyorsan feltettem 3 anime ismertetőt, melyet decemberben írtam meg. Igyekszem a képeket is feltenni hozzá és az alap adatokkal ellátni. Mindjárt megyek a 2 nagyobbik manómért, kik ma ott alhattak az oviban. A két kisebbik itthon van. Minjárt keltem páromat, ki mélyen alszik. Elkezdett sötétedni, nem szeretném mgammal ráncigálni a 2 kismanót, így muszáj leszek felkelteni. Ma nem dolgozik. Alszik tovább este. Ennyi. :P
Egész nap pakolgattam és nagyobb takarítást tartottam. Azért is, mert anyósék a hónap valamelyik napján jönnek, olyan hó közepe fele. Legyen szép nagy rend addigra. Bár addig még legalább 1.000.000 x takarítok és rendezgetek. :P Szobáról-szobára szeretnék menni, de közben sütnöm-főznöm is kellett. Úgy fáj megint a lapockám, hogy majd kiszakad a helyéről. Lehet a reggeli babát a kenguruban cipelés következménye. :/ Az elmúlt pár napban,. így sem voltam túl jól. Az év első napján pl. iszonyat far fájással küszködtem, ami estére lett elviselhetetlen. Legalább tegnap már elmúlt. Na, de most mentem! Legyetek jók! További szép délutánt és estét annak, ki felnéz hozzám. chuu~
2018.01.03. 15:20, Saki-chan |
761.Bejegyzés Januári design 2018: Ayakashi Moka

Sziasztok! Végre összehoztam egy klassz kis kinézetet, ami egézs jó lett. Kis egyszerű, de jó. Már untam, hogy semmi sem jött össze, azt hittem könnyebben megy, de nagyot tévedtem. Az összes alkotásomban, azaz fejlécemben csalódtam. :/ Remélem azért ez a külső tetszeni fog annak, ki felnéz és látja. Bízom benne. Na, de most mentem aludni. Holnap ismét elkezdődik az ovi és elméletileg ott is alhatunk. Könnyebb lesz itthon a takarítás és a főzés. Manócskámmal elleszek itthon. :) Elteszem magam holnapra... azaz mára. :P Oyasumi! chuu~
2018.01.03. 01:06, Saki-chan |
760.Bejegyzés Idei első külső próbálgatása csapó 3!
Sziasztok! Már a negyedik külsőt variálgatom itt, de vhogy nem jön össze az a jó kis összeállítás, amit szeretnék és szépen is nézne ki. A kódokkal is meggyűlik rendesen a bajom, ami nagyon morcossá tesz. Egyszerűen nincs vmi ütős a tarsolyomban, csak bumm belevágtam és ennyi. Nem adom fel! :)
2018.01.02. 19:02, Saki-chan |
| |
|
|