|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
754.Bejegyzés Metal Gun Melléktörténet: Reia Inari 24.rész

Sziasztok! Végre be tudtam fejezni az utolsó előtti részt, így az év utolsó előtti napján. Bízom benne, hogy holnap be tudom fejezni. Szorítsatok, mert nagyon be szeretném. Ma pogácsákat sütöttem így szilveszter előtt, nem tudtam írni semmit sem. Remélem tetszeni fog ez a rész is. Holnap szeretném akkor lezárni ezt a történetet és folytatni a "Szeszélyes Szerelem" című történetemet. Jó olvasást és továbbra is várom a kommenteket! :) További szép napot! chuu~
Metal Gun Melléktörténet: Reia Inari - 24.rész: Vadászok harca

2017.12.30. 16:24, Saki-chan |
753.Bejegyzés Metal Gun Melléktörténet: Reia Inari 23.rész

Sziasztok! Gyorsan feltettem a következő részt, így este. Délután írtam, de nem volt időm befejezni lés csak éppen pár perce fejeztem be. Még, ha minden igaz 2 rész lesz belőle, ha jól le tudom zárni a történetet. Holnap remélem tudm hozni a 24.rtészt is. Igyekszem. Párom holnaptól dolgozik 3 napot, így este fel tudnám tenni, ha nem alszom be. Remélem tetszeni fog ez a rész is annak, ki olvassa. Várom továbbra is a kommenteket. Oyasumi! chuu~
Metal Gun Melléktörténet: Reia Inari - 23.rész: Fényképek

2017.12.26. 22:26, Saki-chan |
752.Bejegyzés Karácsony!

Sziasztok! Reggel megjött hozzánk a Jézuska. Nagy volt az öröm, manócskáink ezerrel nézegették az ajándékaikat. Sokáig bontogatták őket (jó sok szemét összegyűlt, 2 zsáknyi). Miután az ajándékok kibontogatása megvolt, gyorsan kipórszívóztam (hiába volt a nagytakarítás). Utána mentem megsütni az ebédet. Isteni finom lett a csirke, ropogós és ízletes. Hozzá rizs lett és francia saláta. Nagyon finom lett minden, jól belakmároztunk, majd csendespihi. Nagyon nehezen aludtak el. Sütöttem egy újabb adag mézeskalácsot, mivel az előző elfogyott és, mivel megyünk holnap "anyósomékhoz", gondoltam sütök egy újabb adaggal nekik is. Vastagabbra és puhábbra csináltam őket. Nagyon finomak lettek. Megint nem sokat pihentem, hosszú nap volt. Holnap is az lesz. Nektek hogyan telt a karácsony? Én nem sütögettem sokat, mivel párom mondta, hogy ne csináljam. 1 hónapja költöztünk, még szokjuk az új környezetet és ne erőltessem túl magam. Vegyem lazán az első közös karácsonyunkat. Jövőre több sütit szeretnék csinálni. Holnap kapunk bejglit és vmiylen krémes süteményt, szóval lesz mit ennünk rendesen. :)
Na, de most mentem aludni. Holnap korán kelünk és a 8:26 vagy a 9:26-os vonattal megyünk Pestre. Nem leszünk ott sokáig, hiszen nem egy kicsi séta oda menni. Páromnak nincs kedve menni, de mivel nagyon várnak bennünket, nem szabad csalódást okozni. Mindne kedves látogatómnak Kellemes Karácsonyt Kívánok! Oyasumi! chuu~

2017.12.24. 23:58, Saki-chan |
751.Bejegyzés Boldog Karácsonyt!
2017.12.24. 00:00, Saki-chan |
750.Bejegyzés Karácsonyi készülődés

Sziasztok! Lassan itt a karácsony. Ki-mit kap vagy éppen kinek-mit fog ajándékozni? Várjátok már? Én sajna páromnak nem tudtam semmit sem venni, de ő viszont rendelt a neten olyan, amit mindig is drágának tartottam és szerettem volna. Lehet nem kapom meg karácsonyra, csak utána, mert nem fog időben ide érni. Azaz... nem ért ide időben, így inkább tartom majd előszülinapi ajándéknak, mint karácsonyinak. :) Nagyon kíváncsi vagyok rá mi az. Majd megtudom!
Mivel jön a karácsony, minden ajándékot becsomagoltam a manócskáimnak. Megint jóóó sok ajándék lepi el a fa alját, melynek remélem örülni fognak. Még annak ellenére is, hogy pont november végén költöztünk, épp eme ünnep előtt 1 hónappal is simerült szinte mindent megvennünk, amit szerttünk volna. Bár volt, amiről le kellett mondani, mivel nagyon drága volt a költözés és utána még a maradék cuccok lehozatala és még vettünk szekrénysort is, meg volt nagybevásárlás... szóval rengeteget kellett elköltenünk így karácsony előtt az ajándékokon kívül. Januárban már nem lesz ilyen sok kiadásunk és akkor könnyebb lesz....
Ma sikerült életem 2. Mézeskalácsát megsütnöm. (Megjegyezném, az elsőt nagyon elrontottam.) Manócskáimat alig lehetett leállítani a nyers tészta evésében, mivel nagyon ízlett nekik. Kisült állapotban is egész finom lett. Holnapra majdf megpuhul és fel is díszítjük őket, mivel arra ma már nem volt idő. Főztem - mostam és takarítottam is. Plusz délután úgy megfájdult a fejem, hogy 2 perc alatt elaludtam és alig bírtam felkelni. Rég fájt ilyen erősen a fejem. Iszonyat volt. Most is fáj, ami kellemetlen. Párom szerint ez a kialvatlanság miatt is lehet. Az tény, hogy nagyon keveset alszom mostanában. Főleg mióta elköltöztünk. :/ Remélem elmúlik és nem gyötör majd annyit....
Huh! Most csak ennyit írnék le nektek. Hosszú napom volt és fárasztó. A történettel nem haladtam, de van ihletem a kövi részhez. Igyekszem hozni az utolsó 3 részt. Addig is szép estét minden kedves látogatómnak! Oyasumi! chuu~

2017.12.22. 22:33, Saki-chan |
| |
|
|