|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
701.Bejegyzés Még 9 nap!

Sziasztok! A 2 napi esőzés után itt a napsütés, de nem fog sokáig tartani. Kissé megviselt és már nem épp jó kimenni hosszabb sétákra az utcára. Sokat szúr a hasam, fáj a hátam és a derekam is. Sokszor vagyok rosszul, de a pocaklakó még mindig marad a helyén. Jövő hét vasárnapra vagyok kiírva, de szerintem 26.-án kibújik (21° lesz). Tegnap a 2. CTG-n majdnem végig aludt, csak a 40.perc után tudtuk felébreszteni. He, he... Minden rendben, méhszáj zárva, egyenlőre nem lesz szülés. :)
A költözés folyamatban van, talán a nyár elejére sikerül is. A babát még ide szülöm, de sebaj. Ha költöznénk is, nem egyből lenne, csak ha kifestettük új lakásunkat. Szóval most várunk. Közben nézegettem mindenfélét, amit vennünk kell. Anyum is segíteni fog. :)
Most sajna mennem kell. Viszem a nagyfiamat tanácsadásra a háziorvoshoz. Megnézetem vele is a műtéti hegét és kérünk igazolást. Már 3 hete nem volt oviban. Egyre jobban unta is itthon magát. Most meg itthon van az öccse (az egész országban nincs bölcsi) és egyáltalán nem bírnak magukkal. Nagyon idegesítő, mikor mondom nekik, hogy nem érzem jól magam és lassan itt van a szülés ideje. Értetlen banda!... Mentem! Legyen szép napotok! chuu~
2017.04.21. 10:33, Saki-chan |
700.Bejegyzés Tavaszi külső. Akagami no Shirayukihime
Sziasztok! Még egyben vagyok, pocaklakó nem akar kijönni, de már úgy rugdos, hogy nagyon kellemetlen. Sokat vagyok rosszul, ég a gyomrom, fájnak az izületeim és eléggé keveset tudok pihenni, mindig akad vmi fontos dolgom. Mint az látható egy tavaszi designet dobtam össze, hogy ne maradjon tovább a Valentinos. Nem lett a legjobbm, de most csak ennyi telik tőlem. Remélem azért tetszeni fog minden kedves látogatómnak. Legyen szép estétek. Oyasumi! :)
2017.04.18. 23:49, Saki-chan |
699.Bejegyzés Boldog Húsvéti Ünnepeket!
2017.04.16. 00:20, Saki-chan |
698.Bejegyzés Hírek röviden!

Sziasztok! Bocsánat, hogy több, mint 1 hónapra csak úgy felszívódtam. Néha felnéztem az oldalra, de ennek jelét nem adtam.... Épp nagy előkészületekben vagyunk a baba miatt és a költözést is folyamatosan próbáljuk intézgetni. Még 20 napom van a kiírt időpontig, de párom erre a hétre mondja a baba születését, kit majd a nyuszika fog hozni. Majd meglássuk mi lesz. Állítólag több front is fog jönni, lehet, hogy majd az egyik beindítja a szülést. Nincs kizárva. Már a 38. hétbe léptem, így a baba bármikor megszülethet. Ma megyek UH-ra, ahol ismételten rákérdezek a nemére, mert itthon hitetlenkednek abban, hogy ő bizony nem látszik kislánynak, mert nem úgy áll a hasam. Csalódott lennék, ha igazuk lenne, mivel minden babacucc, amit megvettünk kislányos (babakocsi, ruhák többsége, törölköző, pléd, cumi, cumisüveg...). Roxika nagyon várja a kishúgát. Persze a fiúk is. Már azon vannak, hogy sokat besegítenek majd. :) Kíváncsi leszek. Kórházba való cuccom 97 %-ban kész!....
Úgy nem igen történt semmi említésre méltó. Anyukám 2 hete volt nálunk, meghalt a volt férje 7.-én, melyet még mindig nem fogtunk fel igazán. Ha tudunk elmegyünk a temetésre, ha nem akkor ez van. Egy esküvőre is meghívtak bennünket, mely május 20.-án lesz. Az is kérdéses el tudunk-e menni, mivel a babóca 1 hónapos koráig nem utazhat, ahogy én sem 6 hetes pihenő idő alatt nehogy vmi baj legyen. Ahogy mindig mondani szoktam... Meglássuk!
Lassan kelteni kell a gyerekeket, így búcsúzom. Legyen minden kedves látogatómnak szép napja! chuu~
2017.04.10. 06:04, Saki-chan |
697.Bejegyzés Még egyben vagyok!

Sziasztok! Ne haragudjatok, hogy így eltűntem. Vizsgálatokra járok, teszek-veszek itthon, míg tudok. Nagyon várjuk már a pici érkezését. Szép, kerek pocim van. Már voltak görcseim, mintha előfájások lennének. Védőnővel már nem találkozom, csak akkor, ha a pici megszületett. Április 10.-én megyek 37 hetes UH-ra, majd másnap a dokihoz. Lassan elkezdődnek az NST vizsgálatok. Párom szerint a pici húsvétra fog megszületni. Lehet igaza ius lesz. Sokat kellene pihennem, de a 3 pici sok időt igényel. Már tegnap elkezdtem összepakolni a bőröndömet a kórházba. Szinte már minden benne van. Még a baba cuccait is megrendeltük, amit holnap vagy jövő kedden hoznak. A babakocsit és a kiságyba való cuccokat is meg fogjuk rendelni. Babaruhával rendesen elláttak bennünket, így arra nincs gondunk. Néha nagyon el tudnak bizonytalanítani, hogy nem kislány lesz. UH-on azt mondták eddig mindig, hogy kislány. Majd újra rákérdezek. Minden ruci lányos, a cumi és a cumisüveg is. Szóval nem kell ijesztegetni! >.< Már a 9.hónapban vagyok, szóval nincs sok hátra. Még kereken 32 nap a kiírt dátumig. ^^ Úgy 15-16 kg-ot híztam a pocaklakóval. Talán vele híztam a legtöbbet. :P Rengeteg édességet kívánok áés folyton éhes vagyok. A pocaklakó nagyon-nagyon aktív, még így a vége felé is. Estére úgy fáj a hátam, mintha lefutottam volna a maratont. Rémes!
Ha majd lesz kedvem felteszek egy tavaszi designet, de most nem nagyon van. Semmihez sincs kedvem. Anyósom tegnap jött ki a kórházből és vele szoktam beszélgetni. Sokszor vagyok fáradt és olyankor a gépezés sem vidít fel....
Na, de most mennem kell. Párommal elmegyünk egy-két cuccot venni a kórházba és kikapcsolódunk kicsit, míg a gyerekek nincsenek itthon. :) További szép napot minden kedves ide látogató léleknek! chuu~
2017.03.29. 12:32, Saki-chan |
| |
|
|