|
|
Navigáció |
|

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
|
| | |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| | |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
1187.Bejegyzés Új, nyáriasabb külső!
Sziasztok! Mint az látható másik fejlécet töltöttem fel. Egy nyárhoz illőt. Ilyen forróságban ez egy igen kiváló kép és szerintem illik is az oldal jelenlegi színeihez. Minden mást meghagytam olyan színben, ahogy volt. Aprócska változásokat a menükön belül szoktam csinálni. Pl. kicserélem a képeket mennük, melyek csak akkor láthatóak, ha rákattintasz. Szeretem csereberélni a képeket. Amúgy is engeteg van belőlük. Remélem tetszik ez a fejléc is, mert nekem nagyon.^^ Szeretem az oldalam és ahogy kinéz. Minden szépen elrendezett és igyekszem a hibáimat is javítani. Van, hogy itt-ott még van, de amint észreveszem, javítom is. Továbbra is elnézést a helyesírási hibáimért. Na, de most már csak ennyire jutotta. Aki még nem olvasta, akkor itt is leírom. Feltettem az Ördögi Kísértés 17.részét! Jó olvasást kívánok hozzá és további szép estét annak, ki nálam járna! Még mindig dög meleg van! Ha nem lenne ventilátor, elolvadnék! Megyek is. Oyasumi! chuu~

| 2022.07.24. 18:27, Saki-chan |
1186.Bejegyzés Forró nyár, melyben nem állhat meg a munka!

Sziasztok! Ne haragudjatok eltűnésemért. Itt a nyár! Szünet van és jó meleg is! Az udvar kitakarításán dolgozunk nap, mint nap. Mely évek alatt nem lett megcsinálva és az előttünk ittlakók eldugták, a földbe süllyesztették, neki álltunk, hogy eltűnjenek. Ehhez persze kevesen vagyunk, de van segítség. Már nagyon sok mindent megcsináltunk és egyre szebb az udvar. Eléggé nagy udvarunk van, bőven van hely benne mindennek, ami kell. A nagy meleg kissé lelassít, de kora délelőtt és este tudunk haladni. Ha lenne folyamatos segítségünk akkor pár nap alatt készen lettünk volna, de sajna nincsen. Hárman csináljuk, ahogy csak tudjuk. Kissé fárasztó, így edzésre nem is maradt időm. Napközben, mikor nagyon meleg van bent csinálom a házimunkát, de azt is lassan. Nem úgy ahogy az megszokott nekem, de nem elhanyagolható. Mindig van mit csinálnom, ahogy eddig. :) Szóval azért nem vagyok itt olyan sűrűn, mert eléggé elfoglalt vagyok. Nyaralni még csak pár napot voltunk, javában itthon avgyunk. A jelenlegi helyzet amúgy is botrányos és túl kell majd élni. Reméljük nem lesz túl nehéz az elkövetkezendő időszak. Bár kitudja! Erről nem is írok, mert mindenki tudja mi folyik most az országunkban. Szerettem volna kicsit elmesélni hova is tűntem. Az írással lassan haladtam, de feltettem most egy újabb részt az "Ördögi Kísértés"-hez, szóval tudtok mit olvasni.^^

Mikor van időm, akkor kicsit 1-2 órácskát FallGuys-sal játszottam. Illetve elkeztük nézni pár napja a Resident Evil című netflixes sorozatot. Még egy rész van hátra. Elvileg lesz 2.évadja. Líváncsian várom hogyan ér véget az utolsó rész. Este meg is fogom tudni. Egész jó ez a sorozat, bár ez az uccsó előtti rész vhogy nem jött be. A főszereplő csajszi eléggé nagyot hibázott, amire vhogy számítottam. Hülye döntést tett, melyben egy ember meg is halt, szóval... na de nincs spoiler, nézzétek meg, ha szeretitek a Resindent Evil filmeket, mert én igen és mindegyiket megnéztük. Hiába félek a zombiktól, attól még érdekel hogyan alakul ki a vírus és hogyan bírkóznak meg vele a szereplők. :P
Na, de most nem szíporítom tovább a szót! Gondolkoztam rajta, hogy lecserélem a fejlécet kicsit nyáriasabbra, de nem biztos, hogy megcsinálom. Majd úgy is látni fogjátok, ha ez bekövetkezik. :) További szép estét annak, ki nálam járna! Oyasumi! chuu~

| 2022.07.20. 17:54, Saki-chan |
1185.Bejegyzés Több mint 65 ezer látogató!
| 2022.07.01. 18:32, Saki-chan |
1184.Bejegyzés FallGuys game ON!

Sziasztok! Múlt héten én is elkezdtem a FallGuys nevezetű online játékkal játszani. 21.én lett ingyenes a játék, így persze, hogy mi is lecsaptunk eme lehetőségre. Szinte minden nap rászántam 1-2 órát, hogy játszak a kicsi babommal, hogy minél több kudost szerezzek és megismerjem a pályákat. Vannak újak is és olyanok, melyek nagyobb nehézséget okoznak, mint gondoltam volna. A VS pályákat kifejezetten utálom, mivel azok nem mentek 1x sem. El is veszik a kedvemet. :( Na, de ez a játék igen vicces. Ahogy a babok pattognak és esnek-kelnek a pályákon... xD Azoknak ajánlom, kik szeretnek ilyen jellegű játékokkal elszorakozni és az idegszálaik bírják a gyűrődést. :P Gondoltam megosztom, hogy mivel játszok szabadidőmben, mely kora este szokott lenni. Ilyen hőségben nem tudunk az udvaron tevékenykedni és este is nehézkes. Házimunka után és kertimunka előtte kell egy kis szórakozás! Most megyek is, mert még vagy ezernyi dolgom van és eddig nem igen csináltam semmit sem, csak befejeztem az írást. Reggeliznem sem ártana végre, mivel már 4 órája talpon vagyok. He, he... További szép napot annak, ki nálam járna! chuu~



| 2022.06.27. 09:06, Saki-chan |
1183.Bejegyzés HellBlade Senua's Sacrifice game VÉGE!

Sziasztok! Ilyen már eléggé rég volt. Egyszer írtam is róla, de kudarc lett a vége. Viszont most sikerrel jártam. Mint azt az alcím is mutatja, sikeresen kivittem a "HellBlade: Senua's Sacrifice" nevű játékot. Pár napja kezdtem bele, múlt héten és ma sikerült kivinne. 1 dolgot nem tudtam megtalálni, így 93%os végeredménynel fejeztem be 13/14 teljesítettem. Szerintem egész jó és örülök, hogy elsőre ennyire jó lett. Persze nem vinném végig újra, mivel maga a játék világa eléggé durva. Undi és egyben hátborzongató is. Bár csak akció-kaland műfajba van sorolva. Nekem épp elég volt 1x megcsinálni. Egyébként ez egy 2017ben készült játék...
A játékról: A játék azzal kezdődik, hogy Senua megérkezik Helheim határához, hogy megmentse halott szeretője, Dillion lelkét Hela istennőtől. Senua úgy gondolja, hogy egy átoktól szenved, ami miatt a szellemek hangját hallja a fejében, amelyet "Furies" néven emlegetnek. Őt követi a Sötétség, egy sötét entitás az átok középpontjában. Hordozza Dillion levágott fejét, hogy edényként használja a lelke számára, és emlékei vezérlik Druth, a skandinávok egykori rabszolgája, aki jól jártas a legendákban, ma már elhunyt, történeteihez fűződik, aki a barátja lett. A Helheimbe való belépéshez Senuanak több próbát is ki kell állnia. Le kell győznie Surt tűzóriást és az illúziók istenét, Valravnt, hogy beléphessen a kapun. Ahogy átmegy a Helheim felé vezető hídon, Hela megtámadja. Egyetlen csapással legyőzi és összetöri a kardját. Senua öngyilkosságot fontolgat. Dillionnak hitt emberalakú fényt kezdi követi egy nagy fához, ahol négy próbának esik át, amelyek próbára teszik testét, szellemét és elméjét, és jutalma a legendás Gramr karddal , egy elég erős fegyverrel, mellyel szembe szállhat az előtte álló ellenfelekkel és vele megölheti Helát...
Igazán durva maga az összképe. A harcok benne kemények és, ha nem figyelsz, akkor könnyen padlóra kerülsz. Maga a karakter, Senua igen kemény csajszi, kinek szerelme elvesztésével igencsak megbomolhatott az elméje. Ő jelenthette neki a világot, mely akkor dőlt össze, mikor elvesztette. Igazán érdekes volt és egyes részeken gusztustalan, de kibírtam. :) Nem ajánlom mindenkinek, csak annak, kinek erős a gyomra és bírja az ilyen jellegő játékokat. :D Mára csak ennyit szerettem volna megosztani. Igen késő van és ideje, hogy az esti rutinnal végezzünk. Lassan alvási idő. Minden kedves látogatómnak kellemes estét kívánok! Oyasumi! chuu~

| 2022.06.20. 20:08, Saki-chan |
| | |
|
|