Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1102.Bejegyzés

Dishonored game VÉGE!

Sziasztok! Végre kivittem eme játékot is. Összesen 6 napomba telt. Igazán izgalmas volt, de maga a játék alakulása eléggé brutálisan undi. Mint ahogy írtam hullahegyek mindenhol, fertőzött emberek, katonák itt-ott és robotlábakkal felszerelt, robbanólövedékes katonák. Na meg az árnyharcosokról ne is beszéljünk. A végefelé pedig volt egy hirtelen fordultat. Elveszik mindenned és újra vissza kell szerezned. Nincs nálad pénz, se semmi... Azért nagyon jó volt, élveztem a harcokat, de sajna a végére tragédia lett. Szomorú vagyok, de szerintem nem lehetett ebből happy end. :( Elég érdekes, hogy a második részében sokkal több volt az élő és nem volt fertőzött ember. Patkánykutya ugyan úgy volt ellenfélnek + az "árnyharcos nők", kik nehezebb ellenfelek voltak. Hm... Na, de végre kivittem és ennek örülök! Jöhet egy újabb játék, de még nem tudom melyik legyen. Nincs sok, mellyel játszanék. Csak ennyit szerettem volna írni. Lehet, hogy majd még jelentkezem! Addig is további szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

2021.03.27. 16:53, Saki-chan

1101.Bejegyzés

Dishonored game

Sziasztok! Mivel a "Code Vein" játékkal vhogy befuccsoltam (ma is megpróbáltam, hátha, de nem jött össze), így belekezdtem a "Dishonored" első részébe, ahol egy férfival vagyok. Igazán izgalmas játék, kíváncsi vagyok rá, hogy milyen ennek az első része, mely valószínű előzmény. A városok / helyszínek nem változtak, ugyan olyan gusztustalan az utca, bár annyit észrevettem, hogy ninde civil az utcákon. Találkoztam velük, de nem olyan helyen, ahol megszokott lenne. Mindenhol hullászsákok, tetemek, melyeket a patkányok előszeretettel zabálnak fel. A vízben ugyan úgy vannak gyilkos, emberevő halak, de nem pirannyák. Vmi hosszúkás halat láttam a vízben, mely meg is támadott, mikor úsztam a parthoz közel. Több sem kellett és nem merészkedtem vissza, de sajna egy rúna a víz mentén volt megtalálható. >.< 

A játék története röviden: A cselekmény Dunwall iparvárosában játszódik, ahol Corvo Attano, a császárnő legendás testőrének bőrébe bújhatunk. Miután meggyanúsítják a császárnő meggyilkolásával, menekülni kényszerül. Bérgyilkossá válik és bosszút esküszik, hogy megtalálja és megöli azokat, akik összeesküdtek ellene. Corvo támogatást kap a lojalistáktól - egy ellenálló szervezettől, akik Dunwall függetlenségéért küzdenek - illetve a rejtélyes kívülállótól, aki mágikus képességekkel ruházza fel őt. A játéknak több végkimenetele is van attól függően, hogy mekkora káoszt okozunk a városban. A tetteinktől függ a város sorsa... 

Most eme játékot szeretném kivinni. Itt legalább nem kötnek belém bazinagy bossok! Ugyan úgy találkozhatok patkány-kutyával, melyek rusnyák, ahogy a 2.részben, de más állati ellenséggel eddig nem találkoztam vagy mutáns emberrel. Képességeimet ugyan úgy sorra megkapom. Gyorsugrás és a szív már a markomban van, mely elvezet a rúnákhoz és egyéb fontos tárgyakhoz. Kíváncsian várom mit hoz az első rész! :)

Bátran ajánlom mindenkinek, de előre szólok, hogy az utcai vagy egyéb helyszínen elterülő látvány, gyomorforgató! Akciódús, viszonylag nem olyan nehéz játékmenet. Ha ügyes vagy, akkor simán menni fog. Én ezt is, mint az összes többit, normál fogozaton játszom. :) Ki belekezd, annak jó játékot kívánok hozzá! Most viszont megyek. További szép estét, annak, ki nálam járna! Oyasumi! chuu~ 

2021.03.21. 19:03, Saki-chan

1100.Bejegyzés

Code Vein VÉGE

Sziasztok! Hát... ezennel befejeztem egy újabb játékot. Nem, nem sikerült végig vinnem. Dupla bossznál egyszerűen nem tudok tovább menni. Ha 100x nem haltam, meg akkor 1x sem. nekem ehhez nincs hangulatom, hogy milliónyi halált érjek el, így úgy döntöttem ezzel is végeztem a játékkal. 10 / 8-at adok rá. A HP pocsék minőségű, semmit sem ér bármilyen szintű vagy. 100as szinten voltam és max 2500-2600 APm volt! Kész vicc!!! Akár 100.000 ezer is lehet belőle, akkor sem érsz vele szart sem! A grafika elfogadható, játékmenet nem rossz! Sajnálom, hogy ezt kell írnom, de már annyira belefáradtam a sok-sok halálba! 1-1 bosst sikerült kinyírnom, de mire eljutok oda, hogy öljük meg a másikat is, a társam meghal. Egyedül pedig annyit érek, mint fing a szélben! A nemlétező tököm kivan, hogy már kb. 4 napja csak ezzel szutykolok! Az idegrendszerem ezt nem bírja el. A kisujjam majd leszakad (azzal nyomom le a  gyorsfutást), szóval VÉGE! Egyenlőre nem tervezek semmivel játszani. Nem vagyok jó játékos, nagyon gyenge vagyok. Semmit sem tudok úgy csinálni, ahogy kell. Óckodom a harcoktól, tiszta bénán kombózok és még sorolhatnám. Hát, sajna mindenből olyan béna vagyok, hogy azt el sem hiszitek! Bénább már nem is lehetnék. Most úgy elment a kedvem a játéktól, hogy csak na! Tudom, hogy ez csak egy játék és ne izgassam magam, de annyira lelombozódok, mikor nem tudok egy egyszerű dolgot sem megcsinálni, mert béna vagyok. Ilyen bénát, mint engem! Ch! Nem nevezném magam gamer lánynak, mert full hülye vagyok mindenhez! Na, mind1 is. Szebb napot annak, ki nálam járna! chuu~

2021.03.20. 17:11, Saki-chan

1099.Bejegyzés

Kicsit megfáztam, de nem vészes!

Sziasztok! Úgy látszik, kicsit sikerült megfáznom. Az orrom be van dugulva és a torkom is fáj. Köhögni nem köhögök és az orrom sem folyik. Ez egy enyhe megfázás, de eléggé megviseli a szerevezetem. Nincs nagyon étvágyam és gyengének érzem magam. Pont, mikor sok munkám van, ráadásul pár napja belevágtam a tavaszi nagytakarításba, de még 1 szobával sem végeztem. :/ Utálom, mikor lebetegszem, mert akkort nincs sok kedvem semmihez sem. A fejem tegnap óta fáj és nem igen bírom kipihenni magam. Igyekszem összehozni vmilyen részt, de mint írtam, nem fogom elkapkodni. Hozom, amikor csak tudom. :) Gondoltam leírom mért nem vagyok olyan aktív. Ma eléggé rossz időnek ígérkezik a nap. Esik az eső és be van borulva. Utálom ezt az időt. Főleg akkor, ha beteg vagyok. Szebb napot kívánok annak, ki nálam járna és olvasná eme bejegyzésemet. Legyetek jók! chuu~

2021.03.12. 06:42, Saki-chan

1098.Bejegyzés

Minden lassú, összeomlik vagy épp nem működik!

Sziasztok! Komolyan mondom, hogy ez már kész vicc! Mióta újra szigorítottak, azóta egyszerűen katasztrofális az internet! A leckenézéshez és annak elküldéséhez való oldal összeomlik már az első napon. Be sem tudunk lépni, mert hibát ír ki napok óta. Mástól kell elkérni, hogy a gyerek ne maradjon le és ne értékeljék rosszul. Hiszen, ha nem küldöd el a tanárnak a leckét, akkor az 1esnek számít. Úgy veszi, hogy semmit sem csináltál, így ezt érdemled rá! 

Továbbá mióta szigorítottak, azóta bizonyos oldalak, melyeket minden nap használok (akár többször is), nem töltődnek be és folyamatosan hibát ír ki. Hiába frissítek rá, nem működik. Vagy összeomlott vagy épp az internet minősége, lassúsága az, mely korlátoz annak megnézésében. Kész vicc az egész!

Én ezért az internetért fizetek ki több 10 ezer forintot, mellyel kb. lópikulát sem érek??!! Egyből a kutyának is odaadhatnám a pénzt, had egye csak meg. Vagy dobhatnám a kukába! Ha betelefonálsz, nem tudnak ezzel mit kezdeni. Le van terhelve a rendszer. Ha jön a covid, akkor ott mindennek vége van! Tönkretesz mindent! Nincs munkahely, nincs pénz, nincs élet! Mindent megnehezít ez a 5 betűs vírus! Már annyira, de annyira tele van a hócipőm, hogy az elmondhatatlan! Ismét a semmire költjük a pénzünket, ami aligha tart ki a hó végéig. Bravó! Úgy imádom ezt a helyzetet, hogy legszívesebben leugranék a mount everest-ről!<.< Agrrr.... 

Biztos más is így van ezzel és ugyan azt érzi. Ebben biztos vagyok! Na, de elég is ennyi. Ezt is kiírtam magamból, mert mért ne?! Szebb napot kívánok mindnekinek, ki az oldalamra tévedne eme napon! chuu~

2021.03.10. 07:28, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)