Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1084.Bejegyzés

Történetek korhatározói, szépítgetései

Sziasztok! Most csináltam meg a történeteknél a korhatározókat. Melyekben sok a vér, erőszak és a szexuális tartalom (meztelenség, szeretkezés) azok lettek +18, míg azok melyekben kicsit komolyabb a téma, azok +16-os korhatárosok lettek. A továbbiak nyugodtan olvashatóak fiatalabbaknak is, nem tartalmaznak semmi ilyesmit. Gondoltam megemlítem. A menüket is rendezgettem, pontosabban szépítgettem a bennük található tartalmat, hogy minden egységesen legyen. Pár dolgot nem tudtam megcsinálni, de az mellékes. Kissé fáradt vagyok, mert későn feküdtem le és már korán felkeltettek. Ahhoz képest, hogy ma szombat van, nagyon hamar csiripelni kezdtek a csibéim. >.< Szóval nem aludtam eleget. Valószínű este ki fogok dőlni. Általában az szokott lenni. Majd úgy is kiderül menynire bírok a toppon maradni. :) Most viszont megyek. Még van más, egyéb dolgom. További szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

2021.01.16. 14:09, Saki-chan

1083.Bejegyzés

Az év első desingje!

Sziasztok! Mint látható felkerült az év első desingje. A képek sajátok, csak maga a külső nem az. Természetesen jelöltem honnan is van. Már pár napja elkezdtem, de csak most tudtam befejezni. Úgy ahogy kész is. Még persze fogok itt-ott rendezgetni, hogy szebb és rendezettebb legyen minden menüpont. Remélem tetszik és jó véleménynel elsz róla mindenki, ki fenn jár majd. :) Mostanában nem írtam és nincs új rajzom sem. Szabadidőmben a Dishonored 2-vel szoktam játszani. Szeretném végigivinni minél hamarabb. Úgy a felénél biztos elértem már a játékban. A 6.missziónál járok. Megkaptama  10. képességemet is. Igyekszem mindent felszedni és megcsinálni, amit kell. Sokat szoktam szöszölni vele. :P Igyekszem hozni majd egy újabb részt. Este még jelentkezem!^^ Addig is szép délutánit kívánok minden kedves látogatómnak! chuu~ 

 
2021.01.14. 15:25, Saki-chan

1082.Bejegyzés

Dishonored 2 game

Sziasztok! Ma egy újabb játékot kezdtem el, mely nagyon bejött! Régóta szemezgettem vele és szerettem volna kipróbálni. Kb. 4 órát tudtam vele játszania és alig bírta abbhagyni. Nekem nagyon bejön! A címe: Dishonored 2. Sajna nincs hozzá magyarosítás, ami kár. Eléggé gyér az angolom és kissé nehézkes a fejlődés, de igyekszem. :) Eme játékot 2016-ban adták ki. Egy lopakodós játék. Mindenféle fegyvered lehet benne. Számszeríj, kard és lőfenyver. Továbbá különleges képességeid is vannak. Lehet a karaktert fejleszteni pontokért, melyeket a küldetésekkel szerezhetsz meg. Az ellenfelek katonákból, majd később robotokból is állnak. A játék elején el lehet dönteni kivel szeretnéd vinni végig. Corvo vagy Emily. Én természetesen Emilyt választottam. Most az ő feladata levadászni az ellenséget. Segítségünkre Meagan Foster lesz. Továbbá egy ismeretlen alak, ki az erőnket adta. Nekem nagyon tetszeik a játékmenet, bár keveset tudok elmondani róla, de azért leírom a gondolataimat és, ha végigvittem a kifejlett véleményemet is elmondom majd. :) Az ellenfelek hol könnyűek, hol nehezek. Nem mindegyik egyforma. Nem a mai időben játszódik. A helyszínek kissé durvák. Mindenhol holtestek hevernek, női illetve férfi sikolyok hallatszódnak. Emberi kísérletek, felboncolt hullák. Ráadásul furcsa rovarok is megjelennek. Patkányok hada mászkál a talpad alatt, még a hangjukat is jól lehet hallani. Érdekes és...undi! Még piranynák is vannak a vízben. Kipróbáltam, hogy ha bedobok egy testet a vízbe, az elmerül-e. Ekkor tapasztaltam meg, hogy hupsz! jöttek ám a piranynák és teljes mértékben megették a hullát. :O 1x véletlenül beteleportáltam a vízbe. Hát mit ne mondjak, a szívem kihagyott egy ütemet! >.< Emily a történet haladtával egyreb többet fejlődik. Nekem az egyik kedvencem, mikor vmiylen lidércé alakul és úgy mászik a földön, majd a célpontot kivégzi. Csúcs! :D Nem vagyok szadista, de kemény ahogy egy-egy harcban lassított felvételben látható, ahogy leszőrja az ellenfelét. Haláli! :P Már a 3.helyszínen vagyok, de csak most vágok bele a 3.részbe. Még eléggé az elején vagyok. Nagyon tetszik! Kíváncsi vagyok nekem hogyan sikerül majd a végigjátszása. :) Na, de most megyek, mert fáradt vagyok. Megyünk aludni. További szép estét annak, ki nálam járt! Oyasumi! chuu~

2021.01.09. 20:59, Saki-chan

1081.Bejegyzés

Ancestors The Humankind Odyssey game

Sziasztok! Tegnap kezdtem bele eme játékba, melyben egy kismajommal kezdesz, ki elszakad az anyjától egy sasmadár miatt. Címe: Ancestors The Humankind Odyssey. Gyorsan meg kell találni a majomfalkát, hogy túlélhessük. A játékban a karakterünkkel fel kell fedezni a körülöttünk elterülő környezetet. Megkóstolni a különböző novényeket, gyümölcsöket és bogyókat. Megtapasztalni mi-mire jó, hogyan hat a szervezetünkre. Különböző vadállatok leselkednek a sűrű növényzetben, melyek mind veszélyesek ránk nézve. Kígyók, krokodilok, nagymacskafélék és madarak is. Hosszú út áll előttünk. Mi takítjuk a többi majmot arra mit-hogyan csináljon. Pl.: ha iszunk a folyóból, ők is követik a példánk. Az éjszakákat átalusszuk, ahogy  valóságban, ezzel léphetünk a következő napra. Ilyen kis túlélős játék. 2019 augusztusában adták ki. Nekem tetszik, bár lassan haladok vele. Még csak pár órát játszottam vele. Szegény kis majmommal sok megpróbáltatáson voltunk túl. Sajna nincs magyarosítás, így nehezebben értem meg a segítséget mit-hogyan kellene. He, he... Azért igyekszem. :) Még csak 5 fajta vadállattal találkoztam. 2 féle kígyóval, vaddisznóval, kartdfogú tigrissel és krokodillal. Még persze van sok más. Igyekszem felfedezni a helyeket, de tele vannak veszéllyel, melyre figyelmeztet is a játék. Nem tudom meddig viszem majd, hiszen hosszú út áll a teljes kifejlődésig. Majd meglássuk! :) Most sajna mennem kell. Még van mit csinálnom. További szép napot annak, ki nálam járna! chuu~

2021.01.08. 16:26, Saki-chan

1080.Bejegyzés

Boldog Új Évet Kíván Mindenkinek a HnH oldala! 2021

magyar / angol / német / japán / kínai / koreai

  • Boldog Új Évet Kívánok!
  • I wish you a happy new year!
  • Guten Rutsch ins Neue Jahr!
  • 新年あけましておめでとうございます!
  • Shin'nen akemashite omedetōgozaimasu!
  • 新年快樂!
  • Xīnnián kuàilè!
  • 새해 복 많이 받으세요!
  • saehae bog manh-i bad-euseyo!

2021.01.01. 00:00, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!