Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1079.Bejegyzés

Évzáró bejegyzés! 2020

Sziasztok! Ez az év utolsó bejegyzése, mellyel le is zárom a 2020as évet. El se hiszem, hogy egy újabb évvel zárok. Eltelt újabb 365 nap, mióta megkeztük ezt az évet. Gyorsan elszalad. Nem volt a legjobb. Sok gondunk volt, semmi sem jött össze, a béka feneke alatt voltunk és még mindig ott vagyunk. Ráadásul jött ez a drága Covid vírus is,m mely nem egy emberrel végzett vagy döntötte le a lábairól. Mindenbe belekötött. Sokan lettek munkanélküliek, nem mehettek ki külföldre nyaralni vagy épp a családjukhoz látogatóba. Rengeteg emberrel szúrt ki ez a vírus, mely még év végére sem hagyta el életünket. Bízzunk benne, hogy jövő tavasszal véget ér ez az egész. Addig is összesíteném az idei év adatait, melyet szeretnék ismét megosztani veletek. Ez egy igazán jó év volt az oldalnak. Dupla annyi látogatója volt, bár idén sem nagyon erőltettem meg magam rajzolásban és írásban sem....
 
Összes látogatottság 2010.04.19. óta: 56473
Az eddig legforgalmasabb nap: 2012.03.13.
Az eddig legforgalmasabb nap: 100
Legnagyobb látogatottsági arány: 29.8 (ha jól emlékszem)
Jelenlegi látogatottsági arány: 10.6
Bejegyzések száma: 217 
Fejléc:
Háttér:
Rajzok:
Történetek:
Videók: 10 
Játékok: 12 / 20 végigjátszott (6 félbehagyott + 2 jelenlegi)
Anime ismertető:
 
Mivel a szkennelemmel van vmi gond, így nem tudtam megosztani, de több karakter rajzot készetettem még. Majd jövőre pótlom ezeknek a bemutatását. Eddig 16 rajzot számoltam össze. Valószínű a szkenner kábeljével lehet a gpnd, de nem tudjuk pontosan. Ha nem elsz jó, akkor venni kell egy másikat. Ha előtte sikerül egy új telót venni nekem, akkor azzal le tudom majd fotózni őket. A fényképezőgép nagyon csúnya képeket készít, félig behalt a készülék. Hiába alakítgattam a színeket alig lehet látni magát a rajzot  aképen. Így tök értelmetlen felraknom. Jó lesz az jövőre is. Sajna karácsonyi videót nem tudtam készíteni, mivel pár napig eléggé gyenge volt a net. Szóval majd legközelebb lesz. Találkozzunk jövőre! Január 3.-án jövünk haza, akkor fogom elindítani 2021-ben újra az oldalt és teszem közzé az első bejegyzését! Addig is legyen boldog újévetek nektek, kik követtek! Jövő évre vannak bőven terveim az oldallal kapcsolatban! Most viszont búcsúzom! További szépséges estét nektek, kik nálam jártatok! chuu~ 
 
BOLDOG ÚJ ÉVET! 
2020.12.31. 23:59, Saki-chan

1078.Bejegyzés

Boldog Békés Karácsonyt Kíván Mindenkinek a HnH oldala!

2020.12.24. 06:00, Saki-chan

1077.Bejegyzés

Terveim a jövő évre!

Sziasztok! Jövőre szeretnék még aktívabb lenni, mely remélem összejön. Nem tudom hogyan lesz, mivel jövőre máshogy alakul majd az életünk. Persze csak egy rövidebb időre. Szeretnénk renoválni, szépíteni a házat. Új dolgokat beszerezni és nagyobbítani is, hogy jobban elférjünk. Terveink azok vannak. Na, de nem erről akartam írni, csak megemlítettem. Amiket tervezek...

Történetek: Több történetem van, melyet elkezdtem vagy épp sosem kezdtem bele. Továbbá olyan, melyet szeretnék újra írni. Egyiknek 4 évadot írtam annó, mikor még középiskolába jártam. Egy részét nem találtam meg, mióta elköltöztem otthonról. Bízom benne, hogy nem lett a kukáé, mert akkor teljes mértékben elejétől kell kitalálnom. Az adatok egy része is elveszett, melyeket írtam róla. Mikor írni kezdtem, midnent füzetekbe vagy lapokra jegyzeteltem és nem írtam semmit sem a gépbe. Az első talán, ha jól emlékszem a "Varázs Macskák" volt, melynek dokumentálása félig írásban és félig a gépen történt... 4 történetembe kezdtem bele, majd pár rész után félbehagytam. Jó lenne őket befejezni. Majd meglássuk menynire lesz hozzá kedvem, mivel általában mindig jönnek új és új stori ötleteim. :)

Videók: Szeretnék majd heti videókat vagy legalább havi 1 videót készíteni. Ahogy lesz jobb programom abban is fejlődni szeretnék, hogy még jobbak legyenek a videók. Most csak egy átlagos van, nekem az is megfelelő. Könnyű használni, csak nagyon kevés az effekt benne.

Rajzok: Ebben az évben összesen 20 rajzot készítettem el. Az év elején 9et, míg a végén 11et. Ebből csak 5öt tudtam feltenni, a többit csak jövőre. Igyekszem a szünet alatt is rajzolni, ha időm engedi. Majd meglássuk hogyan haladok. Nagyon szeretek rajzolni. :)

A terveim megvalósítása csak rajtam áll vagy bukik. Nehéz a dolgom, kevés a szabadidőm, de ahogy tudok a hobbimnak élek! Most csak ezt szerettem volna közölni. Kicsit tevékenykedtem tegnap az oldalon, javítgattam ezt-azt. Holnaptól már nem leszek, csak jövőre! Még lesz 2 bejegyzés ebben az évben. Legyen kellemes a szünet annak, ki iskolás és annak is, ki nem! További szép napot kívánok minden kedves látogatómnak! chuu~

 

2020.12.23. 15:19, Saki-chan

1076.Bejegyzés

Decemberi fejléc 2.0

Sziasztok! Tegnap csináltam ezt a fejlécet, de elfelejtettem lecserélni. Pontosabban csak az előzőt alakítottam át. Jövőre majd szeretnék egy szuper külsőt kialakítani és végre leszokni arról, hogy váltogatom a designet. Össze szeretnék hozni egy olyat, melyet nem unok meg olyan hamar. Már mióta mondogatom magamnak, de nem vett eddig rá a lélek, hogy leálljak a designkészítéssel. Szeretek az évszaknak megfelelő külsőt kialakítani az oldalamnak. :) Jába! Alkotó lélek vagyok!^^ Na, de most megyek is, mert lassan vacsi idő! További szép estét annak, ki nálam járna! Előre is Oyasumi! chuu~

2020.12.21. 17:54, Saki-chan

1075.Bejegyzés

Rajzolás tervezése a szünetben!

Sziasztok! Pár napja rákaptam a rajzolásra, több karaktert is megalkottam. Amint lesz rá lehetőségem, megosztom veletek is az alkotásokat. Főként az Amino, A démonlányból rajzoltam és A szerelem hatványa karaktereit. De van más karakter is. Az MG és a BNY szereplői. Haladgatok a megrajzolásukkal. Tervem az, hogy a téliszünet alatt rajzolgatni fogok. Mivel nem leszünk itthon, gép előtt sem leszek több, mint 1 hétig. December 24. - Január 3.-a között nem leszek majd elérhető. A bejegyzéseket előre felteszem, hogy ne keljen utólag pótolni. Már nem sok lesz ebben az évben. Kedden készülünk az utazásra. Anyukámnál leszünk a téliszünetben. Nála nincs net, mert nem szokta használni és nincs rá szüksége. Laptopom meg nincsen. A rajzfüzetemet viszem, ahhoz nem kell internet. :) Remélem lesz rá időm, hogy mikor nyugiban vagyok, alkossak. Csak ne betegedjek le, mint tavaly.^^" Hihetetlen volt, hogy már az első nap megfáztam. Rémes volt! December 25. - Január 2.-ig kijárási tilalom lesz. Ha most nem megyünk anyumhoz, akkor csak jövőre tudunk. A nyáron láttam utoljára anyukámat és már hiányzik! Az unokái is hiányolják! Szóval mindenképpen megyünk hozzá. Közben a másik mamáékat is meglátogatjuk és ott is karácsonyozunk, de nem hosszú ideig leszünk. Csak pár órácskát. Az én anyukám eléggé messze lakik tőlünk. Azaz mi költöztünk jó messze tőle. Ritkán látom. Évente 1x, néha napján 2x. Az kevés. Nem mai csirke. Alig várjuk, hogy mehessünk. Kis pihenés lesz nekem is és nem kell a házimunkával eltöltenem az időmet. :P Na, de most megyek. Majd még fogok jelentkezni az indulás előtt! További szép estét annak, ki nálam jár! Oyasumi! chuu~
2020.12.20. 19:31, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal