Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1074.Bejegyzés

Koi to Producer: Evol X Love Ismertető

Sziasztok! Ezt az ismertetőt még Októberben írtam meg. Nagyon jó kis anime, nekem nagyon megtetszett. Remélem jövőre lesz majd 2.évad, mert arra adott okot a vége. :) Sajna nem sok anime tetszett meg ebben az évben. Utálom a csöcstengert, a női háremes animeket! Undorítóan nagy mellük van a női karaktereknek, melyek már nem is mellek, hanem csöcsök! Kannák, melyek 5x nagyobbak a fejüknél. Un-do-rí-tó!!! Na meg az, mikor a csávónak tapiznia kell, hogy a csaj ereje megnőjön. Kössz, de én kihagyom! -.-" A legtöbb anime sablonos. Van egy személy vagy több, kik átkerülnek egy alternatív világba. Nagyon uncsi! Szóval idén nagyon kevés anime volt, mely megfogott. Majd írok erről egy listát, hogy mik tetszettek meg és miket néztem végig. Volt, melybe csak belekezdtem, majd vhogy elvette a kedvem vagy csak épp nincs időm nézni. Majd összesítem. :) Addig is olvassátok a mai ismertetőmet! Jó olvasást hozzá és remélem kedvet kaptok hozzá. :)


Koi to Producer: Evol X Love


Véleményem:
Nekem nagyon tetszik a történet és a zenéi is. A grafika nagyon szép, kidolgozott. A történet maga izgalmas, ahogy egyre mélyebbre nyúlunk bele. A főhősnőnek igazán adhattak volna nevet. Bár sosem szólítják a nevén, így nem annyira zavaró. Bátran ajánlom mindenkinek, ki szereti a különleges erővel megáldott karaktereket. Remélem lesz folytatása, mivel az utolsó rész ennek adott hangot. Jó szórakozást hozzá!^^

2020.12.11. 07:59, Saki-chan

1073.Bejegyzés

Darksiders III game

Sziasztok! Ismét egy játékról írnám a bejegyzésemet! :) Tegnap eme játékkal kezdtem el játszani. 2018-as játék. Mint azt látni lehet, én sokkal jobban szeretek olyan játékokkal játszani, amiben női karaktert lehet irányítani. Ezért is a 3.részével kezdtem el a játékot. Nekem bejön és eléggé jó játék. A grafika voltakép szép, elfogadható. Én a történet móddal játszok. Karakterem (a csajszi a képen) DÜH, ki a 4 lovas egyike. Testvére, a HÁBORÚ szabadjára engedte a 7 fűbünt , kiket el kell kapnunk és a tanács elé vinnünk. Elsőnek az Irigységgel találkozunk, ki a leggyengébb a bűnök között. Egy iránytű jelzi merre találhatóak a bűnösök. Van egy megfigyelő is, ki velünk tart utunk során. Egy talizmánnal kell a bűnöket elfognunk és a Tanács elé vinnünk... Én most találkoztam a Haraggal, ki erősebb az elsőnél. Még akkor vissza van 5 főbűn! (Vágy, Torkosság, Kapzsiság, Büszkeség, Lustaság) Kíváncsian várom ki-milyen harci képességekkel bír. Már maga az első bűn számomra kihívást jelentett, mivel eléggé nehezen tudtam azt csinálni, amit kellett. Amúgy maga nem is nehéz, ha odafigyelsz. :) A karakterünket folyamatosan erősíthetjük. Vannak különféle kristályok, mellyel az erejét növelhetjük. Lelkekért cserébe pedig képességpontokat kapunk, mellyel az erőnket lehet megnöveszteni (életerő, támadás, misztikus képesség). Ulthane-nél lehet a fegyverünket növelni és erősíteni. Ő csak annyit kér, hogy minden embert vigyünk hozzá, azza Haven-be (Menedék). Igazán izgalmas játék. Démonok, angyalok és gusztustalanabbnál gusztustalanabb szörnyek vannak benne. Szóval érdemes kipróbálni. :) Eddig csak kicsit játszottam vele, még hozzá kell szoknom mit-hogyan irányítsak. Az megsúgom, hogy a RÉMÁLOM MÓD-ot ne engedjétek, mert ha meghalsz, akkor végelg meghaélsz. Ha nem állítod be, akkor ha meghlasz az életed kis része bánja. Szóval, ki belekezd, annak nagyon jó játékot kívánok!^^ További szép napot! chuu~

2020.12.07. 06:17, Saki-chan

1072.Bejegyzés

Boldog Mikulást! 2020

Sziasztok! Idén is sok-sok édességet hpozott a házhoz a Mikulás. Lehetett bőven választani mit is szeretnénk megkóstolni. Idén igazán bőkezű volt. Csoki és cukoráradat a köbön! Én is majszolgattam össze-vissza belőlük. Csoda, hogy nem adtam ki a taccsot! :P A manócskák egyáltalán nem panaszkodhattak. Csoda, hogy nem kaptak édességkómát. :P Még 2 ünnep és vége is eme évnek. Hihetetlen! Na, de most megyek is a dolgomra! Ma szép, napsütötte nap van. Nincs olyan hideg, mint pár napja. Persze este tuti az lesz, hiszen tél van. Szép napot annak, ki nákam jár! chuu~

 
2020.12.06. 08:18, Saki-chan

1071.Bejegyzés

Téli design! 2020

Sziasztok! Végre fel tudtam tenni a hidegebb időkre való, téli designet, mely az utolsó lesz az évben. Még nem tudom pontosan hol fogunk karácsonyozni. Ha nem itthon, akkor az ünnepek alatt nem is lesz bejegyzés. Majd meglássuk! Remélem tetszik mindenkinek a külső, melyet feltettem. Egyszerű és semmi macera. Nekem tetszik.^^ A napokban sajna semmivel sem haladtam. Ide-oda kellett szaladgálnom és alig volt időm. Pedig még a héten szeretném feltenni az utolsó 4 részt. Egyiket elkezdtem, de nem fejeztem be. Hihetetlen, de egyszerűen elszaladtak az órák a fejem felett. Minden nap, mire észbe kaptam már este volt.  :/ Sok a dolgom, de nagyon alssan haladok velük. Egy újabb héten vagyunk túl. Majd kiderül, hogy jövő héten lesz-e suli. Szerintünk nem. Folyamatosan kapjuk az infókat, ha lesz változás. Szóval... Csak figyelnünk kell. Na, de most megyek. Lehet még jelentkezem. További szép estét annak, ki nálam jár! Oyasumi! chuu~

2020.12.04. 19:25, Saki-chan

1070.Bejegyzés

Nézzétek meg eme kedves kis videót. Érdemes!

Sziasztok! Egy drága barátnőm videója, ki szeretne segíteni így az ünnepek közeledtével a Pécsen élő családoknak. Arany szíve van, egy angyal. Kevés ilyen embert ismerek, mint amilyen Ő. Nézzétek meg a videóját és osszátok! Nagyon szépen köszönöm a nevében is! <3 További szép napot mindenkinek, ki nálam járna. Köszönjük, ha osztottad vagy csak simán megnézted! chuu~

2020.12.01. 17:56, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal