Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

922.Bejegyzés

Mèg egy évvel öregebben!

Sziasztok! Alig kezdődött el az év, én máris egy évet öregedtem. Elértem egy szép számot, melyet magam sem hiszek el. Hihetetlen, hogy felettem is mennyire elszáll az idő. Persze sokszor érzem magam fiatalnak, gyereknek. Hiszen imádok bolondozni, dalolászni és olyan folgokat csinálni, mint amit kisgyerekként. Úgy vélem attól, hogy felnőtt vagyok nem lettem sokkal komolyabb és hagytam fel azokkal a dolgokkal, melyet gyerekként csináltam. Attól ugyan úgy csinálhatom. Sose akarok egy komoly, befásult szülő lenni, ki csak a munkályának èl ès közben elfelejti mi a móka. Az nagyon unalmas élet lenne. Ha kell komoly vagyok ès aként cselekszem. Igyekszem élni az életem és sok emléket szeretnék szerezni. ^^ Tegyétek ti is ugyan ezt! chuu~

2020.01.02. 13:25, Saki-chan

921.Bejegyzés

Az év első bejegyzèse!

Sziasztok! Hát ez is eljött! Ma már 2020-at írunk! Holnap ráadásul 1 évvel leszek öregebb. Sajna karácsony előtt 2 nappal lebetegedtem, mely szilveszter napjáig tartott. Mèg takonykóros vagyok, mely már nem olyan rémes, mint 1 hete volt. Ráadásul középfül gyulladásom is lett. Az is már egész jól múlik el. Szombaton megyünk haza. Tegnap anyukám is lebetegedett. Sajna ő is eléggé megfázott. Remélem hamar meggyógyul majd. A gyerekek hál'isten nem betegek. Max az orruk folyt, de semmi komoly. Már várják, hogy otthon lehessenek. Apjuk pénteken jön vissza hozzánk... Nektek hogyan telt a karácsony? Na és a szilveszter? Remélem úgy ahogy szerettétek volna. ^^ Remélem minden kedves látogatómnak jól telet eme hét és sok finomságot ehettetek / ihattatok. Legyen további szép napotok! Amúgy ez a bejegyzés a mobilomról íródott. chuu~

2020.01.01. 13:54, Saki-chan

920.Bejegyzés

Itt az év vége! Találkozunk jövőre!

magyar / angol / német / japán / kínai / koreai

  • Boldog Új Évet Kívánok!
  • I wish you a happy new year!
  • Guten Rutsch ins Neue Jahr!
  • 新年あけましておめでとうございます!
  • Shin'nen akemashite omedetōgozaimasu!
  • 新年快樂!
  • Xīnnián kuàilè!
  • 새해 복 많이 받으세요!
  • saehae bog manh-i bad-euseyo!

2019.12.31. 23:53, Saki-chan

919.Bejegyzés

Év végi összefoglaló!

Sziasztok! Elérkezett az év utolsó előtti bejegyzése! Összeírtam az idei év adatait, melyek történtek az oldalon. Nem lett annyira sok, hiszen csupán hébe-hóba tudtam valamicskét összedobni. Remélem jövőre is velem tartotok és továbbra is felnéztek oldalamra, hogy lássátok miket teszek fel. Az oldal jövője a 13as cikkelytől fog eldőlni, azza megmarad-e vagy éppenséggel törölni fogja. Elvileg 2020-ban már érezni fogjuk a törvény súlyát és lesznek nagy változások. Nem tudom ez mennyire fogja érinteni magát a gportált, így még magam sem tudom hogyan lesz tovább. Bízom benne, hogy maga a tartalom fennmarad, max  a képekbe köt majd bele. Ki tudja... Ez csak jövőre fog kiderülni. Bízzunk a legjobbakban. Na, de most jöjjön az adatösszefoglalás:

Összes látogatottság 2010.04.19. óta: 51897
Az eddig legforgalmasabb nap: 2012.03.13.
Az eddig legforgalmasabb nap: 100
Legnagyobb látogatottsági arány: 34.9
Jelenlegi látogatottsági arány: 21
Bejegyzések száma: 56
Fejléc:
Háttér:
Rajzok: 5
Történetek: 2
Anime ismertető: 3
 
Szerencsére teljesítettem azt, amit akartam és a 2 tavaly még javában írt történetemet befejeztem! Persze elkezdtem az egyik folytatását, de az már csak jövőre lesz befejezve. Igyekszem!^^ 2020-ra még 2 történetemet szeretném feltenni. Nem tudom, hogy fogok-e még írni, mert kevés az időm és legtöbbször kedvem sincsen, de mivel ez már nagyon régóta írok és szinte nem is tartottam szünetet, így nehéz lenne abbahagynom. Meglássuk hogyan alakul a jövő. Kellemes szünetet kívánok mindenkinek. Élvezzétek ki még a jövő hetet, mert utána folytatódik az év! Szép napot minden kedves látogatómnak! chuu~

" Ha vki még nem hallott volna az új jogszabályról, akkor belinkelek egy oldalt róla, ahol elolvashatjátok miről is szól: 13as cikkely "

2019.12.31. 18:50, Saki-chan

918.Bejegyzés

Jövőbeli tervek!

Sziasztok! Jövőre szeretnék egy csomó mindent megvalósítani. Az oldal csinosításába bele tartozik a külalak. Azaz a szövegek / történetek hibátlan megírása.... Ezt már el is kezdtem. Pár napja javítottam a "Zűrös Esküvő" részeit. Az első 3 résszel meg is vagyok. Szépen haladok majd sorba és mindengyik régebben írt történetemben kijavítom a hibákat + a párbeszédeken is alakítok. Annó eléggé rosszul írtam le azokat. Pótolni fogom a rajzokat is, hogy mindegyik karakternél legyen legalább egy olyan rajz, melyben látható ő hogyan is néz ki. Nem csak leírások lesznek róluk. Jövőre mindenképpen be fogom fejezni a történetek teljes adatleírását! Ez lesz az elsődleges célom! Minden napra (vagy hétre) egy-egy történet alapos bővítése és az adatok pótlása lesz a célom! Közben persze befejezem a most írt történetemet is, hogy ne maradjon félkész. Szünet alatt kigondolom előre a részeket, hogy könnyebben meg tudjam utána írni őket. Sajna itt anyukámnak nincsen számítógépe, se internete. Őt nem érdekli a mondern teknika. Ha lenne mindkettő, akkor onnan folytatnám tovább a munkámat. Na, de mind1 is! Szóval ez lesz az első célom, utána nem tudom. Majd kitalálom. Elsőnek ezzel legyek majd készen. Na, de most megyek. További szép napot nektek! chuu~

2019.12.28. 15:05, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)