|
|
Navigáció |
|

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
|
| | |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| | |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
797.Bejegyzés Júniusi design!
Sziasztok! Új külsővel jöttem így reggel, de nem volt nagy ihletem. Tegnap este kezdtem el azon ügyködni, hogy vmi újat tegyek fel, de bealudtam. Előtte mást szerettem volna, de nem tudtam hogyan nézzen ki. Viszont ez a cicuslány olyan cuki! Remélem azért némileg jó lett és nem olyan fura. He, he... Majd lehet lesz jobb is, de sajna az időm vészesen kevés és sajna most csak ennyit tudok csinálni. Szép napot minden kedves látogatómnak! chuu~
| 2018.06.06. 07:35, Saki-chan |
796.Bejegyzés Szeszélyes Szerelem 4.rész: Összetörve

Sziasztok! Végre, végre, végre! Végre sikerült befejeznem a következő részt. Nem nagyon volt kedvem ahhoz, hogy írjak és ez meg is látszik rajtam. Februárban tettem fel utoljára fejezetet, így kissé el is maradtam vele. Nem sok kedvem van írni, de most úgy gondoltam folytatom. Jelenleg nincs semmilyen hibajavító programom a gépen, így nézzétek el a szóelírásaimat.^^" Az új történetnek is hamarosan hozom az első részét, már majdnem kész, csak azt sem tudtam befejezni. Nem sok időm volt nyugodtan leülni ide agép elé és azt csinálni, amit szeretnék. Rajzoltam is, de még nincs teljesen készen. Azt is felteszem, amint tudom. Addig is olvassátok a "Szeszélyes Szerelem" következő fejezetét! Várom a kommenteket! További szép estét! Oyasumi! chuu~
Szeszélyes Szerelem - 4.rész: Összetörve
| 2018.06.05. 22:06, Saki-chan |
795.Bejegyzés Új kiskutyánk lett!

Sziasztok! Képzeljétek el, lett egy új kiskutyánk. Tegnap hozták át nekünk a drága kis cukiságot. Mivel az előző kutyus sajna nem lehetett velünk a szívférgesség miatt (meg amúgy is túl nagy volt), így egy kisebb és fiatalabb kutyust fogadtunk örökbe. Az anyukája egy Westie és az apukája egy Tibeti terrier kutyus. Nagyon aranyos, kicsit félős fajta (mint az apja), de szerintem hamar meg fog bennünket szokni. Ma már játszott velem és nem bújt el előlünk. A gyerekek nagyon rajonganak érte és csak kicsit félnek, mikor harapdálva játszik. Tű éles fogai vannak, de nagyon cuki. Csak egy baj van vele, hogy nem szobatiszta, így sok problémát okoz nekem ezzel. A nagylányom is fel szokta takarítani néha, amit odapiszkít, de akkor is.... Na azt az egy dolgot nagyon nem szeretem, de meg kell sajna csinálni. Ha nagyobb lesz úgy is kint fog aludni és házörzés lesz a feladata. Kell egy kutya, hiszen a gyerekeknek szokniuk kell az állat közelségét, hogy ne féljen tőle. Szeptemberben lesz majd egy kiscicánk is. Anyum hoz a 2. alomból. 2 cicája terhes, de egy más meg is szült. Mondtam neki, akkor a másik cicustól hozzon egy kiscicát. Szóval.... bővül a család. :) További szép estét minden kedves látogatómnak! chuu~
| 2018.06.02. 20:34, Saki-chan |
794.Bejegyzés Új történet lesz hamarosan

Sziasztok! Ne kérdezzétek mért, de kedvem támadt folytatni Reia Inari történetét, hogy miként kerül az INEG nevezetű szervezethez és hogyan alakul tovább az élete. Ezt egyik kedves barátom története és eme történet 2. évadjának szereplője lehetett az én karakterem, Reia. Eme történetnek alternatív változatát fogom megírni, hogy én hogyan képzelném el. Biztos vagyok benne, hogy ez teljesen el fog térni az eredeti történettől, de ez már egy másik dolog. Remélem tetszeni fog, amit én írok és lesznek olvasói. Már belekezdtem az első részbe, de sajna félbe kellett hagynom. Igyekszem hozni és vele együtt a történet leírását és a szereplők jellemzését. Most megyek írni és ahogy tudom, fel is teszem. További szép napot minden kedves látogatómnak. chuu~
| 2018.05.20. 15:28, Saki-chan |
793.Bejegyzés Gépünk megjavítva!

Sziasztok! Képzeljétek a gépünk újra nálunk van. Nem volt semmi baja, csak az elosztó kábel volt, mely nem érintkezett rendesen a gépházzal, ezért szakadt meg folyton az áram. Régi típusú volt maga a kábel, így kaptunk egy másikat, amivel tökéletesen működik. :) Új ra szuper minden. Ha más baja lett volna, tuti még szervízben lenne. Hál'isten, hogy nem volt. További szép napot! chuu~
| 2018.05.18. 21:42, Saki-chan |
| | |
|
|