Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 5.rész: Boldog boldogtalanság

5.rész: Boldog boldogtalanság

Saki  2010.04.20. 13:04

Shino És Gyémánt egymásnak esnek, de Reo véget vet neki. Ez kibékíti a két fiatalt, ám történik egy dolog, mely betesz az egésznek és ismét rossz dolgok történnek. Ráadásul még 2 váratlan alak is felbukkan és magukkal visznek egy igen értékes tárgyat...


Az előző részben megismerhettük azt a lányt,akire Reo rárontott. A neve Minako,aki nagyon kedves lány. Reo hamar összebarátkozik vele,ellenben Gyémánt...Ő azon volt,hogy kiűzze a házból! Ám sajna nem nagyon sikerült. Minako és Reo a városban mászkáltak,míg Gyémánt ismét összefutott a maszkos idegennel. Egyből szólt Reonak,aki össze is csapott vele és Gyémánttal sikerült legyőznie. Kiderült,hogy a maszkos fickót Shinonka hívják. Csak próbára tette őket. Látni akarta,hogy hogy működnek együtt csapatban. Később az időt edzéssel töltötték,amit Shino figyel. Hamar visszavágót akart vele,amibe Reo egyből belement. Tudni akarta,hogy most hogy megy neki a harc. Sajna azonban a forrófejűsége miatt,a küzdelmet elvesztette,és mindezért Gyémántot hibáztatta. Most egy időre külön is váltak emiatt....Folytassuk!
Reo otthon fagyival tömte magát,és még mindig mérges volt magára. Bűntudata is volt,mert Gyémánttal kiabált,pedig igazából magát kellett volna hibáztatnia a harc elvesztése miatt. Dühében a fagyit a falba vágta,majd felkapva valamit és persze a láncot,majd elindult megkeresni őt. Bocsánatot akart kérni tőle fafejűsége miatt. Gyémánt ezalatt egy közeli tónál búslakodott. A szellő lágyan simogatta arcát,elmosva bánatát. Komoly volt és nagyon elgondolkodott a történteken. Madarak csicsergését hallgatta...
-Reo még biztos mérges rám, mert ilyen béna vagyok. Nem is tudom, hogy mit csináljak. Jobba, ha nem is kerülök a szeme elé. - gondolja 
Miközben ott tanakodott,valaki éppen felé közeledett. Shino volt az,aki érezte bánatát. Lassan odaállt mellé. Tudta,hogy a harc miatt lehet szomorú,hogy Reo nem volt képes együttműködni vele....
- A harc miatt szomorkodsz ennyire? Nekem bevallhatod. - mondja 
- Hah? Hum.
- Az a srác nem hozzád való. Ha nem tud veled egy hullámhosszra jutni, akkor nem nyerhettek meg egy csatát sem. Gondolom ezt te is jól tudod. Forrófejűsége miatt az életébe is kerülhetett volna a küzdelem.
- Reo és én... Mi....
- Mért őt választottad? Egy erősebb fél mellett kiteljesedhetne az erőd. Fogadd meg a tanácsomat és hagyd el őt.
-  Hmm! Soha! Reo a mesterem és nem kell más nekem! Őt választottam, mert tiszta szívű és olyan, aki megérdemli az erőmet!
- Hmm... Te tudod. Én a helyedben akkor is megfogadnám a tanácsot. - mondja - Konok kislány. Majd egyszer úgyis tanul a hibáiból. - gondolja
Azzal hátat fordítva el akart menni,de Gyémánt hirtelen rátámadt. Nem tetszett neki az,ahogyan leszólta Reot. kardját előrántva, összecsaptak egymással. Egy cseppet sem kímélte Shinot. Higgadtabban harcolt,de mégis az érzelmei irányították. Ez nem a legjobb volt számára,de ha mérges volt,csak erősödött az ereje. Shino látta rajta,hogy dühös,és érezte ereje nagyságát. Gyémántnak sikerült megvágni a vállán....
- Hum. Látszik rajta, hogy nagyon erős, de akkor sem győzhet! Dühvel nem nyerhet csatát. Ahhoz több kell. - gondolja Shino
A kardok csak úgy zúzták egymást. Vágni lehetett a feszültséget köztük. Gyémánt dühből támadt,de az esze a helyén volt,és nem hagyta,hogy felülkerekedjen rajta. Fürgeségével lepte meg ellenfelét. Shino sem hagyta magát. Szintén nagyon gyors volt. Reo eközben meghallotta a kardok összecsapását,így a hang irányába rohant. Hirtelen megpillantotta Gyémántot és Shinot,aki keményen harcoltak egymás ellen. Nem avatkozott közbe,csak nézte őket,hogy mi lesz a harc kimenetele...
- Látom nem vagy piskótából. Kemény harcosnak neveltek ,aki nem fél semmilyen kihívástól.
- Hum! Én soha nem adom fel! - jelenti ki - Reo ezt érted teszem, remélem meg fogsz bocsátani a hibáimért. - gondolja
Egymás felé futottam,majd a magasba ugorva csaptak össze kardjaikkal. Gyémánt szaltózva ért le a földre,egyik kezével megtámasztva testét. Lassan felnézett,komoly volt a tekintete és magabiztos. Shino a háta mögé ugrott. Gyémánt felállva,még egy kardot "varázsolt" magának. Ismét a magasba ugrottak,de kardjuk nem csapódott össze. gyémánt hátra szaltóval védte ki
Shino csapását. Egy fáról támadott vissza rá. A két kardal csapott le rá újra-és újra,de Shino kivédte őket. Utolsó támadást mérte volna rá,de Shino arcba vágta,majd megragadva karját,beledöngölte a földbe. A földön feküdve,magasba emelte kardját,és végezni akart vele. Reo ekkor gyorsan sietett a segítségére,és a támadás elé ugrott. A kard átszúrta a vállát. Vére Gyémántra csöpögött rá,aki remegő szemekkel nézte mindezt...
- Bolond idióta! - gondolja
- Reo...
- Azt hitted, hogy hagylak egyedül harcolni? Akkor tévedsz!
  Mint a mestered kötelességem megvédeni téged minden veszélytől. - jelenti ki Reo
- Hah? Reo...
Lassan térdre esett és a vállához kapott. Shino komoly arccal nézett,majd eltette kardját. Halál komoly arccal nézve rá,lassan elment onnan. Nem volt ott keresni valója már...
- Ha készen álltok, szóljatok. Még sokat kell fejlődnöd, Reo. Becsüld meg, amid van. Egy szép napon hálás lehetsz e lánynak, hogy téged választott ki mesterének.
Azzal el is hagyta a terepet. Reo Gyémántra nézett. Szégyellte magát, mert kiabált vele. Nem is tudta,  hogy mit mondjon...
Gyémánt szomorú szemekkel nézett rá, majd hirtelen megölelte...
- Áh! A vállam!
- Sajnálom, sajnálom Reo! Ígérem engedelmes szolgád leszek és azt fogom tenni, amit te parancsolsz! Nem fogok többet kudarcot vallani!
- Hah? Gyémánt. Gyere menjünk haza. Nem érzem valami jól magam.
- Rendben, Reo. Gyere.
Lassan felsegítette és hazasétáltak. Reo egyből fürödni ment,hogy kicsit ellazuljon,kitisztítsa a fejét. Miután lemosta sérülését,beleült egy kád forró vízbe. Kivételesen nem zuhanyozott. Kevés hab volt a vízben,ami pont eltakarta a szerszámát...
- Kíváncsi vagyok, hogy milyen gazfickókkal kell még megküzdenünk. Lefogadom, hogy erősebbekkel, mint ez a Shino nevű fazon. - gondolja - Sok edzésre lesz szük... Haaah?
Kigúbadt szemekkel nézett,mikor egyszer csak bejött hozzá Gyémánt,akin csak egy köntös volt. Nagyon szexin nézett ki előtte. Odaállt a kád mellé és ledobta magáról köntösét és beszállt hozzá. Alig tudott hinni a szemének,mikor meglátta. Meg se bírt szólalni,olyan hirtelen érte mindez....
- Gy... - akad el szava - Milyen gyönyörű teste van. Ezek a szemek, a mellei... - méri fel testét 
Gyémánt nem mondott semmit sem,csak odabújt mellé. Szabályosan ráfeküdt Reora,aki el volt feküdve a kádban. Mellei lassan hozzásimultak. Mondanom sem kell,hogy a szerszáma máris megmoccant a látvány miatt. De azért persze uralkodott magán. Elsőnek azt se tudta,hogy mit csináljon,de mikor érezte Gyémánt puha testét. Lassan átkarolta. Úgy feküdtek egy kis ideig....
- Gyémánt,  soha nem akarom... hogy elmenj. - gondolja
- Reo... Milyen hevesen ver a szíve... - érzi meg
Lassan felnézett Reora,kinek csillogott a szeme és igen kedves volt a tekintete. Egy pár pillanatig egymás szemébe mélyedtek,majd Reo odahajolva hozzá,meg akarta csókolni. Gyémánt ekkor érezte,hogy milyen hevesen is ver a szív. Eléggé megijedt....
- Hah?
- Hm?
Egyből arcba vágta,majd gyorsan eltűnt. Reo golyózó szemekkel nézett,és szétterült a kádban. Most se jössz össze neki,amit annyira akart volna. Kicsit mérgesen nézett emiatt....
- Ennek meg mi baja van folyton? Csajok! Ch! - mondja mérgében
Később,mikor kijött a fürdőből,Gyémánt az ajtónál állva nézett kifelé az udvarra. Mikor ránézett kicsit elszomorodott. Oda akart menni hozzá,de pont akkor csöngettek. Minako volt az. Kis aranyos ruhácska volt rajta. Rózsaszín ujjatlan és piros szoknya...
- Szia, Minako. Hát te?
- Szia, Reo. Hát... Csak gondoltam lenne kedved együtt piknikezni velem? Olyan szép az idő és megfelelő a hőmérséklet is. Nem gondolod?
- Hát, épp dolgom volt, de... Jól van, benne vagyok! Gyorsan felöltözök és mehetünk is!
Magára kapott egy rövid gatyát és egy pólót,majd sietett ki Minakohoz. Gyémánt addigra már eltűnt a házból...Minako és Reo elmentek a közeli erdőbe,ami szép és csendes volt. Tökéletes volt az idő is,melyet jobb ha kihasznál az ember. Minako csodaszép ételekkel lepte meg Reot,aki ámult-bámult. El se hitte,hogy ennyit vesződött érte. Sok étel volt ott,igazán finomnak tűntek. A szél lágyan fújt,a fák lombjai halkan suhogtak. Kis madárfütty hallatszott a távolból. Minako arca kicsit piroslott,mikor Reora pillantott,aki ízlelgette a finomságait. Nem mert megszólalni,így csak némán ült ott. Mosolygott rajta,hogy milyen kis falánk. Boldog volt attól,hogy ízlett neki a főztje....
- Hah? Te nem eszel? - kérdezi Minakot
- Ezeket neked csináltam. Egyél nyugodtan. - kedvesen mosolyog rá
- Hum. Te egy kivételes lány vagy. Nagyon ügyes és csinos.
- Haaah? Ko-komolyan... - zavarba jött tőle
- Igen. Nagyon kedves lány vagy.
Minako annyira zavarba jött,hogy elakadtak a szavai. Reo mosolygott és a lányt figyelte. Tetszett neki a személyisége és,hogy mennyire figyelmes másokkal. Elbűvölte a bája,alig bírta levenni róla a szemét. Később,miután megreggeliztek. Elmentek sétálni,le a tóhoz. A víz ragyogott a napfényben,látni lehetett magadat benne. Varázslatos volt,ahogy csillámlott a felszíne. Minako elgyönyörködött benne,megragadta a tekintetét...Ezalatt Gyémánt észrevette,hogy Reo már egy jó ideje távol van. Még a nyakláncot sem vitte magával,amit jó lenne,ha magán hordana. Visszatolta a fiókot,és mérges lett emiatt. Kicsit még el is szomorodott,majd elindult megkeresni. Hamar megtalálta,mivel érezte,hogy hol is van most...Reo és Minako éppen beszélgettek,így nem akarta megzavarni őket. Egy fa mögül leskelődött. Nagyon jól elvoltak egymással. Ez nem igazán tetszett neki. Tudta,ha összejön vele,akkor már nem lesz szüksége rá. Elhagyja a harci vágya és felhagy az egésszel...Reo valóban boldog volt Minako mellett,aki egy hozzá való lánynak tűnt. Gyémánt ott maradt,hogy figyelje őket,ám mindeközben a házukban egy nem várt idegen lépett be. Ám az nem egy szimpla tolvaj vagy gazfickó volt. Gyémánt valami rosszat érzett,így visszament a házba. Reo ezalatt a tóban pancsikolt és elkapva Minako kezét belerántotta magával a vízbe. Nevetgéltek és fröcskölték egymást. Minako ruhája eléggé vékony és átlátszó volt,ami feltűnt Reonak. A lány ruhája testéhez tapadt, amitől mellei feltűnőbbek lettek. Reo tekintete egy szemvillanást meg is akadtak rajta. Minako egyből elvörösödött, akárcsak egy rák és gyorsan eltakarta magát. Kifutott a partra és leült a pokrócra. Reo mellé ült és ráadta az ingjét, ami nem volt vizes. A pillanat meghitt volt és előhozta belőlük a vágyakat. Reo Minako csillogóan gyönyörű szemeiben elveszve,némán ült. Tudta,hogy ő kell neki,így lassan megcsókolta,amit Minako hagyott és viszonozta azt....Eközben a házban nagy felfordulás történt. Gyémánt próbálta ijesztgetéssel elűzni a betolakodót,ám az nem volt egyedül. Egy igen magas férfi volt vele. Hosszú,fehér haja és kék szemei voltak. Gyémánt megijedt tőle,mivel érezte,hogy igen erős ereje van. A férfi tudta mit kell keresnie,ellentétben társával...
- Sehol sem találom  és kezd kiakasztani ez a hely! Húzzunk innen! - mondja a férfi
- Érzem, hogy itt kell lennie valahol.  Hmm... - mondja a fehér hajú férfi
Egyből Reo szobájába tartott és a fiókjában meg is találta,amit keresett. Gyémánt rémült szemekkel nézett,mikor látta,hogy mit is kerestek ennyire. Szólni akart Reonak,de most nem igen akarta megzavarni. Nem tudta mit tegyen most. A fehér hajú férfi érezte a jelenlétét,így mégis Reoért ment. Még rosszabb látvány fogadta, mikor odaért hozzá. Ő és Minako a pokrócon feküdtek,és hevesen csókolóztak. Összeszűkült a szeme,nem bírta nézni őket. Olyan érzés volt ez neki,mintha kitépték volna a szívét,pedig az már idők óta nem dobogott. Egyszer csak térdre rogyott,és a fejét fogta. A szemei üressé váltak,és élettelenné. Egy szó nélkül eltűnt onnan... Később,estefele Reo és Minako a házban folytatták,amit elkezdtek. Nem kapcsolták fel a lámpákat,így elsőre nem tűnt fel nekik semmi sem. Mással voltak elfoglalva. Azonban mikor a kanapé felé mentek,Reo rálépett egy szilánkra...
- Ááh! Mi volt ez?
- Tessék, így már... Hah?
Mikor felkapcsolták a villanyt,eléjük tárult a borzalom,amit a tolvajok hagytak maguk után. Minako hívni akarta a rendőrséget,de Reo nem hagyta. Tudta,hogy ez nem egy szimpla betörés volt,annál sokkal több. Szépen hazaküldte Minakot és a szobájába rohant. Látta,hogy a nyakék nincs ott....
- Ez nem lehet igaz! Gyémánt! Gyémánt, merre vagy? - szólítgatja - Gyémánt! Válaszolj!
Mindenhol keresgélni kezdte. Az udvaron,a házban és még az utcán is,de semmi. Mikor azonban a fürdőbe lépett. Tágra nyílt,remegő szemekkel vette észre a tükörre írt szöveget....
- Ha nem becsülöd meg, akkor nem érdemelsz olyan kincset, kinek ereje felülmúlja a tiédet! Az ő bánata a te boldogságod. Felejtsd el őt és térj vissza a valóságba! Ő már a mi hatalmunkban áll!
Nem hitt a szemének. Tudta,hogy Gyémántról van szó,de nem volt világos számára a szöveg. Dühében a tükörbe vágott egy hatalmasat,ami egyből darabokra zúzódott. Magát okolta,amiért nem vele törődött,hanem saját magával....
- A fenébe én idióta! Hogy lehettem ennyire önző?! Megfeledkeztem rólad és csak magammal törődtem! - mérgelődik - Gyémánt!
 
Folytatása következik......

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!