Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 6.rész: A keresés

6.rész: A keresés

Saki  2010.04.20. 13:04

Reo elindul megkeresni Gyémántot, aki mindeközben egy bandában van, akik saját célra akarják felhasználni. Persze ezt valakinek meg kell akadályozni. Reo összefut egy szőke hajú sráccal, aki kirabolja. Később ő lesz az, aki segít neki Gyémánt felkutatásában...


Az előző részben Shino és Gyémánt keményen egymásnak estek,Reo miatt. Egyikük sem kímélte a másikat. Gyémánt ügyes volt és sikerült meglepnie ellenfelét,de ezzel nem bírta legyőzni őt. Végül Reo vetett a harcnak véget,azzal hogy védelmezte Gyémántot. Sikerült kibékülniük,és így eléggé váratlan jelenet történt közöttük,ám ennek Minako hamar véget vetett a váratlan látogatásával. Ő és Reo piknikezni mentek,ahol jól mulattak egymással. Ezalatt Gyémánt eléggé szomorú volt,és tudta ha Reo nem foglalkozik vele,akkor hamar eltávolodhatnak egymástól. Minakoval való kapcsolata erősödött,míg Gyémántban összekuszálódtak az érzelmek. A dolgokat csak az súlyosbította,hogy egy váratlan alak betörve hozzájuk,magával víve a láncot. Gyémántnak elég volt az,hogy együtt látta Reot és Minakot csókolózni és még ez is. Mivel a nyaklánc más kezében volt,így már ő sem volt a régi. Mikor Reoék visszamentek a házba,csodálkozva és egyben rémülten néztek végig. Betörés nyomának látszott mindez,ám ez csupán a látszat volt. A nyakláncnak nyoma sem volt,ahogyan Gyémántnak sem....Folytassuk!
Reo teljesen maga alatt volt. Nem értette,hogy hogy történhetett mindez. Úgy érezte cserben hagyta Gyémántot. Mérges volt magára. Felelőtlen volt és csak magára gondolt. Sokáig búslakodott,mikor is takarítás közben észrevett egy különös címet a padlón. Valamilyen bárnak a címe volt rajta. Tudta,hogy ezt csakis a tolvaj hagyhatta el. Összepakolt pár cuccot,majd útra kelt. Mikor a buszállomáshoz tartott összefutott Shinoval....
- Baj van igaz? - kérdi érdeklődve Shino
- Hah? Mi közöd van hozzá?!
- Az a lány fontos számodra, ám mégsem vagy képes megtartani őt. Ha együtt működsz vele, akkor nem lesz számotokra lehetetlen. Csak a szívedben bízhatsz.
- Miről beszélsz?! Gyémánt és én.....
- Hum. - néz rá komoly arccal - Még mindig nem képes megérteni, mi is a tét.
- Vissza kell őt szereznem! Nem engedhetem, hogy bárki kihasználja őt és tárgyként kezelje, akár egy robotbabát! - gondolja
- Az idő sürget, segítsd őt és viszonozni fogja a segítségedet.
- De...
Azzal Shino hirtelen már el is tűnt. Reo mérges volt,mert folyton úgy érezte hülyének nézik. Ám most nem erről kell elmélkednie hanem,hogy Gyémántot visszaszerezze. A célállomás Brooklyn, ami tele van söpredékekkel és gengszterekkel. Itt sok rablás és sok rejtélyes haláleset történt már. Jobb,ha a gazdag ficsúrok nem tolják be ide a képüket,vagy már nem igen lesz pénzük bármit is venni....Eközben a város egyik legeldugottabb helyén,ahová szinte senki nem meri betenni a lábát. A környezet tele van patkányokkal,és vad macskákkal / kutyákkal. A bűz olykor-olykor elviselhetetlen. Bűnnel teli helyeken tanyázik a gonosz,ki hatalomra akar törni. Itt jár az a fehér hajú férfi,ki a nyakéket ellopta Reotól....
- Áááh! Végre itt van az én drágaságom. Nagyszerű munka! Most már enyém a hatalom! Há, há, há, há! - nevet fel a vezér
- Hmm... - komolyan néz a fehér hajú
- Remélem senki sem követett titeket!
- Dehogy, főnök! Az a pancser még a házban sem volt! Egyszerű volt minden! Mint egy kisgyerektől elvenni a nyalókáját!
- Remek! Hmm... Mutasd magad kislány!
Gyémánt lassan megjelent előtte. Tekintete üres volt és élettelen. Csak a parancsszóra várt,akárcsak egy zombi. A bandavezér odahívva magához,megfogta az állát és felemelte. Gonosz mosollyal nézett rá. Tetszett neki a lány bája. Alig várta,hogy bemutassa neki mire is képes....Reo már a városban volt,de nem tudta mégis merre keresse Gyémántot,mivel nem ismert ott semmit sem. Bóklászott az utcákon és a lebújt kereste,ami a papíron volt. Mikor a metrón utazott egy fickó direkt fellökve ellopta tőle a pénztárcáját. Mikor ezt észrevette egyből üldözni kezdte a csávót,de az nem adta könnyen magát. Órákon át üldözte,de nem bírta elkapni. Nagyon ügyes volt és cseles vele szemben. Már kezdett mérges lenni rá,hogy össze-vissza futkos a városban,mikor más dolga lenne! A tolvaj egy szőke,rövid hajú srác volt. Több,mint valószínű nagyon ismerte a várost,így könnyebb volt neki a közlekedés benne. Szegény Reo csak úgy tudta elkapni,hogy egy bajba jutott nőnek öltözött. Mikor ennek bedőlt,egyből leütötte. A srác mikor magához tér egy oszlophoz volt hozzákötve....
- Ki vagy te, és mért nem álltál meg mikor üldöztelek?! - kérdi Reo
- Azért nem álltam meg, mert tudtam, hogy valami rosszat fogsz velem csinálni!
- Csinálok is!  Ha még egyszer ki mersz rabolni!
- Várj! Nem tudnánk megegyezni?
- Egyesség? Hum...
- Ha kioldozol, akkor ígérem segítek neked, amiben csak kéred.
- Jól van. Ezt a helyet ismered?
- Hogy ismerem-e a Csilivili Cickókat? Há, há, há... - neveti el magát - Mi az, hogy! Az a legmenőbb bár a városban, öreg!
- Ne öregezz nekem vagy....!
- Bocsi, bocsi!
Máris indultak a hely felé. A srác kiválóan tudta,az oda vezető utat pedig eléggé messze a város legmélyén volt. Nagy hírnek örvendett a dögös táncos lányai miatt. Eléggé sokan megfordultak ott. Főleg gazdag figurák. A bár kívülről nem volt nagy szám,(úgy nézett ki,mint egy átlagos hely) de belülről jól ki volt pofozva. A bejárat fölött egy csaj képe villogott. Táncolt rajta. Testőrök álltak elől és hátul is egyaránt,akik váltották egymást óránként. Nehéz volt bejutni oda. De nem lehetetlen. Reo és a srác alulról másztak be. (a mosdóban jöttek fel) Leütöttek két faszit és felvéve ruháikat,elvegyültek. A bár csillogott-villogott. Vörös volt a fal és sötétbarnák az asztalok,a bárpult és a táncos lányok "kifutója". Sok öltönyös figura ült ott és iszogattak. Volt benne egy kis kaszinó is,de oda csak az igen gazdag ficsúrok mehettek be. Piszkos egy hely volt! A lányok mind gyönyörűek voltak benne. Profi táncokat lejtettek a pasik örömére,akik pénzel halmozták el őket. Fehérneműben és mini ruhákban pörögtek a rúdon,hol pedig a "kifutón" pózoltak,és szexisebbnél-szexisebben rázták magukat. Reo egy pillanatra zavarba is jött a látványtól,mivel az egyik lány rákacsintott. A csapostól kérdezősködtek,hogy ki a bár tulajdonosa,aki vonakodva ugyan de beszélt egy s mást a helyről. Segítőkésznek tűnt végig vele beszéltek,ám hamar lelepleződtek. A két faszit eléggé hamar megtalálták a wc-ben megkötözve,akik rájuk mutattak,így rohanniuk kellet. A testőrök előnyben voltak. Két méteres szekrény testű fickók teremtek ott megállítva őket. De nem hátráltak meg tőlük. Bunyó tört ki a bárban. Reo és a srác könnyedén leverték az őröket,és egyből húztak ki onnan. Szerencséjükre el tudtak menekülni. A testőrök szóltak a főnöknek,aki máris utasította embereit,hogy nézzenek utánuk,mivel biztos nem csak iszogatni akartak itt...
- Ez meleg volt! Ha elkaptak volna tuti az estét a hűvösön töltöttük volna! - mondja Reo kissé lihegve 
- Lehet. Általában barátságosabbak szoktak lenni.
- Hum! Most merre?
- Nincs ötletem. Jobba, ha hazamegyek. Mára elég volt ennyi izgalom.
- Menj csak, én tovább keresgélek.
- Várj! Gyere, gondolom nincs szállásod, csak átutazóban vagy itt.
- Valahogy úgy.
Később a lakásán voltak. Tipikus pasi kérő volt,ahol félmeztelen nők képeiből álló naptár volt és poszter. Kicsit rendetlen is volt a ház. Sörösüveg volt az asztalon és a hűtőben is. A kilátás nem éppen a legszebb,mivel a környék eléggé sötét és veszélyes esténként. A srác rendes volt,és megkínálta sörrel. Reonak a kanapé jutott. Kicsit elbeszélgettek mielőtt aludni tértek volna...
- Honnan jöttél? Mert látszik rajtad, hogy nem idevalósi vagy, az tuti!
- Tokyoból.
- Az jó messze van innen. Sokat utazhattál, az már szent.
  Na, és szabad tudnom mit keresel ennyire? Esetleg kit?
- Egy lányt, vagyis... nem éppen egy lányt. Hosszú lenne ezt elmagyarázni. Tudod ő, nagyon más mint mi. Különleges és.... Muszáj megtalálnom őt!
- Talán a barátnőd? Vagy a szerelmed?
- Hah? - kicsit zavarba jött - Egyik sem! Csak... Hum! Gyémánt... Remélem hamar megtalállak. - gondolja 
- Még hogy nem a szerelme. Látszik rajta, hogy valamit érez iránta. - veszi észre arckifejezésén - Kíváncsi vagyok milyen ez a lány, hogy ennyire keresed őt. Hogy eddig eljöttél érte.
- Hm... - mosolyodik el - Gyönyörű lány, egy kincs. Én meg csak egy barom vagyok, hogy elhagytam őt! - gondolja szomorúan
Kicsit még dumcsiztak,majd mind a ketten aludtak,mint a bunda. Másnap a TV-ben egy különös erejű harcosról hallottak híreket,aki simán elintézett egy csomó zsarut és sok pénzt rabolt el a bankból. Mindezt egy szempillantás alatt. Reonak egyből ismerős volt mindez és máris útra kelt. Nem tudta,hogy merre tovább,de nem nyughatott,míg Gyémántot vissza nem szerzi a kapzsi emberek markából. Tudta jól,hogy ha nem szerzi vissza annak nagy ára lesz. Komoly bajokat okozhat a városnak. Keresés közben megtámadták. Két izmost,feszes pólóban lévő gengszter kinézetű ürge esett neki....
- Hallottuk, hogy a lányt keresed! Jobb, ha lemondasz róla! Ő már a főnök tulajdona! - szólal meg egy ürge
- Ő nem egy tárgy! Hanem egy személy!
- Hogy ő nem tárgy? Akkor mi? Csak egy nyamvadt nyakék, ami természetfeletti erővel van megáldva! Az nem egy létező személy! - mondja a másik ürge
Reo erre nagyon dühös lett és nekik esett,de azok keményen visszatámadtak. Szerencséjére jött segítsége,így kettőjüknek már könnyebb volt elbánni velük. Ügyességük révén leverték a fickókat és kicsikarták belőlük a nyakék pontos helyét. Nem kellett sok
és Reo máris oda tartott,a srác segített neki eljutni oda. A hely egy nem éppen randi helynek való része volt a városnak. Jól álcázott kis bunker volt,ahol egy vezért nyugodtan elbújhat a bandájával. Látták,hogy sokan vannak benn. Tudták,nem lesz kettőjüknek semmi esélyük,így próbáltak egy tervet kieszelni,ám sajna meglepték őket. Gyémánt jelezte gazdájának az idegenek jelenlétét,így hátulról érte őket a támadás. Leütötték őket. Mikor magukhoz tértek már "rabok" voltak....
- Adja vissza Gyémántot vagy esküszöm megkeserüli! Maga mocsadék! - kéri mérgesen Reo
- Óh, tényleg? A helyedben én elkussolnék taknyos! Kezemben a hatalom! - jelenti ki a nagyfőnök
- Csak azért mert ellopta tőlem!
- Hah? Kérem, engem elengedne? Nekem ehhez semmi közöm sincs!
- Pofa be, te nyápic féreg!
A főnök nem adta ki a lányt! Ragaszkodott hozzá. Csak nevetni tudott Reo szavain. Tudta,hogy nem bírja visszavenni tőle! Így ajánlott egy alkut számára. Vagyis nem éppen alkut,inkább egy egyességet avgy hasonlót....
- Ha sikerül legyőznöd az általad Gyémántnak nevezett lányt, akkor a tiéd. Visszaveheted tőlem. De ha veszítesz, akkor örökre mondj le róla és húzz vissza oda ahonnan jöttél!
- Benne vagyok! - mondja határozottan - Bár nem tudom, hogy mit beszélek! - gondolja
A vezér csettintett egyet és máris ott termett Gyémánt. Reo alig bírt ráismerni. Egy fekete,testhez simuló ruha volt rajta,és a tekintete üres. Nem hitt a szemének. Mintha nem is az a lány lett volna,akit megismert. Alig bírta visszafogni magát,hogy neki ne essen a bandavezérnek. Nagyon mérges és elszánt volt,de nem tehetett per pillanat semmi hősieset,vagy könnyen az életébe kerülhet. Elsőnek nem tudta mit tegyen,de muszáj volt bele mennie a játékba. Gyémánt heves volt és máris támadni készült. A főnök irányította,hogy mikor támadjon,és hogyan! Reo kapott egy kardot,de az nem volt olyan erős mint Gyémánté. Kemény harc tört ki köztük,de nem tartott olyan sokáig,mint azt remélni lehetett. Reo csak védte magát,maga elé tartva fegyverét....
- Gyémánt kérlek állj ellen! Te nem vagy gonosz! Nem ilyennek ismertelek meg! - próbál hatni rá - Ez nem igen segít! Tudom, hogy valahol ott vagy belül, de úgy látszik nem hallasz. 
- Öregem! Ez a csaj brutális! - jegyzi meg - Már értem, hogy mért kereste ennyire. Lenyűgöző, ahogy a kardal bánik. - gondolja
Míg mindenki a harcot figyelte,ő addig próbált kiszabadulni. Reo és Gyémánt küzdelme egyre hevesebb és hevesebb lett. A kardok összecsapása olyan erős volt,hogy még mint is lehetett hallani. A környezet nem éppen ideális,de Reonak csak előnyére válhat. Gyémánt egy hirtelen mozdulattal kiüti kezéből a kardját,aki belevágódik a falba. Újból lesújt,de ellenfele egy vasrúddal védekezik. A rúd nem éppen egy jó fegyver a kardal szemben,mivel sikerül kettévágnia,így Reo hátravágódik...
- A fenébe! Túl erős, nem tehetek ellene semmit sem! - gondolja
Gyémánt újból lesújt rá,de ekkor. A szőke hajú srác kiszabadulva pofán rúgta az egyik gazfickót,majd felkapva a széket,amin ült a másikba vágta. Elvette az egyik kardot és odadobta Reonak...
- Próbáld ezzel! - mosolyodik el - Sok sikert! - kacsint egyet
- Kösz haver! Hum... - kicsit magabiztosabbnak érzi magát - Le kell győzzelek, nincs más választásom! - néz határozottan
Azzal fejbe vágta Gyémántot,de az mit sem reagált rá,és visszavágott. Tovább harcoltak. Reo fürge volt és próbálta felidézni az otthon gyakoroltakat! Remekül kivédte Gyémánt támadásait. Sikerült kirúgni kezéből a kardját,így a földre vágódott. Reo odasétált hozzá,majd a kardot a magasba emelte.....
- Sajnálom, Gyémánt... - Muszáj megtennem, kettőnkért! - hunyja be szemét - Váááh! - csap le kardjával - Hah?!
Ám ezzel nagy hibát követett el. Gyémánt kihasználva figyelmetlenségét,felkapva kardját mellkasba szúrta. Reo összeszűkült szemekkel nézett és vér buggyant ki a szájából,ami Gyémánt arcára csöpögött...
- Gyé.... mánt... - nyögi ki halkan - Vége... Nem bírtalak megvédeni. Nagyon sajnálom. Ég veled. - gondolja
Gyémánt egy hirtelen mozdulattal kirántotta testéből kardját,majd eltűnt. Visszament gazdájához. Reo sok vért veszítve,térdre rogyva összeesett,és többé nem kelt fel. A szőke srác csodálkozva figyelte a dolgokat. Gyorsan  felkapta Reo testét és elhúzott vele a helyszínről. A bandavezér csak gonoszan nevetett. Tudta jól,hogy senki sem képes megállítani őt. Hagyta őket eliszkolni. Reo most súlyosabban sérült meg,de segítője hamar kórházba szállította, ahol ellátták sérülését. Életveszélyes állapotban volt. Még pont jókor vitték kórházba. Ha túléli a reggelt,akkor életben maradhat, bár sok esélye nincs rá. A vezér Reo "pihenése " alatt még több pénzt kaszált és egyre nagyobb hírnévre és hatalomra tett szert. Ha valaki nem győzi le a bandavezért,akkor Brooklynnak és utána a többi városnak is annyi lesz. Tejhatalomra tehet szert,és akkor mindennek vége szakad!.....
 
Folytatása következik....
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!