Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 7.rész: Szabadulás

7.rész: Szabadulás

Saki  2010.04.20. 13:05

Gyémánt még a banda markában van, és mindenféle rosszat cselekszik. Rabol, fosztogat, rombol és pusztít. Ellenben még mindig vannak érzései, ami nem tetszik a bandavezérnek. Reo végre megtalálja őt, de nem ismeri meg. Harcra is kerül a sor, melyben eldől, hogy kié lesz a lány. Történnek egy s más események, melyek ismételten nem éppen úgy sülnek el, ahogy várnánk...


Az előző részben Reo egy nyomra bukkant Gyémánt hollétéről,de pontosan nem tudta,hogy hol keresse. Brooklynba utazott,ahol egy sár már az elején kirabolta,kivel egyességet kötött. Segített neki Gyémánt felkutatásában. A nyomok egy bárba vezettek,de nem ott találták. A csapostól kaptak infót. Ám mikor folytatták volna keresésüket megtámadták őket,és egy eléggé lepukkant helyre tértek magukhoz. A bandavezérnél volt a nyakék,vagyis Gyémánt. Reoval alkut kötöttek. Ha legyőzi Gyémántot, akkor visszaviheti magával,de ha nem,akkor el kell felejtenie örökre. A csata igen kemény volt,ahol egyikük sem kímélte a másikat. Reo inkább védekezett és beszéddel próbálta magához téríteni Gyémántot,de nem igen ment ez a módszer. Végül vereséget szenvedett egy baklövés által,így most kórházban ápolják,ahonnan lehet nem jut ki élve.....Folytassuk!
Gyémántnak nagy hírneve lett,amióta gonosz célokra használják. A zsaruk és még a katonaság is a bandát akarja elkapni,hogy örökre rács mögé dughassák őket. Ez viszont sehogy sem jön össze bámulatosan erős harcosuk (Gyémánt) miatt. A vezér élvezi újdonsült fegyverét,aki minden parancsát lesi,amit csak mond neki...Éppen egy bevásárlóközpontot vettek célba,ahol biztosan sokat kaszálhatnak. Gyémánt az összes üzletet alaposan elintézi,míg a banda figyeli minden mozdulatát egy kamerából. Minden pénzt egy zsákba nyom bele,úgy jár üzletről-üzletre. A rombolás miatt,amit maga után hagy,könnyen összedőlhet minden. Majdnem minden pénzt ellopott már. Mikor el akarja hagyni a terepet,a mennyezet leomlik. Egy kislány mamáját keresve nem veszi észre majdnem rá zuhanó törmelékeket....
- Anya, anya, anya... Anya hol vagy? - sírni kezd - Anya! Ááh!
Gyémánt megpillantva őt,egyből odasiet hozzá és megmenti életét. Egy karcolás nélkül megússza a dolgot. A bandavezér nem igen örül ennek a tettének. Rablás után visszament a búvóhelyre. A hely,ahol megbújtak,egy elhagyatott kastély volt. Egy élő ember be nem tenné oda a lábát. A közelében egy eléggé elhagyatott temető állt. Ezzel még hátborzongatóbb tájat adva neki. A kastély hatalmas volt,sok szobával. Belseje elhanyagolt és poros mindenhol. Ideális rejtekhely egy féreg számára. Mikor Gyémánt a Vezérnek,nevén Oredan Koshironak adta zsákmányát,ő nem éppen örömmel fogadta azt. CSATT!!!! Gyémánt egyből kapott egy hatalmas pofont,mert jót cselekedett. A földre vágódott,de nem mutatott semmiféle fájdalmat...
- Nem azért kültelek oda, hogy jót cselekedj nekem! - mondja mérgesen - Még egyszer ne forduljon ez elő! Világos, amit mondtam?! - jelenti ki Oredan
- Igenis, Gazdám.
- Remélem is, különben nagyon megjárod!
- Hum.... - komolyan néz a fehér hajú 
- Tűnj a szemem elől és ne is lássalak!
- Engedje meg, hogy kezelésbe vegyem. - mondja a fehér hajú
- Talán el akarsz játszadozni egy kicsit vele?
- Hmm. Ha már nem igényli a szolgálatait, akkor...
- Tégy vele, amit akarsz! A tiéd ma éjszakára!
- Köszönöm, Uram!
Felvéve a nyakláncot,máris magával vitte a szobájába. Becsukta az ajtót és az ágyhoz vezette őt. Ledöntve rá,egy késsel elvágta a felsőjét. Leszorította a kezeit és a mellei között végignyalta a testét. Majd a nyakánál kényeztette. Gyémánt félig nyitott szemmel nézett,és nem érdekelte mit tesznek vele. Hidegen hagyta a dolog. Kicsit fájt neki,ahogy szorította,de hagyta magát,hiszen most ő volt a gazdája. A férfi lassan engedett szorításán,és egyik kezével a mellét fogta másikkal a lába közé nyúlt. Gyémánt kicsit rándult erre,de nem ellenkezett. Hagyta,hogy azt tegyen vele,amit csak akar. Gyengéden nyalta a testét,majd lassan ránézett. Érezte rajta,hogy teste érintetlen,így finomabban csinált mindent. Gyémánt tiltakozni próbált,de teste nem hallgatott rá. A férfi fülébe suttogott....
- Ne aggódj gyengéd leszek. Csak csináld azt,amit mondok. Nem lesz semmi baj. Engedd át magad nekem.
Kicsivel később rájuk nyitottak. Épp a takaró alatt heves szeretkezésben voltak. Az ágy csak úgy rengett tőlük. Gyémánt halkan fel-fel nyögött,míg a férfi azon volt,hogy a mennyekbe röpítse. A Oredan egyik embere,Zrid közbeszólt...
- Elnézést a zavarásért, de a Fő... Öh?! - lép be Zrid
Összeszűkült szemekkel nézett,mivel a fehér hajú egy tőrt dobott hátra,ami pont a fejébe állt bele. Egyből összeesett,és meghalt. Rossz lépés volt tőle megzavarni együttlétüket. Komolyan nézett,majd leszállva Gyémántról az ágy szélén ült. Csak úgy tettek mintha szeretkeztek volna. Igen valóságos alakítás volt,azt meg kell hagyni. A fehér hajún nadrág volt és Gyémánton is. Csak a felsőjét vette le,hogy hitelesebb legyen a dolog....
- Hah? - csodálkozva néz
- Sajnálom, hogy bántani akartalak. Nem vagyok egy vadállat, aki erőszakkal elveszi a lányok szüzességét. Ahhoz már túl sok nőt elégítettem ki. Jobb, ha te azzal fekszel le, akit szeretsz. Bűntudatom lett volna, ha ezt teszem veled.
- Mért, nem akartál engem, Mester?
- Dehogynem akartalak volna, hiszen csodaszép tested van. Kívánatos és érzéki. Szerencsés lesz majd az a férfi, aki egy napon élvezheti puhaságát. De erre nem én vagyok az alkalmas személy.
- Mért ölted meg az a férfit, Mester?
- Utálom mikor megzavarnak. Különben is...Nem vagyok egy pincsikutya, aki egy szóra ugrik is! Ez a dagadt hájfej, már túl rég óta parancsolgat nekem ahhoz, hogy tovább elviseljem! Most, hogy te itt vagy... Ideje végezni vele és megdönteni uralmát más fölött!
- Hum! - mérgesen néz Oredan
Sajnos egy kamerában végig az ő beszélgetésüket figyelték,nem éppen mosolyogva. A Oredan mérges volt,és azon nyomban odaküldte embereit,hogy végezzenek vele,a láncot meg szerezzék vissza....
- Gyere, kijuttatlak innen! Ezt vedd fel, így mégsem mutatkozhatsz kint.
- Köszönöm,  Mester.
Miután felöltöztek,kisurrantak a szobából,hogy végezzenek Oredanal. Lementek a nappaliba, ahol ő csak ott ült a kandalló előtt a székben,és szivarozott. Túl nyugodt volt,ami feltűnt neki. Lassan közeledett hozzá,hogy lesből csapjon le...
- Hum! - néz maga elé gyanúsan - Itt nem stimmel valami! Túl könnyű és a csend is... - néz körbe - Hah?!
Hirtelen egy csomó fegyver szegeződött rá,csőrre töltve és tüzelésre készen. Komolyan nézett, nem lepődött meg mindezen. A Oredan lassan felállt és gonoszan mosolygott rá. Most a markában volt,könnyen végezhetett vele,csak egy szavába került...
- Tudtam, hogy egyszer elárulsz engem! Csak nem tudtam, hogy ma jön el ez a nap! - mondja Oreda - Sajnálhatod, hogy ellenem fellázadtál! Végy búcsút nyomorult életednek! Tűz!
- Hum! - komolyan néz, majd becsukja a szemét - Most te jössz kislány! - gondolja
- Igenis, Mester!
Azzal egy hatalmas karddá változva segített neki kivédeni a golyókat. Az összes golyó simán lepattant róla. Gyorsan eldobta a fegyveres fickók felé kardját,ami egy szempillantás alatt 2 méteresre,és 50 centiméter vastagságú dobócsillaggá alakulva át,letarolta az összeset. A Oredan remegő szemekkel nézete mindezt. Gyorsan előrántotta fegyverét és ráfogta.....
- Mi-mi-mi volt ez? Te, te, te... - alig bírt beszélni - E-ez le-lehetetlen! Nem, nem lehet igaz! - néz maga elé össze szűkült szemekkel
Remegett a szeme és a teste. Alig bírta elhinni,hogy ennyire jól képes a fegyverrel bánni. Be volt tojva,hisz tudta most ő fog következni. Alig bírta egyenesen tartani a stukkerét.....
- Kilyuggatom a mocskos pofádat te szarházi! - kiabál felé Oredan
- Hum! Arra nem lesz időd!
- Te-te.... - remeg mint állat
Nem is nagyon izgatta,így inkább hátat fordítva neki elsétált. Ám ekkor leadott egy lövést felé. Elugorva előle,egy kardal lesújtott rá. Elsőre úgy látszott,mintha el se találta volna. Oredan némán állt ott,majd egyszer csak egy vágás jelent meg a nyakán,és leszállt a feje a helyéről. Komolyan nézett,majd dolga végeztével,hátat fordított neki és elsétált. Ahogy az ajtóhoz ért,hátravágott egy kézigránátot. A nagy robbanásban,lassított felvételen,tök menőn ment kifelé. A törmelékek a feje mellett süvítettek el. Egyre távolodva a helytől,ami lassan porrá égett...
- Viszlát a pokolban! Szemétláda! - mondja - Máshova nem igen mehetne az a tetves lelked, már ha volt olyan! - gondolja magában
Bepattanva kocsijába,elhajtott onnan. Még vissza se nézett. Szép kis tűzijátékot hagyott maga után,az már szent. Magában örült annak,hogy végre végezhetett a Föld egyik leggonoszabb eberével,aki csak szenvedést hozott a világra semmi többet...
- Most már nem terrorizálhat senkit ez a féreg! Neked viszont más mellett van a helyed. Olyan mellett, aki megérdemel téged. Én nem éppen az a jófiú fajta vagyok, mint látod. Csak utálom, ha parancsolgatnak.
- Hah? Mester... Én... Téged akarlak szolgálni! Örömmel megteszem, amit csak kérsz. Már hozzád tartozom.
Miközben ezeket mondta,eszébe jutott Reo és Minako csókja,mely nagyon rosszul esett neki. A nem létező szívét is összetörte. Úgy érezte többé már nem mehet vissza hozzá,így jobbnak látta,ha új mesterével marad,aki legalább megbecsüli. A férfi kedvesebb volt vele,és megértette mit is érez....
- Szóval nem akarsz vissza menni ahhoz a Tokyoi gyerekhez? Velem akarsz lenni? Ezt jól gondold végig.
- Nem kell mit átgondolnom, Mester. - válaszolja - Reo és én... Sohasem jöttünk ki egymással. - gondolja szomorúan
- Hum. Látszik rajta, hogy komolyan gondolja. De vajon mért? - kérdi magától - Megtudhatom a becses neved? Hisz még be sem mutatkoztunk. Máris az ágyban kezdtük az ismerkedést, habár nem úgy ahogy kellett volna.
- A nevem Diamond,Mester.
- Gyémánt? Érdekes, ám ritka egy név és hozzád való. - mondja - Engem szólíts nyugodtan, Kaiennek.
Másnap,valahol máshol járunk...Egy különös alak jelenik meg pont ott,ahol Reo fekszik. Olyan nindzsás ruhája volt,szája el volt fedve,csak a szemei látszódtak ki,semmi mása. Nem lehetett tudni,hogy ki is ő...A kórház egy 12 emeletes épület volt,és szép környéken állt. Az illető nem éppen látogatóba jött hozzá,vagy hogy jobbulást kívánjon neki. Betörve a kórházba,minden olyan személyt lemészárol,aki az útjában áll. Rendőrt,orvost,még beteget is. A többiek mind kiabálni kezdtek és menekültek. Nem is igen foglalkozott velük,csak a célpontot akarta,senki mást! Kegyetlen gyilkos volt,aki fegyverként furcsa karmokat használ. Nem kellet sok idő,és hamar rábukkant Reo szobájára,aki eközben még gyengélkedett. Mikor bement hozzá,azon nyomban lecsapott. Döfést mért rá,de Reo hirtelen ébredt fel és sikerült éppen hogy legurulnia a földre. Az idegen újból támadott. Reonak éppen hogy sikerült elugrania előle. Gyorsan belerúgott és kiszaladt a szobából. Még nagyon gyenge volt,de akkor sem hagyta,hogy megöljék....
- Mi a fene folyik itt és ki ez a fickó?! Mért akar az életemre törni? Nyugodtan aludni se lehet, mert máris lecsapnak az emberre! - mondja magában Reo
Végig üldözték a folyosón. Támadója elé lökte a takarítós kocsit,de átugrotta. Nekidobta a tűzoltó készüléket,de azt meg kettévágta karmaival. Sajnálatára egyik sem lassította le. Végső megoldásként egy dokitól elvett tűt dobta rá,ami beleállt a karjába. Egy pillanatra nem figyelt rá,így sikerült gyorsan elfutnia. Egy emelettel feljebb futott,és elbújt az egyik szobában. A harcos kirántva magából a tűt,ismét üldözőbe vette. Kereste,hogy hol is lehet. Szag alapján azonosította be hollétét. Egyszer csak észrevette,hogy vérnyomokat is hagyott,így azt követte,de a felsőbb emeleten nyomát vesztette. A vér illatát követte,hogy megtalálja őt....
- Fenébe! Most hova bújik el? Nincs itt egy átkozott szekrény sem vagy valami másik ajtó! És még ráadásul a kötésem is átvérzett! - veszi észre
Követője egyből áttörte az ajtót,de nem találta a szobában. Feldöntötte az ágyat,de nem volt alatta és a kórházi készülék mögött sem. Érezte,hogy ott kell lennie,de nem látta. Reo a plafonon kapaszkodott. Alig bírta már,és fájdalmai voltak. Már nem bírta sokáig. A harcos már ment is volna ki,de egyszer csak egy vércsepp hullott az arcára. Lassan felnézett,Reo pedig ráugrott,de nem tudta eltalálni,mert elugrott előle. Reo ütéssel és rúgással próbált támadni,de az hasztalan volt vele szemben,mivel ereje alig volt. Nem bírt erőseket ütni,se rúgni. Könnyedén kivédték támadásait. A harcos arca elé emelve karmait,visszatámadott és le akarta szúrni,de Reo belerúgott a karjába. Ekkor viszonzásul hátba rúgták. A földre vágódott,támadója pedig a nyakánál fogva lassan felemelte. Reo nem hagyta ilyen könnyen magát,és megfejelte. Hátrálni kezdett,ám hirtelen a mellkasához kapott. Nagyon erősen vérzett...Ezalatt a srác,aki megmentette éppen hozzá igyekezett be,hogy meglátogassa. Rémülten nézett végig a folyosón történt "mészárlás" láttán. Egyből Reo szobájába ment,de látta,hogy ő nincs sehol. Keresgélni kezdte. Reo sarokba volt szorítva,nem volt menekvése. Mivel közel volt az ablakhoz,támadó ezt kihasználva erősen hasba rúgta. A rúgás annyira nagy
erejű volt,hogy hátravágódott,és áttörve az üvegablakot. Kizuhant az emeletről. Eléggé magasan volt,kb. a nyolcadikon. Számára lehet itt a vég,hiszen nincs,aki megmentse őt!....
 
Folytatása következik.......

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!