Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 10.rész: Összezavarodva

10.rész: Összezavarodva

Saki  2010.04.20. 13:05

Reo vissza szeretné szerezni Gyémántot, mivel hiányzik neki. Érzelmei most össze-vissza kavarognak, amiket helyre kell végre raknia. Sajnos azonban minden nehéz számára. Pont az nem karja látni, aki az elején végig vele volt...


Az előző részben Kazu és Reo Minakohoz mentek lakni,de nem sokáig. Kedves volt velük és finom kajákat készített a számukra. Kazu felajánlotta segítségé,és edzette Reot. Egy cseppet se kímélte. A falat kellett rúgni és ütnie,míg az be nem zúzódik. Vasgolyókat kellett több méterre eldobnia és elkapnia. Ládákat és hordókat kellett hajigálni.....Szóval nem egyszeri feladatokkal halmozta el. Minden nap keményen lefárasztotta,ami miatt esténként hamar álomba merült. Minako nem faggatózott,de kíváncsi lett ara,hogy mégis hova mehetnek minden nap. Reonak sikerült elsajátítania Kazu edzési technikáit,és ettől még erősebb lett,mint eddig valaha volt. Készen ált ara,hogy bárkit leverjen. Lassan elmentek Minako házából és kibéreltek egy 2 szobás lakást. Gyémánt és Kaien is a városba jöttek,lehet összefutnak Reoékkal,erre nagy esély van....Folytassuk!
Kazu még mindig álomföldén járt,miközben Reo a tetőn gyakorolta a rúgásokat. Felvitt egy vashordót és azt püfölte. Eléggé belemelegedett. Megfeledkezett mindenről mi a háttérben zajlott. A madárfüttybe,az autók zúgásába,az emberek csacsogásába. Semmi sem érdekelte,csak az,hogy minél erősebb és erősebb legyen. Egyszer csak lépteket hallott felé közeledni. Egy kisfiú zavarta meg edzési idejét....
- Szia. Hát te mit csinálsz? - kérdi egy kisfiú
- Edzek,mi mást csinálhatnák ennyire! Kondiban kell tartanom magamat vagy a végén elpuhányodok. A mai világban jó,ha egy férfi férfias lehet. Vagyis erős,mint én! - válaszol Reo
- Mint te? Te nem vagy valami félelmetes. Még a bátyám nyomába se érsz. - kötözködni próbál
- Tee....kis... - néz rá mérgesen - De nagy a szája ennek a kölöknek! - gondolja
- Kit akarsz megvédeni? Talán megadta, mert akkor jobb lesz igyekezned vagy ledarálnak a nagyok.
- Te most provokálsz kölök?!
- Én? Én, dehogy! Puhány!
- Majd adok én neked, te...!
- A mamám is felmosná veled a padlót. Hi, hi, hi.... - kiröhögi
- Gyere ide, ha adjak egy jó nagy nyaklevest! - megragadja a nyakánál és barackot nyom rá
- Ááh! Eressz el te pöcs! Áh! Ne! - próbál szabadulni a fogásból
Egyszer csak hangos léptek zavarják meg a "kedves" jelenetet. A kisfiú anyukája épp gyermekét keresi. Nem éppen egy tüneményes nőszemélyről van szó. Haja fekete,mint egy sötét sikátor lámpa nélkül. Szája vörös rúzzsal van befedve. Szemei barnák,mint a kutyaszar télen. Orrán egy bibircsók díszlik,örök helyet elfoglalva rajta. Arca sápadt,akár egy hipó reklám és egy haláli morgást kísér végig,miközben szumós léptekkel közelít a tetőre felfele menet. Reo kőszoborrá meredve fogja a nyakánál szegény kiskölyköt, miközben az felcsillant szemekkel néz életet adójára....
- Mama! Csakhogy végre itt vagy! Ez a puha pöcsű alak bántott! - zokogó arccal néz anyukájára 
-  Vááh! - ordít egy godzillásat a mama szegény elsápadt Reora
Maga terrorizálja folyton az én édes kisfiamat?! - gyilkos szemekkel néz rá
- De-dehogy hö-hölgyem...
- Itt csak én beszélek! Maga szarzsák! Vááh! - elkapja őt és a földre vágja
- Jézusom, ez a Pokol? - csillagok köröznek a feje körül
- Mondtam, hogy a mamám is a padlóra küld, te pöcs! Há, há, há....
- Többet meg ne lássam, maga szadista állat! Gyere fiam, vár az iskola. - azzal el is mentek
- Blööh! - fejét visszafordítva,nyelvet ölt rá
-"Még egy ilyen nagydarab boszorkányt életemben nem láttam."- lassan magához tér rémületéből
Kicsivel később visszamegy a lakásba,hogy lezuhanyozzon. Kazu épp akkor tápászkodik ki ágyikójából,és álmos szemeivel fürkészi Reo kissé fáradt tekintetét. Megtörölgeti arcát,majd faggatni próbálja....
- Jó reggelt pajti,veled meg mi történt? Talán rémeket láttál?
- Egy cseppet se jó...Inkább ne kérdezd...és...Igen!
- Óóh. - kicsit elcsodálkozik
- Jobb ha lezuhanyozok. Fel kell frissülnöm egy kicsit.
Egy jó forró,kissé gőzös fürdő most jól fog esni neki. Kitisztítja gondolatait és ellazítják fáradt izmait,melyekre ráférne egy kis masszírozás. Zuhany közben eszébe jutott Gyémánt. Főleg az,mikor folyton meglepte őt fürdés közben. Kicsit el is mosolyodott. Mikor azonban elkalandozott a gondolata.....
- Gyere ki mutatnom kell valamit. - Kazu elhúzva a zuhanyfüggönyt, rárontott
- Ááááh! Nem tudsz kopogni! Hibbant! - Reo kiguvadt szemekkel nézett,majd leordította a fejét
A tévében épp egy elképesztő életmentésről volt szó. Egy majdnem tragikus robbantásról tudósítottak. Ráadásul élő közvetítésről volt szó. Reo odaragadt tekintettel hallgatta mindezt,és nem hitt a szemének se a fülének....
- Az óvodát megrohamozta pár lázadó tinédzser,és kisebb,házilag gyártott gránátlabdákat dobáltak az épületre. Szerencsére egy kedves fiatal lány megmentette az óvoda összes ártatlan csöppségét. 10 gyerek a mosdóba ragadt,de életét kockáztatva,betört az omladozó épületbe,és kihozta őket is. Oly hihetetlen,hogy vannak még ilyen emberek,akik még mernek kockáztatni. Az összes gyerek biztonságban van,és némelyiken csak apróbb horzsolások vannak. Hieno Kamasira-t hallották élőben Tokyoból,a Fujimura Óvoda előtt! - mondja a tudósító
- Hallottad ezt pajti? Lehet, hogy ő volt az?
- Gyémánt... - gondolja
- Hát, az arcod ezt írja le. Vagy tévedek? Pajti?
- Hm. És, ha ő az?! Nem érdekel! Felőlem azt csinál, amit csak akar és ahol akarja!
- Hah? - csodálkozva néz rá - Látszik rajta, hogy nyomasztja a dolog. Érez iránta valamit, de nem képes bevallani magának. - gondolja
- Megyek és sétálok egyet.
- Rendben. Vehetnél kaját és sört is, ha már bemész a városba.
- Ki mondta,  hogy a városba megyek?
- Áh, csak gondoltam. - mondta ártatlan vigyorral
Nem is foglalkozott vele,csak bement a szobájába. Magára kapott valami ruhát. Egy fehér-fekete pólót,és egy sötétkék farmert. Komoly volt,és eléggé elgondolkodott valamin. Kazu nem faggatta,csak ledőlt a TV-je elé és az otthon lévő maradék sört kortyolgatta közben. Focit nézett,és ugrándozva kiabált,mikor gólt lőttek...Reo össze volt zavarodva,és nem tudta kiverni a nemrég történteket. Sok mindet átélt az utóbbi napokban,melyben sok rossz és jó is történt vele. Gondolatai messze-messze a távolba kalandoztak. Próbált lazítani,kiszellőztetni gondolatait. Miközben az utcán sétált,a túloldalon megpillantotta Gyémántot,aki megijedt tőle és gyorsan futásnak eredt. Egyből utána eredt,és hamar elkapta. Ám csupán csak káprázott a szeme és nem ő volt az,csak egy buszra siető nő. Hallucinált,és már azt se tudta,mi baja van. Vett egy fagyit és azt majszolgatta,egy padra leülve. Az idő csodálatos volt,a nap melegítette a levegőt,kis lány szél fújdogált....
-:"Lehet túlhajszoltam magam,ezért képzelődök össze-vissza."
  Talán pihennem kellene. Ez a sok....Hah?! - észrevett valamit
Hirtelen meglátta Gyémánt új mesterét,Kaiant. Elsőnek csodálkozott,majd elkomolyodott az arca. Követni kezdte őt,ki akarta deríteni,hogy mégis mért jöttek Tokyoba. Sajna nyomát vesztette,vagyis bement egy Hotelba,ahova ő már nem mehetett be. Ablakmosónak álcázva,feljutott arra az emeletre,ahol Kaien volt. Gyémántot nem látta sehol sem. A nyaklánc épp az ágyon hevert Kaien meg zuhanyozni indult. Gondolta most bemászik és visszaveszi. Mikor azonban el akarta mászni az ablakot,megjelent Gyémánt és egy fegyvert fogott a fejéhez....
- Ki maga és mit akar a Mestertől?! Halljam! Ha nem válasz... Hah?! Reo...
- Fenébe, elkapott! Most mit csináljak? 
- Mit keresel itt? Áruld el!
- Hah? Történt valami? Gyémánt....? - zajt hallott Kaien 
- Se-semmi, Mester. Csak egy galamb majdnem berepült az ablakon. - válaszolja - Mért vagy itt, Reo? 
- Nem érdekes! - mondta komoly arccal 
Bepattant az ablakmosó gépbe és gyorsan leereszkedett. Gyémánt nem értette különös viselkedését. Utána akart menni,de Mesterével kellett lennie,és őt óvnia. Kaien fürdés után sokfajta ételt rendelt,hogy jóllakottan intézze el az elmaradott ügyeit. Látta,hogy Gyémánt valamiért nagyon szomorú,így próbálta elfeledtetni vele a rossz dolgokat. Miután megreggelizett,felvette a nyakláncot. Lassan odaállt Gyémánt elé és a falhoz szorította. Ő csak nézett rá csodálkozva,nem értette mit akar most csinálni. Kaien megnyalta a nyakát,majd a mellei között kényeztette,amit ő kicsit élvezett. Ám mikor meg akarta csókolni,Gyémánt azon nyomban eltolta magától....
- Mi a baj? Talán ez túl gyors neked? - kérdi - Ne haragudj, csak hirtelen megkívántam a tested. Nem lett volna szabad.
- Mester... Megengedi, hogy ma elmenjek egy kicsit?
- Hm? - lepi meg a kérdés - Jól van. Nyugodtan elmehetsz. Megengedem neked. Én addig itt maradok és elintézek pár telefont. Érezd jól magad. Ne maradj soká.
-  Igen is, Mester. Sietek vissza.
Máris rohant megkeresni Reot. Kaien gondolta,hogy oda akar menni,azért is engedte el. Nem akarta,ha bezárkózottnak érezné magát....Reo ezalatt egyedül sétálgatott. Bement egy boltba,hogy megvegye azt,amit Kazu kért. A boltba lépve különös érzés fogta el. Mintha valaki figyelné vagy hasonló. Hamar megvette,amiket akart,lassan pedig elindult haza. Út közben végig elgondolkozott,mindenfélére gondolt. Haza érve Kazu már nem volt ott. Csak egy üzi hevert az asztalon.....
- Mivel nem jöttél, elmentem sörözni a közeli bárba. Remélem felszedek itt egy dögös csajt is! Elvégre eléggé forgalmas ez a város. Zsonganak a dögös pipik! Légy jó! Cupp, Kazu! A "cupp" csak vicc volt, nem vagyok buzi! XD He, he... Jó mulatást a TV előtt!"
- Mégis, hogy szórakozzak jól? Nincs kivel. Aaah... - sóhajt - Az az idióta! Lefogadom, hogy részegen fog hazatántorogni. - gondolja - Hm? - Reo megint ugyan azt érezte,mint a boltban
Nem igen törődött vele,vagyis megpróbált. Nem akart paranoiás lenni vagy valami. Leült a TV elé és össze-vissza kapcsolgatta,hogy értelmeset találjon. Volt egypár szerelmes sorozat is,melyeknél percekre leállt és elgondolkodva nézett maga elé. Majd gyorsan keresett kevésbé nyálat adást. Hamar megunta,így bement a szobájába,behúzta a függönyöket,majd lehuppant az ágyra. Ahogy háton feküdt,hirtelen rémülten nézett a plafonra,melyre világító festékkel egy "Gyere a tetőre,ott várlak!" írás látszódott. Egyből rohant fel a tetőre,hogy megnézze nem-e Kazu viccelődik vele. Ahogy felért,alig tudott hinni a szemének....
- Szia, Reo. - mondja a párkányon ülve
- Hah?! T-te, hogy kerülsz ide? Talán kémkedni jöttél? - kérdi - Biztos az új Mestered küldött, hogy végezz velem igaz?!
- Nem és nem. Hozzád jöttem. Beszélni szeretnék veled. - válaszolja - Persze, ha meghallgatsz, mert...Ha nem, akkor jobb nem is látni egymást. - lehajtja fejét
- Igazad van, beszélnünk kellene.
- Hogy megy mostanság? Remélem...
- Mért nem jöttél vissza hozzám? Mért nem akartál továbbra is velem lenni?
- Már mondtam az okát. Nem akartam megzavarni a kapcsolatodat Minakoval. Egy szellem, mint én... Csak útban lenne. - válaszolja
-  Hogy mondhatsz ilyet, te idióta?! Hisz a Mestered voltam. A kiválasztott személy, akiben bíztál és feltetted az életedet rá. Vagyis... Még mindig nem tudom, hogy mért engem választottál, de azt igen, hogy nálad kedvesebb szellemet még sohasem láttam! Fogd fel te idióta, hogy... - akad el szava -Fontos vagy a számomra! - mondja magában
- Hogy mi?
- Hogy te és én... Jó csapat vagyunk! Csak össze kell hangolódnunk és nem lesz gond.
- Értem, de már nem lehetek veled. Hisz más mestert kell követnem, nem pedig téged. Nem tudom, hogy valaha együtt harcolhatunk-e. Nem tudom... - elszomorodik
- Gyémánt...
- Csak búcsúzni jöttem. Ég veled, Reo. - azzal leugrott a tetőről és eltűnt
- Gyémánt, várj!
- Többé már más utat kell járnunk. Nem lehetünk együtt, mint Mester és Fegyver. Erre többé nincs esély. Nincs többé esély... - gondol erre, miközben ott hagyja őt
Reo még szomorúbb lett,és alig tudta elhinni,amit Gyémánt mondott neki. Nem ment utána,hisz ha egyszer nem akarja látni többé,akkor tényleg jobb,ha örökre elválnak. Hirtelen dühös is volt egyben,így edzésben vezette le a benne felgyülemlő negatív energiát. Edzés után bement zuhanyozni. Még mindig mérges volt. Ahogy a víz végigfolyt izzadt és kimerült testén,izmai megfeszültek és egy hatalmasat vágott a falba.....
- A rohadt életbe! Majd én megmutatom annak a piperkőcnek, hogy képes vagyok a győzelemre! Porrá zúzom! Megmutatom,hogy én is érek valamit!"
Kazu lassan hazaért. Látta,hogy Reo nagyon komoly és furcsa volt a mai nap. Nem faggatózott,csak elterült az ágyában és azon nyomban mély álomba szenderült. Tiszta részeg volt,szóval nem csoda,ha kidől egy perc alatt. Reo végig arra gondolt,hogy hogyan győzi majd le azt a senkiházit. Még nem is tudta mire képes. Na,és persze ott van mellette Gyémánt is,aki nem éppen egy gyenge kislány. Együtt lehet,hogy kemény ellenfelek lesznek,de persze ezekre gondolva sem rettent meg. Elszánt volt és mindenáron be akarta bizonyítani,hogy ő is van olyan jó harcos mint akárki!....
- Holnap bebizonyítom, hogy nem vagyok senkiházi! Megmutatom a világnak, mire vagyok képes! Csak koncentrálnom kell és higgadtnak maradnom és enyém lesz a győzelem! - mondja magának határozottan
Nagyon elszánt volt,mint eddig. A győzelem lebegett a szeme előtt. Remélte,hogy a sok kemény edzés meghozza majd a várva várt sikert. Holnap akkor kemény és fárasztó napja lesz. Ki kell pihennie magát,így több ereje lesz a küzdelemre. Fontos volt neki,hogy ne veszítse el megint a harcot,mint legutóbb. Gyémánt és Kaien remek összhangban vannak,ki tudja,hogy leverheti-e őket,vagy csúfos vereséget szenved......
 
Folytatása következik.......

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!