|
14.rész: Vörös lélek
Saki 2010.04.20. 13:06
Reo ismét vaddá és vérszomjassá válik, ami miatt ismételten megállíthatatlan lesz. Feltűnik 2 furcsa személy, akik megfékezik ebben. Az egyikük egy íjász, a másik egy harcos. Diamondra is hatással lesz mindez, így Reohoz hasonlóan ő is gonosszá válik...
Az előző részben Reo és Gyémánt edzésre indultak,hogy összhangban legyenek egymással és,hogy megerősödjenek a következő harcukra. Minden jól ment,míg egy különös szellem kinézetű lény nem támadt rájuk. Valamiért Gyémántra fájt a foga,és el akarta pusztítani. Ám ezt pontosan nem tudni,hisz eléggé furcsán akarta megszerezni őt. Reot komolyan megsebesítette,így nem tudott segíteni neki. Egy váratlan pillanatban Kazu jelent meg a színen és megmentette a bajba jutott lányt. A lény mely
számukra ismeretlen faj volt,kegyetlenné és harciassá vált. Még Kazu sem bírt el vele,mert a sikoly melyet kiadott magából,egyszerűen lebénította és harcképtelenné tette. Gyémánt védeni próbálta Mestere barátját,ám semmi esélye sem volt a lénnyel szemben,így alul maradt. Kazut védve,sem sikerült legyőznie vagy hozzá érnie. Támadójuk Kazut is harcképtelenné tette,majd végezni akart célpontjával,de Reo abban a percben feltápászkodva védte meg azt a lányt,akit egyre jobban megkedvelt. E védelem alatt,a nyakék súlyosan megsérült,és a benne lévő kis ékkő,darabokra tört,Gyémánt pedig semmivé vált....Folytassuk!!!
- Hah? H-hol vagyok? Mi ez az üresség, mely körül vesz? Talán ez itt a vég? M-mi történhetett, mely ide hozott? - kérdezgeti magától - Hmm... Biztos a pokol legmélyén vagyok, hisz lelkem oda való. De mért pont velem történik mindez? Mért kellett ennek így végződnie? Mért? Mért? Mért? Olyan sok rosszat tettem, amivel ide kerültem? Ide a semmibe... Ahol nincs más, csak sötétség? Talán ilyen lehet, mikor a lelkedet beszívja a gonoszság és nem engedi el többet? Túl sok a kérdés és nem találok rá válaszokat. Talán nem is lesznek, hisz már nincs ki megadja rá. Számomra már nincs mért létezni, hisz aki miatt testet öltöttem, már lehet nincs az élők világában. - mondja szomorúan - Sajnálom Mester, hogy nem tudtalak megvédeni. Sajnálom... Sajnálom...Reo - mondja ki eme szavakat szinte már sírva
Teste meztelen volt,ruha nem takarta,ám nem lehetett látni semmit sem. Teljesen fényben úszott az egész teste,csak az arca és körvonala látszott ki a sötétségben. A nagy ürességben lebegett,ahol nem volt semmi. Egy árva lélek sem,aki el tudta volna magyarázni neki a történteket. Már nem volt hova mennie, csak a sötétség maradt neki,melyből soha többet nem juthat ki. Lelke elenyészni látszott,így többet nem ölthetett emberi formát,hogy a halandók között éljen tovább,és segítse azt,akinek kell. Már lassan feladta volna a reményt,és hagyta,hogy lelke a semmi rabja legyen ám akkor....
- Hah? M-mi az...? Valami fény. De mi lehet az? Biztos csak káprázik a szemem és nincs is ott semmi. És ha mégsem? Ha ez talán a kiút? Az ki van zárva, de akkor... Ühm? Ez...Ez...REO!" - észrevette Mesterét
Reo is ugyan olyan formában volt,mint Gyémánt. Ájultan feküdt a sötétségben,úgy ahogy a valóságban is. Egyből odasietett hozzá,hogy megnézze jól van-e. Látszólag élt és nem volt rajta semmiféle sérülés. Megörült ennek,ám nem értette ő mit keres itt,hiszen a lelke nem való ide....
- Reo! Úgy örülök, hogy élsz! - öleli meg
- Hah? H-hol vagyok? Öh? Gyé... - elpirult, majd viszonozta a lány ölelését - Olyan puha teste van... Bárcsak érezhetném milyen is valójában megérinteni őt. - gondolja
- Reo... - aggódva öleli és nem ereszti el Mesterét karjaiból
Ölelkezve ültek a sötétségben,testük összeforrt és nem engedték el egymást. Örültek,hogy végre ismét együtt vannak. Bár nem tudni,hogy mégis hogyan kerülhettek ide. Reo kicsit érezhette Gyémánt testének valódi érintését a nyakék nélkül is,ám ez mégsem volt valóságos. Ahhoz több kell,hogy megérinthesse,ez egy átmeneti állapot csak....
- Mond csak, hogy kerültünk mi ide? Mi ez a hely? - kérdezi a lány szemeibe nézve
- Ez az a hely, ahova a lélekfalók általi lelkek kerülnek. Bár nem értem, hogy te hogy kerülsz ide, hisz a te lelked a tested "fogja", míg az enyém nincs kihez kötve. Vagyis... Már nincs.
- Ezt, hogy érted? Talán a ékkő volt az, ami a nyakékben tartott?
- Valahogy úgy. Nehéz elmagyarázni, hogy mégis miképp jutottam a nyakláncba, hisz nem önszántamból kerültem bele. Régen volt már, így... Nem emlékszem rá.
- Értem. De most mi lesz? Örökké itt fogunk raboskodni? - kérdezi - Bár, ha kell örökké veled maradnék itt. Nem bánnám a dolgot. - gondolja, majd elpirul
- Reo... Jól vagy? Piros lett az arcod. Minden rendben? - néz rá csodálkozó, angyali szemekkel
- I-igen. Csak... He,he,he... - zavarban van - Tudod én... Örülök, hogy veled vagyok. Igaz, hogy néha bunkó tudok lenni, de... Örülök, hogy megismerhettelek.
- Hah? Ko-komolyan? Hiszen én nem is vagyok olyan, amilyennek lennem kéne. Régen sokkal ügyesebb voltam ám és mindig azt csináltam, amit a Mesterem parancsolt, de nálad... Nálad ezt máshogy érzem. Vagyis... többet mint egy Mester-Fegyver közötti kapcsolatot. De nem tudom mégis mi lehet ez az érzés, hisz nem igen tudtam senkit sem ennyire megkedvelni.
- Hm? Gyémánt...
Lassan megfogta állát,és mélyen a szemeibe nézve meg akarta csókolni,hogy ezzel mondja el neki,mit is érez iránta. Gyémánt csodálkozva nézett rá,de hagyta,hogy azt csináljon vele, amit akar. Ajkaik lassan egymáshoz közelítettek,hogy egy szenvedélyes csókkal összeforrjanak. Most nem volt semmi,ami ezt megakadályozta volna,vagy éppen közbejött volna valami,ám....
- Ah?! Mi-mi... Vááh!" - hatalmas fájdalmat érzett a mellkasában
- R-Reo! M-mi a baj? - néz rá rémülten a srácra
- Áh! Valami nem stimmel! Kérlek menj a közelemből! Fuss el! - parancsolja meg neki
- Nem tudok... Nem megy... - aggódva néz és szomorú
- Valami... Áááh! - hangosan felkiált
A kiáltás valósággá vált,melyet Reo teste adott ki magából. Életét mentve ismét előtört belőle az a vad és vérszomjas lény,mely nemrég a Kaien elleni összecsapásnál is felszínre tört. Mellkasát szorongatva,lassan megnőttek a fogai,haja és karmai lettek. A földbe karmolva lassan támadást indított. Kazu ekkor kezdett ébredezni,és rémülten nézte,hogy mekkora erővel csap le ellenfelükre. Alig hitt a szemének,mikor barátja átváltozott. Emlékezett arra,hogy ezt nem most látja először....
- Mégis mi folyik itt?! Először ez a rémséges lény jelenik meg, majd a pajtim átváltozik! Mi jöhet még?! Talán földcsuszamlás vagy égzengés?! - kérdezgeti magától Kazu, mikor is elered az eső - Kellett nekem megkérdeznem.
Reo vadul a támadónak rontott,és karmaival hadonászott felé,hogy darabokra cincálja. Ez persze hasztalan volt,csak az erejét pazarolta,hisz dühből nem győzheti le. Vérszomjas volt,és nem igen figyelt arra,hogy mennyire fogy az ereje. Gondolkodása nem volt,vagy éhsége. A lény sikollyal próbálta hatástalanná tenni,de szinte az meg se kottyant neki. A füléhez kapott,de nem esett össze tőle. Megragadta a fejét,majd kitörve nyakát a düledező épületbe vágta. Majd egy hatalmas sziklát felemelve,utána hajította. Gonosz mosollyal nézett,majd Kazura összpontosított,ám ő már rég talpon volt....
- Talán engem keresel? Hm! - néz rá komoly arccal Kazu - Gyere te mocsok had verjem le a vigyort a képedről! - mondja mérgesen - Sajnálom, hogy ezeket mondtam pajti, de... Nem szabad, hogy az érzelmek irányítsanak! - gondolja
Kardja erősen izzani kezdett,majd egy hatalmasat hasított vele a levegőbe,mely Reo felé száguldott,és sikerült megsebesítenie a bal vállát. Ez mind kevésnek bizonyult. Megfogta vállát,majd a kezéhez tapadt vért lenyalta tenyeréről. Gonosz vigyort lejtve,ugrott fel a magasba,és onnan csapott le éles karmaival. Kazu kardját a földbe szúrta,majd hirtelen csomó inda (gyökér) tört elő a föld mélyéről,lekötözve vele a vadat. Teljesen átfonták testét és nem eresztették el,míg le nem higgadt! Minél jobban kapálózott,annál nehezebb volt neki a kiszabadulás....
- Ch! Erőlködéssel nem szabadulhatsz! Bármilyen erős lény is vagy! A gyökerek nem engednek el soha,ha én úgy nem akarom! Vége van Reo,add fel! Talán,ha lehiggadsz lesz esélyed! Bár erre nem igen látok semmiféle esélyt. Erőlködj csak,de ezzel okozod a halálod. - mondja Kazu
Azonban ő állhatatos módon kapálózni kezdett,míg végül a gyökerek végeztek vele. Erőfeszítései hiábavalók voltak,és ez okozta vesztét. Az indák elengedték őt,és a teste a földre zuhant. Kazu szomorúan,de elment onnan. Barátját vesztette el,aki már nem önmaga volt,így nem kellett bűntudatot éreznie iránta. A Krizonok már csak ilyen lények. Azonban ahogy hátat fordított,a fenevad feltápászkodva rávetette magát és nyakba harapta. Gyorsan levágta magáról,még mielőtt átharapná légcsövét. Ez nem éppen egy könnyed vámpíros harapás volt,annál sokkal komolyabb és fájdalmasabb. A nyakához kapott,majd kezével próbálta megállítani a vérzést. Abban a pillanatban sok vért vesztett. Reo ismét lecsapott és hátba karmolta....
- A fenébe! Hogy lehettem ekkora barom?! Hagytam kicsúszni a kezeim közül, pedig győzhettem volna! Pont most jön el a végem, mikor megtudtam ki is ez a lány, vagyis... hogy mért volt a lakásban. Lehet ő az a lány, akiről Reo annyira áradozott. Ő az akire mindig is gondolt, akit keresett? Többet meg akartam volna tudni róla, de.. .De ez már lehetetlen... - gondolja kicsit csalódottan - Francba.... - Kazu nyakát fogva térdre rogy és eléggé lihegett
Kezdett homályosan látni a vérveszteség miatt. Fegyverével támasztotta meg magát,hogy össze ne essen. Fél térden volt és a kardja a földbe szúrva állt,melyet mintha bot lenne a kezében. A fenevad lassan odament hozzá,hogy megegye ebédre,ám ekkor egy nyílvessző fúródott a hátába....
- Áááh! - felkiált fájdalmaiból
- Reo! Reo, jól vagy? Reo... - egyre jobban aggódik miatta - Vajon mi baja lehet? Talán a testét támadás érte, így a lelke is megérezte eme fájdalmat?Nem tudom, hogy hogy tudnék ebbe segíteni neki, hisz még én is tehetetlen vagyok. Lelkem elenyészett a sötétségben és örökkön örökké itt fog bolyongani. Rab vagyok, sohasem szabadulhatok. De... Remélem Reoé, nem. Reo nem végezheti itt! Nem, nem... nem... - rázza meg fejét - Hisz előtte áll az egész élet és nem szabad, hogy ilyen véget érjen. Ki kell találnom valamit vagy elveszítem őt. De mit? Mit? Olyan nehéz mikor tehetetlen az ember! Ez esetben lélek! Mit tegyek? Mit? - kétségbe esetten nézi Mestere szenvedéseit
Reo lelke nagy fájdalmaktól szenvedett. Teste egy hullámhosszon volt lelkével,ám jó és rossz részre szakadt. Ez viszont mégis elegendő ahhoz,hogy megérezzék egymás fájdalmait. Ahogy a test szenvedett,úgy a lélek is átérezte azt a kínt. Reo esetében ez igen nagy baj,hisz ha teste elpusztul,ki tudja mi lesz a lelkével. Hova kerül és mi lesz vele pontosan.... A nyílvessző telibe találta őt,amitől teste kicsit elernyedt,de nem esett össze. Küzdött tovább! Kitépte hátából a nyilat,majd dühösen nézett a kilövés irányába. Támadás közben még négy nyílvessző találta el,és szegezte egy vastag fához. Karjait és lábait mozdulatlanná téve ezzel. Kis őrjöngéssel próbált szabadulni,rángatva testrészeit. Az íjjal támadó személy még egy nyílvesszőt lőtt ki a vadra,ami egyenesen a fejének száguldott. Közben a szellemféleség kiszabadulva rontott neki Reonak,hogy visszavágjon neki,ám ahogy lecsapott volna a nyíl egyenesen a tarkóján száguldott át,és Reo nyaka mellett vágódott be a fatörzsbe. A lény elfordította fejét,majd hatalmas sikolyt adott ki magából. Az utolsó előtti nyíl fénnyel teli volt,és egyenesen a homlokát szúrta át. Ettől mozdulni sem tudott,és egész testéből fény áradt kifelé,amitől rángatózott a teste,majd a semmibe veszett. Végre sikerült elpusztítani. Az íjász elégedett mosolyt lejtett az arcát fedő csukja alól. Lassan a vérszomjas vadra nézett,mivel most ő lett a célpontja....
- Hmm... Úgy látszik már csak te maradtál talpon. Jobb, ha minél hamarabb végzek veled. Egy ilyen lény sem maradhat életben e Világban! - készíti elő fegyverét a támadásra - Ezzel az íjjal véget kell vetnem neki, vagy ő vet véget az enyémnek! Nem hagyhatom kicsúszni a markomból, hisz nem érdemel kegyelmet! Vesznie kell! - célra tart az íjász
Ezalatt a sötétségben Reo nagy fájdalmak között szenvedett. Gyémánt nem tudott rajta segíteni,ám nem is volt alkalma mivel. Egyszer csak valami nem várt dolog történt,ahogy a lény elpusztult....
- Hah? M-mi ez? - lepődik meg - Áh! - kap a mellkasához Gyémánt - Ezt éreztem már, de hogy lehet? Áááh! - egy nagyot kiáltott fel
Haja vörössé vált,szemei gonosszá. Pont olyan lett,mint mikor gonosz Mestere van,ami csak bajt jelent. Lelke kiszabadult a lény sötétséggel teli fogságából,így ismét szellemmé vált. Reo oldalán állt,ahogy eddig is,aki még mindig szabadulni próbált a nyilak általi fogságból. Gyémánt máris egyesült testével és segített neki....
- Most kapj el minket, ha tudsz! Há, há, há... - tolmácsolja Gyémánt Reot egy gonosz kacajjal - Véged van te semmirekellő! Vááh!" - kiszabadulva támad
- Hm! Szóval van benned még spiritusz? - komolyan néz az íjász - De ez lehetetlen, hogy pont ő az, aki... - akad el szava - Gyémánt...
- Készülj a halálra! - csap le ellenfelére Gyémánt
Az íjász nem engedett neki,és ismét egy nyilat lőtt rá,ami egyenesen a szívébe talált bele. Egyből a földre zuhant és vér ömlött a szájából. Ezzel számára itt volt a vég,nem menekülhetett. A nyíl pontos volt és halálos. Keresztül ment a szívén,és a hátán jött ki,átszakítva ereit és húsát. Lehet valóban itt a vége és Reo teste többet nem tud majd harcképessé válni. Lelke elenyészik,és soha többet nem térhet vissza az élők világába. De kérdéses,hogy vajon hova kerül majd. Menny vagy pokol,ez a két választási lehetőség áll fenn. Lelke vad és vérszomjas,aki nem kímél senkit sem. Viszont teste ennek ellentéte. Melyik lesz az ahova örök nyugalomra tér? Hisz nem élhette túl most ezt a támadást....
Folytatása következik.....
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
