Az előző részben Reoból előtört az a vad,melyet egyszer már láthattatok. Élete veszélyben volt,így azzá vált,amivé nem kellett volna. Úgy harcolt a szellemféleség ellen,mellyel képes volt összemérni erejét. Hamar elintézte,ám ekkor egy nem várt személy "libbent" be a képbe,aki rendkívül erősnek látszott. Harcképtelenné tette a vérszomjas Reot,pár nyílvessző segítségével. Nem ölte meg,nem az volt a szándéka,ám ha netán azt kell tennie,képes és megteszi. Gyémánt és Reo lelke ezalatt még mindig a
nagy sötétségben "lebegtek". Állapotuk súlyosbodott. Már nem csak Reo,hanem Gyémánt is gonosszá változott. Hiába tűntek el,még így is csapatot alkottak. Vérszomjuk ezzel csak erősödött,nem volt ki megállítsa őket,de lehet,mégis lesz. Folytassuk!!!....
Reo haldoklott és nem akart visszaváltozni sem. Kazu lassan magához tért. Már nem vérzett és sérülése is hamar beforrt. Leporolta kabátját,majd feltápászkodva vetette bele magát az eseményekbe. Látta,hogy barátja már az utolsókat rúgja,és ez a fazon nem éppen egy kedves messiás. Nem engedhette,hogy végezzen Reoval....
- Huh! Ez meleg volt. Már azt hittem itt pusztulok. Sok nő vár még rám, nem hagyhatom itt őket! - vigyorodik el - Tarts ki pajti, megmentelek! Csak előtte elverem ezt a lövöldözős pojácát! Adok a pofájába neki! - néz mérgesen - Mégis ki vagy te és mért lőttél rá a barátomra?! Azt hiszed egy Jónás vagy, aki végez a rossz arcú fizimiskákkal?! Nem annak látszol, csak egy beszari halszálkának, aki játssza itt a nagy legényt! Velem küzdj meg és őt hagyd békén! Ha vadra akarsz lőni, egy erdővel odébb tedd ezt! Ezt a vadat majd én kezelésbe veszem! Most pedig takarodj te Legolas! - förmed rá
- Hm! Szóval ő a barátod? Én nem úgy vettem észre! Ő csak egy vérszomjas lény, akivel jobb időben végezni! Már úgy sincs több dolgom itt, hiszen célzásom pontos volt! Már az utolsókat rúghatja! Jobb, ha keresztet vetsz rá és hagyod lelkét a pokolba eltávozni! Nem tehetsz érte semmit sem! Az én íjam halálos és kivédhetetlen!
- Ch! Csöndet, Legolas! Ez itt nem a Gyűrűk Ura! Itt nincs kivédhetetlen lövés! Mázlid volt! Most pedig had mutatkozzak be, Kazu stílusban! Védd a segged öreg, vagy könnyen szétrúgom! - húzza elő kardját
- Hm! - komolyan néz és ellentámadásra készülődik
Kazu egyből lecsapott rá,és vissza akarta adni,amit barátjával művelt. Az íjász rendkívüli ügyességgel tért ki minden egyes csapása elől. Nem bírta egyszer sem eltalálni. Bevetette ellene is a gyökeres trükköt. Sikerült megszorongatnia,ám ekkor majd nem lehidalt. Az ellenfele egy szempillantás alatt kiszabadult,mintha keresztül ment volna az indákon. Alig hitt a szemének. Senki sem szokott ez elől kitérni,legkevésbé kiszabadulni. Bármilyen erős is legyen az illető. Kazu kissé mérges lett,majd fénylő kardjával próbálkozott. Az íjász nyilaival válaszolt,melyeket egytől-egyig kivédtek. Szoros küzdelem volt,a feszültség szinte tapintható. Nem hagyták egymást,és folyamatos támadásokat küldözgettek egymásnak....
- Hm! Egész jó vagy, de nem győzhetsz le kis cserkész! Előbb kell ahhoz felkelned! Előbb edd meg Popei féle erő spenótját, majd utána próbálkozz! De lehet, úgy se menne!
- Túl sokat beszélsz és közben észre se veszed, hogy mi folyik körülötted!
- Hah? Mi.... - rémülten néz
Reo hátulról megragadta a vállainál,majd a nyakára fájt a foga. Sikerült túlélnie a nyílvesszőt. Ez oly hirtelen volt,hogy reagálni sem tudott. Összeszűkült szemmel nézett maga elé,majd várta mi lesz a következő lépése megvadult barátjának. Reo gonoszas mosolyt lejtett,haja eltakarta szemeit,melyek vérben úsztak. Vörösek voltak,fogai megnőttek és a harapásra irányultak. Az íjász máris előhúzott egy újabb nyílvesszőt,hogy végezzen a bestiával....
- Ha szólok rúgd el magadtól, ha élni akarsz! - emeli felé íját
- Hm! Ne parancsolgass, Legolas! - majd elrúgja magától Reot,mielőtt harapna
Ahogy elengedte,máris lecsapott. Azonban ekkor Reo már felkészültebb volt,így elkerülte a nyílvesszőt. Feje mellett suhant el,kicsit hozzá érve hajához. Meg se rezzent tőle,csak gonoszan vigyorgott. Érezte,hogy innentől nem árthatnak neki,és ő lesz ki élve hagyja el a parkot. Úgy látszik itt komolyodik meg minden,és lesz keményebb a küzdelem!...
- Vá, há, há... Itt a vég ti férgek! Már tudom, hogy mi a gyengétek! Pusztuljatok!
- Gyémánt... Lelked a gonoszság martaléka lett. Jobb, ha elpusztítom eme testet, így talán kiszabadulhatsz! - gondolja - Tisztítsd meg a lelket és pusztítsd el a testet! - újból lő
- Ne! Ezt nem engedhetem! Van más megoldás! - löki el őt Kazu
- Hah? Öh? - még időben tudott lőni
Az íj egyenesen feléjük száguldott,ami egyenesen Gyémánt fejét szúrta át,aki kicsit hátra vágódott a levegőben,elválva Mestere testétől. Reo pedig a fejét fogva kiáltott fel fájdalmában. Erősen lihegett. A fény mely a nyílvesszőből áradt,hatással lett gonosz énjére. Fogait összeszorítva morgott. Látszott rajta,hogy belül szenved. Gyémánt a földre vágódott,majd a nyílvessző azon nyomban eltűnt a fejéből. Lassan kinyitotta szemeit és azt se tudta,hogy hol van. Hirtelen ráeszmélve néz Reora,aki erősen fogja a fejét. Egyből felpattanva megöleli, hogy lenyugodjon és ismét önmaga legyen.....
- Sajnálom... Reo. Sajnálom.... - nem engedi öleléséből - Kérlek légy újra önmagad. Kérlek... Kérlek, Reo... - gondolja szomorúan
- Szét fogja tépni! Segítenünk kell! - oda akar futni Kazu
- Ne! Várj! Nézd... - állítja meg karját elé téve az íjász
- Hah? - néz csodálkozva
Gyémánt ölelése kezdte megnyugtatni Reot,így lassan elengedve fájó fejét,átkarolta a lányt. Szinte már alig tudta megérinteni. Átlátszó volt és alig érzékelhető. Reo lehajtotta fejét,majd lenyugodva visszaváltozott. Gyémánt homlokát az övére tette,majd behunyta szemeit. Közel volt egymáshoz az ajkuk,szinte csóknyira....
- Nincs semmi baj, Reo... Minden rendbe jön... - mondja neki nyugtató hangnemben
- Saj... Sajnálom, Gyémánt... Sajnálom. Nem akartam, hogy bajod essen. Nem akarlak elveszíteni. Bocsáss meg nekem. Bocsáss meg.
- Reo... - szívére rakja kezeit, hogy hallja annak dobbanását - Én... Ah?! - összeszűkült hirtelen a szeme
- Gyémánt? Gyé... Hah?! - rémülten néz,nem érti mi történik most
Gyémánt egyszer csak nagy fájdalmak között esett össze. Mintha valami rossz dolog történt volna vele. Teste egyre jobban elhalványodott,szinte már nem is lehetett látni. Reo meg akarta érinteni,de nem tudta. Nagyon dühös lett és az íjásznak esett. Megragadta a gallérjánál,majd kérdőre vonta...
- Mit tettél vele?! Válaszolj! Mért tűnik el? Mit műveltél?! - kérdi dühösen - A nyakék. Talán... Mi? Eltörött? Talán az okozza ezt, de... - eszmél rá
- Nyugalom, nem én tettem ezt vele. Hanem ez. Nézd. - mutatja neki a láncot
- Mi, de hiszen... Hiszen eddig ezzel nem volt gondja.
- Nem is, de... Az ékkő darabokra törött. Mikor az a lélekfaló rátámadott ,akkor súlyos károkat szenvedett a szelleme. Ettől már nem bírt ki még egy csapást. Az ékkő némileg elnyomta a benne felgyülemlett fájdalmat támadáskor, de most...
- Hah? És... Helyre tudod hozni? Mert, ha nem...én...!
- Nyugalom. Tudok segíteni.
- Ne segíts neki! - szólal meg egy hang
Váratlanul egy fiatal,harcos kinézetű srác jelent meg a színen. 17 év körüli,rövid barna hajú és kék szemű. Nem éppen idevalósinak mondanám,épp ellenkezőleg. Modora haragos volt és harcias. Komoly arccal nézett le rájuk egy fa tetejéről. Látszott rajta,hogy nem akarta,hogy Reonak segítsen az íjász....
- Hé te ott! Ember a földön, majom a fán! Ismered ezt a mondást? Gondolom nem!
- Hm?! Te most gúnyolódsz velem? - kérdi kicsit dühösen
- Én? Én dehogy, csak gondoltam ellövöm ezt a poént! - kicsit elmosolyodik Kazu
- Te alávaló kutya! - morog rá
- Kutya? Tudtommal én Krizon vagyok, nem kutya! Bár te lehet, hogy az vagy! - örül magának
- Ebből elég! Nem azért jöttem, hogy veled foglalkozzak! - ugrik le a fáról
Lassan odament Gyémánthoz,aki eléggé rossz bőrben volt. Reo persze azon nyomban féltékeny lett és nem hagyta,hogy hozzá érjen,akár egy ujjal is. Gyémánt teljesen áttetsző volt,nagyon megviselte ez a harc....
- Gyémánt... Most már minden rendben lesz. Elviszünk magunkkal és többet nem kell szenvedned.
- Várjunk csak? Őt nem viszitek sehova! Mi egy csapat vagyunk! Szükségem van rá! Lehet, hogy most nem úgy látszott, mintha erős lennénk, de... Ő akkor is a barátom! Fontos nekem!
- Re...o.... - lassan felül - Tényleg fontos vagyok neked? Még így is, hogy megint elszúrtam? - kérdi Gyémánt
- Még így is. Nem szúrtál el semmit sem, csakis én. Sajnálom... - szomorodik el
- Elég az érzelgésből! Gyémánt velünk kell jönnöd!
- Read? Te hogy kerülsz ide? - néz rá csodálkozva
- Érted jöttünk, hogy velünk gyere.
- Veletek? Hah? B-bátyám...? - remegő szemekkel néz fel
Hirtelen felállva,megölelte az íjászt,kit bátyjának nevezett. Nagyon megörült neki,hisz rég nem látta már. Reo és Kazu egy kukkot sem értettek az egészből. Bár most nincs idő az elmélkedésre, hisz Gyémánt ereje egyre jobban fogy és fogy.....
- Bátyád? Ő lenne a bátyád? - alig hisz a fülének Reo
- Igen. Ő a bátyám, Light. Már sok-sok éve nem láttam. És ő pedig Read, gyerekkori barátom.
- Együtt a család. Bár én még mindig egy kukkot se értek. Mégis ki vagy te? És mi volt az az egész? - értetlenül áll Kazu
- Ezt hosszú lenne elmagyarázni, elég ha... - szakítják félbe
- Elég ebből! Add vissza az ellopott nyakéket és távozz! Nincs semmi közöd Gyémánthoz! Ő nem a te tulajdonod! Ám, ha nem adod oda önként... Akkor kénytelen vagyok elvenni erőszakkal, ha kell!
- Hó-hó! Nyugi rókica! Ezt rendezzük le mi és... Hm?
- Állj le Kazu, majd én elintézem. Rajta, nem félek kiállni ellened! Gyere, ha mersz!
- Hm! Látom nem féled a halált! Akkor véged!
Egyből előrántották fegyvereiket,és kezdetét vette egy újabb összecsapás. Heves volt a küzdelem. Reo eléggé ki volt fáradva,így éppen hogy ki bírta védeni a támadásokat,de nem riadt vissza egy cseppet sem. Reo sorozatban csapott le,míg Read hátra ugrálásokkal védekezett ellene. Majd mikor megunta,hátra szaltóval mögé kerülve hátba rúgta. Gyémánt aggódva nézte harcukat és nem bírta ki,hogy ne segítsen. Máris akcióba lendült,ám....
- Ezt add oda a Mesterednek és együtt tudsz vele harcolni. Tessék.
- Bátyám... Köszönöm. - mosolyog rá
- Nincs mit, neked bármit. Most menj, vagy Read ketté tépi.
- Megyek is, nem hagyom, hogy bántsa! - azzal odament Reohoz
- Gyémánt? Mit... Hah?
- Tessék. Tedd ezt a törött ékkő helyébe. Majd gondolj egy fegyverre erősen.
- De hiszen nagyon gyenge lehetsz még. Nem akarom, hogy bajod essen.
- Ha ezt beteszed, nem fog. Csak csináld! Kérlek Mester, bízz bennem.
- Rendben. Ahogy akarod! - teljesítette kérését - Hát, akkor fokozzuk a nyomást! Gyémánt! Most te jössz!
- Gyémánt? - lepődik meg - Hát segítesz ennek az emberfajzatnak? De mért? - kérdi magától mérgesen
- Most enyém lesz a győzelem! Nem hagyom, hogy megint leverjenek! - gondolja - Véged van! Nincs kegyelem! - mondja elszántan, egy hatalmas kardal a kezében Reo
Gyémánt segített neki,amiben csak tudott,hogy ezt a harcukat megnyerhessék! Ügyesen manővereztek Read elől,ám sajna ez nem sokáig jött be,hiszen ő sokkal gyorsabb volt náluk. Ez egyik különleges képessége volt. Szemmel alig-alig lehetett már követni. Gyémánt azonban tudta,hogy mire számíthat,hisz jól ismerte Readet. Próbált valami jó taktikát kieszelni....
- Villám gyors, gyorsabb mint volt. De akkor sem győzhet! Sajnálom Read! - gondolja Gyémánt
- Véged!
Egy hatalmas dobócsillaggá változtatta át Gyémántot és azt eldobva,mindent végig darált vele. Végig Read nyomában volt,és sikerült eltalálnia. Mikor a földre került,Reo lecsapott kardjával,ám ekkor Read megfogta a pengét,és visszaváltoztatta az eredeti alakjává. Vagyis ismét Gyémánt lett belőle,nem pedig fegyver. Megragadta kezét,majd odahúzta magához,és Reot pedig elrúgta. Gyémánt csodálkozva nézte,hogy mégis mit csinál most....
- Mit-mit csinálsz? - lepődik meg Gyémánt
- Megvédelek. Nem lehetsz vele, hisz nem olyan mint az eddigi Mestereid. Ő nyápic és hasznavehetetlen! Te jobbat érdemelsz. Hidd el nekem. - megsimítja a lány arcát
- Hah? Én... Nincs igazad! - rázza fejét
- Hagyd békén! - csap le saját kardjával Reo
Read elugrott előle,majd végezni akart ellenfelével,de ekkor Gyémánt eltűnve öléből,Reohoz ment oda,és megvédte. Vissza kellett fognia a támadást,hogy nehogy ártson neki. Érezte, hogy nem fog vele jönni,és csak a Mesterét fogja védeni,senki mást. Nem tehetett mást, minthogy leveri és úgy viszik magukkal. Ám egyszer csak Reo helyett Gyémánt folytatta a harcot,hogy ezzel védje meg Mesterét. Kardokká alakítva kardjait,nyomban lecsapott. Akár egy sas a földi zsákmányára (egérre)....
-"Ezek aztán tudnak harcolni. Ez a lány bámulatos. Még így is képes keményen visszavágni,hogy előtte majdnem meghalt. Bár nem igen értem ezt,de majd kifaggatom a pajtimat!"
- Gyémánt... Mért teszed ezt értem? Mért? Hisz nem vagyok erős... Csak egy... - gondolja
Nagyon ki volt merülve,így nyomban össze is esett. Kazu egyből odarohant hozzá,hogy megnézze,mi baja lett. Gyémánt sem tétovázott,leállva a támadásokkal máris odament,hogy megnézze,jól van-e. Sajnos Reo teste kimerült,már egy csepp ereje sem maradt. Lassan haza vitték,és ellátva sérüléseit,pihenni hagyták. Light látta,hogy húga nem akar velük jönni,így elment. Gondolta ha majd eljő az idő,akkor visszatér hozzá. Read még ott maradt vele,nem akarta ott hagyni. Épp a nappaliban ültek...
- Most már elmondhatnátok, hogy kik vagytok. Kazu bácsi is értse már a dolgokat.
- Hát... a nevem Diamond és ő egyik gyerekkori barátom, Read. Én vagyok Reo fegyvere. Egy szellem melyet arra képeztek ki, hogy Mesterét védje a harcokban.
- Gyémánt? Az nem épp egy sűrűn hallott név. És... Te egy szellem vagy? Akkor te is? - nagyot nézett erre
- Igen. Vagyis hasonlóak vagyunk, bár én másabb mint Gyémánt.
- De ha szellemek vagytok, mit kerestek itt? Ijesztgettek?
- Nem. Én egy olyan lélek vagyok, aki évezredek óta raboskodik egy nyakékben, melyet ha egy személy felvesz, akkor képes hozzám érni. Én pedig általa, képes leszek emberként viselkedni. Más nem érhet hozzám. Csak a Mesterem. Némileg érzékelem azt, amit eszek vagy iszok. De... Érzéseket és mást nem. Ahhoz már ez kevés. Nehéz ezt el magyarázni....
- Értem már. Vagyis felfogtam. De ha csak a Mestered tud megérinteni, akkor... Ő hogy tud? - kérdi Kazu
- Mert hasonlóak vagyunk. Szellem képes szellemhez érni. Érzi, amit ő. Megérintheti. - válaszolja Read
- Szóval, ha rajtam lenne a nyaklánc, akkor... Akkor megfoghatnálak?
- Pontosan. - bólint egyet Gyémánt
- Szóval akkor... - elgondolkozik - Hm... Akkor az enyém lehetnél baby! - mosolyog kajánul
- Hé te! Ne merj egy ujjal is hozzá nyúlni, vagy véged! - áll fel mérgében Read
- Nyugi-nyugi hős szerelmes! Csak vicceltem! Te Reoé vagy, én nem bántalak. A barátom barátja az én barátom is. Te kemény harcos vagy és kiváló kardforgató. Örülök, hogy megismertelek. - mosolyog rá
- Köszönöm, Kazu. - kedvesen mosolyog vissza
- Most, hogy nagyjából felfogtam a dolgokat. Jobb, ha megyek aludni. Mára elég ennyi izgalom. A nap is megy lefelé, így én is megyek befelé. Jó éjt nektek! - ásítozik egy nagyot - Hé! Te pedig, ha még itt leszel holnap, akkor... Megnézném, hogy le tudsz-e verni. Bár kétlem. - vigyorog
- Véged lenne, mint hóembernek a sivatagban. - mondja Read
- Hah? Ez lopja a szövegem?! Áh,nem érdekes! - majd bemegy a szobájába
Kicsivel később Gyémánt leoltotta az összes lámpát a lakásban,majd a tetőn nézték a naplementét Readdal. Jó hosszú ideje nem látták már egymást,így kicsit elbeszélgettek. Mára elég volt ennyi izgalom,és ideje vissza vonulniuk. A naplemente nagyon csodaszép volt. Teljesen vörös volt az ég,mintha tűz nyaldosta volna a felhőket. A piros és sárga színek szinte
játszadoztak,ölelgették egymást az égbolton....
- Milyen csodaszép. Rég láttam ilyet. Te? - kérdezi kíváncsiskodva
- Hm. Én is. Nem igen volt ilyen dolgokat szemügyre vennem.
- És... Miket csináltál, míg nem láttalak? Gondolom edzettél keményen, hisz látszik rajtad. Sokkal gyorsabb és ügyesebb lettél. Nem igaz?
- Te sem panaszkodhatsz. Bátrabb lettél és... Ha jól látom, ezt a Mesteredet jobban szereted, mint a többit.
- Hah? Én... Ő más mint a többi, ő különleges. Nincs nála jobb és kedvesebb ember. Nem használ ki és barátként kezel, nem pedig eszközként. Egy nap mi leszünk a legjobbak. Tudom. Csak idő kell neki.
- Mért pont őt választottad? Hisz biztos az a Kazu nevű erősebb nála.
- Ő az utolsó Okizawa. Így őket kell szolgálnom, míg él a család bármely tagja.
- Értem.
Látta rajta,hogy sokat jelent neki Mestere és,hogy jobban érzi magát mellette. Míg nagyban beszélgettek,Reo épp ébredezett és lassan a tető felé indult felfele. Gondolta ott biztos megtalálja Gyémántot. Kicsit dülöngélve,fáradtan lépkedett ki a lakásból a lépcső felé. Szinte össze tudott volna esni,de nem adta egy könnyen magát. Észre vette,hogy Gyémánt és Read épp beszélgetnek,így nem akarta megzavarni őket. Csak nekitámaszkodott a falnak és hallgatta,miről is dumálnak....
- Na, és szereted ezt a Reo nevűt? Mert látszik rajtad, hogy kedveled.
- Hah? - csodálkozva hallgatja
- Hah? Szeretni? Nem tudom milyen az. Hisz tudod, hogy sohasem tudtam kit megszeretni.
- Tudom. Sajnálom, hogy megkérdeztem. Csak tudni szerettem volna, hogy mért nem jöttél vissza velünk.
- Nekem itt a helyem, nem mehetek el. Már tudom, hogy ki mellett akarok élni, így maradnom kell. Reo a Mesterem és barátom is egyben. Nem hagyom, hogy egyedül maradjon. Kitartok mellette.
- Hmm... Gyémánt... - Reo kicsit zavarban érzi ettől magát
- Ha ember lennél, akkor szeretnéd őt? Látom, hogy igen. Ne tagadd.
- Mi, hogy én? Hisz nem tudom mi az. Te talán éreztél már szeretetet egy lány iránt?
- Hah? Öh? - kicsit zavarban van - Ez most hogy jön ide? Én... Tudod, hogy sohasem voltam szerelmes. Nem igen volt rá módom.
- Tudom. Sajnos ilyen az élet. Rövid és fájdalmakkal, örömökkel és csalódásokkal teli. Már úgysem tudom meg mi is az, ami fontos. Szeretni valamit, aki viszont szeret. Megölelni, úgy ahogy eddig még soha senki mást. Érezni teste melegét, dobogó szívét, érintését. Ahogy reggel a fülembe súgja... "Jó reggelt!" és...
- Hah? És... És mi? - csodálkozva néz
- Gyémánt én... Meg szeretném adni neked, amit kívánsz, de... Nem áll módomban. - már oda akart menni hozzá
- Mond csak... ha a férfi ajkait egy nőéhet érinti, az milyen érzés? Mért csinálják azt az emberek? Talán... Talán valami jelentősége van? Milyen érzés az? - kérdezgeti - Jó lenne egyszer is érezni azt. - szomorúan lehajtja fejét
- A csókra gondolsz, mikor az ajkak érzékien egybe forrnak?
- Csók? Hát ennek hívják? Érdekes. Még soha sem éreztem, így nem is csoda ha nem tudom még a nevét se. Már nem is fogom tudni milyen az, hisz egy szellem csak szellem. Nem egy érző lény, csak egy lélek.
- Gyémánt... Én...
- Bárcsak érezni tudnék... Bárcsak....
- Én meg tudom adni, amire vágysz. Legalább egyet, de lehet nem az lesz, amire vágysz.
- Hah? Read... - csodálkozva néz rá
Read lassan felemelve állát,érzékien megcsókolta. Gyémántnak egyből bevillantak azok az emlékek,mikor Reo is ezt akarta csinálni vele,de nem tudta akkor,hogy mire is készül. Csillogó szemekkel nézett,majd lassan behunyta azt. Lágyan ölelték egymást és a naplementében csókolóztak. Reo alig bírt hinni a szemének. Remegő,összeszűkült szemekkel nézte,ahogy ajkaik összeérnek. Lassan lehajtotta fejét,és halkan elment onnan,nehogy meglássák. Nagyon csalódott volt és bánatos. Mintha bezúzták volna a szívét egy roncstelepi zúzdában. Szomorúan feküdt ágyán,és csak a csókjukra tudott gondolni. Még aludni se bírt ezek után....
- Hogy lehettem ekkora marha, hisz csak egy ember vagyok! El kell őt felejtenem és nem gondolni rá! Ő egy szellem, aki Mesterének tart, nem pedig többnek. Semmi esélyem se volt nála, mint is képzeltem! Nekem itt van Minako, vele kellene foglalkoznom, nem pedig vele! De én... - kavarognak benne az érzelmek, majd hasra fordult és úgy próbált aludni
Megpróbált aludni,hogy elfelejtse a mai napot. A fájdalmat és a csókot is,mely szívét töret. Nem akart többet rájuk gondolni. Remélte,hogy Read reggelre eltűnik,és akkor az edzésre koncentrálhat. Mérges volt magára,hogy béna volt,és hagyta,hogy Gyémánt majdnem oda vesszen. Elszántabb lesz és sokkal kitartóbb,amire szüksége is van. Érzelmekben teli nap volt a mai,és fárasztó is egyben. Ideje volt a lámpaoltásnak,és kipihenni magát....
- Gyémánt.... Jobb,ha ezentúl csak barátok leszünk. Többek úgysem lehetünk. - gondolja magában Reo
Folytatása következik......
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
