Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 16.rész: A rejtélyes támadó

16.rész: A rejtélyes támadó

Saki  2010.04.20. 13:07

Reo rosszat álmodik a Read és Gyémánt közti történtek miatt. Kissé dühös volt, és kihívta Readot, de Gyémánt közbe avatkozott. Ezalatt Kaien egy nagyon erős és titokzatos démonnal vette fel a harcot, de elvesztette. Reoékhoz ment el, ahol ellátták a sebeit. Kaien elmondta Gyémántnak, hogy ki is támadt rá, aki erre rémülten ézett. Sejtette, hogy ki is volt támadója, így Reo tudta nélkül elindult megkeresni az illetőt. Harcba keveredik vele, de alul marad, mivel nagy meglepetés éri...


 Az előző részben Kazu védte barátját,aki mindeközben haldoklott. Összecsapott az íjásszal,ám Reo ekkor majdnem megölte. Ismét talpra állt,és Gyémánttal együtt akart végezni velük. Azonban egy fényes nyílvesszőtől ketté váltak. Gyémántot fejbe találva,sikerült magához térítenie. Reo is önmaga lett. Kiderült,hogy az íjász Gyémánt bátyja és azért jött,hogy magával vigye. Betoppant még Read is,aki egy hasonló szellem. Dühös volt,mert Reo ellopta a nyakéket,mivel nem neki való. Ahhoz túl béna és teszetosza. Egyből megküzdöttek egymással. A harc alatt Gyémánt is beszállt. Bátyja adott neki egy új ékkövet,amivel ismét eggyé válhat Mesterével. A harc alatt Reo nem teljesített olyan jól,így eszméletét vesztette. Hazavitték és ellátták sérüléseit. Gyémánt és Read elbeszélgettek egy kicsit kettesben,ahol a végén elcsattant egy csókocska. Persze,hogy Reo ezt látta,és majd meghasadt a szíve miatta. Nem éppen a kellő pillanatban ment fel hozzájuk.....Folytassuk!!!

Reo mint mindig sokáig szunyókált,és nem igen akart felkelni. Rémálma volt,a tegnapi miatt. De még milyen rémes...
- Gyémánt te...
- Sajnálom Reo, de már nem akarlak téged szolgálni. Jobb, ha külön vállnak útjaink és soha többet nem találkozunk. Az én szívem már valaki másé. Már nem akarok egy olyan személlyel lenni, akivel nem jutunk közös nevezőre. Te más vagy mint én. Különbözünk. Jobb, ha elfelejtesz  és Minakoval éled le hátralévő életedet. Nem vagy harcosnak való, válaszd a könnyebb utat... és... Add fel a harcot! - azzal elfordul tőle
- Gyémánt, te... Miről beszélsz?
- Kopj le mitugrász! Ő már hozzám tartozik! Neked semmi közöd nincs hozzá és nem is volt! Ég veled!
- Gyémánt! Gyémánt!... Gyémánt! Kérlek várj! Állj! - fut utánuk ,akik egyre jobban távolodnak tőle - Mi ez? Hogyhogy nem bírom utol érni őket? Mintha futószalagon futnék, de... - akad el szava - Hah?! Mi-mi ez? Ááh! - valami megragadta és nem eresztette el
Valamiféle sötét árny ragadta meg,és nem eresztette el. Egyszerűen magába szippantotta. Gyémánt pedig elment Readdal,és vissza se nézett rá. Hiába kiabált utána,meg se hallotta. Ennél rosszabbat már nem is álmodhatott volna. Mikor már majdnem teljesen elnyelte a sötét árny,akkor riadt fel. Erősen lihegett,és tisztára ki volt izzadva. Soha többet nem akart ilyet álmodni,mivel nagyon valóságosnak érezte. Gyémánt nem volt mellette,így egyből kirontott a szobából,hogy megkeresse. Ahogy kinyitotta az ajtót,pont Gyémánt állt előtte. Nagyon közel álltak egymáshoz. Gyémánt csak csodálkozva nézett rá. Reo mélyen a szemeibe nézett,majd szabályosan átment rajta,mint egy szellem a falon....
- Haah? - lepődik meg - Reo.... Nincs rajta a nyakék, de..mért? - lepődik meg
- Hm! Jobb, ha nem is foglalkozok vele! Nem érdekel! - gondolja, majd elment lezuhanyozni
Eléggé dühösnek tűnt,és egyben szomorúnak is. Gyémánt persze ezt nem hagyhatta szó nélkül és meglepte a fürdőben. Ki akarta deríteni,hogy most mért ilyen mérges,mi baja van. Reo próbált lenyugodni,de annyira dühítette a csók,hogy a falba vágott. Gyémánt pont akkor jelent meg előtte,és ökle totál arcba találta,de persze szellem formában az csak átment a fején...
- Hah? Ta-talán valami rosszat tettem, hogy... - néz rá kicsit ijedten
- Hah? Ühm? Hhm! - elsőnek kicsit csodálkozva néz, majd elfordítja fejét
Nem foglalkozva vele,bement a fürdőbe lezuhanyozni. Kicsivel később megreggeliztek. Reo egyből elment otthonról,és magán edzésre készült. Jobbnak látta,ha most egyedül megy, mivel kissé mérges volt amiatt,amit tegnap este látott...Eközben valahol egészen máshol épp egy heves harc folyt. Két férfi mérkőzött meg egymással,hogy eldöntsék ki is a jobb harcos. Csak úgy hullámzott a levegő,mikor kardjaik egymáshoz értek. Az egyik harcos nem más,mint Kaien volt. Ellenfele egy fekete,rövid hajú,és sárgás szemű férfi volt. Arcán egy vastag és hosszú sebhely díszelgett! Fél szemre vakká téve őt! Tekintete semmit mondó,de mégis gonosz. Csak úgy áradt belőle a gonoszság. Hosszú,fekete bőrkabátban volt,és ugyan olyan gatyában. Nem volt egyedül. Valaki vagy valami segítette a harcban és erőt adott neki. Kaien érezte ezt,de nem tudta,hogy mégis is ez. Már párviadaluk elején megérezte ezt. Tudta,hogy nem lesz könnyű kis összecsapás...
- Érzem, hogy... Hm... Nem is tudom mi ez, de azt igen, hogy hasonlít Gyémántéhoz. Mintha ő is itt lenne, csak... Nem éppen olyan az aurája, amit mindig is éreztem nála. Nem hiszem, hogy ez ő lenne, hisz akkor minden bizonnyal már rég megmutatkozott volna. Minden esetre azt tudom, hogy ez a férfi nem önerőből harcol. Valami vagy valaki segít neki és ettől csak még erősebb és fürgébbé vált. - gondolja
A harc kezdett eldurvulni,és Kaien súlyos sebet szerzett a hátára. Ettől sok vért is vesztett,és mintha megmérgezték volna,kezdett egyre homályosabban látni. Lihegve esett térdre,míg ellenfele egy cseppet sem izzadt meg. Persze nem adta fel és egyből visszavágott neki,de egyre inkább célt tévesztett. Érezte,hogy reménytelen ez a sok hadonászás,hisz ezzel csak magának árt,de ellenfelének nem. A férfi megragadva nyakánál fogva,erősen a falhoz szorította,hogy ott végezzen vele,de....
- Veled még nem végzek. Vidd hírét, hogy visszatértem! Tudja meg  ő is, hogy élek és most nem fogok olyan könnyen elbukni! - mondja a sebhelyes 
- Mi-miről dumálsz?
- A lányról, akivel már volt szerencséd együtt harcolni. Mond meg neki, hogy nem kegyelmezek neki és elpusztítom őt és újdonsült mesterét is!
- Miből gondolod, hogy szólok neki?
- Abból, hogy én így akarom ezt! - szorít egyet a gégéjén
- Fenébe! Nem bírok kiszabadulni!
Lassan elereszti,majd mikor épp kérdőre vonná,hirtelen eltűnik mintha a föld nyelte volna el. Nem tudta ki is volt ez a személy,de érezte,hogy meg kell találnia Reoékat,és elmondani ami történt. Olyan sugallat volt ez számára,egy megérzés. Míg ő a kocsija felé tántorgott,hogy főszereplőnk felé igyekezzen,addig ő nagyban edzett egy közeli tónál. Ki akarta adni a dühét, mely benne lakozott. Kemény ütéseket mért le a fára,és a rúgásai is nyomot hagytak a fatörzsben. Látszott rajta,hogy valami nyomasztja. Egyszer csak Read jelent meg előtte....
- Látszik rajtad, hogy valami nyomaszt. Mi lenne haragod oka? Tán beismered, hogy elloptad az ősi nyakéket?!
- Tűnj innen! Nem loptam el én semmit sem! A nyakék talált meg engem! Én nem akartam őt!
- Hm... Akkor... Védd magad! - rántja elő kardját
Egyből neki esett,és erős támadásokkal lepte meg. Reo egy fadarabbal védte ki őket,mely nem tartott ki örökké. Mikor már majdnem megsérült volna,a kezében lévő fadarab egy vastag pengéjű,erőteljes védelemmel rendelkező karddá változott át. Read egyből felkapta a fejét...
- Hah? - lepődik meg - Ez biztosan Gyémánt! - gondolja
- Hah? Mi ez?
- Mester, megvédelek! Nem hagyom, hogy bajod essen!
- Gyémánt... - hallgatja csodálkozva
- Nem tudom, hogy mért estetek egymásnak, de... Kötelességem megvédeni téged!
- Hm! Nem kell a segítséged! - azzal eldobja a kardot, mely a földre érve ismét egy fardarab lett
- De Mes... - nem érti mi baja van
- Nem kell senki segítsége! Egyedül is megy! Meg tudom védeni magamat!
- Reo... - elszomorodva eltűnik
- Gyémánt! - próbálja megállítani Read, de nem ment neki - Nem való neked ilyen mester! Csak bánatot okoz! De én elbánok vele! - gondolja mérgesen -  Mért kellett kiabálnod vele?! Te csak egy szerencsétlen dög vagy semmi több! Nem vagy méltó Gyémánt erejére! Ch! - ő is eltűnik
- Még hogy nem vagyok méltó?! Kit érdekel! Egyedül is jól elvagyok! Nem kell senki mellém! - gondolja mérgesen - Rohadt... - belevág a fába mérgében
Gyémánt a tetőn jelent meg,és ott szomorkodott. Nem értette,hogy Mestere mért mondta neki azokat a szavakat. Mitől változott meg,és mitől lehetett ennyire dühös. Érthetetlen volt számára. Lassan bement a lakásba,hogy ott várja meg Mesterét. Mikor azonban a folyóson állt,észrevette,hogy vér van a padlón,ami egyenesen az ő ajtajukig tart. Egyből megnézte,hogy mégis ki mert betörni hozzájuk. A nyomok Reo szobájába vezettek. Mikor belibbent oda, látta,hogy egy férfi fekszik az ágyon. Belőle folyik az a sok vér,mely a padlót ásztatja....
- Ki lehet ez? Meg van sérülve. Biztos, hogy nem tud ártani senkinek. Érzem, hogy le van gyengülve. A sérülése bizonyára nagyon súlyos és sok vért is vesztett. - gondolja
Mikor közelebb ment,észrevette mégis ki az a személy. Igen,ő Kaien volt. Lihegett és alig volt benne élet. Gyémánt kicsit rémülten nézett rá és alig hitt a szemének. Ahogy ránézett,épp akkor toppant be Reo és Minako. Rémülten vették észre a történteket. Minako nem látta meg Gyémántot,mivel az egyből eltűnt onnan. Nem sokkal később ellátták Kaien sérülését és kitisztították a vágást a hátán. Minako volt,aki mindent megtett azért,hogy jobban legyen. Reo nem örült neki,hogy épp nála van. Minako elmesélte,hogy ez a férfi járt a házuk romjainál. Ezért is sietett hozzá,hogy ezt elmondja. Kaien kicsit jobb színben volt,de állapota lassan javult. Teste mintha méregben úszott volna. A vágása alig akart begyógyulni. Gyémánt mellette volt,míg Reoék kint tanakodtak,hogy mégis mit kereshet ő itt,mért jött el hozzájuk....
- Szóval ez a fickó volt az, aki ellened harcolt igaz? - kérdi Kazu
- Pontosan.
- De mégis mit keres ez itt? Ki küldhette?
- Ezt én is szeretném tudni. Bárki is volt... Meg fogjuk találni.
- Én leginkább attól félek, aki ezt tette vele.
- Kazukoshinak igaza van. Inkább attól kell tartani, aki megtámadta. A sérülése nagyon súlyos. Csoda, hogy életben van egyáltalán. Olyan a teste, mintha megmérgezték volna.
- Nyugodj meg, Minako. Ezt a személy is le fogjuk győzni, aki ezt művelte. - mondja Reo 
- Én melletted vagyok, pajti! Nem hagylak cserben! Számíthatsz rám! - mondja határozottan - Minakonak igaza van. Ez a vágás az életét követelte volna, de mégsem. Bárki is volt az elkövető... Nem ölte meg, inkább életben hagyta. De mért? Talán azért küldte, hogy minket megfélemlítsen? Mi volt ezzel a célja? Minél hamarabb ki kell ezt derítenünk! - néz maga elé komolyan
Kaien később magához tért. Gyémánt az ágya mellett ült és várta,hogy beszélhessen vele. Kicsit aggódott miatta,hisz tudja,hogy nem rossz ember,csak látszólag az. Mikor észrevette,hogy jobban van kicsit megörült neki...
- Jobban vagy? Fáj valamid?
- Hah? Gyémánt?
- Ne mozogj! Feküdj vissza. Most pihenned kell.
- Gyémánt... Mondanom kell valamit neked... 
- És mi lenne az? Talán... Talán rosszat tettem, hisz... Nem éppen úgy harcoltam veled, ahogy kellett volna és...
- Nem arról van szó... Ez más.
- Hm?
- Aki megtámadott ismert téged. Tudta, hogy hol vagy és ki a Mestered.
- Hogy micsoda? De....
- Azt üzente, hogy visszatért és bosszút fog állni rajtad. Nem hagyja annyiban a dolgot és el fog pusztítani. A fickó nagyon erős és éreztem, hogy nincs egyedül. Olyan érzésem volt, mint mikor veled vagyok. Hasonló aurát érzékeltem nála, mint amilyen belőled is árad.
- Az nem lehet! Képtelenség, hogy... - remegő, összeszűkült szemekkel hallgatta őt - És hogy nézett ki a fickó? - kérdezi komoly arccal
- Egy mély sebhely volt az arcán, amitől egyik szemére megvakult.
- Hah?! - rémülten néz
- Talán ismered, hogy így megrémültél? - kérdi - Látszik rajta, hogy tudja kiről van szó. De mégis honnan? Talán egy régi riválisa az, aki most bosszút akar állni rajta? Az arca erről árulkodik. - komoly arccal nézi őt
- Az nem lehet, hogy ő visszatért! Nem, nem!... Nem! - a fejét fogta közben
- Gyémánt, jól vagy? Minden rendben?
Gyémánt fejét lassan az ágyra hajtotta és nem szólt semmit sem. Kaien megsimogatta a fejét és próbálta nyugtatni. Tudta,hogy minden bizonnyal ismeri azt,aki megtámadta. Nem akarta faggatni,így hagyta az egészet. Majd,ha akar akkor mesél róla. Pár perc múlva Minako bement megnézni,hogy a sérült jól van-e,de Kaien már nem volt az ágyban. Keresgélni kezdte,de nem találta...
- Most meg hova tűnt? Az előbb még itt feküdt, most meg... Hah?
- Engem keres, kisasszony? - kérdi Kaien
- Hah? I-igen... - kicsit elpirult a félmeztelen férfi láttán
- Ezt nekem hozta? Köszönöm szépen. - iszik egy kicsit a teából
- Remélem ízlik. Gondoltam, hogy megnézem hogy van, de...
- Jól vagyok, csak kicsit fáradtan. Nincs véletlenül valami...
- Harapni való? Dehogynem! Máris készítek valamit. Maga csak fürödjön meg és én addig készítek vacsorát. - lassan kiment a konyhába
- Kisasszony....
- I-igen? - még mindig zavarban van
- Szólítson, Kaiennek. Nem kell magáznia.
- Renden, Kaien. Az én nevem, Minako. - mosolyog rá kedvesen
- Értem, Minako. Szép neved van. - mondja udvariasan 
Míg Minako kint volt,addig ő nyugodtan lezuhanyozott. Reo kissé mérgesen nézte,ahogy félmeztelenül flangál a lakásukban. Kazu csak itta a söröket,és nem igen foglalkozott vele. Miután megvacsoráztak,megbeszélték a történteket. Kaien nem volt valami beszéd,így egy árva értelmes szót se tudtak kihúzni belőle. Nem igen foglalkozott velük,csak az ablakon nézett kifele,ahol látta Gyémántot,aki az ablakpárkányon ült szomorúan....
- Milyen szomorú. Lehet, a történtek miatt vagy amiatt, ami köztünk történt. Beszélnem kellene vele, de... - gondolja magában Kaien - Hm... - becsukja szemeit
- Most meg mit bámul annyira? Hah? - meglátja Gyémántot Reo - Talán... Mért bámulja őt? Miért? - kérdi magától, kis féltékeny nézéssel - Hé, te! Látom már jobban vagy és tudsz járni, így jobb ha elmész. Hm! - néz rá morcosan
- Hé, Reo! Ne légy ilyen, hisz még gyenge és...
- Hm... - Kaien lassan felveszi kabátját és elmegy
- Hm... Látom hatottam rá... - nézi, ahogy elmegy - Hah? - lepődik meg
Gyémánt hirtelen eltűnt,ami egyből feltűnt neki. Kaien is azért ment el,mert követni akarta. Eléggé furcsán viselkedett egész nap,de ezt Reot nem hatotta meg,és utána se ment. Hagyta,had csinálja amit akar. Leült a tévé elé,és bámulta mint aki azt se tudja mit néz. Minakonak feltűnt a kissé ideges viselkedése. Próbálta jobb kedvre deríteni....
- Reo... Nincs kedved...
- Már itt se vagyok. Csináljátok ahol akarjátok, csak légyszi a pulton ne, mert... Azon enni szoktam. Jó éjt fiatalok. - megy ki Kazu 
- Én csak beszélgetni akartam vele. Nem kell mindjárt arra gondolni, hogy ő és én...
- Tudod, hogy azt akarod, hisz rég voltatok együtt... Itt az alkalom. - mondja kaján mosollyal 
Majd ő is elment,nem akarta őket zavarni. Gondolta lemegy csajozni,és felszed valami jó kis bigét akivel elszórakozik ma este. Persze nem oda igyekezett. Ő is látta,ahogy Gyémánt a város fele vette az irányt,mintha keresett volna valakit vagy hívta volna valaki. Utána akart járni ennek a dolognak. Érezte,hogy egy igen erős energia van a közelben,ami semmi jót nem jelent a számukra. Gyémánt valahol a városban járt,ahova nem megy senki se szívesen,mert veszélyes és elhagyatott. Tudta,hogy akit keres az itt ólálkodik. Meg akarta tudni,hogy az illető az-e akire gondol. A válasz hamarosan meg is tudta....
- Tudom, hogy itt van valahol, de.... - akad el szava
- Engem keresel kislány? - kérdi tőle egy hang 
- Hah? Te... - rémülten néz
- Áh, szóval engem? Hát, itt vagyok! Gyere és kapj el! Vagy én téged? - támad rá
A támadás hasztalan volt,és meg se érintette Gyémántot. Nem árthatott neki,mivel szellemként senki sem érhez hozzá. A nyakék nem volt Reo nyakában,mivel a csók után bevágta a szekrénybe, és nem akarta többet felvenni. Nem is érezhette,hogy Gyémánt bajban van,így nem is tudott a segítségére sietni. Gyémánt véget akart vetni a múltnak,melyet ez a bizonyos alak rémessé tett. Csak is ő tudta megállítani,ezért is nem szólt barátainak. Nem akarta bajba sodorni őket...
- Hm... Látom még ugyan olyan satnya szellem vagy, mint voltál. Nem látszol erősebbnek, de bátrabbnak sem. Hisz látom, hogy reszketsz.
- Te fogsz reszketni, miután az életedért könyörögsz! - támad rá kardjával Gyémánt 
- Tévedsz! Ziril!
Ahogy Gyémánt le akart sújtani hirtelen valaki elkapta a nyakánál fogva. Képes volt megérinteni őt,mintha nem is szellem lett volna,hanem tapintható emberi lény. Csodálkozva nézett,és nem hitt a szemének. Egy olyan személlyel találta szembe magát,akit
régen igen jól ismert. Az illető egy rövid,fekete hajú és narancssárga szemű lány volt. Egykorú Gyémánttal. Nagyon gonosz volt a tekintete és nem éppen barátságos. Gyémánt rémülten nézett ellenfelére....
- Rég láttalak,Gyémánt! Megismersz még? - kérdezi gonoszas hangnemben Ziril 
- Zi...ril.... - válaszolja, kissé remegő hanggal - Én... Az nem lehet, hogy ő és Ziril együtt...
Eközben Reo a lakásban punnyadt,de végig Gyémánt járt az eszében. Próbálta feledni,és nem törődni vele. Minako mellette volt és inkább vele akart foglalkozni most. Nagyon kedves lány,akit mostanság nagyon elhanyagolt. Együtt feküdtek a tévé előtt,és egy igen aranyos, romantikus filmet néztek. Kettesben nagyon klassz volt. Reot persze ez csak félig-meddig kötötte le....
- Hm... Gyémánt most hol lehet? Ha mérges is vagyok rá... Még így is hiányzik... - gondolja
- Reo... - gondol rá, majd lassan elájul
Ziril könnyedén küldte a padlóra,míg ő kissé le volt merevedve annak láttán,akire egy cseppet se számított. Nagy bajban volt,amiből nincs kiút. Lehet számára itt a vég és mestere még aggódni se aggódik érte. Más köti le figyelmét. Pedig jobb lenne,ha fegyvere mellett lenne,és vele harcolna a küzdelemben. Lehet minden elveszett. Gyémánt tehetetlennek látszott....
- Sajnálom... Reo... Saj....
- Há, há, há... - hangosan felnevet Ziril 
 

Folytatása következik.....

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!