Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 18.rész: Lelkek összecsapása

18.rész: Lelkek összecsapása

Saki  2010.04.20. 13:07

Gyémánt és Ziril összecsapnak egymással, ahol végre eldől, hogy ki is a jobb. Most Reo nem avatkozhat bele, és még Ryu se mozdul meg, hogy harcoljon. Egyikük se kíméli a másikat. Gyémánt a harc végén valami csodaszép látványt kelt, amit még Minako is lát...


Az előző részben Gyémánt egyedül ment szembe szállni az ellenféllel,mely szinte hívta magához. Messze a városban találta meg,ahol egy Ziril nevű szellemlány támadott rá. Már majdnem végezni akart vele,mikor Kazu közbeavatkozott,és megmentette. A lány nagyon ingerlékeny volt,és dühös Gyémántra,mert régen lemészárolta az egész faluját,és a szerelmét is. Bosszút esküdött,hogy egyszer végez vele. Hasonló,mint ő csak gonosz a mestere és ettől csak erősebb. Kiderült,hogy a Mestere nem más,mint Gyémánt apja, Bloodlust,aki egy Démon harcos,Ryu testében reinkarnálódott,hogy megleckéztesse lányát az engedetlensége miatt. Nagyon erős harcos,és kemény ellenfél. Reot akarta megölni,hogy ezzel ártalmatlanná tegye Gyémántot,de Kaien a segítségükre sietett. Nem nézhette tétlenül,hogy végeznek velük. Azonban akadt egy hatalmas gond. Ryu a Zambato nevű karddal egy kivédhetetlen támadást küldött rájuk,mégpedig a "Halál pengét". Szinte visszaverhetetlen és,ha valaki nem elég erős,akkor azt darabokra szakítja széjjel. Kaient és Reot totál telibe talált ez a csapás. Kazu csak tehetetlenül figyelhette az eseményeket.Még Minako is megérezte a történteket,és ne értette,hogy mégis mi ez a rossz érzés a mellkasában....Folytassuk!!!
- Mi-mi ez az üresség és fájdalom a szívemben? Mi ez az érzés? Mért érzem úgy, hogy valaki miatt aggódnom kell és... - kérdi magától - Hah? - csodálkozva néz kifele - Az ott Kazukoshi? De... De, ha oda kint van, akkor...
Rémülten futott ki a szobából és Reot kereste,de sehol nem találta. Kirohant a lakásból,le az udvarra,hogy megnézze mégis mi folyik odakint. Nagyon aggódott,hogy lehet Reo került bajba és segítségre szorul. Futott,ahogy a lábai bírták. Mikor odaért,rémülten vette észre,hogy Kazu szomorúan néz a porfelhő irányába,amitől még mindig nem lehetett semmit se látni....
- Kazukoshi! Kazukoshi! - futva kiabál neki
- Hah? Mi-Minako... Te hogy kerülsz ide? Maradj ott! - parancsol rá
- Kazukoshi, hol van Reo? Hol van ő? - kérdezi aggódó arccal
- Ő... - lehajtja fejét
- Ő már a halott, kislány! Jobb, ha elfelejted és nem is törődsz vele!
- Hah?! Re...Reo.... - remegő testtel hallgatja - Nem az nem lehet. Reo nem... Nem hallhatott meg! Nem! - könnybe borulnak a szemei
- Sajnálom,  Minako. - vállára teszi kezét
- Reo, nem-nem halhatott meg! Mégis, hogy... Hogy történt? - kérdezi
- Hm... Túl gyenge volt és makacs így alul maradt velem szemben. Ez van. - mondja Ryu - A gyengéknek nincs helyük ebben a világban.
- Hazudsz! Reo nem halt meg! - kiabálja oda neki
Ő igen is él,életben van! Csak... Tudom, hogy él! Hisz ő sohasem adja fel egy könnyen a harcot és ha kell a végletekig kitart, még ha veszt is!
- Rosszul gondolod. Ő már a múlté. Felejtsd el őt!
- Reo... Kérlek ne add fel, tarts ki!  - gondolja miközben a porfelhő felé néz
- Pajti, ne add fel! Tudom, hogy még életben vagy, csak... Kérlek harcolj! Tudom, hogy képes vagy a győzelemre,c sak hinned kell magadban és Gyémántban! - gondolja
Mind a ketten aggódva néztek maguk elé,és sajnos semmit se tehettek értük. Várniuk kellett míg a por eloszlik,és fény derül a harc kimenetelére. Érezték,hogy barátjuk él,de kezdtek kételkedni ebben. Minako sírva fakadt és térdre rogyva nézett maga elé. Nem bírta ki,hogy ne sírjon hisz a szerelméről volt szó...Eközben...
- Hah? Ho-hol vagyok? Mi ez a hely? Talán meghaltam és ez a mennyi?
- Nem egészen. Nézz körül, látsz egyáltalán valamit?
- Őszintén szólva... semmit. Azt hittem, hogy a mennyben angyalok vannak és ők kísérnek majd el a mennyek kapujáig, ahol eldöntik, hogy a lelked hova is megy. - meglepetten néz és kicsit csalódott
- Ez mekkora egy idióta! És én vele kerülte ide, erre a helyre. Szenzációs! - gondolja - Hogy te mekkora egy balfék vagy! Ez nem a menny! Ez valamilyen másik dimenzió vagy mi.
- Hm? Lehet, de...  Hol van Gyémánt? - néz körbe
- Nézz oda, szerintem azok ők lehetnek. - mutat előre
- Hah? - csodálkozva néz
Szerencsére nem haltak meg,csak egy furcsa helyre kerültek,ahol semmi se volt. Csak egy nagy fehér tér. Gyémánt és Ziril itt folytatták harcukat ahol eldől,hogy ki is a jobb. Most vagy soha! Ez az ügy nem maradhat lerendezetlenül,valakinek mennie kell vagy győznie! Gyémánt dupla élű kardjával csapott le ellenfelére. Ziril pedig karját fegyverré alakítva védte ki támadásait. Mind a ketten ige erőteljeseket vágtak oda egymásnak. Nem hagyták magukat,csak támadtak és támadtak. Gyémánt most sokkal komolyabb lett,és elszántabb. Nem akart veszíteni,le akarta rendezni végre Zirillel a harcot....
- Látom összeszedted magad és komolyan harcolni akarsz!
- Nem hagyom, hogy bántsd a barátaimat, így le kell, hogy győzzelek. Ez az egyetlen megoldás! Ha bosszút akarsz állni rajtam, akkor csak tessék! De őket hagyd ki ebből!
- Hm! Megfizetsz mindenért, te kis...! - támadásba lendül
Összegyűjtve erejét egy hatalmas villámmal támadott rá,olyan villámlándzsa féleséggel. Dühös volt és bosszúra szomjas. Nem hagyta magát és egyre erősebben csapott le rá,hogy minél hamarabb véget vessen életének. Reo és Kaien figyelték őket,de nem avatkoztak bele,mivel ez most a lányok harca. Nem illik belekotnyeleskedni most. Gyémánt a villámokat a pengéivel védte ki,amit maga elé tartott. Ziril megelégelve ezt,íjat "varázsolt" magának és sorozatban lőtt rá. Gyors és fürge mozdulatokkal tért ki előlük,és egy sem találta el. Kardját meglendítve lecsapott rá,de kikerült majd tarkón vágta Gyémántot,aki a földre került. A fejéhez tartott egy íjat,és készült arra,hogy fejbe lője,de ekkor egy ügyes mozdulattal hirtelen felállt és egy pörgő rúgással,kirúgta a kezében lévő íjat,így az eltűnt. Gyorsan tőröket dobált felé,de szájokkal védte ki,majd visszatámadott. Hihetetlen gyorsasággal forgatta kezében a fegyverét. Gyémánt el-elsuhant a szúrások és döfések elől,majd a magasba ugorva mellkasba rúgta Zirilt,aki erősen a földbe csapódott....
- Add fel, Ziril! Itt a düh nem ér semmit, csak legyengít téged. Még koncentrálni sem tudsz.
- Fenéket! Erősebb vagyok nálad! Csak figyelj!
A magasba emelte kezét,amibe villám halmozódott össze. Két kezével gömböt formált belőle,majd mikor elég nagy lett,mindet Gyémántra küldte,aki erősen hátravágódott,és végigcsúszott a padlón. Jó pár méterrel odébb állt meg. Lassan feltápászkodott,de mikor fel akart állni,Ziril egy újabb villámot küldött rá. Ettől hatalmas feszültség ment végig a testén,és eléggé fájt is neki....
- Gyémánt! Segítenem kell neki! Hah? - Kaien megfogja a vállát
- Ne, ezzel csak neki ártasz. Hisz ha beleavatkozol, akkor soha nem fog eldőlni, hogy melyikük a jobb. Ez most a kettőjük csatája, nekünk semmi közünk hozzá.
- De... - akad el szava - A fenébe! Ha jobban figyeltem volna rá, akkor most nem lennénk ekkora kulimászban! Mindenről csak én tehetek! Ha Gyémánttal lettem volna, akkor most lehet itt se lennénk. Edzhetnénk és erőnk fejlesztésére koncentrálnánk, nem pedig itt harcolnánk az életünkért. Ki tudja, hogy vissza juthatunk-e a valóságban vagy sem. Lehet miatta örökre itt ragadunk és soha többet nem láthatjuk a barátainkat! - ökölbe szorítva van a keze közben és magát hibáztatja
Alig bírta nézni,ahogy Gyémánt szenved. Segíteni akart volna,de tudta,hogy most Kaiennek igaza van,és hagyni kell,hogy ketten rendezzék le maguk közt ezt az egészet. Még akkor is,ha látszólag Gyémánt áll vesztésre. A harc egyre jobban elfajult,és Ziril szinte fel se engedte állni ellenfelét. Mikor megkísérelt felállni,egyből rátámadott....
- Ott maradsz, ahová való vagy! Szánalmas féreg! Béna vagy és még harcolni sem tudsz! Ha rád nézek,c sak nevetnem kell. Hogy lehetett, hogy egy ilyen szánalmas lény megölt annyi embert, hisz még támadni se képes. Nem tudom elhinni, hogy annyi év után egy ilyen semmi lettél. Egy ilyen... gyenge kis... semmiség! - mondja kis gonosz mosollyal
- Én... Nem vagyok semmiség. Egy fegyver vagyok, aki szolgálja a Mesterét. Ez az életem célja. Nem kell ennél több, elég ha mellette vagyok és védelmezem.
- Hah? Gyé...mánt...
- Ch!
- Sajnálom, ha a múltbéli énem ártott neked, de... Sajnálatosan nem tudom visszatekerni az időt, hogy őket visszaadjam neked vagy magamat megváltoztassam. - lassan feláll
- Sajnálhatod is!
Ismét egy villámmal támadt rá,de most Gyémánt elugrott előle,ahogy a többi elől is. Összeszedte magát,és igyekezett azon lenni,hogy kijuttassa innen magukat. Persze ehhez keményebben kell támadnia. Lassan becsukta szemeit és erősen koncentrálni kezdett belső erejére,hogy azt felszínre hozva győzelmet arathasson ellene. Reo érezte a benne áradó energiát,majd megfogta a szívét. Már tudta,hogy hogy segítsen neki anélkül,hogy közbe avatkozna...
- Reo... Bízz bennem és kijuttatlak innen titeket. Csak bíznod kell bennem. - gondolja
- Hah? Most h-hol vagyunk? Gyé... - elpirult
Gyémánt gondolatok útján kommunikált Reoval,így egy másik helyen találták magukat,ahol senki se láthatja vagy hallgatja őket. Mind a ketten meztelenek voltak,és csak pár méterre álltak egymástól. A testüket nem lehet nagyon látni,mivel fényes környezetben vannak. Reo csodálkozva nézett körbe,hogy megint hova is került. Gyémánt lassan közelebb ment hozzá..
- Gyé... Gyémánt... - néz rá kissé elpirultan
- Reo... - megöleli
- Hah? - lepődik meg - Megölelt, de hiszen... meztelenek vagyunk és... - akad el szava - Gyémánt... - magához öleli 
- Bár nem érzem a tested, de... nagyon kellemes az ölelésed, Reo.
- Hah? - kicsit zavarba jött ettől
- Sajnálom, ha nem voltam olyan fegyver, amilyennek kellett volna, hogy legyek. De igyekezni fogok és kiviszlek innen titeket. Legyőzöm Zirilt és akkor biztonságban leszel, Reo.
Lassan felnézett rá,majd megérintette a nyakéket. Reot ekkor elkapta a pillanat,és odahajolt hozzá,hogy megcsókolja,de mielőtt ez megtörténhetett volna,a nyakék hirtelen fényleni kezdett (fény tört elő belőle). Ettől Gyémánt a levegőbe emelkedett,majd becsukva szemeit,haja megnőtt és valami különös dolog történt. Mintha erőre kapott volna. Fénylett a teste,majd egyszer csak ismét a harcmezőn találták magukat. Gyémánt teste ott is fényben pompázott, majd lassan angyali szárnyai nőttek és egy harci ruha "varázsolódott" rá. Elképesztő volt....
- Hah? Gyémánt átalakul? - csodálkozva néz
- Mi? Hah? - csodálkozva néz Reo is - Gyémánt te... Úgy látszik erősebb lett és most készen áll a harcra. - gondolja
Valóban,igaza volt. Gyémánt erőre kapott és most képes a győzelemre. Csodaszép szárnyai nőttek,és fegyvere is sokkal erősebb lett. Gyönyörű volt. A fénye beragyogta az egész helyet. Ezt még Ryu is megérezte,hogy valami nem várt esemény történt. Kazu is érezte,hogy valami hatalmas erő jelent meg a színen,ami a porfelhőből árad. Ziril fogát összeszorítva támadott ellenfelére,hogy akkor végezzen vele,mikor épp átalakulásban van. Ám Gyémánt a magasba emelkedve,lesújtott kardjával és szabályosan ketté vágta őt. Ekkor az egész hely darabokra tört (olyan volt,mintha tükörrel lennének körbevéve). Gyémánt gyorsan odaszállt Reohoz és Kaienhez,majd szárnyaival ölelte át őket,hogy védelmezze. Egyszer csak ismét a valóságban találták magukat. Gyémánt elengedte őket szárnyaival és mintha hátra reppent volna,eltűnt....
- Hah? - csodálkozva nézi az angyalt
- Reo? - alig hisz a szemének
- Hm... - néz komolyan maga elé Ryu - Szóval túlélték. Nagy kár. 
Nem is akart tovább maradni, így eltűnt. Minako sírva futott oda Reohoz és egyből megölelte. Nagyon boldog volt, hogy ismét láthatja. Nagyon aggódott, hogy talán elveszítette őt. Kazu is örült cimborája visszatértének, majd ő is megölelte. Kaien lassan hátat fordított, majd elsétált....
- Hé, még összenyomtok! Hah?
- Hé, te! Már mész is és semmit se mondasz? - förmed rá Kazu
- Hm.... - megáll
- Hagyd, had menjen.
- Rendben, de...Köszönjük. Ha te nem vagy, akkor Reo biztosan most a földigilisztákkal sakkozna valahol. Ezt pedig egyikőnk se szeretné. - kapja el Reo nyakát, majd vigyorog
- Nem maradsz még? Főzök valami finomat. Biztos jól esne még egy kis pihenés. - kérdezi kedvesen Minako 
- Így is sokáig maradtam. Még látjuk egymást, Reo. - azzal elmegy
- Legközelebb leverlek! Erre megesküszöm!
- Ebben biztos vagyok. - gondolja magában - Ne esküdözz, ha nem tudod betartani.
- Hm! - morog Reo 
- Ég veled! - integet neki Minako 
Kaien csak intet egyet karjával,majd tovább is állt onnan. Nem akart velük lenni,hisz ő egy magányos farkas. Jobb neki egyedül. Miután elment,ők visszamentek a lakásba,hogy kipihenjék a fáradalmakat. Még késő van,így tudnak aludni egy keveset.... Minako ott maradt éjszakára,és már az igazak álmát aludta Reo ágyában. Kissé kimerítette a sok aggodalom. Kazu is kezdett elpilledni a sörrel a kezében,és már szinte horkolt a kanapén. Reo volt az egyetlen,aki nem bírt még aludni,így a tetőn gondolkodott egy kicsit a történtekről. Végig csak arra tudott gondolni. Nem értette,hogy Gyémánt apja mért tette ezt,mért gyűlöli lányát. Sok kérdés járt most a fejében,amikre nem kaphatott választ,legalább is mindre nem....
- Min elmélkedsz ennyire, Reo? Talán aggaszt valami?
- Hah? Gyémánt....
- A történtekre gondolsz? Mert, ha...
- Igen. Hogy apád mért ilyen veled, hisz te már tudod, hogy mi a helyes. Vannak saját döntéseid, de ő ezt úgy látszik nem érti meg.
- Tudom, de már nem igen érdekel apám. Ha ő nem bír ilyennek elfogadni, amilyen vagyok, akkor nincs miről beszélnem vele. Ez az ő döntése volt, nem az enyém. - komolyan néz
- Hm... Nehéz lehetett neked.
- Hah? Hát... Már nem igen akarok a múltra emlékezni. Nekem most a jelen számít. Hisz itt vagy te és Kazu. Ti vagytok a legfontosabbak számomra. Főleg te, Reo.
- Hah? - kezd elpirulni
- Ez a világ sokkal jobb és szebb, mint amilyenekben én éltem. Itt lehet nyugodtan is élni. Nem kell folyton harcolni és küzdeni az életedért. Csodaszép ez a világ. - felnéz az égre
- Milyen gyönyörű most. Örülök, hogy ismét mellettem vagy. Többé nem hagylak el. - gondolja elpirulva - Na, és... Ami ma történt, az mi volt pontosan?
- Fejlődtem. Általad, hisz megbíztál bennem és a képességeimben.
- Hah? K-komolyan? Akkor most erősebb lettél?
- Igen. Mondhatjuk így is. Most már jobban egyé tudunk olvadni, mint előtte. Igyekezni fogok, hogy minél jobban teljesítsek, csakhogy győzelemre vezesselek téged.
- Nekem az is elég, ha velem vagy. - mondja halkan
- Hm?
- Vagyis... Jobb, ha most bemegyek, mert kezdek álmos lenni. Elteszem magam holnapra, majd reggelinél találkozunk. Lehetőleg ne ijeszd halálra Minakot, oké?
- Nem ígérek semmit.
- Gyémánt...
- Rendben, ahogy óhajtod, Mester. - azzal eltűnik
Reo is eltűnt,azaz visszament a szobájába,hogy végre alhasson egy kicsit. Ez a mai nap kissé kimerítő volt a számára. Majd reggel folytatódik minden. Itt az idő,hogy végre kipróbálják új képességeiket,és átvezessék csapatmunkába. Az edzés soha sem árt. Mindenki békésen aludt,és az egész környékre csend vonult. Gyémánt és Reo ismét jóban voltak,bár ki tudja ez az állapot meddig tart majd. Addig is öröm nézni őket,ahogy békésen elvannak. Ezalatt a város másik végén...
- Csalódtam benned! Azt hittem végzel velük, de tévedtem! Ha még egy hibát ejtesz, akkor porrá zúzom a lelked! - mondja kissé mérgesen
- Igen is, Mester. Többé nem vétek hibát, csak adj még egy esélyt.
Legközelebb végzek velük és ismét bízhatsz benne és a képességeimben. - jelenti ki - Véged lesz Gyémánt, erre megesküszöm! Még nincs vége a mi harcunknak! - gondolja határozottan
 
Folytatása következik.....

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!