Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 24.rész: A sötétség árnyékában

24.rész: A sötétség árnyékában

Saki  2010.05.31. 12:51

Végre megtudhatod,hogy mi is lett Reoék sorsa. Legutoljára elrabolták őket. Megtudhatod mindez hogyan is folytatódott. Gyémánt kerül nagy bajba és nem éppen jó dolog történik vele,ahogyan Minakoval sem. Reo az egyetlen,aki megmentheti a lányokat. Az események alatt történik egy régen várt dolog is,mely mindennek a végét jelenti. Ez kérdéses,hogy jót avgy rosszat jelent? Olvasd el a részt és megtudhatod!....


Az előző részben Gyémánt azon volt,hogy elmondja Minakonak, hogy ő lett az új mestere,de nem volt hozzá bátorsága. Gondolta, hogy talán elijeszti magtól. Inkább halogatta a dolgot. Azonban egy hirtelen jött támadás közbe jött és Minako meglátta Gyémántot,aki épp Erilina ellen harcolt. Minako megmentette Gyémánt életét,ami majdnem az övébe került. Ismét angyali szárnyak segítettek neki. Ott,azon a helyen pontosabban a suli futópályáján egyesültek egymással. Erilinanak megfutamodásra kellett folyamodnia,mikor egy támadásuk megsebesítette. Később,mikor már minden tisztázódott a lányok között,lenyugodtak a kedélyek. Gyémánt edzett Minakoval,akinek harctudása nem épp egy harcoséhoz hasonló. Szerencsére könnyen beletanult a kardforgatásba,csak az erejének kell megnőnie,de ebben ott van segítségére Gyémánt. Vele együtt nem lesz semmi féle gond. Miután kicsit összebarátkoztak, ismételten csata hevébe keveredtek,amiben viszont vereséget szenvedtek. Erilina elraboltatta házi kedvenckéivel Minakot,amit nem tudtak megakadályozni. Most az a cél,hogy kiszabadítsák. Lehet,hogy a fiúk is kijutnak börtönükből,ahol már egy jó ideje raboskodnak....Folytassuk!
- Gyémánt:"Az én hibám! Nem lett volna szabad hagynom,hogy a mestert elragadják! Tisztára béna,és figyelmetlen vagyok! Több hibát nem védhetek,vagy lehet legközelebb rosszabbra
  fordulnak a dolgok! Össze kell szednem magamat!"
- Read: Jól vagy? Nyugi kiszabadítjuk,és épségben haza visszük.
- Gyémánt: Rendben. Siessünk. Érzem,hogy a közelben van! - begyorsítanak
Ismét arra a helyre tévedtek,ahol nemrégiben is voltak. Pontosabban csak Gyémánt. Gyorsan végigszáguldottak a folyosón,mely most kissé másabb volt,mint előtte. Tudták,hogy várnak rájuk,így óvatosabbnak kell lenniük vagy könnyen csapdában végezhetik. Ki tudja,hogy Erilina mit tervez,vagy milyen aljas trükköt vet majd be,amivel leverheti őket. Mikor azonban beléptek a terembe ott senki és semmi nem volt. Kissé gyanús volt mindez. Nem értették,hogy mégis mi folyik itt. Minntha játszadozni akarnának velük....
- Read: Légy óvatos! Lehet,hogy ez csapda! - néz körbe figyelmesen
- Gyémánt:"Minako valahol itt van,érzem! De hol?"
  Itt kell lennie! Tudom,nem csal a szimatom! - komolyan néz
- Erilina: Őt keresitek? - emeli fel Minakot a hajánál fogva
- Gyémánt: Hah?! Mester! - futna oda
- Read:"Várj! Lehet csapda! Ne cselekedj elhamarkodottan!" - mondja telepátián keresztül neki
- Gyémánt:"De...Akkor mit tegyünk?"
- Erilina: Ha őt akarjátok,akkor cserébe adnotok kell valamit.
- Gyémánt: Mire célzol?
- Erilina: Add a lelkedet! A lány pedig szabadon elmehet.
- Gyémánt: Hogyan? A lelkemet?
- Erilina: Pontosan. A te lelkeddel hatalmas erőre tehetek szert. Fiatalabbá és erősebbé tenne,mint előtte soha. Tudom,hogy nagy erőd van,csak nem vagy képes kihasználni azt. Az én markomban viszont máshogy lenne.
- Gyémánt: Nincs alku! Ereszd el őt!
- Erilina: Valamit valamiért! Más különben végzek vele és velük is.
Egyszer csak a föld megnyílt alattuk és egy föld alatti lejáratból feljött egy ketrec,melyben ott volt Kazu és Reo. Gyémánt összeszűkült szemekkel nézett rájuk. Nem tudta,hogy ők is itt vannak. Ez hatalmas előny lett Erilinanak,aki csak mosolygott, mivel tudta övé a győzelem,hisz ketten kevesek hármójuk kimentésére. Főleg,hogy ki tudja még mikkel nem áll elő a gonosz Erilina...
- Reo: Gyémánt!"Hát te is itt vagy. Akkor van esély a kijutásra."
- Gyémánt:"Reo...."
- Erilina: Most,hogy ismét együtt a banda....Jobb véget vetni ennek az egésznek! Ehhez nem más kell,mint egy kis...varázslat.
Hirtelen Minako kinyitotta szemeit,melyek azon nyomban tükörhöz hasonlóvá váltak. Üressé,melyből kihunyt a fény. Gyémánt ettől
valami gonoszsággal teli érzést érzett mellkasában,ami egyre jobban magával ragadta. Nem volt menekvés előle,teljesen bekerítette. Bekebelezte az,mely gonosz kezekben történhet csak meg. Minako irányításának hatására Gyémánt gonosz énjévé változott át. Haja megnőtt és vörös lett,ruhája is tükrözte a gonoszságát. Reo és Read rémülten vették észre a történteket. Gyémánt nem menekülhetett. Erilina hatása alatt ált,melyből csak akkor szabadulhat,ha Minakoról megtörik a varázs...
- Reo: Gyémánt! Gyémánt! Gyémánt hallasz?
- Read:"Ismét olyan lett,mint annak idején. Tiszta gonoszság árad belőle,mely egyre jobban felfalja a benne lévő jót és ártatlanságot. De mégis mi okozta ezt a hirtelen változást?" Hah?
- Erilina: Hüm? Harcolni akarsz vagy....
 "Mi ez? Megváltozott a belőle áramló energia. Mégis mitől? Talán? Talán a varázslatom hatása alatt áll?" Hm...Szóval ezzel a lánnyal kapcsolatban vagy....Remek,akkor máris győz...
- Read: Még ne örüljön ennyire. Gyémánt nem a maga tulajdona! Szabad akarata van! És...
- Erilina: Elég az üres,és felesleges szavakból! A lány már az enyém! Támadj!
- Reo:"Gyémánt...." - remegő szemekkel néz
- Read:"Ez nem jó!" - elugrik hátra
Erilina harcba parancsolta Gyémántot,aki máris Readra támadt. Nem kímélte egyik csapásával sem. Olyan volt,mintha egy marionett bábú ellen küzdött volna. Semmi tűz nem égett benne, csak hadonászott,mintha muszáj lenne. Érezte rajta,hogy ez nem az,aki régen volt. Ez nem az a Gyémánt,aki tömegeket mészárolt le gonosz Mesterei oldalán. Másabb volt,és esettebb,de mégis kíméletlen. Amikor csak tudott védekezett,de ezt nem csinálhatta örökké. Gondolkozott,hogy mit is tegyen. Valahogyan Minakot kellett kiszabadítania,akkor megtörhet az átok és Gyémánt újra az lesz,aki volt. Reo kétségbeesetten nézte harcukat,aminek nem lehetett győztese se vesztese. Erősen koncentrált,hogy gondolatban Gyémánt fejébe férkőzzön....
- Reo:"Ha hallasz...kérlek válaszolj...." - lassan behunyja szemeit
  Hah?! - csodálkozva néz
Egyszer csak valami furcsa helyen találja magát. Mintha valóban képes lett volna Gyémánt gondolatába lépni. A hely üres volt és
eléggé zavaros. Gyémánt ott állt nem messze tőle. Nem mozdult, nem szólt egy szót sem. Reo figyelte őt,de nem ment oda hozzá. Egyszer csak furcsa "felleg" jelent meg,melyből karok nyúltak ki,és elragadták őt. Reo futásnak eredt,de nem bírta utol érni. Falnak
ütközött. Mintha láthatatlan védőpajzs védené Gyémánt gondolatait. Egyszerűen nem bírt odaférkőzni hozzá. Szólongatta, de semmi választ nem kapott. Nem adta fel és tovább szólongatta a nevén....
- Reo: Gyémánt! Gyémánt,Gyémánt! Gyémánt...Kérlek válaszolj! Gyémánt!
Nem adta fel,és tovább szólongadta. Gyémántot teljesen elnyelte,az amiből szabadulni képtelen volt. Reménytelennek látszott mindez. Semmi esélye nem volt arra,hogy kimentse az árnyból,mely rabságban tartja és nem ereszti el. Lassan kezdte feladni,mikor is egy aprócska fény jelent meg,melynek közepén Minako tűnt fel. Elsőnek nem hitt a szemének. Minako lelke nem volt a sötétség rabja. Nyakában ott díszelgett a nyakék,mely Gyémántot rabságban tartja. Reo lassan közelebb ment hozzá. Fénye megnyugtató volt és egy cseppet sem ártó szándékú....
- Reo: Minako....
 "Az ő lelkét nem volt képes beszennyezni a gonosz varázslat,mindössze csak a teste lett üres és kihalt. Oly nagy erejű melegség  van benne,amit semmilyen gonosz szándék nem tud magába olvasztani." Minako ébredj. Nyisd ki szemedet...
Ezalatt a harc kezdett elfajulni. Gyémánt egyre nagyobb erővel támadott Readra,aki nem hagyhatta,hogy győzzön. Nem akart ártani se neki. Reo próbált szabadulni a ketrec fogságából. Kazu még mindig kába volt,és nem tudott hosszabb ideig eszméleténél maradni. Reo felrázta,hogy segítsen neki....
- Reo: Kazu ébredj! Most nincs itt a szundikálás ideje!
- Kazu: Áh,a fejem! Ne rázogass vagy kidobom a taccsót! Csak nyugi,nyugi! Mi a baj? Talán kigyulladt a ház? - kérdezi a fejét fogva közben
- Reo: Biztos agyrázkódásod van. Amint látod nem oly fényes a helyzet! Úgyhogy...segítenél?
- Kazu: Mióta vagyok eszméletlen?
- Reo: Egyszer már felkeltél,de...Már jó ideje eszméletlen voltál. Most pedig...
- Kazu: Menj egy kicsit hátrébb! Ez kissé fagyos lesz.
Kezét összedörgölve,mintha fázna valami furcsát csinált,majd fújt egyet a levegőbe és ettől megfagyott a ketrec zárja,így már csak egy erőteljes rúgás kellett neki,majd kinn is voltak....
- Kazu: Látod...gyerek játék volt.
- Reo: Klassz! De most nincs idő ámuldozni.
- Kazu: Egy köszönömöt azért megérdemeltem volna. - mondja halkan -.-
Miután kiszabadultak azon nyomban beleavatkoztak a harcba. Reo megpróbálta megállítani gyémántot,míg a kába Kazu Erilinaval
foglalkozott. Ha Minako szabad akkor nagy esély van arra,hogy Gyémánt ismét a régi lesz. Read kitartott,és nem bántotta Gyémántot. Reo gyorsan lefogta hátulról,hogy ezzel csillapítsa le. Ez azonban rossz lépés volt. Gyémánt elkapta a karját,majd a földre vágta,és a falba hajította. Ettől nyomban eszméletét vesztette. Kazu se járt sokkal jobban. Erilina ráuszította a Zeroxokat,hogy majd ők távolítsák el útjából. Reo ismét ott találta magát,ahol nemrég volt. Minakot is be akarta kebelezni a sötétség. Gyorsan cselekednie kellett. Kardját előhúzva hasított a levegőbe,hogy a sötétséget eloszlassa,de ekkor egy gonosz lény jelent meg az árny rejtekéből,mely Gyémántot már magába olvasztotta....
- Reo: Szóval te vagy az,aki fogságban tartja őket. Tégy le róluk! - támad rá
 "Ha őt legyőzöm,akkor felszabadulhattok. Remélem."
Több támadást is leadott a lényre,mely könnyen elugrált előle,és karmaival vágott vissza. Kisebb-nagyobb vágásokkal sebezte meg
szegény Reot,aki fájdalmairól elfeledkezve,a győzelemre koncentrált. Közben testén a sérülések folyamatosan megjelentek. Gyémánt végezni akart minden áron Readdal,aki most elfogadta a harcot,és visszavágott. Érezte,hogy Reo most a lányokért harcol,nekik pedig addig ki kell tartaniuk. Kazu is hasonlót érzett. De az lehet a félelem volt,mely most körbe veszi őt. Hatalmas fogak és nyáladzó pofa társaságában,melyek rémisztő szemekkel figyelik lépteit és válaszolnak mozdulataira, melyeket jobb,ha meg se kísérel vagy könnyen alulról szagolhatja ezentúl az ibolyákat....
- Kazu:"Reo remélem most harcolsz és nem henyélsz,mint az látszik. Benned van minden reményünk. Ha testileg nem küzdhetsz a gonoszsággal,akkor próbáld meg lelkileg, gondolatban legyőzni azt. Mi addig áljuk a sarat. Csak ne tétovázz,vagy elveszítünk mindet."
Reo tovább küzdött a lénnyel,mely hatalmába kerítette a lányok lelkeit,és akaratukkal irányította őket. Sok esélyt nem látott
legyőzésére,de nem hagyhatta,hogy minden itt és most érjen véget. Ahhoz már túl sok mindenen mentek már keresztül. Minden erejét összeszedte,és azokra a napokra koncentrált,mikor Gyémánt tanította egy kicsit,hogy mégis hogyan lehet erősebben támadni,és lesúlytani az ellenfélre,ha az sokkal nagyobb és erősebbnek látszik. Ez erőt adott neki,és még elszántabbá tette,hisz a szeretteiért harcolt,akik nagyon fontosak a számára. Erősebben megmarkolta kardját,és első erejét hívta segítségül, mely Gyémánttal való egyesülésekor felszabadult benne. Majd mikor az idő elérkezettnek tűnt lecsapott a bestiára,és kettéhasította. A lény azon nyomban semmivé vált,Minako pedig kiszabadult. Gyémánt körül is kezdett eloszlani a sötétség. Lassan Reora nézett,majd ismét a valóságban találták magukat, vagyis magukhoz tértek....
- Minako: Hah?! - nyitja ki hirtelen szemeit
- Erilina:"A csudába,úgy látszik az árnyékszörnyet legyőzték. De mégis ki volt ilyen erős és....Szóval az a fiatal fiú valójában egy harcos." - komolyan néz Reo felé
 "Kezd érdekelni mégis ki ez a srác? Mi köze van ahhoz a szellemlányhoz,és...." - végig Reot nézi
- Minako: Reo!
- Erilina: Hah?
- Reo: Eressze el a lányt,vagy maga is megízleli a pengém erejét!
- Erilina: Hm....A te erőd az enyém nyomába se érhet!
  Tessék itt a lány! - előtte letépi nyakából a medált
- Minako: Hah?! Áh! - földre esik
 "A medál!"
- Reo: Hah? "Ha ez a nő gonosz akkor..."
Mikor elvette Minakotól a nyakéket,Gyémánt azon nyomban megjelent Erilina előtt és hatalmasat ordított fel. Mintha fájdalmai lettek volna. Erilina valamiféle varázslatot mormolt rá,így testén furcsa jelek jelentek meg. Mindenki csodálkozva és egyben rémülten nézett. Gyémánt ismét gonosszá változott át. Vöröslő haja,és szemei gonoszságot árasztottak belőle,mely most erősebbnek látszott,mint előtte. Az aurája is olyan volt,mint Erilinaé. Sötét,halálos mint a méreg melynek egy cseppje is képes elnyomni az emberben élő jóságot és szeretetet. Mikor ezt Kazu szívében érezte,talpra állt és...
- Kazu: Mi dolgod a lánnyal? Mire kell neked?
- Erilina: Hm....Csak....szórakozásból. Vele erősödik a kis hadseregem. - jelenik meg mögötte egy pár Zerox
- Minako: Hah?!
- Reo: Add vissza a medált! Nem téged illet!
- Erilina: Ahogy titeket sem! Veletek ez a lány,csak egy szimpla lány. Nem harcos,ami eddig is lehetett. A ti kezetekben nincs jövője. Nem teljesedhet ki teljesen.
- Reo: Ezt mások is mondták már.
- Minako: Gyémánt....Kedves és aranyos lány. Nincs gonoszság a szívében.
- Reo: Hah? Minako.....
- Erilina: Én nem úgy látom. Ő már az enyém,mondjatok le róla!
Gyémánt egy hatalmasat kiáltott fel,mikor Erilina megmarkolta a nyakéket. Rossz
- Egy hang: Ereszd el a lányt különben a pokolra küldelek!
Mindenki a magasba néz,ahol Light és Read lebegtek. Nem épp boldog arckifejezéssel néztek le rájuk. Erilina kissé összeszorította fogait,de nem hátrált meg. Előre nyújtotta a nyakéket,majd parancsra szólította újdonsült harcos rabszolgáját. Gyémánt nem volt már önmaga,így hiába beszéltek volna hozzá,nem tért volta vissza a benne lévő jóság. Light nyílvesszejét megfeszítve rálőtt a számára ismeretlen,ámde ellenszenves nőre. Azonban Gyémánt rátámadva eltérítette nyilát,mely Erilina feje mellett suhant el,kissé meglengetve hosszú,fekete haját. Arca rezzenéstelen volt,mintha nem is történt volna semmi.....
- Light:"Nem lőhetek rá,vagy a végén elpusztítom. Vissza kell szerezni a nyakéket,és akkor sikerülne eme átkot hatástalanítanom,amivel hatalmában tartja. De így,hogy folyamatosan támad,nem vagyok képes odaférkőzni hozzá."
- Read: Gyémánt,állj le! Ő a bátyád,nem ölheted meg!
- Light: Hagyd csak. Majd én elintézem. Ti addig szerezzétek vissza a nyakéket!
- Reo,Kazu: Hm! - bólintanak
Előhúzták kardjaikat,majd lecsaptak Erilinára,de az a magasba szökelt,és így sikeresen megúszta a dolgot. Azon nyomban rájuk
uszította kis kedvenckéit,a Zeroxokat. Hatalmas fogaik rájuk vicsorogtak és farkas szemet nézve,szinte felfalták őket. Míg Reo és Kazu a szörnyekkel harcoltak,addig Read Erilinat vette célba. Ők ketten is összecsaptak. Külön-külön különféle csaták alakultak ki. Gyémánt azonban mesterét védte,falba vágva Readot. Light ismét nyílvesszővel próbálkozott,de ekkor....
- Erilina: Védd meg új mesteredet! - parancsolja
- Light: Hah?
Maga elé tartva a nyakéket,megparancsolta Gyémántnak,hogy védje meg,így a nyílvessző az ő szívét találta el. Semmi sikoly,vagy
kiáltás nem hagyta el a száját,csak a földbe vágódott. Úgy nézett ki,hogy már nem moccan. Reo rémülten nézett,mikor ezt meglátta.
Nem tudta elhinni,hogy ez bekövetkezhet. Light szeme nem rebbent meg,hogy hugát lőtte le. Tudta,hogy ezzel még nincs vége
semminek sem. Milyen igaza is volt. Lassan felállt és gonosz szemekkel nézett bátyjára,aki felkészülten várt a folytatásra. Ismét
összecsaptak,mint két megvadult bika. Erilina átka egyre erősebb volt már,szinte megfékezhetetlenül terjedt,utat törve magának
Gyémánt lelkébe,mely kezdett egyre jobban elhalványulni. Érezni lehetett a szétáradó gonoszságot,mely felemészti a maradék jót és szépet benne. Valamit tenni kellett ez ellen,vagy lehet végleg elveszítik őt. Light tudta mit kell tennie,de ha azt megteszi,akkor huga lehet többet nem térhet vissza Reohoz,bár lelke megtisztulásra találhat. Más megoldásra volt szükség,de az meg lehet nem is segítene rajta. A két testvér kemény harcot vívott egymás ellen. Hol egyik,hol másik vágódott bele a festett,díszes falakba,mely már kezdett omladozni. A falak végig repedtek,és bezúzottak voltak. Látszólag nem bírják ki ezt a hosszú küzdelmet. Míg ők a levegőben küzdöttek,addig a többiek a földön próbálták megfékezni a gonosz nőszemélyt,aki gonosz mosollyal nézte őket,hogy mennyire igyekeznek,de semmire se jutnak vele. Kazu szépen irtotta a Zerox csordát,mely fog törve hátrált meg veszélyes,és rettentő éles kardjától.....
- Kazu: Én visszatartom őket,te addig szerezd vissza a medált! Nem lesz bajom,tedd amit mondtam!
- Reo: Rendben,de....
- Kazu: Csak menj! Kevés az idő! Siess!
- Reo: Hm! - bólint
Gyorsan Erilinahoz futott,de ő a falba vágta valamiféle varázslattal. Ekkor Minako hirtelen meglepve a boszorkányt,a lábára taposott, majd kirántotta kezéből a medált. El akart vele futni,de Erilina ezt nem hagyta és folyamatos támadásokat küldött rá. Szegény Minako hirtelen megcsúszott,így a nyakék a földre zuhant. Erilina lassan odasétált érte,hogy felvegye,de ekkor egy másik személy jelent meg...
- Erilina: Hah? Ismét te?
 "Megint mit keresel itt? Látom előtted nincsenek titokban a terveim,vagy a fondorlatos terveim."
- Reo: Minako! Jól vagy?
- Minako: Igen,de....a medál....
- Reo: Hah? "Mih? Shino...."
Pont a legjobbkor jelent meg a mi titokzatos,Shinonk. Kardjával felvette a földre zuhant medaliont,majd odadobta Reonak. Erilina nem tudta már visszaszerezni. Shino arrébb tessékelte a nőt. Jobban mondva valahogyan megbénította,így az meg se bírt mozdulni. Ahogy Reo elkapta a medált,Gyémánt összeszűkült szemekkel nézett,majd zuhanni kezdett. Read gyorsan elkapta,majd letette a földre...
- Light: Hah? "Hm....Szóval ismét nála van a medál." - néz le Reora
  Gyorsan! Hozd ide a medált!
- Reo: Megyek! - fut oda
- Kazu: Meg tudod menteni? - kérdezi kissé aggódva
- Light: Én nem. Csak te.
- Reo: Hah? Ho-hogy én? De mégis hogyan?
- Light: Mélyen legbelül ott van ő,csak meg kell találnod. Erre csak te vagy képes.
- Shino: Igaza van. A lány ragaszkodik hozzád. Bár én nem értek a lelkekhez,de benne érzem a ragaszkodást.
- Minako:"Hah? Ragaszkodást?" - csodálkozva hallgatja őket
- Read: Hozd ki őt a sötétségből. Hozd vissza a fényre,a valós világba!
- Reo: De...."Erre képtelen vagyok." - lehajtja fejét
- Shino: Ne kételkedj magadban,ha ezt teszed...Ő máris elveszett.
- Reo: Jó lvan,de...."Tarts ki,Gyémánt...."
Lassan odahajolt mozdulatlan testéhez és magához ölelve szinte megcsókolta. Ajkaik majdnem összeértek,amire Minako kissé el is szomorodott,majd elfordította fejét. Ahogy Gyémánt és Reo feje összeértek,úgy kerültek ismét abba a világba,ahol már voltak. Minden üres volt,és semmi se létezett abban a dimenzióban. Mintha valamiféle üres elmében lenne az ember,amiből hiányzik az vidámság. Reot körben furcsa köd vette körül. Egy halovány fényes út jelent meg lábai alatt,ami minden bizonnyal Gyémánthoz vezeti. Hosszú út volt,szinte végeláthatatlan. Úgy érezte itt nem találhat semmit sem. Lassan megállt és körbenézett. Ahogy a távolba tekintett,furcsa kavargó örvényt vett észre,mely mintha védene valamit,vagy épp ellenkezőleg. Mintha elzárna valamit magában. Közelebb ment hozzá. Félelmetes volt kissé,és egy cseppet sem veszélytelen. Tudta,érezte oda kell mennie,vagy elveszhet a semmiségben. Óvatosan megpróbálta megérinteni a felleget,mely gömb formát alkotott. Ahogy hozzáért,az nyomban feloszlott. Csodálkozva nézett,majd a közepén megpillantotta Gyémántot,ki ott térdelt.....
- Reo: Gyémánt! Gyé....
 "Hm? Mintha....Mintha nem is önmaga lenne. Látom,hogy...Hogy valami körbeveszi,de mégis mi az?"
Gyémánt teljesen meztelen volt. Teste tele volt furcsa jelekkel és formákkal,melyek nem illettek oda. Furcsa aura is körbe vette,amit
Reo homályosa,de látott. Lassan odament hozzá,és letérdelt elé. Próbálta szavakkal magához téríteni,de nem igen ment. Mintha ő nem is tudta,érezte volna,hogy ott van előtte. Megfogta kezeit,hogy megnyugtassa....
- Reo: Gyémánt....Itt vagyok,nincs mitől félned. Kérlek nézz rám. - felemeli állát
 "Még mindig nincs magánál. Ezek a jelek.....Mégis mit tegyek,hogy az átok megszűnjön? Mit kellene tennem? Mit? Én....Ezt nem értem!" - fogja a fejét
  Gyémánt.....
Behunyva szemeit,odahajolt hozzá és....megcsókolta. Gyémánt összeszűkült szemekkel nézett,majd elernyedt testel visszacsókolta a fiút. Ölelkezve térdeltek a semmi közepén. A jelek,melyek testét borították,hirtelen eltűntek. Nem tudni hova. Gyémántnak ismét angyali szárnyai nőttek,amikkel átölelte Reo testét. Nagy fényáradat lepte el az egész helyet,és máris a valóságban találták magukat. Mindenki csodálkozva nézte a csókolózó párt. Gyémánt hirtelen ellökte kicsit Reot,majd halkan felkiáltva hátraesett. A jelek eltűntek testéről,és ismét az lett,akit az elején megismertünk. Haja rózsaszín lett,szemei kékek. Visszatért belé a jóság és a gonoszság elszállt belőle. Erilina átka megtört,már nem tartotta a markában Gyémántot.....
- Gyémánt: Re...Reo.... - nyitja ki lassan szemeit,és mondja
- Reo: Örülök,hogy ismét önmagad vagy. - kedvesen mosolyog rá
- Light:"Hát sikerült neki. Visszahozta közénk. Ebben a fiúban van valami,amit még magam sem ismerek."
- Shino:"Szép munka." - elégedetten néz
  Ismét elbuktál,Erilina.
- Erilina: Hm....Nincs vége semminek sem. Még találkozunk,és akkor enyém lesz a győzelem. - majd eltűnik
- Shino: Hm...
Miután megúszták ezt a kis kalandot,mindannyian hazamentek. Kazu máris egy sörrel ünnepelte meg győzelmüket,míg Minako finom kajával lepte meg őket. Sürgött-forgott a konyhában. Shino a kanapén ülve figyelte a lányt. Reo pedig Readdal beszélgetett a
történtekről. Nagy volt az öröm,de egyben kis szomorúság is meglapult a társaság között.....
- Reo: Mért pont rám bíztad a feladatot,hogy én hozzam vissza Gyémántot?
- Read: Mert téged szeret.
- Reo: Hah? - csodálkozva néz
- Read: Tudom,hogy szavakkal nem mondja,de...legbelül tudja,hogy szeret téged,csak még magának se tudja bevallani,hisz soha életében nem szeretett senkit sem. Nem volt rá esélye. Vagyis.... - lehajtja fejét
  Lenni lett volna,csak....
- Reo: Idő előtt meghalt,igaz?
- Read: Hah? I-igaz....Azóta sok minden történt vele. Főként rossz,de persze nem lelkileg....Hanem egyszerűen csak rossz mesterei voltak,így maga az élete is rossz volt. Sokan csak kihasználták,de mi ebbe nem avatkozhattunk bele. Hagytuk,had menjen Mesterről-mesterre,hisz ez a sorsa. Erre született. Csak ez maradt neki. Mi nem tudjuk megadni számára a boldogságot,hiába szeretjük. Erre csak te vagy képes. Bár megérinteni nem tudod,vagyis...
- Reo: Tudom...Nem érhetek úgy hozzá,hogy neki ez jó is legyen. Hisz nem ember,csak egy lélek. Hiába érez általam dolgokat, akkor sem igazi érzések azok.
- Read: Pontosan. Azok csak a te érzéseid,melyeket átadsz felé. Lényegében neki nincsenek érzései,csak Mestere érzései vannak benne. Ha az szeret valamit,akkor Gyémánt hasonlóan szeretnivalónak találja. Persze némileg ő is érez,hisz kedves és érző lélek. Még ha nem is élő,húsvér személy....
- Read,Reo: Még akkor is képes szeretni és átvenni érzéseket.
- Read: Hah?
- Reo: Hm...Én nem adhatom meg neki azt,amire vágyik. Te megérintheted,hogy neki az jó legyen,de én nem. Nem is lett volna szabad megismernem,hisz....csak a szívem hasad meg,ha látom milyen szomorú is valójában.
- Read: Nálad jó kezekben van,jobban mint az enyémben. Én szeretem őt,ahogy eddig még senkit sem. De nem lehet az enyém. Én sem vagyok már ember,csak egy bolyongó lélek,mely Gyémánt védőjének született. Nekem több évezred alatt nem sikerült lelkét meghódítanom,bár erre nem is volt esélyem. Neked meg egy pár hét alatt sikerült.
- Reo: Hah?
- Read: Vigyázz rá,míg csak tudsz. Ő viszonozni fogja kedvességedet.
Reo tudta,hogy mellette nem lehet boldog,de hitt Read szavainak. Gyémánt boldogsága a legfontosabb,hogy legalább a lelke boldog legyen,ha már életében nem tudott az lenni. Light és Gyémánt hasonló beszélgetésbe merültek,melyben megvitatták a továbbiakat....
- Gyémánt: De....
- Light: Én csak azt akarom,hogy boldog légy. - felemeli az állát
- Gyémánt: Bátyó,én....
- Light: Reo mellett biztonságban vagy. Nem kell mitől félned. Ti ketten remekül egymásra találtatok. Ha kell mi segítünk nektek. Tanítsd meg neki mi is az a csapatmunka. Meglásd egy szép napon te és az a fiú igaz harcosokká váltok.
- Gyémánt: De mi lesz,ha ő....ha elveszítem? Mihez fogok kezdeni?
- Light: Ne gondolj most a jövőre,a jelen a legfontosabb.
- Gyémánt: Bátyó! - öleli meg
- Light:"Nem lesz semmi baj. Higgy önmagadban,és Reo is hinni fog saját magában." - simogatja fejét
Nem sokkal később Read és Light egy kis időre elmentek,hogy felderítsék Ryu merre járhat most. Hallották hírét egy gonosz démonnak,aki a egy várost foglalt el,így ott kezdik majd a kutatást. Gyémánt fájó szívvel,de búcsút intett bátyjának,és jó barátjának. A tetőn állva nézte a felhőket és elgondolkozott. Reo és Kazu jól bevacsoráztak a Minako által készített csodákból. Teli hassal édesebb az alvás. Kicsit még marakodtak kis a kaján (kis disznók). Mindent jól betömtek,majd elhevertek a kanapén. Minako addig Reo szobájába,hogy összeszedje a szennyesét. Egy pillanatra megállt,majd letéve a ruhadarabokat,kinyitotta az ablakot. Haját lágyan fújta a szél. Arca szomorú volt,és szinte sírni tudott volna....
- Shino: Talán miatta sírsz?
- Minako: Hah? S-Shino-sama....
- Shino: Miatta vagy ilyen szomorú? Én láttam,hogy a konyhában is az voltál.
- Minako: Én csak.....Tudom,hogy nem volt igazi az a csók,de....Akkor is csók volt.
- Shino: Hm...Én nem értek a szívügyekhez,de ha veled van az azt jelenti,hogy téged szeret. Ezt ne felejtsd el.
- Minako: De....Hah?
Shino még mielőtt belebonyolódott volna egy érzelmes beszélgetésbe,felszívódott. Minako szomorúan folytatta,amit előbb elkezdett. A nap végére,mikor a hold feljött,Minako hazament taxival. Kazu már tökre kidőlt,olyan 10 üveg sör miatt. Horkolt a kanapén,mint egy holdkóros disznó. Nem is zavarta meg senki, had horkolásszon. Csak a szomszédokat ne ébressze fel....
Reo felment a tetőre,mivel nem bírt aludni. Nem csak a horkolás miatt,hanem a történtek is közre játszottak. Gyémánt még mindig ott volt fenn. A hold fényében úszott,és le nem tudta a csillagokról venni szemeit. Reo ámulva nézte a gyönyörű lányt,kinek arcán lány
mosoly tündökölt,de egyben látszólag bántotta is valami. Lassan közelebb ment hozzá...
- Reo: Öööh.... - zavarban van
- Gyémánt: Hah? Hát nem alszol? Pedig már késő van,hisz a hold már feljött.
- Reo: De igen,csak....Nem bírtam aludni.
- Gyémánt: Értem. Talán miattam nem bírsz aludni?
- Reo: Nem,dehogy csak....Izé,vagyis....Kazu horkol mint állat,és...még a légyzümmögést is elnyomja. Gondoltam levegőzöm egyet,hátha az segít majd elaludni.
- Gyémánt: Értem.
- Reo: Hm....."Mondj már valamit! Nem állhatsz csak így némán itt! Beszélned kell a csókról!" Gyé...Gyémánt.... - kezd elpirulni
- Gyémánt: Igen?
- Reo: Szeretném megkérdezni,hogy....
- Gyémánt: Hogy?
- Reo: Ho-hogy....Emlékszel arra,hogy én.....
- Gyémánt: Hogy te?
- Reo: Hogy én.....meg....
- Gyémánt: Megmentettél?
- Reo: Hogy? I-igen....He,he,he....Igen arra,pontosan. Vagyis...Másra nem emlékszel?
- Gyémánt: De,igen. Arra,hogy te hoztál ki a sötétségből,mely elnyelt engem. Majdnem ottmaradtam,de te kihúztál engem belőle. Ezért hálás vagyok,Mester.
- Reo: É-értem. Nincs mit. Ez természetes......
 "Szóval a csókra már nem is emlékszik? Igaz,akkor nem is volt önmaga és nem érezhette. Hm..."
- Gyémánt: Most,ha nem haragszol....Eltenném magam holnapra. Vigyázom az álmodat,Mester.
- Reo: Továbbra is szólíts Reonak. A Mester nem illik barátok közé.
- Gyémánt: Rendben,Reo. Jóéjt. - azzal eltűnik
- Reo: Jó....éjt....Ah.... - sóhajt egyet
Szomorúan,lógó orral tért vissza a szobájába. Neki is sokat kell aludnia,mivel holnap ismét egy harcosként kel fel,akinek egy
szellemlány él a lakásában,és egyben barátja,harcos társa. Erőre van szüksége,vagy holnap nem lesz semmi ereje sem. Lassan
behunyta szemét,és mély álomba szenderült. Most kérdéses,hogy mit rejt a holnap. Újabb megpróbáltatások várnak-e rájuk,vagy a sötét oldal meghátár? Minden kiderül majd. Minako az egyetlen ki szomorú szemekkel hajtja álomba fejét,végig a csókra gondolva közben. Csak egy személy az,aki mindezek után édesen tud aludni.....
- Kazu: Ááááh...nyám-nyám...Hol a söröm? Jövök már csajok... - mondja álmában,nyálcsorgatva és elvörösödő arccal


Folytatása következik.......

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!