Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Bűvös Nyakék - Részek
Bűvös Nyakék - Részek : 28.rész: Gyémánt múltja 2.rész

28.rész: Gyémánt múltja 2.rész

Saki  2011.01.22. 17:40

Gyémánt elmeséli milyen mesterei is voltak az évek során,akikkel együtt harcolt vagy éppen más dolgot hajtott végre. Jellemük és személyiségük tárul elénk,ki-mire használta a nyakéket....


Hol is folytassam....Életem mindössze csak 16 évig tartott,mely kevés és nem éppen boldogan telt el. Persze mint most tudjátok,voltak szép napjaim is. Már nem emlékszem mindenre,de ez a kevés információ is elég,hogy tudjátok mitől is ért véget életem. Számomra mindez csak múló emlék....Száraz falevél,melyet elmorzsolt az idő múlása. Nem több egy röpke pillanatnál. Most had meséljek mestereimről,kikkel együtt harcoltam vagy éppen hozzájuk voltam kötve. Persze ellenkezni nem tudtam,gondolataim nem voltak. Érzéseim is csak annyiak,amik mesteremből áradtak. Hol megvetés,bánat, önelégültség,harag,bosszú,szenvedély és még sorolhatnám.
Elsőnek had mutassam be Orato Okizawat,első mesteremet. Hataloméhsége oly mohó volt,hogy mindenkit felülmúlt.. Kegyetlensége messze elterjedt a vidéken,rettegtek tőle a férfiak s nők egyaránt. Soha nem talált legyőzőre,egészen 62 évig birtokolta a legerősebb embere címet. Csapásai és harcmodora is kegyetlenségét erősítette. Szíve kőből volt,nem voltak érzései. Mellettem csak gonoszságokat művelt,ölt,pusztított és mindent elsöpört. teljesen egyé váltam lényével és olyan gonosszá,mely eddig még sohasem voltam. Érzelmeim nekem sem voltak,így 48 éven keresztül ilyen voltam....Második mesterem Fukaru Okizawa volt,kinél fukarabb nem igen létezett akkoriban. Semmit nem volt hajlandó mással megosztani. Még akkor sem,ha egy bizonyos személynek szüksége lett volna rá. 18 évnyi szolgálatom volt mellette....Harmadik mesterem,Goldrei Okizawa. Imádta az aranyat,megveszett érte. Folyton csak azt kereste,kutatta. Ha valakinél arany volt,egyből ráuszított az illetőre,hogy életét ontsam. Már messziről érezte,ha valaki aranyat birtokolt. 30 évnyi aranylopkodás elég is volt mellette....
Negyedik mesterem,Vurov Okizawa. Számára a nők olyanok voltak,akár a férgek. Hasonló képen a fiatal korosztályra is lenézően bánt. Ütötte-verte őket,mintha kutyák lennének. Lusta disznó létére senkit és semmit nem tisztelt. A vele való 40 év számomra,ha tudatomnál lettem volna,rémes volt és mint nő nemű lénynek,kissé megalázó is,vagy hogyan is mondjam.... Ötödik mesteremet Zarak Okizawanak hívták. Egy valódi mészáros volt,ki csak gyilkolni tudott. Mindenkit megölt,aki az útjában állt. Eőbb ölt,és csak utána kérdezett. Számára nem
létezett könyörület vagy alázatosság. Mellettem olyan volt,akár egy ölni vágyó hadvezér. Külseje is rettentőleg hatott áldozataira. 28 évig szolgáltam neki....Hatodik mesterem,Hitoki Okizawa. Hát ő egy önimádó,harcképtelen személy volt. Nem is tudom mire kellett neki az én képességem és erőm. Mindig magát bámulta a tükörben,hasonlított a gonosz mostohára a Hófehérkéből. Nála rémesebb férfi nem igen létezett. Ha valaki ócsárolni merte, akkor jól elnáspángoltatta velem,mely számomra egy sétagaloppnak tűnt. 21 évnyi szolgálat mellette unalommal telt,ha szabad ezt mondanom. Nagyobb figyelmet fordított szépségére,mint arra,hogy megtanulja megvédeni magát.... Hetedik mesterem,Karkov Okizawa a világ legzsarnokabb férfija. Nagy harcos volt,legyőzőre nem igen talált a földön. Nagy volt a pofája,de mindig meg tudta csinálni azt,amit elhatározott. Teste és lelke szintén kőből volt,érzelemmentes. Mellette eltőltött időm 36 évig tartott....Nyolcadik mesterem,Toren Okizawa személyében testesült meg. A város legügyesebb tolvaja volt,sohasem tudták elkapni. Persze ez csak velem volt lehetséges. Számára olyan értékes voltam,mint az arany. Jól meggazdagodott mások vagyontárgyaiból,míg 25 évnyi mellette töltött idő után utol nem érte a végzet....Kilencedik mesterem Aratomo Okizawa,egy családszerető férfi volt. Mindig,minden körülmények között megvédte szeretteit. Velem nagyobb biztonságban tudta őket tartani,mivel akkoriban nagy volt az öldöklés és a lopások száma. 12 évig védtem családtagjait és az ő épségét,de még így is hamar elragadta a halál....Tizedik mesteremet Tokiha Okizawanak hívták. Védelmező
jellemű volt és önfeláldozó. Sokat segített a szegényeknek,ha bajban voltak. A vele eltöltött 11 év megváltoztatta lelkem egy kis darabkáját....Tizenegyedik mesterem,Tonya Okizawa. Imádta az állatokat,mindegyiket megetette és szeretgette. Nála kedvesebb és jobb állatszeretőt nem láttam sohasem. 22 évig álltam mellette....Tizenkettedik mesterem,Omocho Okizawa egy hamar begurulós és kiabálós férfi volt. Jobb volt nem beleavatkozni a dolgaiba vagy könnyen részleges süketséget szenvedhetett az ember. Esetleg törött állal végezte. Csoda,hogy nem süketültem meg a vele eltőltött 33 év alatt....Tizenharmadik mesterem Irusen Okizawa,a világ legokosabb embere,akitől bármit kérdeztél,egyből tudta a választ. Mindentudó hírében állt. Segítségem nem igen kellett neki,pedig 27 évig mellette szolgáltam....Tizennegyedik mesterem Souta Okizawa volt. Nagyon nyugodt és kitartó férfi volt,aki nem kiabált senkivel sem. Kerülte a harcokat és az erőszakot. Még akkor sem támadott vissza,ha muszáj lett volna. Mellette is sok időt töltöttem,37 évet....Tizenötödik mesterem,Kaiji Okizawa. Jóképű férfi volt,
sok-sok nő bomlott sármossága után. Alig tudta levakarni magáról a nők nagy áradatát. Izmos teste csak úgy vonzotta őket,bárkit megkaphatott. 36 évig kellett ezt átélnem mellette....Tizenhatodik mesterem,Hontaro Okizawa. Ezüstmániás. Ha ezüstöt látott,akár egy szarka lecsapott rá és megszerezte magának. Nem volt előtte lehetetlen. Mindene ezüstből készült. Ruhája,ékszerei és a fegyvere is. Mellette
hosszabb időt szolgáltam,összesen 45 évet....Tizenhetedik mesterem Emenor Okizawa,egy erőszakmentes világban szeretett volna élni,így kerülte a tömeget és az embereket. Messze lakott a várostól,mindig magának való férfi volt. Sohasem harcolt,de képes volt mindig megvédeni
magát,ha arra lett szüksége. 51 évig szolgáltam mellette hűségesen....Tizennyolcadik mesterem Zen Okizawa volt,egy magabiztos férfi,tele önbizalommal. Előtte nem volt semmiféle akadály,ha meg igen,akkor könnyedén átsiklott fölötte. Igen barátságos személy volt,aki másoknak is szívesen segédkezett. 28 év mellette szépen telt el....Tizenkilencedik mesterem,Moiji Okizawa egy írtóra gyerekes és naiv srác volt. Sok bajba tudott keveredni,és nem igen szerette senki sem. Lüke volt,mint egy tizenéves iskolás. A nagy szája vitte mindig a bajba,pedig harcolni nem is tudott. Öröm volt őt kihúzni a megverni akaró alakok kezéből. Fiatal kora ellenére azért nem volt olyan rossz mester. A vele eltöltött 23 év csupa izgalmakkal tellett el. Mellette nem tudtam unatkozni....Huszadik mesterem,Enour Okizawa. Szent lelkű ember,aki szerette a szép és aranyos dolgokat. Imádott festeni és verseket írni. Senki nem akart ártani neki,így harcra nem volt szüksége. Békességben élt. Nála nem is
tudom mi volt a feladatom,hiszen kerülte a harcokat. Sosem volt összetűzése egy alakkal sem. 54 évig álltam a szolgálatában....
Huszonegyedik mesterem,Hatomo Okizawa. Hát róla nem is tudom,hogy mondjak-e valamit,mivel ő....Hát ő kissé... Kissé.... Hát,ő egy olyan undorító disznó volt,hogy hányni lehetett volna,ha csak ránéztél. Nála a mosakodás nuku volt,de zabálni azt tudott. Testmozgása valahol elmaradt. Csoda,ha a kajákért oda tudott nyúlni. Mindig is nagy pofával rendelkezett. Hasonlított külsőre is a disznókra,súlya meghaladta a 200 kg-ot,ha nem többet. Rá se lehetett nézni,főleg akkor,mikor tömte a képét. Nem telt el egy olyan perc sem,hogy ne evett volna. A vele eltöltött 32 év bűn rémes volt. Bár nem panaszkodok,hiszen a volt mesteremről beszélek....Huszonkettedik mesterem,Tobu Okizawa nagyonjóságos személy volt. Sokat tudott bohóckodni a gyerekekkel. Mindig is egy nagy kalandvágyó volt,nem szeretett sokáig egy helyben lenni. Városról-városra vándorolt,közben sok emberrel megismerkedett. 77 évig szolgáltam neki,vagyis mellette voltam a legtöbbet. Magam is sok jót és rosszat megismertem.... Huszonharmadik mesterem Ikuroto Okizawat két szó jellemezte,a pia és a nők. Csak erre a két dologra tudott gondolni,semmi másra. Sokszor meggyűlt a baja,főleg az általa kiszemelt nők férjeivel vagy apjával. Imádta falni a gyönyörű nőket,de ezt persze nem szó szerint értem. Legtöbbször részegre itta magát,és tántorogva magában beszélgetett, dalolászgatott. Engem nem harcban vetett be,hanem nőfogásban. A hugának mondott,így a fiatal arcommal bűvölte el a gyerekszerető nőket. Persze ez nem volt ínyemre,de ha a
mesterem ezt kívánta nekem teljesítenem kellett. Mindig meg kellett védenem,ha a dühös férj agyon akarta verni. Nőfogásban mindössze 40 évig segédkeztem,az is sok volt,nagyon sok.... Huszonnegyedik mesterem Pohito Okizawa,a póker és más kártyajátékok nagymestere. Folyton csalt,ha a helyzet úgy kívánta,és velem lesette meg partnerei lapjait. Könnyű dolga volt mellettem,sohasem veszített míg én mellette álltam. 31 évig tarolta ellenfelei lapjait,kissé már feltűnően,de jó ideig nem bukott le....Huszonötödik mesterem Sei Okizawa egy bájos,nagyon kedves és tiszteletreméltó személy volt. Az egyetlen női leszármazott,aki a nyakék birtokosa lehetett. Nem úgy bánt velem,mint egy fegyverrel,hanem mint egy baráttal. A kishugának érezhettem magam. A harcokban egyé válva küzdöttünk. Tisztelettel bánt velem,sohasem használta ki erőmet. Mellette kicsit emberként érezhettem magamat,hiába voltam egy szellem lelke. Mindössze 22 évig szolgálhattam,mivel őt is elvitte magával a halál lovasa,hiába védtem őt. Számomra nagy veszteséget jelentett a halála,hiszen ragaszkodtam hozzá. Mesteremnek és egyben nővéremnek tekintettem. Nőként nagyon erős volt és ügyességével is kiemelkedett a többi Mesterem közül. Erőm kiteljesedhetett, képességeim fejlettebbek lettek,ahogyan az ő kitartása is megnőtt. Méltó volt,és hősies. Egy igazi harcos amazon....
Mestereim száma nem volt oly sok,hiszen több évig szolgálhattam őket. Mind más-más személyiséggel rendelkeztek. Voltak rosszak s jók egyaránt. Sok tapasztalatot gyűjthettem. 1028 éven keresztül szolgáltam hűségesen mindegyik mesteremet,majd mikor már mindegyik Okizawa tag a végzet vizébe merült,a nyakék mely fogva tartott,eltűnt. 4404 éven keresztül hevert nyakékem, lelkemmel együtt a sötétség rejtekében. Nem volt olyan személy,ki birtokolhatott volna. Ám a jelenben,mely más volt,mint amiben létezhettem,feltárta az utolsó leszármazottat. Ő volt Reo Okizawa,ki különleges személyiséggel rendelkezik....A vele való harc olyan akár a Seivel való. Igaz,hogy fejlődnie kell és uralkodnia haragján,de mégis nagy akaraterő és kitartás rejlik benne,mely számomra igazi mesterré teszi,és igaz harcossá. barátként tekintett rám,melyet soha nem feledek el. Őszinte szívvel őrzőm emlékét,míg lelkem a feledés homályába nem vész,és üressé nem válik....
-"Most,hogy testem ismét halottá válik,nem érezhetem többé azt,amit egy napra átélhettem. Nem érezhetem az esőcseppeket, ahogy végigfolynak és lehűtik a nyári melegben pirosló arcomat.
A fagylalt és más finomságokat számban,ahogy elmajszolgatva őket ízlelgetem. A ruha tapintását bőrömön,ahogy hozzám simul és felmelegít hideg éjszakákon. A meleget,hideget,sósat s édeset,keserűt vagy a fájdalmat,mely a szívbe is képes behatolni halál nélkül. A szeretetet, örömöt, bánatot,ölelést és azt,ahogy egy csók ajkamra ég,felmelegítve testem. Szárazat s nedvességet, ahogy egy könnycsepp arcomon nyomot hagyva,lecsöppen a földre. A levegőben szállongó illatokat,úgy ahogy régen,még harccá válásom előtt érezhettem. Reo által sem érezhetem azokat,amiket eddig. Hiába válunk egyé,az mégsem lesz ugyan az,csak részlegesen.
Még búcsút sem vehettem tőletek,kik barátaim voltatok. Halandók,igaz szívű harcosok....
Kazu...Te egy igazán jószívű srác vagy,remélem végre megtalálod az igazit és boldog leszel mindörökre...
Bátyám...Kérlek őrizd meg emlékemet,és soha ne feledj el...
Read...Mindörökre megőrizlek emlékeimben,és kívánom légy mindig ilyen erős,mint most...
Shino...Számomra örök rejtély maradsz,egy megfejthetetlen,árny alak...
Kaien...Köszönöm,hogy te is emberként bántál velem és kimentettél a bajból,megóvtál és védelmeztél...
Minako...Vigyázz helyettem is Reora. Oltalmazd,és szeresd őt...
Örülök,hogy egy napra ismét halandó lehettem és köszönök minden egyes emléket,mit veletek átélhettem,barátaim.
Most pedig....Távozom oda,ahonnan lelkem már soha többet nem léphet a halandók közé. Egy helyre,mely számomra ismeretlen. Bűneimet megtorolva adom át lelkem az örökkévalóságnak. Rendelkezz velem menny s pokol."
Ég veled....Reo Okizawa....

Folytatása következik.....
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!