Tokyoban, egy kislány és egy fiú vívott gyerekes háborút egymással! A kislány egy szőke hajú, aranyos, kicsit szeplős kinézetű volt, akit egy kisfiú folyton bántott. A copfját húzta, sárral dobálta, elgáncsolta és sokat csúfolta. Nagyon utálták egymást és sohasem beszélgettek el egymással, hogy mégis mi az utálat oka. A gyerekkoruk csak abból állt, hogy verekedtek és bántották egymást! Sohasem ismerkedtek meg a másikkal. Erre már nem is volt esélyük, a lány szülei elköltöztek és másik iskolába kellett tovább tanulnia. 6 éven keresztül terrorizálták egymást, de mostanra véget ért az általános iskola. Ideje megváltozniuk, máshogyan viselkedniük...Az idő gyorsan elszált és a két ellenségeskedő fél idővel érettebbé és komolyabbá váltak. Jó pár éve már, hogy nem is látták egymást. Tinikké nőttek fel és már nem óvodásokként viselkednek, hanem érett gimnazistákként! Külsőre is sokat változtak...

 

  A lány neve Minami Kara, aki nagyon csinos és gyönyörű szép lánnyá cseperedett fel! Rövid,  szőke haj és igéző zöld szemei bármilyen srácot elcsábítottak volna. Minden férfi meg is bámulja, ha elhalad előtte. Igazán szexi és nőies alakkal rendelkezik. Vonzó nő lett. Éli hétköznapi és egyhangú életét. Ismételten suliba kényszerül, mivel a szünetnek vége, ideje tanulni és letenni az a bizonyos érettségit. Cél egy remek iskolai végzettség és majd persze a szakma, amiben majd dolgozni fog, de az odébb van. Minami okos és igen találékony lány, aki képes megvédeni magát és kiállni barátaiért. Barátnői mindig vele vannak és együtt bolondozgatnak mikor épp nem a tankönyvek fölött görnyesztenek. Könyvtárba szoktak járni és kávézókba. Életük nagyon vidám és tele van boldogsággal, nem is kell más számukra. Minami már csak édesanyjával él, mivel apját pár éve elvesztette. Visszaköltöztek Tokyoba, hogy ott végezze el a középiskolát. Itt szerzett igazán barátokat, szereti ezt a várost és örül, hogy visszaköltöztek. Mindig segít anyukájának, ha épp ő nem ér rá, vagy nincs otthon. Testvére nincs, egyedüli gyerek. Egy nagyon szép kis városszéli házban laknak, ami gyönyörű környéken terül el. Kedvesek a szomszédok és semmi zavargás nem szokott adódni. Minden remek ott, segítőkész emberek élnek arrafelé. Egy napon ez megváltozott, mikor új szomszédok költöztek Minamiék mellé. Egy apja és fia. Látszólag csak ketten élhettek. Páran segítettek nekik kicsomagolni és beilleszkedni a környékbe. Bemutatták őket pár kedves személynek, hogyha kell valami, akkor nyugodtan szóljanak nekik. Minami nem tudta mégis kik ők és honnan jöttek, de nem is nagyon érdekelte. Inkább a szobájában tanult és próbált a tananyagra koncentrálni. Az új szomszéd fiú ablaka pont az övével szemben volt, kissé zavaró dolog. Folyton beláttak egymás szobáiba. Az illető egy barna, félhosszú hajú, igen jóképű srác volt. Néha napján gitározgatott a szobájában és dalokat írt. Minami sokszor figyelte őt, ahogy játszik. Nem is tudta honnan, de nagyon ismerős volt neki.....

-"Hm....Mért is bámulom én ezt az alakot? A fene se tudja. Jobb, ha inkább a bioszra koncentrálok, holnap úgy is dolgozatot írunk belőle. Kell az ötös és biztos jegyem lesz a félére. Szóval...." - Hah? - zajt hall kintről Minami 

Mikor az ablakhoz ment, látta ahogy a srác elhagyja a házat és éjszakai sétára indul ki tudja merre. Szinte minden este elkószált valamerre. Ez kíváncsiságot gerjesztett benne. Egyik este kileste merre is megy. Nagyon halkan osont mögötte, pár méterrel lemaradva, mintha nem is őt követné. Szerencséjére nem is vette észre. Kiderült, hogy egy régi mólóhoz szokott menni és a tengert bámulva csak ül a holdfényben. Minami nagyot nézett és magában mérgelődött, hogy ilyen marhaság miatt hagyta ott a tananyagot. Most, hogy kijött, gondolta közelebb megy. Látta, hogy valamit bedobott a vízbe, majd tovább állt. Odafutott, hogy megnézze mégis mi volt az,amit bedobott a mélybe. Nagyon kis kíváncsi volt.....

- Lássuk mit dobott be az a.... - Hah? - néz csodálkozva Minami 

- Mért követsz? - kérdi a srác 

- Ah?! Áh!

Hirtelen megfordult, amire leesett a mólóról. Hatalmasat csobbant a hullámzó vízbe, majd lassan elmerült. Talán az ijedtségtől elfelejtett úszni. A levegője hamar elfogyott és egyre mélyebbre merült. A srác nem hagyta, hogy belefulladjon és gyorsan beugrott utána. A partra húzta. Minami sok vizet nyelt, de mindet kiköhögte. A srác ott térdelt felette, kissé morcos arccal.....

- Mért követtél ma?

- Öh? Én....

- Hm.... - a melleire néz

- Ah? Áh! - elpirultan lelöki magáról - Sajnálom, hogy követtelek. Most rohanok! Jó éjt! - elfut

- Hah? - lepődik meg - Furcsa egy lány és kicsit lökött is."

Másnap reggel Minami gyorsabban ment suliba, nehogy találkozzon a sráccal, aki épp ugyan akkor lépett ki az ajtón, mint ő. Futott az iskolabuszra, de sajna ő se késte le. Szerencséjére nem ült le mellé, inkább külön-külön foglaltak helyet. A buszon végig őt nézte, ahogy a srác is rápislantott párat. Érezte, hogy valaki nagyon bámulja. Olyan 15-20 perc múlva meg is érkeztek a suliba. Minami rohant is le a buszról, mikor is a srác elkapta a karját....

- Várj, beszélnünk kell!

- Ah? Én..... - kicsit be van rezelve Minami 

- Minami, Minami.....Itt vagyunk! Gyere gyorsan!

- Minami? Ez a neved? Hah?

- Bocsi, de hívnak! Szia!

A srác csodálkozva nézett. Ismerős volt neki a név régről, de nem tudta hova tenni. Később sóra előtt új osztálytársat mutatott be a

tanár. Pont az a srác volt az, de Minami nem figyelt csak az ablakon bámult kifelé. teljesen elbambult....

- Foglalj helyet a Minami melletti padban. Az lesz a helyed a tanév végéig. Remélem, ott jó helyed lesz. Ha kérdésed van, csak szólj. - mondja neki a tanár 

- Ah, az a srác! Tiszta kiakasztó, hogy folyton vallomásra késztet. Mi vagyok én? Teljesen a frászt hozza rám. Remélem nem fogok vele többet összefutni, bár... - elgondolkozik

- Szia.

- Szia. Ha ceruza kell  ,akkor....Áh! - ijed meg Minami 

- Nem, nem ceruza kell.

- Te....hogy....mikor....hogyan....? - kapkod össze-vissza 

- Minami, ha figyeltél volna hallhattad, hogy ő az új osztálytársatok. Takeru a neve. - mondja oda a tanár

- Takeru Keisuke vagyok. Örülök, hogy a padtársad lehetek. Minami ügye?

- Öh? He, he, he.... - nevet zavarában - Jesszusom, ezt az égést! Ez biztos csak valami rémálom! Nem lehet a valóság!

A csajok csak olvadozva sóhajtoztak és végig Takerut nézték. Mint valamiféle rajongótábor. Az egész suli női tanulói odáig voltak érte. Minami pedig csak magába roskadt, hogy pont vele hozta össze a sors, akitől kirázza a hideg. Meg se szólalt egész nap és csak magában fortyogott, akár egy fazék leves....

- Azumi, mond.... Lehet rosszabb az élet? - kérdi Minami 

- Hah?

- Pont ezzel a sráccal hozott össze a sors? Mond, mért van ez?

- Szóval emlékszel rá?

- Hah? Ezt, hogy érted?

- Ő Takeru Keisuke. Tudod, Takeru akit....

- Takeru, akit...?

- Szóval nem emlékszel? Igaz rég is volt. Azóta eltelt 2 és fél év. Nem is csoda, ha elfelejtetted. Akkor had világosítsam fel emlékeidet. Ő Takeru Keisuke, akit gyerekként mindig is utáltál. Mindig meghúzta a hajad, összekente az arcod mikor aludtál. Sárral dobált, eltörte a színeseidet, a füzetedbe firkált és köpőcsövezett. Soroljam még vagy rémlik már az egész?

- Hogyan? Ő....Ő Takeru, aki folyton szeplős banyának hívott?! Na neee!

- Sajnálom, hogy nekem kellett felfrissíteni emlékeidet a gyerekkorodról, de.....

- Szóval ő az a Takeru, aki RAGASZTÓT ÖNTÖTT A HAJAMBA?! - akad ki

- Hah? - csodálkozva néznek a többiek 

- Végzek vele! Ezt most nem ússza meg!

- Minami várj! Azóta biztos komolyabb lett, ahogyan te is. Hisz ez kicsiként volt. Már felnőtt vagy!

Minami fújtatott és fort benne a düh és bosszút akart állni rajta. Azon az emberen, aki miatt borzasztó volt az iskola és folyton nevetségessé tette kortársai előtt. Azumi alig bírta visszafogni. Szerencsére a suliban nem lett semmi perpatvar. Magába fojtott méreggel ült és lenyelte a békát. Már a ceruzáját törte annyira elszakadt benne a cérna. Takeru még nem tudta ki is ül mellette. Furcsán kissé félve nézett rá Minamira. Nem is szólt hozzá, hátha azzal kiugrasztja a benne felgyülemlett bajt. Persze fogalma sem volt, hogy mi is az. Havi bajra gondolt... Lassan vége volt a sulinak. A diákok végre pihenhettek egy kicsit otthon. Takeru a suli előtt állt. Egyszer csak Minami odament hozzá és jól pofon vágta. Csodálkozva nézett, majd látta, hogy a lány sírva fut ki a sulikapun. Ebből egy kukkot se értett....

- Hah? Ebbe meg mi a fene ütött? - kérdi Takeru 

- Biztos most jött rá, hogy ki is vagy. - válaszolja Kojichi

- Hogy ki is vagyok? Ezt mégis hogy érted?

- Látszik, hogy régen volt már. Ő az a lány, akit kiskorodban folyton piszkáltál. A haját bántottad és csúfoltad. Ő Minami Kara.

- Minami....Kara? - lepődik meg - Már emlékszem! Hát ezért volt olyan ismerős a neve. De nem tudtam, hogy honnan ismerős. Azt hittem valahol hallottam, de....Már emlékszem rá. Eléggé rossz kiskölyök voltam. De... Azért nem kellett volna pofon vágnia. Lökött egy tyúk! - bosszankodik

- Ah...Te nem változtál. Jobb, ha bocsánatot kérsz tőle. Hisz te voltál a rémálma, mikor kislány volt. Nem csoda, hogy adott neked egy pofont. Kiakadhatott.

- Kösz, hogy mellette állsz. Hm... - néz rá mérgesen

- Nem állok senki oldalán, de....Azért beszélhetnél vele és mond el, hogy már más vagy. Bánod, amit tettél. Vagy valami hasonló. Biztos kibékültök majd. De én most megyek, késő van. Légy jó és sok sikert. Szia.

- Szia. - köszön el - Kérjek bocsánatot? De mért? Kérjen ő! Hm... - néz a távolba mérgesen

Később vacsora után...Takeru látta, ahogy Minami az ágyán fekszik és szomorkodik. Elsőnek nem akart vele törődni, de zavarta ahogy ott fekszik és nem csinál semmit sem. Gondolt egyet és átmászott hozzá. Eléggé közel volt egymáshoz az ablakuk. Csak pár méter

választotta el őket.....

- Hah? Ki az? Ah!

- Szia.

- Takarodj innen! Hogy merészelsz belépni ide és....és....

- Hm...Milyen szép, lányos szobád van. Illik hozzád. - néz körbe Takeru 

- Hm! Na, most azonnal menj ki innen! Kívül tágasabb! - tolja az ablak felé

- Csak bocsánatot akarok kérni.

- Hah? Bo-bocsánatot...? De mért?

- Hát a régmúltért. Amiért olyan gonosz és aljas voltam. Sajnálom, hogy megbántottalak. Tudom, hogy már rég volt, de remélem megbocsátasz. Hisz akkor kis srác voltam, aki szeretett lányokat piszkálni és nagynak, erősnek mutatni magát.

- Hm.... - morcosan néz

- Felejtsük el...és kezdjünk új lapokkal. Tiszta kártyákkal és... Felejtsük el az egészet. - lassan odamegy hozzá

- Hah? - elpirult

- Inkább.... - lassan meg akarja csókolni

- Áh! - megijed - Tünés! Menj és más csajnak bájologj! Én nem vagyok olyan lány, akit egy csábos szemmel meg lehet fogni! Takarodj innen és többet ne beszélj velem! - ellöki

- Óh, szóval nem hiszel nekem?! Kösz szépen! Tudod mit...? Visszavonom, amiket mondtam! Te egy hisztis banya vagy, amilyen voltál! Csinálj, amit akarsz! Sírj csak!

- Ki sírt?! Te....ALJAS DÖG!

- Hisztis liba!

- Grrr! - becsukja az ablakot

- Még egy ilyen hisztis csajt, mint ez! Istenem, neki még egy bocsánatkérés se elég! Eszem megáll! - becsukja ablakát

Mind a ketten nagy mérgelődésben aludtak el. Másnap a suliban kezdődtek csak a bajok. Mint tudjuk Minami ki nem állhatta a

fennhéjázó, arrogáns és kishitű srácokat, akik széttörik a lányok szíveit és csak azért járnak velük, mert szépek, csinosak! Takeru pedig utálta az olyan lányokat, aki....akik olyanok, mint Minami! A sors ismét háborút szült a két fél között, mely most rosszabb lett, mint annak idején volt. Takeru sokszor hozta égő helyzetbe Minamit (pl.: a szoknyáját egy szögre akasztotta és mikor az elindult leszakadt róla; kicserélte a vécében a fiú táblát a lányra és Minami akkor a fiú WC-be ment be; beküldte az igazgatóhoz, hogy az ki akarja tüntetni tanulmányi eredménye miatt, de mindez kamu volt...stb.) Minami tökre megelégelte ezt a dolgot és bosszún törte a fejét! Most nem hagyta ennyiben a dolgot, ahogy kislányként. Nem sírt vagy szomorkodott, hanem dühösen agyalt valami visszavágó terven, hogy eltiporja zsarnokát és most ő legyen, aki nevet és röhög a másik félen. Egyik reggel szexin ment be a suliba (nem egyenruhában) és elcsábította Takerut a bájával, aki elkápráztatott szemekkel követte mindenhova! Érezte, hogy most a markában van, így végezhet vele.(persze nem szó szerint) Becsalta a tornaszertárba és rámászva felajzotta a fiút, aki alig bírt magával! Teljesen bedőlt neki, nem sejtett csapdát a dologban. Mikor már látta rajta, hogy totál fel...(ezt nem írnám le, talán sejtitek, hogy mit akartam írni oda) neki...otthagyta és beküldte oda a tesi tanárt és a csajokat, akiknek éppen tesi órájuk lett volna!

- De Takeru! - szólal fel a tesi tanár

- Jézusom fel-fel... Ah! - elájulnak a csajok

- He, he, he... - nevet idegesen - Minami ezt még megbánod! Szóval így akarsz játszani? Jó, legyen!" - gonoszasan néz

Még több ilyen cikis helyzetet produkáltak! Minél égőbb dolgokat akartak a másiknak csinálni. Egyre rosszabbat és rosszabbat. Volt, ami nem jött össze és máson csattant. Ilyenkor új, jobb terven agyaltak. Azumi fejét fogva figyelte barátnőjét és már nem is akarta látni, hogy mi fog kisülni ebből az egészből. Persze nem ebből ált csak a hetük. Történt más dolog is, mely felzaklatta a háborúskodó feleket. Minami anyukája nagy hírrel állt elő kislányának....

- De anyu! Mi jól megvagyunk így ketten, nem kell egy harmadik személy!

- De kicsim, ő jó ember. Nagyon vicces és okos. Bájos és helyes férfi. Biztos neked is megtetszene. El tudnád fogadni édesapádnak is, hidd el.

- Nekem csak egy apám volt! Nem kell még egy!

- De hidd el, ő jó ember. Már nem jó, ha egyedül vagyok. Tudom, hogy te itt vagy velem, de... Nekem férfira is szükségem van, aki átölel esténként és elhalmoz szeretettel. Majd megérted, ha te leszel így. Mikor egy ideig nem lesz veled senki, ha én már nem leszek melletted.

- Anyu, ilyet ne mondj kérlek. Elhiszem, hogy magányos vagy, de.....Muszáj ezt?

Egy kicsivel odébb hasonló témáról tartottak megbeszélést. Takeru édesapja szintén egyedül élt és felhozta fiának, hogy szeretne ismét valakit maga mellé, akit szívből szerethet és óvhat. Persze ez Takerunak nem tetszett és ellenezte a dolgot. Nem akart ismét egy nőt az életébe, hisz egyet már elveszített....

-  Fiam, értsd meg! Nekem nem jó így egyedül. Szeretnék újra szeretni és megházasodni.

- Megházasodni? Erről nem volt szó!

- Fiam.... Meg kell értened. Jó régóta vagyunk csak mi ketten. Jó lenne egy gondos női kéz is a házba, aki finom vacsorákkal halmoz el, kedvességgel és szeretettel.

- Hm... Mégis ki az a nő, aki pótolhatná anyát?

- Holnap bemutathatom, ha szeretnéd és benne vagy abban, hogy mi együtt legyünk.

- Rendben, de egyenlőre nem még nem vagyok benne ebben, csak....Mutasd be és döntök.

- Köszönöm fiam. - megöleli

- Mégis ki az a férfi, aki ennyire megfogott? - kérdi Minami 

- Holnap elhívom hozzánk és megtudod.

- Rendben. De nekem akkor se tetszik ez az egész.

Másnap mindannyian készülődtek. Minami édesanyja finom ételeket készített a vendég számára. Boldognak tűnt és lelkesnek. Szinte sugárzott. Minami a nappaliban ült és elgondolkozott azon, hogy mégis ki az, aki ennyire megtetszett anyjának. Gondolta, csak is környékbeli lehet, hisz nem szoktak eljárni sehova messzire, ahol sok férfi van. Elképzelése se volt a különleges férfiról. Egyszer csak csengettek....

- Kicsim, kinyitnád az ajtót. Ez biztosan ő.

- Máris. Fáradjon be, már....Hah? T-Takeru?

- Mi-Minami? - néz nagyot Takeru 

- Óh, Takada! - öleli meg

- Eiko, drágám! - visszaöleli

Minami rémülten nézett. Nem hitt a szemének, hogy mégis kinek az apját választotta ki édesanyja. Remegő szemekkel állt, majd félrelökve Takerut kirohant a házból. Senki se tudta megállítani. Csodálkozva néztek rá, de nem mentek utána. Gondolták kis levegőre van szüksége és vissza fog jönni, de nem jött. Az eső eleredt és még akkor se jött haza. A szülők kissé szomorúan ültek a kanapén, ölelkezve. Az ebéd ott állt az asztalon, egyikük se evett egy falatot sem. Takeru az ablakból figyelte, hátha visszajön. De semmi, senki se járt a nedves, eső áztatta utcában. Édesanyja,  már utána akart menni, de Takeru vállalta, hogy megkeresi. Megpróbálta visszahozni, hogy négyen megbeszéljék a dolgokat. Mindent átkutatott, de sehol se találta. Már a hídnál sétált és a folyót nézte. Meg akart pihenni kicsit alatta még mielőtt hazamegy. Nagy meglepetésére Minami épp a híd alatt állt, csurom vizesen és nagyon szomorú volt. Lassan odament hozzá,  hogy megnézze jól van-e....

- Minami jól vagy?

- Menj el! Tünés! - kiabál rá

- Nyugodj meg! - hirtelen megöleli

- Hah? - csodálkozva néz

- Nem kell sírnod. Nyugodj meg. Haza kell mennünk és megvitatni a dolgokat.

- Ezen nincs mit megvitatni! Nem akarom, hogy ők ketten egy pár legyenek! Nem akarom! Gyűlöllek, Takeru! Megkeserítetted az életemet! Rengeteg éjszakát átsírtam miattad, mire megnyugodtam. Csak akkor lett jobb, mikor Oszakába költöztünk! Végre nem volt senki, aki terrorizált és nyugton élhettem, de...! De mikor visszaköltöztünk apám halála után... Te ismét itt vagy! Mért? Mért?!

- Suli után mi is elköltöztünk, de mikor édesanyám meghalt mi is visszajöttünk Tokyoba. Nem bírtunk abban a városban lenni, ahol ő elhunyt. Apám erre képtelen volt.

- Hm.... Bárcsak soha ne halt volna meg édesapám! Bárcsak még élne, akkor most nem lennénk itt! Örökké gyűlölni foglak, örökké! Gyűlöl.....Ühm? - akad el a szava hirtelen

Hangosan kiabált vele, áradt belőle a harag. Most tudta csak igazán kiadni magából, amit legbelül érzett még kislányként. Hisz akkor nem kiabált és sokat eltűrt, amit vele műveltek. Sokszor sírt és sérült meg a lelke, hisz Takeru teljesen a sárba tiporta,  pedig ő nem is tett ellene semmit sem. Ezen persze változtatni már nem tud, se visszatekerni az időt. Akkoriban a kisfiúk ilyen vagányok akartak lenni és a lányokon verték el a port. Őket könnyebb volt leverni, mint a fiúkat. Minami erős gyűlöletet érzett Takeru iránt, amit a tudtára is adott. Csak úgy lehetett megnyugtatni, ha elterelik a figyelmét. Takeru trükkje, egy érzéki csók volt. Hirtelen megcsókolva a lányt, lenyugtatta. Minami meg se bírt szólalni, de nem is lökte el őt egyből. Remegő szemekkel nézett, 

 majd eltolta magától....

- Idióta! - pofon akarja ütni

- Legalább lenyugodtál. - kapja el kezét lendítés előtt

- Hm! - morcosan, de egyben elpirultan néz

 

/ Vajon mi fog történni ezek után? Minami és Takeru szülei összejönnek és akkor ők testvérekké válnak? Kiderül minden a folytatásban! /

Új hozzászólás Frissítés