|
5.rész: Reménytelen érzések
Saki 2011.03.22. 19:03
Minami és Takeru egyre jobban kezdenek összezavarodni, és vonzalmat érezni egymás iránt. Kissé nehéz már úgy egymásra nézniük, mint ahogy régen. Tudják, hogy ha szüleik összeházasodnak, akkor számukra nincs jövő....
Az előző részben Minami felébredt hosszan tartó álmából. Mindenki megnyugodhatott, hiszen szerencsére nem esett komolyabb baja. Miután a nyaralásból visszatértek, minden visszaállt a régi kerékvágásba. Minami dühöngött magában, mivel egyszerűen nem sikerült sehogy sem szétválasztani szüleiket, csak erősebb lett a köztük lévő kapocs. Mikor nagyjából lenyugodott, más vette el a figyelmét. Éppen egy virágfesztivál szervezésében segédkezett anyukájával, aki süteményekkel szolgált a vendégeknek. Mrs.Kara készített lányának egy csodaszép kimonót, mely látszólag csillapította az iránta táplált haragját. Egy kis időre úgy látszik minden megoldódott. A fesztiválon Takeru is megjelent, de nem épp egy olyan személlyel, akivel kellett volna. Minami legnagyobb örömére Rumival jelent meg,a volt csajával, akit ki nem állhat. Kissé mérges volt, így inkább kerülték egymást. Ám ez a nagy keresztülnézés nem tartott sokáig és egy csók csattant el a morgós személyek között. Azonban ez a csók nem tartott sokáig, nem volt helyes. Minami és Takeru az ünnepség után folyton a dolgokon gondolkoztak, hogy mi is lesz ezután. Kicsit elbeszélgettek, de nem jutottak dűlőre, hiszen érzéseiket nem hajlandók egymásnak elmondani. Folytassuk!!!....
- Aaah! - ásítozik - Már reggel van? Szuper, alig tudtam aludni. Folyton arra a csókra gondoltam, nem bírtam feledni. Hülye, Takeru! - mérgelődik - Vajon Takeru is gondolt rá, vagy csak én vagyok ilyen lüke? Áh, biztos máris kiverte a fejéből és egy csajnak teszi a szépet. - Lefogadom, hogy csak el akart csábítani tegnap. Persze ez nem sikerült neki! - gondolja - Hülye, Takeru!
- Már kora reggel engem emlegetsz?
- Hah? Grrrr... Semmi közöd hozzá! - fordítja el fejét sértődötten
- Öröm a te szádból hallani a nevemet. - elégedetten vigyorog ki az ablakon
- Óh, te...!
- Kora reggel fel tudtam idegesíteni, akkor még nem estem ki a szerepemből. Bár....A köztünk lévő kapocs... - gondolja, mialatt őt lesi
- Hülye, Takeru! - dobja neki az egyik ruhadarabját
- Hé! Ezt meg mé... Haah? - néz csodálkozva - Óh! Micsoda kis fehérnemű. Csipkés és milyen kicsi, alig takarhat valamit.
- Áh! A bugyim, te...! Azonnal add vissza!
- De hiszen te dobtad nekem.
- Grrr... Add vissza vagy....!
- Megnézném ez hogyan áll rajtad, biztos szexi vagy benne, de mégis kinek veszed ezt fel? Talán az udvarlódnak?
- Ha tudni akarod nincs semmiféle udvarlóm! Szeretem az ilyen fehérneműket. De miket is beszélek... Add vissza!
- Jó-jó... Gyere át érte, ha vissza akarod kapni.
- Hogy mi?! Te...! - háborodik fel
- Hi, hi, hi... - vigyorodik el
- Inkább tartsd meg, nem megyek át egy szoknyapecér szobájába!
- Ahogy akarod, akkor ezt megtartom.
- Uhm... - kerekedik el a szeme - Szuper! Az volt a kedvenc bugyim! - szontyolodik el
Kissé mérges volt magára, de nem direkt dobta oda Takerunak a bugyiját. Sajna ez így sült el, most jól beégett, ami miatt sokáig zsörtölődött. Végül abbahagyta a siránkozást és elment lezuhanyozni. Ezalatt Takeru felöltözve átmászott hozzá, hogy visszaadja neki a fehérneműjét és bocsánatot kérjen a viselkedése miatt. Körbenézett a szobában, de nem találta, így a zuhany hangját követte és halkan bement a fürdőbe. Nem sejtette, hogy épp fürdik és ilyenkor nem kellene bemenni hozzá. Most nem ez volt a fejében, hirtelen erre nem is gondolt....
- Vajon itt lehet bent? - kérdi magától
- Az a hülye, Takeru! Folyton csak.... Haah? Anya, ha megint a... Öh? - hirtelen elhúzza a zuhanyfüggönyt
- Öh? - Takeru is nagyot néz
- Takeru te... Áááh! - sikít egy nagyot
- Ne sikíts! - fogja be száját hirtelen odamenve hozzá
- Kicsim jól vagy, minden rendben? Mért sikítottál?
- Kérek ne mond el, hogy itt vagyok. Még a végén perverznek hisz.
- De hiszen az vagy!
- Kérlek. Épp elég bajom vagy így is.
- Minami... Kicsim mi a baj?
- Semmi-semmi. Jól vagyok, csak láttam egy jó nagy, szőrös pókot.
- Értem és minden rendben? Sikerült leütnöd vagy segítsek megfogni?
- Nem, nem kell. Tényleg jó vagyok, minden rendben. Már elintéztem.
- Akkor jó. Szólj, ha valami baj van.
- Rendben anya, szólok.
- Huh, köszönöm. Ha meglátott volna itt, akkor tuti végem.
- I-i-igazán! - ökölbe tett kézzel, mérgesen néz
- Egy fiú a kicsi lánya zuhanyzójában kissé...
- Teee! - emeli fel öklét - Perverz disznó! - behúz neki egy hatalmasat
Miközben Takeru beszélt, végig a mellét masszírozta és kéjesen mosolygott hozzá, úgy mintha nem is csinálna semmi rosszat. Minami tiszta vörös fejjel, behúzott neki egy akkorát, hogy egyből kiütötte. Gyorsan maga elé kapott egy törölközőt és ördögi szemekkel nézett a fiúra. Takeru kómás fejjel nézett csak, majd négykézláb kiment a fürdőből. Lassan felállva, elkászálódott az ablakig, hogy visszasurranjon a szobájába. Végig a szemét fogta...
- A melle finom és puha, de az ökle egy hatalmas kalapácsé.
- Ekkora egy perverz alakot! Képes volt besurranni hozzám, hogy... hogy... - mérgelődik - Hülye, Takeru!
Kicsivel később elment a boltba, mivel anyukája nem volt otthon mire a konyhába lement, így gondolta bevásárol ezt-azt. Volt is egy lista, hogy mik fogytak el és mikre lesz szükség a továbbiakban. Jó hosszú lista volt, így vitte magával a kiskocsit is, hátha nem bírja majd hazahozni a sok cuccot. Ahogy az ajtón kilépett Takeru is pont akkor indult el, de azt ő már nem látta. Boldogan mosolygott és közben zenét hallgatott. Nem is hallotta meg Takerut, aki utána szólt...
- Ez a lány... Még rám se hederít. Szép mondhatom. - gondolja - Biztos mérges még a reggeli incidens miatt. Ez érthető is. - kicsit elmosolyodik
Inkább hagyta, had morogja ki magát, így nem törődött vele. Bement a városba, hogy vegyen valami rágcsálnivalót az esti tévénézéshez. Pont ugyan abba a boltba mentek vásárolni, így persze, hogy összefutottak. A kocsijuk egymásnak ütközött. Minami a zenére koncentrált, míg
Takeru egy magazint olvasott...
- Hé! Nem tudsz vigyázni! - szól rá - Ah? Takeru?
- Minami? Te mit keresel itt?
- Nem is tudom... Talán vásárlok?
- Ez hülye kérdés volt.
- Te most követtél?
- Nem, dehogy! Mért követnélek? Felőlem ott lehetsz, ahol akarsz!
- Grrr... Hm! Hülye!
- Ez a lány, kikészít! - gondolja
Mindent összeszedtek, amit csak akartak. Minami vett sok-sok ételt. Burgonyát, hagymát, paprikát, paradicsomot, mirelit pizzát, sajtot, kekszet, édességeket és mindent, ami elfogyott. Szinte mindenből kellett utánpótlás. Takeru pedig sok és még annál is több chipset vett meg üdítőket. Persze, hogy a pénztárnál is összefutottak nagy örömükre...
- Áh! Ismét összefutunk. Látom jó sok minden elfogyott nálatok.
- Igen, mint látod! Menj inkább a másik pénztárhoz!
- Mi? Látod, hogy ott mekkora a sor? Ott fizetek, ahol akarok!
- Jó, nekem mindegy. Csak állj hátrébb!
- Hogy a... Kibírhatatlan perszóna!
- Idióta barom! Grrr... - mordul rá - Hogy ez mekkora idióta! Mindig ott van, ahol én. Biztos nem a véletlen műve mindez. Mit akarhat tőlem? - kérdi magától mérgesen
- Ez remek! Mindig ott kell lennem, ahol ő van. Vagy talán direkt ő van ott, ahol én? Mit akarhat tőlem? - kérdi magától
Fizetés után egymás mögött mentek haza. Takeru meg akarta szólítani a mérges kisasszonyt, de nem merte hátha megint leszidja a fejét. Azonban mégis csak erőt vett magán. Örökké nem lehetnek ilyenek egymással, hisz rég volt az, mikor egymást szivatták, most már érettebbek. Ideje lenne fegyverszünetet kötniük....
- Minami...
- Igen, mit akarsz?
- Bocsánatot kérek a reggeli miatt. Ha mérges vagy rám, akkor azt megértem, de tudd, hogy az nem direkt volt.
- Még, hogy nem direkt? Na persze! Magyarázkodj valaki másnak! Engem meg hagyj békén, kérlek.
- Várj! Tényleg sajnálom. - kapja el a karját
- Haah? - lepődik meg - Ezek a szemek. Nem lehet rájuk haragudni. Vajon elfogadjam a bocsánat kérését, vagy hagyjam elsuhanni a fülem mellett? - kérdi magától - Eressz! - rántsa el kezét tőle
- Reménytelen vagy! - azzal otthagyja
- Idióta! Ch! - mondja mérgesen - Milyen faragatlan alak! Nem is foglalkozom vele többet! - gondolja
Hazaérve, becsapta az ajtót, majd lassan mindent elpakolt a helyére. Végig Takerura gondolt, maga elé képzelte a szemeit, melyekkel majdnem mindig képes megszelídíteni gondolatait iránta. pakolás után készített magának valami finomat, majd leült a tévé elé és nézett valami filmet. Elmajszolta a kaját, melyet reggelire készített, majd felment tanulni. Pár perc se kellett és abbahagyta, most nem volt kedve ehhez. Fogta magát és bekapcsolta a hifijét és zenét hallgatott. Bedugta a fülhallgatóját és táncolni kezdett. Takeru gitározás közben észrevette őt és csodálkozva nézte mit csinál. Elmosolyodott, majd tovább gitározott. Ritmusra nyomatta, Minami mozgását követve. Ihletet kapott tőle. Egész délelőttjük így ment el. Később, ebéd után Minami ismét nekilátott a tanulásnak, de nem igen értette a matekot. Gondolta felhívja Azumit, de sajna ő nem volt elérhető, nem tudott átjönni hozzá tanulni. Lassan Takeru ablaka felé nézett. Egy gondolat futott végig benne, hogy talán tőle segítséget kérhet, hiszen órán is mindig nagyon ügyesen megoldja a példákat. Ezt a gondolatot gyorsan kirázta a fejéből és próbálta egyedül megoldani a leckéjét. Sajna sehogy sem értette. Telefonjára nézett és felhívta a szomszédot...
- Halló? Ki az?
- Szia, én vagyok az. Tudnál nekem segíteni egy kicsit?
- Szia, Minami. Miben kellene az én becses segítségem?
- Becses? Na, jó... inkább hagyjuk.
- Várj, mond csak. Bármi legyen az, szívesen segítek.
- Hát... Nem igazán értem a matek leckét.
- Igazán, pedig tök egyszerű.
- Mondja az, aki simán megoldja őket. - gondolja - Neked biztos, de nekem nem megy. Hülye vagyok hozzá.
- Gyere át és segítek benne, csak mond el melyik része nem megy.
- Rendben van, de ha átmegyek akkor semmi rossz mozdulat, vagy véged! - figyelmezteti
- Oké-oké. Rossz az, aki rosszra gondol.
- Hm...
Azzal átmászott hozzá és megmutatta mit nem ért a leckéjében. Takeru lassan elmagyarázta neki a dolgokat, melyeket még akkor sem értett. Többször kérdezgetett, így lassan felfogta mit hogyan kell megoldani. Takeru örült annak, hogy végre nem mérgelődik folyton. Mosolyogva nézte, ahogy szenved a példákkal. Minden rendben ment közöttük. Órákat tanultak és sok példát megoldottak. Minami ment volna, de mégis
maradt és kicsit beszélgettek egymással. Tévét is néztek, sokat nevettek együtt....
- Későre jár. Jobb, ha visszamászok még mielőtt anyukám észreveszi, hogy eltűntem.
- Szerintem nem fogja. Már nagy lány vagy és vasárnap van. Azt csinálsz, amihez kedved van.
- Könnyű azt mondani. Nagyon aggódós típus. Bár... Lefogadom apáddal hetyeg valahol, hiszen már rég haza kellett volna jönnie.
- Nem hiszem. Apám azt mondta a haverjaival tölti a napot és egyik háznál szerelnek valamit.
- Értem. De tényleg megyek már. Kezd besötétedni.
- És? Talán félsz a sötétben? Huuu... huuuh... - huhog neki, mint egy szellem
- Nem, dehogy! Csak nem épp a legjobb idő ilyenkor egy sráccal lennem, kettesben. Még a végén kihasználnád a helyzetet.
- Én? Kihasználnám? Most, hogy így belegondolok... - néz kaján vigyorral az arcán
- Te perverz, ne közelíts.
- Mért? Akkor mi lesz? - hajol oda hozzá mosolyogva
- Öh? He, he, he... - kezd elpirulni - Jézusom! Most, hogy így belegondolok.... Valóban kettesben vagyok egy sráccal. Vajon most ki fogja használni a helyzetet, vagy udvariasan elenged? - kérdi magától - Mondtam, hogy perverz vagy.
- Igazán? Te meg elviselhetetlen.
- Te meg...
Szinte már csók csattant el volna közöttük, mikor is Minami gyorsan felpattant. Takeru ekkor a földre zuhant, arccal lefelé. Kissé zavarban volt, így visszamászott az szobájába. Nem akarta, hogy véletlenül is több történjen közöttük és odáig jussanak el, ahova nem kellene. Végig el volt pirulva. Még a függönyét is behúzta, hogy ne lássa mennyire zavarban lett tőle...
- Óh! Azok a szemek, az a száj, az a..... Hé, miket beszélek?! Verd ki a fejedből! Ő csak egy szoknyapecér. Ha lenne közöttünk valami, akkor utána tuti csak egy rublika lennék a noteszában. Ezt inkább kihagyom. Mi értelme lenne összejönni vele? Hiszen.... Hiszen.... - gondolja, majd szomorúan lehajtja fejét
Nem telt el pár óra sem,és Takeru felhívta. Kissé furcsállta mindent, hogy mégis mit szeretne tőle. Mért keresi, hiszen nemrég váltak el. Elsőnek nem akarta felvenni, de a csörgés nem maradt abba, így kénytelen volt felvenni....
- Igen, mit akarsz?
- Csak látni akarlak.
- Hogy mi? - kérdezi elvörösödve
- Mondom látni akarlak.
- Most jól hallom, hogy látni akar? Jézusom....Mit mondjak? - esik kicsit pánikba
- Húzd el légyszi a függönyt. Kérdeznem kell valamit.
- Uhm? Igen? - lepődik meg, majd megcsinálja, amit kér
- Eljössz velem moziba?
- Ho-hogy mi? Én?
- Igen. Uncsi a tv, így jó lenne megnézni valami izgalmas filmet a moziban, de egyedül nem az igazi. Mit szólsz hozzá, eljössz? Vagy hívjam meg inkább Rumit?
- Ah? Azt a... Vagyis... - akad el a szava - Mit válaszoljak? Mit válaszoljak? - kérdezgeti magától - Rendben, benne vagyok.
- Oké, ezt megbeszéltük. 10 perc és lent találkozunk.
- Várjunk csak.... Igent mondtam? Én hülye! Remélem nem sül el rosszul a dolog. - gondolja - Istenem segíts meg.
Mivel vissza már nem mondhatta a dolgot, így keresett valami klassz ruhát a mozihoz. Ideje kevés volt, így kikapott valamit a szekrényből, majd felvette. Éppen egy eléggé szexis és csinos ruha volt az, amit átvenni már nem volt ideje, így abban ment le. Nyelt egy nagyot, majd kinyitotta az ajtót. Takeru háttal állt neki, majd mikor megfordult, lehidalva nézett rá....
- Öööh....
- Most csak állsz ott és bámulsz, vagy elindulunk végre? - kérdi kicsit elpirulva
- Én....Vagyis... Gyönyörű vagy.
- K-köszönöm. - pirul el
- M-mehetünk? - zavarban van ő is
Lassan elindultak, de nem mertek beszélgetni egymással. Mintha az első randijuk lett volna. Elpirulva sétáltak egymás mellett fél méterre. Ez a séta mintha évekig tartott volna, pedig a város nem is volt olyan messze. Mikor odaértek egyből megvették a jegyeket. Egy igen jó kis film ment akkor, egy szerelmes vígjáték. A sötétben egymás mellett ülve nézték a filmet és mikor romantikus jelenet volt, totál zavarba jöttek. Mikor a kezeik véletlenül összeértek, akkor is rák vörös lett az arcuk. Főleg Minami érzete magát zavarban. A film végére elérkezett a benne főszereplőket játszó színészek csókja, akkor bizony nagy volt az irulás-pirulás. Takeru ekkor lassan megfogta Minami kezét, aki csak csodálkozva nézett. Már hajolt volna oda hozzá, mikor egy nő a hátuk mögött véletlenül rá nem öntötte a kóláját....
- Áh! Hé! Nem tud vigyázni! Idióta!
- B-bocsánat, én nem akartam. Sajnálom.
- Hah? Azumi?
- Minami? Takeru?
- Te hogy kerülsz ide? Nem úgy volt, hogy nem érsz rá?
- De, csak most szabadultam. Szüleimmel jöttem el ide, csak ők épp kimentek venni valamit.
- Értem. Furcsa, hogy pont itt futunk össze.
- Igen, furcsa. És ti? Ennyire jóban vagytok?
- Én és ő? Áh, csak...
- Csak meghívtam egy mozira és ennyi. Egyedül uncsi lett volna moziba jönni.
- Értem. Tényleg bocsánat, hogy leöntöttelek titeket, nem akartam. Annyira ügyetlen vagyok.
- Semmi baj. Tényleg. - Pont jókor öntött le, elrontva a pillanatot. - szomorodik el
- Még jó, hogy így történt. Ha nem önt le véletlenül, akkor tuti nem tudtam volna ellen állni neki. - gondolja - Örülök, hogy itt vagy, Azumi. - kedvesen mosolyog rá
A film vége után, elindultak haza. Azumi elbúcsúzott tőlük, majd magára hagyta őket, hiszen ő az ellentétes irányban lakik. Az idő kicsit hűvös volt és nagyon besötétedett. Csak pár lámpa világított itt-ott, aprócska fényeket adva az útnak. A távolban viszont semmit sem lehetett látni. Furcsa, kissé rémisztő hangok is áradtak a sötétség lepléből, amitől Minami kissé berezelt....
- Huhú! - szól egy hang
- Áh! Ez mi volt?
- Agrrr! - egy másik hang
- Áh! És ez mi volt?
- Talán...Félsz?
- Áh! Ne ijesztgess már!
- Szóval igen?
- Mi igen?
- Félsz?
- Dehogy félek, csak... izé... Nem szeretem az ilyen rémisztő és csámcsogás hangokat, ennyi.
- Szóval félsz.
- Igeeen. - válaszolja nyavalygósan
- Nem kell félned, majd én megvédelek. - karolja át
- Hm? - néz a karjára
Kösz, de megvagyok így is. Majd elterelem a gondolataimat és máris minden okés lesz.
- Komolyan? Akkor sok sikert. - megindul előre
- Várj! Áh! - ugrik rá a hátára
- Hé! Még a végén megfojtasz.
- B-bocsánat, csak... Nem szeretek ilyenkor sétafikálni. - leszáll a hátáról
- Semmi baj, csak ne szoríts ilyen erősen. Gyere, megvédelek. Mellettem nem kell mitől tartanod.
- Rendben. - karol bele a fiúba
- Óh, most milyen kis aranyos. Hozzám bújik, ami.... Mintha egy pár lennénk. Jó érzéssel tölt el, hogy megvédhetem. - mosolyodik el elégedetten
- Úgy félek, de ezt nem mondhatom neki. Így is olyan vagyok, akár egy nyuszi a farkasok között. Istenem, mikor érünk már haza? - aggodalmaskodik - Bocsi, hogy beléd karolok, de...
- Mondtam, hogy semmi baj. Csak nyugodtan. Bár...Gondoltál már arra, hogy így úgy nézünk ki, mint egy szerelmespár?
- Hogy mi? Öh? - gyorsan elengedi - Mi-miket beszélsz? Mi nem vagyunk azok! Te és én? Inkább hazamegyek egyedül! - azzal előre rohan
- Várj! Minami.....
Annyira előre rohant, hogy azt se vette észre, hogy rossz fele fordult. Abban az irányban már nem is volt lámpa, mely erősen megvilágította volna az útvonalat. A fák eltakarták őket, így nagyon sötét volt minden. Minami hirtelen nem is gondolt erre, csak ment az orra után és mérgelődött. Annyira nem figyelt merre is ment, hogy egy erdőben találta magát, mely a házuk közelében volt. Mikor feleszmélt, egyből be pánikolt. Takeru utána sietett és próbálta megnyugtatni, de erre ő ráugrott és együtt gurultak le a dombról, melyet a nagy sötétség miatt észre sem lehetett venni. Mikor végre megálltak az alján, pont egymásra érkeztek. Takeru volt felül, Minami pedig a nyakába karolt. Csak néztek egymásra, és meg se szólaltak. Ez egy igen romantikus pillanat számukra, melyet itt az ideje kihasználni...
- Takeru felettem van, most mi lesz? Mit fog tenni? - kérdi magától
- Minami...
- Ajaj! Azt hiszem ez nem lenne most helyes lépés, nem tudom mit tegyek most. - néz elpirultan - Takeru...
Takeru lassan odahajolt hozzá, hogy megcsókolja, de Minami egyik ujjával megállította. Ezzel akarta jelezni, hogy ez nem helyes dolog, de persze mind a ketten meg akartak feledkezni a dolgokról és csak egymásra gondoltak. Minami elvette ujját szájáról, majd Takeru lassan megcsókolta. A csók után a nyakára is adott egy gyengéd puszit, majd csókokkal halmozta el az egészet, melyet ő hagyott. Valaki ezt a bokrok sötétjéből figyelte. Takeru lassan leállt és abbahagyta. Tudta, hogy ennél tovább nem mehetnek el. Minami lihegett a csókok áradatától, majd lassan ő is felült....
- Jobb, ha hazamegyünk még mielőtt olyat teszünk ,amit lehet később megbánunk. - száll le róla - Gyere, felsegítelek. - nyújtja kezét Minaminak
Azzal lassan hazasétáltak. Végig egymás kezét fogták, amit észre se vettek. Mintha természetes lett volna számukra. Nem szóltak
egymáshoz, csak mentek előre. Mikor hazaértek egy gyors elköszönéssel váltak el, majd bementek a házba. Minami szomorúan feküdt le ágyára. Édesanyja furcsán nézte, hogy mi baja lehet, de nem kérdezgette. Vacsorázni nem vacsorázott, csak gyorsan lefeküdt aludni. Végig álmatlanságban szenvedett, ahogyan Takeru is. Ő csak nézte a plafont és a nemrég történteken gondolkozott. Hirtelen a párnát fejére húzva, kiáltott egyet mérgesen...
- A fenébe! - néz mérgesen - Mért van ez? Mért kell ennek így lennie? Mért nem lehet minden egyszerű és bonyodalmak nélküli? Mért van az, hogy nem lehet az ember azzal, akivel akar? Mért? - kérdi magától mérgesen
- Takeru... - mondja halkan nevét - El kell őt felejtenem és inkább mással kellene foglalkoznom. Ő és én soha nem lehetünk egy pár. Soha. - gondolja szomorúan - Istenem segíts meg, hogy elfelejthessem őt. Kérlek. - letérdel az ágya elé - Takeru te idióta, mért vagy most ilyen kedves? Mért van, hogy kedvellek hiszen ki nem állhattalak? Mért? - kérdezgeti magától - Ah.. - arccal lefele az ágyra huppan
Édesanyja meghallotta lánya szavait és kicsit elszomorodott. Nem mert bemenni most hozzá, így inkább lefeküdt aludni. Gondolta majd holnap beszél vele, ha reggel felkelt. Most inkább nem zavarná, nehogy csak még rosszabb legyen. Másnap akart volna vele beszélgetni,de lánya nem akarta meghallgatni, szomorúan indult az iskolába. Azuminak is feltűnt barátnője szomorúsága, de hiába faggatta, ő nem válaszolt. Le volt taglózva, mint aki megbukott volna vagy hasonló. Tesi órán gyenge teljesítményt nyújtott, alig csinált valamit. Kedve egyenlő volt a nullával. Nem faggatta senki sem. A nap végére sem lett jobb a kedve, még akkor sem, mikor Azumi próbálta felvidítani. Reménytelen volt minden....
- Nem jössz? - kérdi Azumi
- Ha? - nem figyelt
- Jössz velünk fagyizni, vagy hazamész inkább?
- Hát... Inkább az utóbbi. Most nincs kedvem fagyizni. Bocsi lányok. - azzal elmegy
- Akkor szia, majd holnap találkozunk.
- Oké. Hali. - int egyet
Szomorúan kullogott haza. Ma még egy mosoly sem díszelgett arcán, kedve sem volt éppen boldog. Egyfolytában csak a tegnapira tudott gondolni, másra nem. Felejteni se tudta, pedig akarta. Mikor a sulikapun kifordult egyből beleütközött abba a személybe, akibe nem akart volna. Abba a személybe, aki miatt ma végig mélabús volt....
- B-bocsi nem látta... Hah?
- Semmi b...aj.
Mikor egymásra néztek, egy pillanatra megakadt a tekintetük, majd Minami gyorsan lehajtotta fejét és elment. Takeru nem állította meg, csak nézte ahogy elmegy mellette. Komoly arccal állt, mivel észrevette, hogy milyen szomorú lett, mikor megpillantotta. Tudta, hogy a tegnap este miatt volt az. Kissé bántotta a dolog, de nem ment utána, hogy beszéljenek. Kicsit át kellett gondolnia mi lesz majd ezek után és el kell
döntenie, hogy mit csinál. Beszélgetni erről félt, így nem is erőltette. Próbált a haverjaival elfeledni a történteket, míg ki nem találja a folytatást. Minami hazamenetel közben a tegnapira gondolt. Ő is hasonlóan volt ezzel, de nem mert Takeruval beszélgetni....
- Mekkora hülye vagyok! Félek tőle, vagy csak túlságosan össze vagyok zavarodva? Mi van velem? - kérdi magától - Takeru kedves srác, de nem nekem teremtette a sors. Jobb lesz, ha elfelejtem. A mi sorsunk különböző,. Jobb lesz, ha... - pillanatra elakad a szava - Ha elfelejtem őt és csak barátként tekintek rá, nem pedig arra a személyre, akivel lehet közöttünk valami. Erre nem gondolhatok, nem szabad! De mégis ez nehéz, nem bírom feledni őt. Képtelen vagyok! - markol bele mellkasába - Vajon ő is így van ezzel, vagy számára ez semmit sem jelent? Biztos más csajjal van most és vele feledteti el gondjait és nem is érdeklem. Biztos vagyok benne, hogy semmit se jelentek neki. Csak egy lány vagyok a sok közül. - gondolja szomorúan - Takeru... - mondja halkan - Sorsunk nem egy, más utat kell járnunk. Ez így helyes. Közöttünk semmi sem lehet. Ezt el kell fogadnunk. Még, ha fáj is... ez... Ketten nem lehetünk együtt, el kell fogadnunk. - mikor erre gondol, megszakad a szíve
/ Vajon valóban nem lehetnek együtt a szerelmesek vagy kettőjük kapcsolata mégis igazzá válhat? Mi fog történni most, hogy még nagyobb érzelmeket táplálnak egymás iránt? Kiteljesedik valaha ez a szerelem. Bevallják egymásnak érzéseiket, vagy ez örök titok marad? Kiderül minden a következő részből! /
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
