|
7.rész - A titok
Saki 2011.03.22. 19:05
Eljött a várva várt nap, az esküvő ideje. A két tubica számára ez nagyon rossz dolog, de nincs mit tenniük. Azonban történik valami, mely jóvá teszi az egészet és nem lesz senki sem szomorú....
Végre tisztázódtak bennem az érzések és el tudtam dönteni mit is akarok. Takeruval úgy döntöttem, hogy csak barátok leszünk semmi több. Jobb, ha nem firtatjuk ezt tovább, mivel csak még bonyolultabb lenne az egész. Szüleink ugyan is elhatározták, hogy mindenképpen összeházasodnak, mivel nagy szeretik egymást. Közéjük már nem igen állhatunk, de egy utolsó próbát tehetünk az lenne, hogy egy háztartásba kerüljünk. Jobb nem lenni egy perverz testvérévé válni. Így is elég arra gondolnom, hogy megosztom vele a fedelet fejem fölött, de még ez is. Én és ő sohasem lehetünk testvérek, az már durva lenne, nem igaz? Lássuk mi sül ki mindebből. Folytassuk!....
- Legyünk csak barátok, így elkerülhetjük azt, hogy rosszabb legyen ez az egész.
- Rendben, akkor legyünk csak barátok.
- Kezet rá, bajtárs.
- Ahogy akarod, bajtárs.
Kezet fogva pecsételték meg a dolgot, majd lassan hazaindultak. Itt az ideje, hogy a szülők is megtudják, nem ment el, nem hagyta el az országot. Megnyugodhatnak végre. Út közben, a kocsiban Takeru egy dolgot vetett fel, melyet nem igen értett...
- Mért nem mentél el azzal a bájgúnárral?
- Először is... Ő nem egy bájgúnár! Másodszor... Mért érdekel? Talán féltékeny voltál rá?
- Én? Dehogy!
- Na, persze. Ha tudni akarod, azért nem mentem el vele, mert nem akartam később megbánni, hogy mindet itt hagytam. A sulit, barátokat, anyut, a házat és a környéket. Még akkor is, ha mérges voltam.
- Értem. Azért örülök, hogy maradtál még akkor is, ha csak a barátom akarsz lenni.
- Többre ne is vágy, mert nem lesz ennél közelibb kapcsolat közöttünk.
- Álmodozni azért lehet?
- Hogy mit? Te perverz állat! - vágja fejbe
- Áááh! Ez fájt! Elviselhetetlen tyúk!
- Hogy minek neveztél?!
- Kérem ne marakodjanak a kocsimban, majd ha megérkeztünk szétkaphatják egymást.
- Elnézést, bocsánat. - mondják egyszerre
Miután a szülők és Azumi is látták mégsem ment el Minami, nagyon megörültek. Megnyugodhattak, hogy itthon maradt és nem ment el, elhagyva szülővárosát és szeretteit. Minami persze inkább felment a szobájába, minthogy az esküvőről és hazug barátnője bocsánatkérést hallgassa. Egyedül szeretett volna lenni. Rögtön ágyba is bújt, hogy végre holnap legyen. Végig a csók járt a fejében, mellyel még mindig nem volt megbarátkozva és eléggé nyugtalanította. Azumi szavai csengtek a fejében. Takeru az ablakából nézett szobája felé, de nem látta mit is csinál most. Gondolta ő is lefekszik, mivel ma eléggé fárasztó napja volt...A későbbiekben a szülők csak az esküvő megszervezésével voltak elfoglalva, semmi mással. Minami és Takeru pedig azzal, hogy mindezt romba döntsék. Elsőnek nem küldték el a meghívókat, majd tönkretették az esküvői ruhákat azzal, hogy a mosodában összetömörítették a mosásban. Kiakasztó volt, de bevált. Az esküvői ételekkel és italokkal is voltak problémák, melyek nekik köszönhetők. Mivel már csak napok voltak hátra az egész hercehurcáig, így sietniük kellett, hogy netalántán sikerül elszúrniuk az egészet és nem lesz belőle így semmi sem. Szüleik kitartottak egymás mellett, de volt közöttük veszekedés sorozat...
- Hogy érted azt, hogy nem elég jók az ételek? Mi bajod velük? Talán nem ízlenének a vendégeknek?
- Milyen vendégeknek? Nem is küldtél ki egy meghívott sem senkinek!
- És ez az én hibám?! Neked kellett volna gondoskodnod róluk és nem nekem!
- Mindent rám kell fognod?!
- Elviselhetetlen vagy!
- Te meg kiállhatatlan!
- Nekem ebből elegem van! - odavágja a földre a vázát
- Ez az! Végre sikerült a tervünk. - mondja Minami elbújva
- A szüleinknek így eszük ágában sem lesz összeházasodniuk.
- Ügyes terv volt ez, jók vagyunk. Innen sima ügy lesz.
- Remélem is, hogy minden összejön.
- Csak várjuk ki a végét.
- Drágám várj! Ne haragudj, minden az én hibám. Kérlek ne sírj miattam.
- Oh, édesem. Kicsit feszült vagyok, mivel semmi sem úgy sült el eddig, ahogy annak lennie kellett volna.
- Tudom, én is észre vettem. Majd csak helyre jön minden. Nyugodj meg.
- Áh, ez így nem fog menni. Túlságosan szeretik egymást. - szontyolodik el Takeru
- Valóban nehéz dolog a szétválasztásuk. Tisztára lefárasztanak.
- Majd holnap ügyesebbek leszünk.
- Oké. Akkor holnap. Hááh. - ásít egy nagyot Minami
A későbbiekben még nagyobb erőfeszítéseket tettek. Persze minden nagyon nehéz volt, hiszen szüleik mér nagyon egymásba habarodtak. Mikor már reménytelen volt a helyzet, akkor külön-külön mentek el szüleikkel, csakhogy rávegyék őket a változtatásra. Reménykedtek benne, hogy beválik. Takeru édesapjával elmentek horgászni, míg Minami édesanyjával vásárolgatni.....
- Mond csak apa... Valóban el akarod venni Mrs.Karat?
- Igen, teljesen biztos vagyok benne. Mindenképpen el akarom venni, hiszen ő egy nagyon rendes nő és nagyon jó anyukád lesz hidd el nekem. A főztje is kiváló, tíz ujjat megnyaló.
- Hm... Nekem sohasem lesz olyan, mint anya. Ő kivételes volt és nagyon odaadó asszony. Számomra senki sem pótolhatja sohasem. Nagyon hiányzik, ha rá gondolok.
- Nekem is fiam. Őt sohasem lehet elfelejteni.
- Akkor mért veszed el azt a nőt? Mért? Te is anyura gondolsz, akkor meg mért kell, hogy most egy másik nő vegye el a gondolataidat? Azt hittem neked ő volt az egyetlen.
- Igen, ő volt. De most már ideje, hogy ismét egy családdá legyünk. Meg kell értened.
- Sohasem fogom. Anyát senki sem helyettesítheti, vagy töltheti be helyét.
- Megértem, fiam.
Egyébként mi a helyzet közted és Minami között?
- Hogy közöttünk? S-semmi, csak barátok vagyunk.
- Én másképpen látom. Mintha kedvelnéd őt, hiszen nagyon kedves lány csak neki is nehéz mindez.
- Tudom. Ő... Nagyon gyönyörű lány. - mondja halkan
- Hm?
- Most mennem kell, kicsit elfáradtam. Lepihenek a parton.
- Rendben, mindjárt megyek én is. - mondja - Vajon szeretheti azt a lányt, vagy csak rosszul gondolom és szimpla barátként tekint rá? Hm... Érdekes. - gondolja
A horgászat kellemesen telt el, nem volt semmiféle veszekedés ahogyan a vásárlásban sem. Sok-sok ruhát vettek maguknak. Eiko az esküvői ruhákat nézegette, amit Minami észrevett és elszomorodott. Látta édesanyja arcán a boldogságot, amit nehéz volt elviselnie. Nem akarta ezt az egész hajcihőt. Lassan kisétált a boltból és nem messze leült egy padra. Lehajtott fejjel volt...
- Mi a baj kicsim? Bánt valami?
- Mikor megismerted apát, akkor is ilyen boldog voltál?
- Hah? Kicsim... - ül le mellé - Tudom, hogy szomorú vagy apád elvesztése miatt, de az már 8 éve történt. Ideje, hogy ismét teljes családdá legyünk, ahogy régen voltunk. Számomra Takada jelenti most a boldogságot, na meg persze te is. Hidd el, jó apád lesz, hiszen...
- Ő sohasem lesz az apám! - áll fel felháborodottan - Sohasem pótolhatja őt, sohasem! - sírva elfut
- Kicsim várj! - szól utána - Ah. Sohasem fogja elfogadni a változást. Már előre látom. - nézi szomorúan lányát
- Apa... - gondol rá Minami
Estére járt már, az idő is hűvösebbé lett. Az esküvő nagyon közel volt már, az idő kevesebb lett. Eddig semmi jele sem volt annak, hogy netán elhalasztanák vagy inkább hagynák az egészet. Mivel ennyire közel volt minden, így elutaztak az esküvő helyszínére, ami Saitamaban, Minami szülővárosban zajlik majd le. Minden vendég oda ment arra a pár napra. Egy szállodában szálltak meg, ami egy tengerparton állt és kis modern kunyhokból épült fel. Gyönyörű kilátás és tájkép dicsőítette a helyet...
- Hú, de gyönyörű! - ámuldozik Azumi
- Ch, szerintem meg nem. - néz morcosan Minami
- Ne légy ilyen fancsali kislányom. Nézd az élet napos oldalát. Csodás 4 nap lesz itt, majd meglátod.
- Az árnyék valahogy beárnyékol, inkább megyek a szobámba.
- Kislányom... Ah. - sóhajt egyet
- Hagyja, Mrs.Kara. Majd csak megbékél, ha eljön a nagy nap.
- Igen, drágám. Hagyd, had nyugodjon meg.
- Rendben.
- Vagy nem. - gondolja magában Takeru
Szobájukat mind elfoglalták. Mindenki kettesével költözött be. Sok programokkal foglalták le magukat a fiatalabb vendégek. Elsőnek szörfözni indultak. Jó nagy hullámok voltak aznap a tengeren. Minami a parton ücsörgött a napernyő alatt egy pólóban és szalmakalapban. Morcos volt mint mindig. Azumi Takeruval röplabdázott, míg a szülők és páran az esküvői dolgokat beszélték át....
- Mrs. Morcogi, nincs kedve velünk játszani?
- Agrrr...
- Biztos miatta ilyen, hiszen most nem vagyunk jóban. Lehet terhére is vagyok azzal, hogy eljöttem ide. - gondolja
- Ne légy szomorú, Azumi. Majd csak meggondolja magát.
- Halihó! - szólal meg egy ismerős hang
- Haah? - néznek csodálkozva
- Te mit keresel itt, Rumi?
- Rumi! - nézi szúrós tekintettel Minami
- Mi a baj gyerekek? Talán nem láttok szívesen?
- Ami azt illeti...
- Téged nem kérdeztelek.
- Hogyan? Agrrr...
- Mrs. Karatól hallottam, hogy itt lesz az esküvő és mivel épp itt nyaralok szüleimmel, gondoltam megnézem milyen lesz.
- Most hogy láttad a helyszínt... Viszlát!
- Hé! Nyugi, nem szándékozom elmenni rá, csak ha meg nem hívnak.
- Áh! Szia, Rumi. Látom te is eljöttél. Örülök, hogy látunk. Nincs kedved...
- Nincs! - vágja rá helyette Minami
- Nyugi, kislányom. Ne légy ilyen.
- Igen, Minami. Hallgass anyukádra. Nyugalom. Szóval... Mit is szeretett volna mondani?
- Nincs kedved eljönni az esküvőre? Szívesen várunk, ha gondolod?
- Áh, nem akarok tolakodó lenni.
- Nem lennél az, van még hely. Olyan sok étel és ital lesz, hogy neked is bőven jutna.
- Oh, akkor jól van.
- Remek, ennél jobb már nem is lehetne. - morgolódik magában Minami
- Most megyek vissza, érezzétek jól magatokat. Délben ebéd. - azzal elmegy
- Mi folytatnánk akkor a játszmát. Nincs kedvetek beszállni?
- Hogy röplabdázzak? Hm... Mért is ne, ki szervál?
- Minami, te nem jössz?
- Áh, dehogynem! - néz kissé ördögi szemekkel - Végre lezúzhatom ezt a bájolgó, pláza cicát! - örül meg neki
- Akkor kezdjünk. Rumi te leszel Minamival.
- Hogy mi? - kérdi egyszerre Rumi és Minami
- Na, nem! Én nem leszek ezzel a nyafkával! - mordul fel Minami
- Én sem ezzel a rusnya döggel!
- Agrrr! - morog rá Minami
- Akkor Azumi te leszel Minamival, én Rumival.
- Szuper! - örvendezik Rumi
Mikor meglettek a párok, belevágtak. Elsőnek Minami nyitott egy rendkívül erős passzal, hogy Rumit jól eltalálja. Nagy erővel lecsapott rá, ami egyenesen Rumi képébe vágódott, aki ettől nagyon pipa lett. Minami csak mosolygott örömében. Itt látszott, hogy vérre fog menni a lányok között lévő meccs. Rumi visszavágott és egy hatalmas ütéssel orrba küldte Minamit, aki pipa lett. Tovább folytatták. Olyan keményen ment a játszma, mintha versenyen lettek volna. Azumi és Takeru is jó passzokat nyomott le. A párosok összhangban voltak és nem hagyták egymást. Összejátszottak, minden áron győzni akartak. Annyira jó meccset nyomattak, amire sokan odagyűltek figyelni. Már lassan 3-4 órája játszottak, aminek itt volt a vége. Egy pont kellett Minamiéknak a győzelemhez. Ha elrontják, akkor kikapnak ellenfeleiktől...
- Ezt védd ki, Kinoshita!
- Üsd a labdát, Kara!
- Véged van, ez a győzelem a miénk lesz! - örül magának - És... Vááh! - csapja le a labdát Minami
- Hm!
Rumi készen állt, hogy visszaüsse, ezzel megszerezve a győzelmüket. Komoly tekintettel, szemeit a labdán tartva figyelte az ütést. Minami utolsó erejét is beleadta a csapásba és egy akkora nagy erejű szervát adott, ami mindet eldöntött. Rumi elé száguldott a labda, amit nem ért el, de ekkor Takeru lépett közbe és visszaütötte. Azumi rástartolt a labdára, ahogyan Minami is. Mikor bele akartak ütni, összeütköztek, így a labda a földön landolt, ezzel elveszítve a meccset....
- Éljen, mi győztünk! Éljen! Lúzerek! - ugrándozik Rumi
- Ah, fenébe! - csap a homokba Minami
- Sajnálom, az én hibám volt. - sajnálkozik Azumi
- Hm!
- Na, lúzerek... Visszavágót?
- Kösz, de én kihagyom! Elég volt egy vereség mára. - azzal elmegy
- Minami...
- Hagyd csak, Azumi. Majd lenyugszik.
- Lúzerek, lúzerek!
- Elég volt, Rumi. Hagyd őket. - szól rá Takeru
- Hm! Csak had fájjon nekik a vereség. Engem sohasem győznek le semmiben sem. Később még látjuk egymást. Csáó! - köszön el
- Gyere, Azumi. Igyunk valamit.
- Majd később, megkeresem Minamit.
- Ahogy akarod, sok sikert hozzá.
Azumi gyorsan beszélni akart Minamival. Itt volt az ideje, hogy kibéküljenek. Minami a tengerpart mellett üldögélt egy kis sziklán. Lassan odament hozzá. Látta rajta, hogy eléggé letört. Bízott benne, szavait meghallgatja és nem fog kiabálni vagy lemenni...
- Szia, Minami.
- Hah? Mit akarsz?
- Csak beszélgetni. Azóta a dolog óta nem is álltál velem szóba.
- Hm... Menj el.
- Csak hallgass meg kérlek. Tudom, hogy hibáztam és hazudtam neked. Sajnálom, nem lett volna szabad azt tennem.
- Már nem érdekel, jobb lesz ha mi többet nem barátkozunk. A barátnők ugyanis nem titkolóznak egymás előtt! - áll fel mérgesen
- Várj! Kérlek... Bocsáss meg nekem, csak ennyit kérek. Ha nem is leszünk újra barátok. Csak ennyit kérek, hogy bocsáss meg. Semmi mást. Csak ennyit. Kérlek.
- Hm! - mérgesen néz
- Hiba volt megcsókolnom Takerut, már belátom. Hiszen tudom, hogy te szereted őt.
- Hah? - meghallja őket Mrs.Kara
- Tudom, hogy halálosan szereted. Még akkor is, ha nem vallod be neki vagy magadnak.
- Hm? Azumi...
- Tudom, hogy milyen rossz neked most, hogy tudod az kit szeretsz a testvéreddé válik ezzel az esküvővel. Tudod, hogy ha ez bekövetkezik, akkor le kell mondanod a szerelemről. Le kell mondanod róla és megölni a szerelmet iránta vagy csak rosszabbodhat minden. Tudom, hogy nehéz ez számodra.
- Azumi... - remegő szemekkel néz, szinte sírna
- Kérlek, had segítsek ebben. Had segítsem átvészelni. Bár barátságodat és bizalmadat elvesztettem... Én még akkor is, a legjobb barátnőmként tekintek rád. Sajnálom, hogy elszúrtam mindent. Sajnálom.
- Azumi... én... én... - lábadnak könnybe szemei - Igazad van. magamnak sem vallottam be eddig, hogy mit is érzek. De most, hogy ráébredtem fontos nekem. Bevallhatom. Szeretem őt... Szeretem Takeru Keisuket!
- Aah?! - néz összeszűkült szemekkel Mrs.Kara
Lánya szavai megdöbbentették és el se tudta hinni, amiket mondott. Nem szólt lányának arról, amit hallott. Inkább elhallgatta előle és várta talán majd ő mondja el neki érzéseit. Ha aggatná, úgyse mondaná el, így fölösleges erőlködnie. Megvárta míg a napnak vége szakad....
- Áh, szóval kibékültetek?
- Fogjuk rá. - válaszolja Minami
- Inkább úgy mondanánk, hogy megbeszéltük a dolgokat.
- Ennek örülök.
- Anya...
- Gyertek, egyetek. Készen van az ebéd. Bár nem én főztem, remélem akkor is ízleni fog. Egyetek.
- Váóh! Jól néznek ki. - csorog a nyála Takerunak
- Jó étvágyat fiatalok.
Ebéd után jobb lett a hangulat és mindannyian boldogan mulatták el az időt. A tengerparton futkostak és locsolták egymást vízzel. Takeru ámulva nézte, ahogy Minami ugrándozik és milyen jól áll rajta a bikini. Kicsit el is pirult, mikor odafutva hozzá becsalta a kellemes tengervízbe. Hárman fröcskölték egymást és sokat nevettek, melyet öröm volt nézni. Végre sikerült eloszlatni a sötét felleget a fiatalok feje fölül. Reménykedjünk az esküvő napján is ugyan ilyen lesz a hangulatuk. A továbbiakban is jól mulattak. Szörföztek, fagyiztak, csónakáztak, sokat beszélgettek egymással és nagyokat nevettek. Minden jól ment, semmi szomorúság nem volt....Este, lefekvés előtt Takeru kiment egyet sétálni, ahogyan Minami is. Kellemes volt az éjszaka, a hold gyönyörűen ragyogott és tiszta, csillagos égboltot láthattunk....
- Te sem tudsz aludni?
- Nem igazán.
- Hm... El se hiszem, hogy nem sikerült. Pedig összefogtunk és mindet megtettünk.
- Hát, igen. Sajnos a szerelem erősebb, ez ellen nem igen tehettünk semmit sem.
- Apukád rendes férfi, ha anya őt választotta, akkor nem avatkozhatok bele. El kell fogadnom, de nagyon nehéz mindez. Apát senki sem pótolhatja. Sohasem.
- Én is így vagyok az anyukámmal. De.. .Most más is foglalkoztat. Vagyis ,igazából már nem nagyon, hiszen már lezártuk az ügyet.
- Mire célzol?
- A barátságunkra.
- Hah?
- Számomra nehéz annak lennem. Nem tudom feledni azokat a szép perceket, miket együtt töltöttünk.
- Takeru ezt már lezártuk. Ne...
- Tudom, tudom. Csak barátok. Jobb is ez így, hiszen holnap testvérek leszünk. De nem tudom magamban tartani... - néz mélyen a szemébe - Kedvellek. Jobban, mint ahogyan azt te el tudnád képzelni. Te más vagy, mint a többi lány. Különleges, szeretni való és kedves. Örülök, hogy ismét összehozott a sors minket és átélhettük életünk legszebb perceit egymással, melyeket sohasem feledek el.
- Takeru...? - látja meg apja - Vajon mit keresnek ők idekint ilyen későn? - kérdi magától
- Szeretlek, Minami és ez nem lesz másképpen.
- Hah? Ta...
- Hogy mi? Jól hallottam? - lepődik meg Mr. Keisuke
- Szeretlek és mindig is szeretni foglak.
- Takeru....
- Mikor újból megláttalak tudtam, hogy a mi sorsunk összefonódhat. Tudtam, mikor elsőnek megcsókoltalak. Tudtam, mikor elsőnek morogtál rám és haragudtál. Tudtam, ahogy ajkaink újra, meg újra összeértek.
- Haah? Takeru... én...
- Minami... - lassan odahajol, hogy megcsókolja
- Ti meg mit kerestek idekinn fiatalok? - kérdi kíváncsian Mr. Keisuke
- Hah? Áh! - löki be a vízbe Takerut
- Áááh! Hé!
- Mi csak... Arról beszélgettünk milyen klassz is lesz tesókká válni. He, he, he... - nevet zavarában - Remélem nem látott vagy hallott semmit sem. - gondolja
- Kösz, most csurom vizes lettem!
- Úgy kellett neked! Hm! Jó éjt!
- Hm! Nők!
- Gyere fiam, öltözz át gyorsan és mars aludni.
- Nem kell a pesztra apa, megyek már.
- He, he, he... - vakarja a fejét közben
Mindenki álomba hajtotta fejét, nehogy holnapra táskákkal a szemük alatt ébredjenek. Reggel el is érkezett a várva várt nap, melyre mindenki úgy várt. A menyasszony nagyban készülődött, míg kint a tányérokat és evőeszközöket rendezgették. A pincérek kipakolták az ételeket és italokat az asztalokra, mások pedig a virágokat igazgatták. Minden tökéletesen készen állt. A vendégek elfoglalták helyeiket. Már csak Eikora vártak, aki nagyon izgatott volt....
- Olyan izgatott vagyok. Jól áll a ruha, nem túl nagy a fenekem benne?
- Nem anya, tökéletesen áll. Igaz, Azumi?
- Pontosan, ahogy mondja. Gyönyörű benne, Mrs.Kara. - kedvesen mosolyog
- Köszönöm lányok.
- Én megyek, elfoglalom a helyemet. - mondja Azumi
- Én is megyek.
- Várj, kislányom.
- Igen, anya? Mit szeretnél?
- Nem akarsz mondani nekem valamit?
- Mire célzol? Nincs semmi mondani valóm. Ez a te napod, élvezd ki. A szeretett férfi csak rád vár. Ne várasd meg.
- Köszönöm, hogy megérted az érzéseimet és elfogadod őket.
- Igazán nincs mit, anya. Most pedig indulás.
- Rendben, menjünk.
- Gyönyörű vagy édesanyám.
- Ahogyan te is kislányom. Apád büszke lenne rád.
- Tudom. - mosolyog rá
A menyasszony lassan elindult, így rázendített a zenekar. Mrs. Keisuke ámulva nézte a nőt, kit elvesz, ahogyan a vendégek is. Mindenki csak őt nézte, ahogyan az oltár elé lépked hosszú, fehér ruhájában, melynek hosszú fátyla és uszálya van. Egyszerűen gyönyörű volt benne, akár egy angyal szárnyak nélkül. A pap elmondta a szokásos szöveget, majd a pár egymás ujjára húzta a gyűrűket és elérkezett a várva várt csók, mellyel összekötik egymást egy életen át. Minami remegő szemekkel nézte végig mindezt, majd mikor a csók elcsattant, nem bírva magával...
- Ez nekem nem megy! - gondolja, majd elrohan
- Minami...! Kislányom!
- Minami.... - mondja magában Azumi
- Majd én visszahozom.
Takeru utána szaladt, hogy visszahozza. A szobájában talált rá, nagyon zokogott. Próbálta megnyugtatni. Rossz volt látnia, ahogy sír és nem bírja abba hagyni. Leült mellé az ágyra és átkarolta....
- Nyugodj meg, kérlek.
- Nem, ez nekem nem megy! Mindennek vége! Érted?!
- Számomra sem kellemes érzés ez, de már semmit se tehettünk. El kell fogadnunk.
- Én nem tudom! Sajnálom, de..... Szeretlek!
- Hah? Minami....
Már majdnem megcsókolta volna, de megállította. Felállt és kiment a szobából. Takeru sem állíthatta meg, nem is akarta. Ő is nagyon el volt keseredve a dolog miatt. Szomorúan ült az ágyon, fejét lehajtva. Így ért véget a ceremónia. Később Minami és Takeru kivételével, mindenki mulatozott és evett-ivott. Jól szórakoztak. Másnap utaztak haza, Tokyoba. A nászutat későbbre tervezte az ifjú házaspár. Előbb gyerekeikkel akartak beszélgetni, ha megérkeztek. Persze egyikükkel sem lehetett kommunikálni a repülőn. Csak ők nem voltak boldogok. Mikor a gép leszállt, taxiba ülve mentek haza. Minami külön kocsiban volt hajlandó hazamenni, melyet megengedtek neki...
- Megyek és kicsomagolok. - mondja Takeru
- Várj, fiam! Beszélnünk kell. Fontos.
- Igen, apa? Miről lenne szó.
- Eikonak már elmeséltem tegnap, amit neked még sohasem mertem. Hallottuk, ahogy Minamival beszélgettetek, így úgy éreztük ezt mindenképpen illene elmesélnem. Nem akarjuk, hogy miattunk szenvedjetek és ne szerethessétek egymást.
- Apa, te miről beszélsz? Nem értelek. Minami és én...
- Csak hallgass végig és mindent megértesz. - néz rá komolyan - Tudod, nekem és Saikonak, vagyis édesanyádnak nehéz élete volt. Többször is kudarcot vallottunk egy bizonyos téren, mely megnehezítette az egész családalapítást. Végül döntenünk kellett... Sohasem lehetett vér szerinti gyermekünk.
- Hogy micsoda? Ezt nem igazán értem.
- Édesanyáddal örökbe fogadtunk, mikor még nagyon kicsi voltál.
- Haah? - néz remegő szemekkel - Örökbe... fogadtatok?
- Igen. Sajnálom, hogy ezt eddig nem mondtam el, de úgy gondoltam rosszul érintene és meggyűlölnél.
- Apa...
- Ne haragudj, hogy eddig titkoltam ezt előled. Édesanyád kért meg rá, halála előtt.
- Hm. - lehajtja fejét - Nem haragszom. Hiszen csak jót akartatok. - ránéz apjára és elmosolyodik - Nem vagyok boldog, de... Semmi okom arra, hogy mérges legyek hiszen...
- Hiszen te és Minami nem vagytok és nem is lesztek testvérek. - mondja Eiko
- Szaladj és keresd meg szíved választottját.
- Ühm. - bólint egyet
Rohant is megkeresni azt a lányt, kiért oda adna mindent. Még nem igen tudta merre keresse, hiszen nem tudta hová is ment leszállás után. Gondolta talán a hídnál lesz, ahová sokat szokott eljárni. Úgy futott, mintha vad kutyák kergetnék. Nem habozhatott a jó hírrel, el kellett mondania neki is. Ahogy sejtette, a hídnál talált rá. Ott állt és a tengert nézte. Arca szomorú volt és könnyekkel áztatott. Haját lágyan fújta a szél, arcát kicsit eltakarva...
- Minami! Csakhogy megtaláltalak.
- Hah? Takeru?
- Mondanom kell neked valamit.
- Mégis mi lenne az, mért vagy ennyire boldog? Hát nem is jelentek semmit se számodra? Örülsz az esküvőnek? Bármi is a híred, ne mond el! - fordul el kicsit durcásan
- Nem vagyunk testvérek. Engem örökbe fogadtak.
- Hm? Hogy mi? - fordul meg csodálkozva
- Jól hallod, vagy a füledre ültél?
- Komolyan beszélsz?
- Halálosan komolyan. - hajol oda hozzá - Semmi sem állhat az utunkba, még egy házasság sem. Sohasem leszünk testvérek. Nincs mért sírnod.
- Ez jó hír, de... Miből gondolod, hogy mi egy pár leszünk most, hogy ez kiderült?
- Hogy mi? - döbben meg - Szóval csak ennyit mondasz?
- Mért ,mit vártál? Hogy a karjaidba omlok és megcsókollak?
- Minimum, szívi!
- Szívi? Nem vagyok a szivid!
- Most meg mi a baj?
- Nekem mi a bajom? Te szólítasz folyton alpárian!
- Alpárian? Azt se tudom, hogy az mit jelent!
- Hm! Nincs más mondani valóm! - elsétál
- De... Öh? - semmit sem értő fejjel néz - Nők! Ki érti őket?!
- Most meg mire vársz? Tapsra?
- Hah? Hm. - fut oda mellé
- Most, hogy ez tisztázódott... Engedem, hogy megfogd a kezem és együtt járjunk.
- Engedélyt adsz? Nem úgy van ez ,hogy... Hah?
- Csitt, egy szót se. - teszi mutató ujját a szájára elhallgatásul - Most pedig... - megállnak - Engedem, hogy megcsók...
Hirtelen megcsókolta, amitől elakadt a szava is. Végre nem kellett lemondaniuk egymás érzéseiről és szerelméről. Nyugodtan megfoghatták egymás kezét, ölelkezhettek és csókolózhattak anélkül, hogy titkolniuk kellene mit is éreznek egymás iránt. Számukra happy end-el végződött ez az egész herce-hurca. Szövetségük szükségtelen volt,ha előbb megtudták volna a tényállást. De nem is baj, hiszen legalább jót mulattunk, és ezzel kerültek egymáshoz ilyen közeli kapcsolatba. Ha ez nincs, akkor valószínűleg nem is jöttek volna össze. Utálatból lett szerelem. Furcsa, ámbár érdekes történet. Takeru találkozott igazi édesanyjával, aki egy nagyon gazdag hölgyemény. Igen elfoglalt személyiség,.de úgymond kedves nő. Felkeresve elmondhatta neki milyen élete is volt. Az asszony megbánva tettét, bár nehéz lesz kiengesztelnie fiát a sok, kimaradott évvel. Kiderült, hogy azért hagyta el, mert akkoriban még nagyon szegény volt és nem akarta, hogy elvegyék tőle gyermekét, így felajánlotta a Keisuke házaspárnap, kik örömmel nevelték fel a kis Takerut. Majd pár évre rá egy nagyon gazdag férfi vette el és viselte gondját. Ezután nagy vagyonra tett szert, de fiát már nem merte felkeresni. Megható történet mindez és megérthető. Takeru nem is volt mérges, hiszen azzal, hogy máshol nevelkedett fel, megismerhette élete szerelmét és igaz barátokra is szert tett....
A továbbiakban életük jobbra fordult és ott folytatódott, ahol abbamaradt. Azumi és Minami kis idő elteltével újra a legjobb barátnőkké lettek. Rumi rákattant egy irtó gazdag és jóképű pasira, akivel szoros kapcsolatban vannak. Kazuma gyakran ír levelet hollétéről, melyet Minami mindig örömmel fogad. Barátokként kezelik egymást, melyre Takeru nem féltékenykedhet. Eiko és Takada boldog házasságban élnek mind a mai napig és jelenleg kisbabát várnak, akit Yuinak neveznek majd el...
- Örülök, hogy végül nem lettetek testvérek. Szép párt alkottok. - mosolyog rájuk kedvesen Azumi
- Én is. Nem is tudnám mit tennék nélküle. - bújik oda Takeruhoz
- Hát még én. - szorítja magához
- Tényleg képes vagy lemondani az összes csajról értem?
- Igen, természetesen. Hiszen nekem más nem kell, te vagy az igazi.
- De édesek vagytok.
- Szeretek szerelmes lenni.
- Bizony ez nagyon jó érzéssel tölt el. Bár... - végig méri a mellettük elhaladó lányt
- Hah? - csodálkozva néz Minami rá
- Hm... Jó kis koffer. - jelenti ki Takeru
- Takeru!
- Öh? M-Minami... Én...
- Jaj, már megint. - fogja fejét Azumi
- Te perverz állat! Hogy merészelsz más nőket bámulni! - hatalmasra nő a feje dühében
- He, he, he... Nézni csak szabad.
- Grrr! - még dühösebb
- Jobb lesz, ha futásnak eredsz.
- He, he, he... Szerintem is.
- Vááh! - még dühösebben néz
- Áááh! - rohan ahogy a lábai bírják
- Úgy se tudsz elfutni előlem! Meghalsz, Takeru! Te, te perverz szoknyapecér!
- Segítség!
- Fiatalok. Pedig csak pár hete jötte össze és máris ölik egymást. Ki érti ezt.
- Véged!
- Mamiii!
Így végződött tehát a mi kis kalandunk. Szövetségünk lehet, hogy hiába való volt, de azért minden jól sült el és kibékültünk egymással. Életünk további szakaszában egymással leszünk elfoglalva, ha Takeru nem néz rá más nőre, mert ha igen, akkor nem éri meg az öreg kort és idő előtt lép át a szellemek világába! Sokszor nehéz a férfiakkal. Főleg, ha a párod egy nőcsábász!.....
THE END
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés
