Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történetek csak hamarosan jönnek. Igyekszem megírni mind a kettőt. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Díjaim

Ezeket kaptuk: (ekkor én és Natsumi voltunk a szerkik)

Nagyon szépen köszönjük mindenkitől. Számunkra ez nagy-nagy megtiszteltetés,hogy ilyen díjakat adnak nekünk!^^

Magamról 7 dolog: Saki
- Kedvenc állataim a vadmacskák és a farkasok.
- Imádom az animéket és a pizzát.
- Legnagyobb álmom eljutni Tokyoba.
- Kissé lusta vagyok.
- Kaposváron születtem.
- Van 5 testvérem,abból 4 már felnőtt és családos.
- Hobbim a rajzolás és a történetírás.


YoYo jutalmazott ezzel meg minket,amiért hálásak vagyunk. Ő volt az első,akitől ezt a díjat kaptuk. Nagyon megörültünk neki,és majd lehidaltunk,hogy ilyet kaptunk. Még soha nem díjaztak meg ilyennel. Örülünk, hogy ezt a díjat megkaphattuk mi is,bár a mi oldalunk nem egy nagy szám,és hiányos is,mivel lusták vagyunk sokszor szerkeszteni. He,he,he....^^"

 

 


Reia & Nana ajándéka ez számunkra, amiért szintén hálásak vagyunk. Nagy megtiszteltetés,hogy ezt kaptuk. Ez már a 2. díj,amit adnak nekünk. Saki és én írtóra örülünk ennek. Persze az oldal kreatív kinézet nem az én érdemem,hanem Sakié. Ő a mi kis alkotónk.^^

 

 

 

Kiba Senpai adta nekünk ezt a díjat,melynek szintén nagyon örülünk. Mindig nagy metiszteltetés,mikor ilyen nagyszerű díjakat kapunk. Mi ketten már a 3.ilyen díjat kapjuk,így megnő az önbizalmunk a további tervezésre. Kár,hogy nincs "Kreatív Fanfiction Díj" he,he,he...... Sok puszi,Kiba.^^

 

 

Akiket mi is megjutalmazunk honlapjuk szépségéért és kreativitásáért:
1. Yamada&Meow - www.hanaminouta.gportal.hu
2. Naomi&Mero-chan - www.kagomefan.gportal.hu
3. Miyako - www.sasuke.gportal.hu
4. Norodin&Meow - www.tsuginomai.gportal.hu
5. Hanako - www.drowsy.gportal.hu
6. Clau-chan - www.sesshoumarusama.gportal.hu
7. Yukina - www.inuyasha6kaleidostar.gportal.hu

Reméljük az összes szerkinek tetszett,amit küldtünk,mert nekünk igen,amit kaptunk! Mivel csak 7 személynek kellett elküldeni,így kiválasztottunk pár oldalt. Ha lehetett volna,mindenkinek küldünk,aki megérdemli.^^

puccy Saki & Natsumi


Magamról 6 dolog: Natsumi
- Nagyon szeretek verseket írni.
- Imádom a Japán zenéket.
- Van egy bátyám.
- Nagyon barátságos lány vagyok.
- Legnagyobb álmom eljutni Tokyoba.
- Egész jól tudok már Japánul írni és beszélni.

Kiba Senpai ajándékozott meg először ezzel a díjjal,melynek nagyon megörültünk. Tiszta jó,hogy ilyen díjat is kaptunk. Nagyon kedves tőle. Majd lehidaltunk,mikor ezt megtudtuk és olvastuk.^^

Hanako is adott nekünk egy "Kreatív Fejléc Díjat". Nagyon,de nagyon boldogok vagyunk,hogy már 2x-ra kapjuk meg ezt a díjat. Sok-sok puccy Hanakonak. Nagyon édes volt tőle. (képet is tudtunk szerezni,így végre látható a díj)

Akiket mi is megjutalmazunk fejléceik szépségéért és kreativitásáért:
1. Sayu - www.okashi.gportal.hu
2. Miyako - www.sasuke.gportal.hu
3. Yamada&Meow - www.hanaminouta.gportal.hu
4. Clau-chan - www.sesshoumarusama.gportal
5. Yukina - www.inuyasha6kaleidostar.gportal.hu

Reméljük az összes szerkinek tetszett,akit küldtünk. Pár ige jó fejlécnek küldtük el a díjat,de ha többnek lehetett volna,akkor küldtünk volna még másoknak is.^^

puccy Saki & Natsumi


Naomi-chan & Mero-chan ajándékai számunkra,melynek nagyon örülünk,hiszen ilyet még soha nem kaptunk senkitől sem,de adni már adtunk. Édes tőlük,hogy ezzel leptek meg minket. Mill pusszancs nekik! :3

                 

     

   


 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.