Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Kapcsolatok

Reo & Gyémánt

Kettőjük kapcsolata bonyolult és be nem teljesített. Csupa-csupa akadállyal teli,melyet nem lehet kiküszöbölni. Az elején még semmi szikra vagy lángolás nem volt közöttük. Gondolni sem tudtak úgy egymásra. Kapcsolatuk napról-napra változott,hol jó,hol pedig rossz irányba,de sorsuk mégsem vált el egymástól. Össze voltak mindig is kötve,még ha ők erről nem is tudtak semmit sem. Reo a maga goromba módján megszerette a kis szellemlányt,ki nem értve mi is a szerelem, mégis megszerette a Mesterét. Ez a szeretet nem csak baráti,hanem szerelemhez hasonlítható. Sohasem tudták egymásnak bevallani,vagy elmondani mit is éreznek egymás iránt. Reménytelen szerelem az övék,mely sohasem teljesedhet be.....

Reo & Minako

A kezdettől fogva jól kijöttek egymással. Nem veszekedtek sohasem,egy csunya szó nem hagyta el szájukat egymás szidására. Szép kapcsolat az övék,tele szeretettel és érzelmekkel. Apránként szerettek egymásba,mely nagyban megváltoztatta Minako életét,hiszen belecsöppent a kimondottan zűrzavaros életükba. Szerelmük rövidke, ámde mégis nagyon szép párt alkotó,és érzelmes. Szerelmük kiteljesedik úgy ahogy,de még ez is kissé zavaros.....

Gyémánt & Read

Gyerekkori barátok,sokat voltak együtt,mely Readban felkeltette a lány iránti érdeklődését. Hamar beleszeretett,de elmondnai nem tudta érzéseit,mert bekövetkezett egy tragédia. Csak egyetlen csók erejéig volt képes elmondani neki,mit is érez iránta. Gyémánt kedveli őt,de még maga sem tudja hogyan is lehet az érzéseket szavakba foglalni.....

Gyémánt & Ryu

Ha egy apa megöleti lányát,az sohasem mondható családszeretőnek. Kettőjük kapcsolata sohasem volt boldog és szeretetteljes sem. Soha nem tudtak egy szép szót sem váltani. Ryu nem szerette lányát,mert nem az volt,akit szeretett volna. Gyűlölet égett szívében,ha eszébe jutott. Gyémánt sohasem érthette meg apja akaratát,és a mai napig nem is fogja.....

Gyémánt & Light

Kettőjük kapcsolatát nem építik fel rokoni érzések. Light túl csendes és titokzatos ahhoz,hogy tudni lehessen mit is érez huga iránt. Persze nem utálja,nem nagyon lehet látni,de szereti és aggódik érte. Gyémánt viszont nagyon szereti bátyját,és mindig örül neki,ha meglátja.....

Gyémánt & Ziril

Kiskoruk óta nagy a gyűlölet közöttük. Ziril mindig is utálta,megvetette őt. Célja elpusztítása volt,ha kell mindent feláldozva. Gyémánt sem szereti,hasonlóak az érzései iránta. Kapcsolatuk örökkön örökké ilyen marad,és sohasem változik az ellentettjévé.....

Eve & Reo

Régen együtt jártak, de útjaik külön váltak. Másmerre mentek és sok-sok éven át nem is tudtak a másikról. Szerették egymást, de az már  amúlt, most a jelen számít....

Shino & Erilina

Van közöttük valami, vagyis vélhetőleg ismerik egymást, de az nem derül ki, hogy mégis honnan.....

 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!