Véletlen találkozás

Saki  2013.05.25. 12:54

Véletlen találkozás

 

 Ez a nap is úgy kezdődött, mint a többi. A nap még csak éppen hogy elkelt és nyíltak volna fényére a virágok. Kicsit deres volt a fű, melytől csillogva pompázott kora reggel. Minden tökéletesnek látszott, sehol egy kósza felhő, amitől eshetne az eső. Tiszta égbolt köszöntött le a városra. Ma különben is jó időt jósoltak, meleget hozó időjárást. Azért oda kellett figyelni miképp öltözködünk fel, mert ha nagy a forróság, nem árt egy kis védelem a napszúrás ellen....

Még nagyon korán volt, a nap sugarai lassan beragyogták a házat, amiben egymagam laktam. Ablakomon be volt húzva a függöny, hogy sötétségben maradhasson szobám. Én már lassan ébredezni kezdtem. Takaróm félig takarta csupán a testem, oldalt feküdtem. Lassan, résnyire kinyílt ajtóm és apró léptek hallatszottak a padlón. Nem tudtam ki vagy mi közelít ágyam felé. Felugorva rá, végigment az ágy szélén és hangosan dorombolni kezdett. Odabújt az arcomhoz és megnyalta azt. Szemeim összerezzentek, majd fejemre húztam a takarót. A kis betolakodó rám ült a fejemre és tovább dorombolt. Szerette volna, ha felkelek, de ahhoz túlságosan álmos voltam,így nem figyeltem rá. Leugorva az ágyról, odalépdelt ablakom elé és nekidörgölőzve az függönynek, kicsit elhúzta. Ettől a nap első sugarai beszöktek és pont a fejemnél sütöttek be.  Takarómtól nem vettem észre, hiszen sötétségben voltam. Ám a kis betolakodó lágyan beleharapva, lehúzta rólam. Gyorsan összekuporodtam és kezeimmel átfontam arcomat, hogy ne süthessen bele a napfény. A kis betolakodó ekkor újból felugrott hozzám és dörgölőzéssel vonta fel figyelmét. Megtette hatását. Lassan felültem ágyamon, lábamat a földhöz érintettem, mely kicsit hideg volt. Megdörzsölve szemeimet, próbáltam felébredni. Felállva a fürdőbe mente és megmosakodtam. Fáradt szemeim alig bírtak kinyílni. A tükörbe nézve egy pamacsot vettem észre, ki én magam voltam. A hajam tiszta kóc volt és egy zombira hasonlítottam. Este nehezen aludtam el, mivel nagy vihar volt. élek a villámlásoktól és a mennydörgésektől. Oly annyira féltem, hogy míg le nem csillapodott, addig forgolódtam és a takaróm alatt kerestem menedéket. Szerencsére azért kibírtam és most már nem kell semmitől sem tartanom. A mai nap ígéretesen kezdődik....

Kicsiny cicám, Ai, nyugtalanul nézett rám, éhesnek látszott. Fogat mostam, majd elindultam lefelé a konyhába. Egy finom, csirkés macskakonzerv és az én kedvencem elégedett mosollyal folytathatja napját. Én is megreggeliztem, majd elindultam a suliba, ahogy azt minden nap tettem. Siettem az iskolabuszhoz, amivel mindig oda mentem. Kicsivel messzebb kellett felszállnom a házamtól, így gyalogolnom is kellett a buszmegállóig. Út közben azonban beleszaladtam egy gördeszkás srácba, ki nem figyelve fellökött. Nagyot estem, pont a fenekemre....

- Áuh! Ez fájt! - szólalok meg fájdalmaim közepette

- Jajj, ne haragudj. Úgy sajnálom, de nem figyeltem. Jól vagy? Nem ütötted meg magad? - kérdi a gördeszkás srác

- Ha? S-semmi...Csak egy kicsit fájt, de nincs semmi bajom. - válaszolok elpirulva tőle

- Hm. Akkor jó. Gyere, felsegítelek. 

- Uhm. Jó. 

Ahogy felsegített, nagyon közel lettünk egymáshoz. Olyan zavarban voltam, mint azelőtt még soha. Jóképű volt és nagyon jól nézett ki. Általában nem csípem a gördeszkásokat, mert bunkó és figyelmetlenek. Ám ő másabb volt. Még elnézést is kért, mert nekem jött. Máskor csak otthagy, ki ezt teszi velem. Hirtelen azt sem tudtam mit válaszoljak, nagyon zavarban lettem tőle....

- Örülök, hogy jól vagy. - mondja 

- He,he... - nevetek zavaromban

- Látom, iskolába igyekszel. Nem is tartalak fel. Jobb, ha sietsz a buszhoz, nehogy lekéssd miattam.

- K-köszi. Igaz is. Jobb, ha sietek. Sz-szia. - köszönök el tőle

- Szia. Remélem, még látjuk egymást! - kiáltja oda a srác

- Ha? - pislogok csodálkozva - Milyen helyes srác volt és nagyon udvarias. Ritka az ilyen. - gondolom magamban - Ha? Jajj, ne! Lekéstem a buszt! Hé, állj! - kiáltok a busz után, mely elment előttem - Ah. Most mit csináljak? Uhm.... - térdelek le a földre - Olyan szerencsétlen vagyok. Mért pont ma késem le a buszt? - kérdezem magamtól siránkozva - Ha? - észre veszek valamit

Ahogy ott sajnálkoztam, egyszer csak megpillantottam egy eléggé fiatal kiskutyát, aki az úton szaladt volna át. Sok autó robogott az úton, így veszélyes lett volna, ha neki iramodna. Csodálkozva néztem, pontosan mire is készülődik. Lassan felálltam és azon kaptam magam, hogy a kiskutya már az autók közé vetette magát, melyek észre sem veszik a kis átkelő állatot....

- Hé! Ne fuss át, még a végén bajod esik! - kiáltom oda, de nem hallja - Jajj, nekem. Nem hallotta meg. Valamit tennem kell vagy könnyen elütheti egy autó. - mondom magamnak

A kiskutya felé egy nagyobb testű gépjármű közeledett, mely vezetője éppen telefonált és észre sem vette, hogy mi kel át előtte az úton. Nem akartam, hogy baja legyen a kis lénynek, így odafutottam megmenteni. A kiskutya megijedve az útra lapult és nagyon félt. Oda ugorva elé, megvédtem. Ölbe vettem, hogy elfussak vele az út közepéről, ám ekkor a kocsi már túlságosan közel ért hozzánk. Esélyem sem volt elfutni előle. Behunyva szemem, vártam a végét. Ekkor hirtelen valaki elrántott az autó elől, melynek vezetője gyorsan elrántva a kormányt, egy oszlopba ütközött....

- Ha? - nyitom ki lassan szemem - Hm? M-megúsztuk? Vagy ez a menny? - kérdezem 

- Jól vagy? - kérdik tőlem

- Hüm? Megint te?

- Szia. Hát újra összefutunk. Ma már másodszor. Még jó, hogy nem voltam messze tőled. Tudod, hogy meg is halhattál volna? - kérdi kicsit mérgesen

- Hm. T-tudom. De...Muszáj volt megmentenem. - mutatom az ölemben lévő kutyát

- Ha? Te miatta tetted kockára az életedet? 

- Igen. Hiszen ő is élőlény, kire vigyázni kell. Ha nem ugrok elé, akkor az az autó elütötte volna.

- Igaz, de...Ha én nem vagyok itt, akkor mind a ketten meghalhattatok volna. Felelőtlen vagy!

- B-bocsánat. - hajtom le könnyes szemekkel fejem

- Ne sírj. Nem akartam neked esni. Ne haragudj. - kér bocsánatot

- De igazad van. - törlöm meg könnyes szememet

- Örülök, hogy végül is nem lett semmi bajod. - mosolyog rám

- Ha? Hi,hi...Köszönöm, hogy megmentetté minket. - mosolygok rá

- Igazán nincs mit. Semmiség volt. 

- Ha? Jajj, nekem. El fogok késni a suliból. - pattanok fel

- Hm? Mi lesz a kutyával? Oda nem viheted magaddal.

- Ez igaz. Meg is kellene nézetni, hogy jól van-e. – simogatom meg a kutyust

- Akkor vigyük el az állatorvoshoz. Elmegyek veled.

- Na, de...Rendben. Akkor menjünk. - egyezek bele

Nagyon kedves volt ez a srác. Nem elég, hogy megmentett a haláltól, még segített is nekem a kutya megvizsgálásában. Eljött velem a közeli állatorvoshoz, ki jó hírében állt és nagyon szerettek oda menni a háziállat tulajdonosok. A gördeszkás srác végig ott volt velünk, megvárta a vizsgálatok eredményét....

- Hála istennek a kutya jól volt, csak kicsit alultáplált. Adtam neki antibiotikumokat. - mondja a doktornő

- Ha? Igazán? És nem tört el semmilye sem? Tényleg jól van? - érdeklődök

- Igen, teljesen egészséges. Csupán nagyon gyenge és látszólag elhagyatott. 

- Szóval nincs gazdája? - kérdi a srác

- Úgy néz ki, nincs. - válaszolja a doktornő - Nem tudom hol találtatok rá, de jó, hogy behoztátok. Gondoskodásra lenne szüksége és sok pihenésre, míg erője teljében nem lesz.

- Ha? Én szívesen befogadom. Majd ügyelek rá, hogy újból rendbe jöjjön és erős legyen. - mondom 

- Hm? Te igazán kedves lány vagy. - mondja nekem a srác

- K-köszönöm. - pirulok el

- Hm. Melletted biztos vagyok benne, hogy jó helye lesz. Vigyázz rá. - adja kezembe a doktornő a kutyát

- Köszönöm. - ölelem magamhoz a kis árva kutyát

- Ellenben... - kezd bele a doktornő

- Ha? - nézünk csodálkozva

- A kiskutya nem is olyan kicsi. Egy érett, szuka kutya. Nemrég kölykezhetett. Jobb lenne, ha minél előbb megtalálnátok a kölykeit, ha azok még életben vannak. Különben elpusztulhatnak az anyujuk gondoskodása nélkül. 

- Haaaah? Jajj, ne. - nézek szomorú fejjel

- Majd igyekszünk átnézni a környéket, ahol megtaláltuk. Nem lesz baj. - szólal meg a srác

- Rendben van. Most megyek, még sok kis beteg vár rám. Legyetek jók. Sziasztok.

- Viszontlátásra. - köszönök el

- Mindent köszönünk. - köszön el a srác

Ahogy az eredményeket elmondta a doktornő, mentünk is. Haza vittem a kutyát. A srác is velem jött, végig mellettünk jött. Tudtam, hogy nagy bajba kerülök a mai nap miatt, mert nem mentem be a suliba, de nem voltam szomorú. Hiszen megmenthettem egy árva lelket, ki nem most szüksége van gondoskodásra....

- Tényleg befogadod? - kérdi a srác

- Igen. Legalább is, míg rendbe nem jön és erős nem lesz. Nem hagyhatom, hogy az utcán kóboroljon.

- Igazad van. Ha bármi gond lenne vele, nyugodtan felhívhatsz. Itt a számom. - ad nekem egy papírdarabot

- K-köszönöm. Ez igazán kedves tőled. 

- Ugyan. 

- Megjöttünk. Én itt lakok. Köszönöm, hogy hazakísértél bennünket. - hálálkodok

- Nincs mit. Vigyázzatok egymásra. Minden jót. Szia. 

- Szia.

- Jajj, majd elfelejtettem....A nevem, Takashi Hidan. 

- Az enyém, Hiromi Chiyo. - mosolygok rá

- Hiromi. Aranyos neved van.

- K-köszönöm. - pirulok el

- Minden jót! - köszön el Takashi

Mosolyogva néztem, ahogy a megmentőm elment házam előtt. Lassan bementem és elhelyeztem egy jó kis helyen a kutyát. Ai nem nagyon örült jöttének. Fújt rá és mérges volt. Figyelmem a nőstény kutyára terelődött. Hoztam neki vizet és ételt. Nem hagytam, hogy éhen vesszen. Még nagyban aludt, így nem is zavartam. Ai és én leheveredtünk a kanapéra, mivel már estére járt. Hamar elszállt ez a nap. Már kezdtem volna filmet nézni, mikor is elhívott az egyik barátnőm és kifaggatott merre jártam ma, mért nem mente be a suliba. Elmeséltem neki töviről-hegyire a mai eseményeket. Kissé aggódott miattam, azt hitte beteg lettem. Persze, mikor megejtettem a megmentőmet, egyből faggatni kezdett róla. Milyen, hogy néz ki, tetszik-e és hasonlók. Elmeséltem mindent, válaszoltam kérdéseire. Ahogy megemlítettem a nevét, egyből tudta kiről van szó. Takashiról kiderült, hogy a lányok körében nagyon népszerű és pont a mi sulinkba jár. A suli legnépszerűbb lány a barátnője. Mikor ezt meghallottam, nagyon elszomorodtam. Pedig olyan kedves srác. Gondolhattam volna, hogy van valakije, hiszen nagyon helyes és udvarias. A hozzá hasonló fiúknak, mindig van barátnőjük. Rosszul esett, hiszen bevallom, elsőre megtetszett nekem. Kinek nem? Na, de nem lényeges. Ha már fogalt, akkor foglalt. Nem én döntöm el, hogy kivel legyen és kivel ne....

Miután beszélgettünk telefonon, elmentem lefeküdni. A kutya még mindig aludt. Talán, majd reggelre felébred. Remélem nem fog megijedni, ha reggel észreveszi hol is van. Nagyon késő volt, holnap pedig mehetek a suliba és megmagyarázhatom az Igazgatónak, mért is hiányoztam. A nap hosszú volt és nagyon gyorsan elillant, szinte semmit nem csináltam. Éjjel végig a kutyáért aggódtam és annak kölykeiért. Éjszakánként nagy hűvös tud lenni az idő. A kicsik nagyon védtelenek, nem tudnak hova bebújni,hogy melegben legyenek. Holnap korán szerettem volna kelni, hogy keresésére induljak a kölyköknek. Takashi mondta, hogy felhívhatom, ha gond lenne. Talán a segítségét kérem eme ügyben....

Késő volt már, hajnal. A nap mélyen aludt és órák múlva kel csak fel. Nem bírtam aludni, így kimentem a konyhába inni egy kis tejet és enni egy kis süteményt. Általában ezek segítenek visszaaludnom. Ahogy majszolgattam a süteményt, egyszer csak megcsörrent a telefonom. Nézet ki is hívhat. Takashi volt az. Még előző nap elmentettem a számát, hogy benne legyen a telefonom memóriájában. Csodálkozva néztem, majd  felvettem a telefont....

- Szia. - szólal meg Takashi

- Sz-szia. - köszönök 

- Bocsi, hogy ilyen későn hívlak. Remélem nem ébresztettelek fel.

- N-nem. Már ébren voltam. Nem bírtam aludni a kölykök miatt. Aggódóm értük.

- Ahogy én is. Ma nagyon hideg van, a kicsik könnyen elpusztulhatnak. Gondoltam kimehetnénk a környékre, ahol az anyjuk volt.

- Hm? J-jó...

- Eljössz velem? Te közelebb laksz, biztos ismered a környéket. Nem?

- Nagyjából igen. Sokszor szokta sétálni. 

- Az jó. Akkor fél óra múlva találkozzunk a baleset színhelyén. Ott várlak.

- O-oké. 

Egyből felvettem valami melegebb ruhát és elindultam ahhoz a helyhez, ahol megmentettük a kutyát. Takashi nem volt sehol. Hirtelen azt hittem nem is jön el. Kissé féltem, senki sem volt az utcán, csak én. Egy hang se hallatszott se távol, se közel. Egymagamban álltam az oszlopnál. Egyszer csak Takashi hátulról megijesztett. Majd halálra rémültem. Ő csak nevetett. Nagyon édes nevetése volt, el is pirultam. Utána indultunk keresgélni. Sok helyre bekukucskáltunk, de semmi eredménye nem volt. Aggódtunk mind a ketten. Nagyon hideg volt, ahhoz képest, hogy tegnap délután meleg időnek örvendhettünk. Kezdtem fázni, amit Takashi észrevett, így oda adta a kabátját, majd lassan dörzsölte testem, hogy felmelegedjek. Zavarban voltam. Megfogta kezeimet és összetette őket, a sajátjaival betakarta, majd úgy fújta rám meleg levegőt. Rám lehelt a kezeinkre. Ettől még jobban zavarban éreztem magam. Olyan figyelmes volt velem, ami tetszett. Pár óráig keresgéltünk, majd lassan hazamentünk. Aludnunk is kellett volna....

Másnap, rettentő vihar kerekedett ki a tegnapi gyönyörű időből. A diákok már a suliban voltak, ahogy én is. A kutyus még aludt, így az egyik  szomszédnak szóltam, hogy vigyázzon rá, míg elvagyok. A tanárok aggodalmaskodva nézte fel az égre, látták mennyire tombol a szél. Az  Igazgató az időjárással tekintetve, hazaengedett mindannyiunkat. Kezdett egyre rosszabb lenni az idő. Hamarosan dörögni és villámlani kezdett. Mielőtt ez bekövetkezne, azelőtt elmehettünk. A mai tanítás fele zajlott csupán le. Örültünk, de egyben aggódtunk is, hogy komoly gondok lesznek a vihar miatt. Siettem haza. Mikor beértem az előszobába, a szomszéd azzal fogadott, hogy a kutya kiszökött. Gondoltam a kölykei után eredt, hogy megvédje őket. Nem hagyhattam, hogy bajba essen, így habozás nélkül kifutottam a tomboló szélviharba. A fák nagyon meghajlottak és már az eső is nagyon szakadni kezdett. Víz áraztotta el az utcákat. Hömpölygött le a dombokon, elmosta a könnyen elmozdítható tárgyakat. A viharban megpillantottam a kutyát, így követtem. A közeli híd alá futott be. Ahogy futottam oda, hirtelen megcsúsztam. A hídba kapaszkodva, próbáltam felhúzni magam, mielőtt a folyóba estem volna. Hatalmas volt a sodrás, ha beleesek,akkor többé már nem juthatok ki. Felelőtlen voltam, mint általában. Segítségért sem tudtam kiáltani, senki sem volt a környéken. Mindenki az otthona biztonságában keresett  menedéket....Míg én az életemért küzdöttem, ezalatt Takashi nálam járt. A szomszéd szót neki, hogy én a vihar sűrűjébe futottam. Ő sem tétovázott és rohant megkeresni. A kutya kiszökéséből azonnal a kölykökre gondolt. Kiáltozott utánam, keresett-kutatott. Már alig bírtam kapaszkodni, de hallottam őt. Hallottam, ahogy engem szólít. Egyre hangosabban hallottam. Nem bírtam megszólalni, de muszáj volt, ha nem akarok leesni. Igyekeztem megtartani magam. Mikor már kezdett halkulni Takashi hangja, kiáltozni kezdtem. Hamar meg is hallott. Már tudta, hogy merre keressen. Mikor megpillantott a hídon lógva, azonnal sietett felhúzni....

- Hiromi! Hiromi! Itt vagyok, ne félj! Tarts ki! El ne engedd!

- Már nem bírom tartani magam. Csúszok, nincs erőm. - kapaszkodok erősen

- Fogd meg a kezem! - nyújtja felém kezét

- Nem...Nem érem el! - próbálom megfogni kezét

- Nem hagyom, hogy lecsússz! 

Próbált felhúzni, de a víz nagyon csúszóssá tette a kezeinket és a ruháinkat. Csurom vizesek voltunk, nem is csodálom. Egyszer csak a kutya  jelent meg Takashi mögött, és a lábát húzta. Segíteni próbált nekünk. Nem hagyta, hogy bajunk essen. Még a vihar sem állíthatta meg, bátor  jószág volt. Takashi a kutya bátorsága láttán, erőse kapott. Hirtelen elkapta kezem és erősen felhúzott, még mielőtt lezuhanhattam volna a vízbe. Gyorsan felálltunk és fedezékbe vonultunk. Be a híd alá, ahova a kutya bújt el a vihar elől. Megkönnyebbültünk, hogy túl vagyunk a veszélyen. Ha Takashi nincs, akkor nekem most végem lett volna. Már másodszor mentette meg életem. Hálás vagyok neki....

- Köszönöm, hogy megmentettél. Már másodszor. 

- Igazán nincs mit. Folyton veszélyből kell kimentenem téged? - kérdi tőlem Takashi

- B-bocsánat. 

- Ugyan. Melletted, nem unatkozhat az ember. 

- Ha? Hm? - hallok meg egy hangot

- Van itt valami? Nézd. - mutat egy kis takaró alá

- Haaaah? - nézek nagy, ámult szemekkel

A takaró alatt bújtak el a nőstény kutya kölykei, kik látszólag egészségesnek tűntek. Össze-vissza nyüzsögtek, anyjukhoz bújva. Nagyon édesek voltak, majd elolvadtam tőlük. Takashi és én mosolyogva néztük őket. Boldog kis családnak látszott....

A vihar amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan múlt el. A kutyamama engedte, hogy kölykeit biztonságba vihessük. Az állatorvos megnézte  mindegyiket. Teljesen egészségesnek vélte a kölyköket. 5 apróság született. 3 kislány és 2 kisfiú. Örültünk, hogy tudtuk, most már jó helyen vannak a kutyák. Takashi nagynénije befogadta őket, így bármikor megnézhettem az apróságokat. Attól a naptól kezdve Takashi és én jó barátok lettünk. Sokszor együtt lógtunk és ez a barátság lassan kezdett elmélyülni. Kitudja mi lesz belőle. Ez a jövő titka....