Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Őrzők Története - Kiemelt Szereplők jellemzése

Dylen

Kor: 15 (105) év
Faj: FarkasDémon
Születési idő: ismeretlen
Születési hely: ismeretlen
Haj: barna / rózsaszín 
Szem: sárga / világoszöld
Magasság: 156 cm
Súly: 41 kg
Hobbi: -
Ereje: Farkas
Képessége: farkassá tud átváltozni, öngyógyítás
Fegyvere: száj
Támadásai: karmolás, harapás
 
Egy furcsa lány, kinek múltja homályba merült. Bal karján mindig egy hosszú kesztyűt visel. Belevaló lány, aki valójában egy Farkas Démon. Öngyógyító képessége van. Imádja az almát. Húst egyáltalán nem ehet, mivel akkor felszínre törne benne a belső farkas. Nagyon barátságos, mindig megvédi ki fontos számára. Eléggé szeleburdi, kíváncsi és tanulatlan. Tysonhoz szoros kapocs fűzi, sokszor együtt vannak. Dylen nagyszerű lány, vonzódnak hozzá a pasik. Sok bajba kerül és mindig akad ellensége. Enjouval sokszor összetűzésbe kerül. Egyfajta vonzódás alakul ki közöttük.... 

Tyson Granger

Japán név: Takao Kinomiya
Kor: 16 év
Faj: ember
Születési idő: 1989. Május 5.
Születési hely: Tokyo
Haj: fekete
Szem: barna
Magasság: 168 cm
Súly: 52 kg
Hobbi: kendo
Státusz: tanuló
 
Egy poénzsák, aki szeret viccelődni. Ő találkozott először Dylennel, mikor épp bajban volt. Sokat segített neki, és megvédte, mikor kellett. Hamar össze is barátkoznak. Tyson nem az a rendezett srác, sem kiváló tanuló. Ezeknek az ellentéte. Vagyis lusta, rendetlen és a tanulási eredményei sem kecsegtetőek. Dylen között lévő kapocs egyre jobban erősebbé válik. Persze nem egy kimondott kaszanova, de látszik rajta, hogy kedveli őt. Főleg mikor elpirul, ha épp szexis ruhában látja, vagy mosolyog rá. Legnagyobb riválisa Enjou lesz.... 
 
 
Kai Hiwatari
 
Kor: 19 év 
Faj: ember
Születési idő: 1985. November 9. 
Születési hely: Moszkva
Haj: szürke
Szem: barna
Magasság: 181 cm
Súly: 67 kg
Hobbi: karate
Státusz: tanuló
 
Rideg tekintetű, komoly nézésű srác. Oroszországban nevelkedett és ott edzett éveken át. Van egy nagyapja, ki mindig arra tanította, hogy soha ne mutassa ki érzéseit. Nem épp egy mosolygós fajta. Nevetés nála egyenlő a nullával. Ölni tudna a tekintetével, amennyire szúrósan néz. Kemény és törhetetlen akaraterővel rendelkezik. Semmitől sem lehet elrettenteni. Nem igen beszél, inkább halkan meghúzódik a háttérben. Van egy nagy titka, melyre csak később derül fény.... 
 
 
Mr.Granger 
 
Japán név: Ryuunosuke Kinomiya (Ryu)
Kor: 53 év
Faj: ember 
Születési idő: 1952. Április 30.
Születési hely: Tokyo
Haj: ősz
Szem: barna
Magasság: 185 cm
Súly: 76 kg
Hobbi: kertészkedés
Státusz: kendo edző
 
Tyson nagyapja, aki egy kendo mester. Ő nevelte fel unokáját, mikor édesanyja, Yoshie meghalt és apja világkörüli útra indult. Sokat gyakoroltatja vele a kardforgatást. Általában hiába, mivel nem figyel rendesen. Lelkes és energikus karakter, mindenben támogatja unokáját. Tanácsokat ad neki és kisegíti, mikor szüksége lenne rá. Kissé titokzatos. Olyan dolgokat tud, melyeket el sem tudnánk róla képzelni. Segít Dylennek és ad neki egy olyan nyakláncot, mellyel képes emberi alakot felvenni....

 

 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!