Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Őrzők Története - Részek
Őrzők Története - Részek : 13.rész -In detention

13.rész -In detention

Saki  2013.09.05. 10:28

"Három Démon támadja meg az elemek őrzőit, kik mit sem sejtenek erről. Enjou is csatlakozik a démonokhoz, mivel a Mestere erre parancsolta. Keményen helyt állnak és szembeszállva az ellenfeleikkel minenre elszántan támadnak. Közben Dylent is megtámadják, még hozzá túlerőben az ellenség. Vajon hogyan alakul a csata? Az elemek győznek? Na és Dylennel mi lesz?"


 
13.rész: Fogságban
 
  A Nagyúr, kinek neve még ismeretlen, négy harcosát küldte az elemek bitrokosaira és Dylenre, a farkas lányra. A sötét oldal úgy gondolta most ideje, hogy mozgósítja magát és megtegye az első lépést. Nagyon erős Démonokat küldetett a lányokra, kik méltó ellenfelük lett. Mao vesztett és nem tudta kivédeni a váratlan támadást. A Tűz Démona is hamar vereséget szenvedett, míg Dylen szénája sem állt túl jól. Valószínű Mysel is várhat hasonló támadást....Dylen nagy bajban volt. Nagyapa sem volt eszméleténél, de Tyson jól látott mindent. Ám ez mind hiába, ha segíteni nem tud neki. Egy Démon markában volt, ki képes másolatot csinálni önmagából. Ráadásul nem csak ő van itt, hanem még két másik Démon is, kik gonosz tervük elvégzése miatt érkeztek....
- Lám csak, hát újra összefutunk? - kérdi Enjou
- Hagyjátok békén! Ő semmi rosszat nem tett ellenetek! - mondja Tyson
- Dehogynem! Hogy megszületett! - kiáltja Garow
  Gyűlölöm a Farkas Démonokat! Rühes dögök! - kapja el nyakát Dylennek
- Nyugi, Garow. Csillapodj le. Ez a lány... - fogja meg lágyan haját Dylennek
  Igazán jó játszótárs lesz, nem gondolod? - kérdi
- De, bizony. Ha nem pusztíthatjuk el, akkor megkínozzuk! Ha,ha,ha... - nevet fel a Tysont fogva tartó Démon
- Nyugalom! Előbb majd én. - vágja el Dylen felsőjét Garow
Ekkor Dylen hirtelen kinyitva szemeit arcon karmolta Garowot és utána a levegőben átfordulva fejbe rúgta. Ettől haját egyből el is eresztette. Gyorsan mozogva elgáncsolta a Tysont fogva tartó Démont is, majd öklével arcba vágta. Közben Garow az arcát fogva felkiáltott és a földbe vágott. Megiramodott Dylen felé, hogy elintézze. Ám ő a magasba ugrott és lábfejével tarkón rúgta. Garow a földre vágódott. Enjou is akcióba lendült, de Dylen kivédte. Nagyon fürgén mozgott ellenfelei előtt, kik alig bírták követni őt. Ez számára előnyt jelentett. Mind a három Démon egyszerre támadta. Gyorsan farkas alakot vett fel és úgy folytatta. Az önmásoló Démon újabb klónt vetett be. Most négyet, de mindegyiküket legyőzte....
- Túl gyors! Nem vagyunk képesek legyőzni. A Nagyúr csalódott lesz és könnyen életünk veheti. - szólal meg a Démon
- Hm. Az nem fog bekövetkezni. Ha vele nem végezhetünk...akkor itt van az a fiú. - mondja Enjou
-"Haaah? Ho-hogy én? Jajj, ne!" - ijed meg Tyson
- Rendben van. Véged van te emberfajzat! Vááááh...
- Áááááh! - kiált fel Tyson
Dylen gyorsabb volt. Tyson előtt teremve elkapta a Démon kardját és kicsavarta kezéből, majd kettévágta vele. Garow ekkor behúzott neki egyet, így a földre esett. Tyson oda akart menni hozzá, de hátravágták. Garow ismét a hajánál fogva ragadta meg Dylent és ott helyben végezni akart vele. Enjou azonban közbeszólt....
- Nyugodj le, Garow! Életben kell a Nagyúr elé vinnünk. 
- Nem érdekel! Megölte Larat! Ez a korcs dög! - behúz neki
- Ha péppé vered, sem fogod őt tudni visszahozni. - mondja Enjou
- Ha nem ölhetem meg, akkor eljátszok a testével!
-"Mi?!" - döbben meg Tyson
- Az még talán beleférhet. Hiszen nem öljük meg ezzel. - hajol közel Dylenhez Enjou
- Uhm... - próbál Dylen szabadulni
Garow kifeszítette Dylen karjait, lábait pedig valamiféle fonallal vonta körbe, ezzel azokat is ártalmatlanná tette. Nem tudott mozogni. Enjou letépte elsőjét, melyet már előtte megvágtak. Hosszú haja szerencsére eltakarta melleit, így nem látta senki. Garow rántott egyet a haja hátsó részén, melyet megfogott, hogy ezzel kiszolgáltatottá tegye a lányt. Tyson nem bírta nézni, ahogy meg akarják erőszakolni. Ám, mikor odafutott volna Garow hátra rúgta lábával, ártalmatlanná téve. A rúgástól nem bírt felállni. Kénytelen volt végignézni a gaztettet. Fogait összeszorítva próbált talpra állni. Enjou lassan Dylen mellei felé nyúlt. A lányra nézve, észrevette félelmét. Túl kiszolgáltatott volt számára, így leállt....
- Elég legyen, Garow. Ha így visszük a Nagyúr elé, akkor nagy bajba kerülhetünk. Nem szabad ártanunk a testének. 
- Mi a franc! Talán, megkedvelted ezt a korcs dögöt?!
- Ha? - néz csodálkozva Tyson
- Hm. - néz szúrós tekintettel Enjou
  Alaptalan feltételezés. - válaszolja
- Én nem úgy vélem. Mindenesetre... - rúgja Dylent térdhajlaton
- Uhm... - esik térdre Dylen
- Én nem bánok vele kesztyűs kézzel. Tőlem megkapja, amit érdemel.
Lenyomta Dylen fejét a földre, majd épp látna hozzá a dologhoz, mikor egyszer csak megtorpan. Maga elé nézve, összeszűkült szemekkel néz. Mintha csak rémet látott volna. Egy magas, hosszú köpenyt viselő alak jelent meg a helyszínen. Jelenléte borzongást és félelmet keltett. Garow egyből abba hagyta, amibe bele akart kezdeni....
- Nem megmondtam, hogy a farkas lányt hozzátok elém?! Szembe mertek szállni az akaratommal?! - szólal fel a köpenyes
- Nagyuram, mi semmi ehhez hasonló dolgot nem véltünk cselekedni. Csupán játék volt az egész. Nem állt módunkban ártani a lánynak.
  Elnézést kérünk az engedetlenségünkért Nagyúr. - hajt térdet Enjou
- Hm. Enjou, hűséges harcosom. Neked ez esetben megbocsátást adok. Ellenben neked, Garow. Hibát követtél el, mikor a lányhoz értél.
  Ráadásul szándékaid nem voltak megfelelőek. 
- N-Nagyúr, én csak... - mentegetőzik Garow
- Be akartad mocskolni a lány tiszta létét. Ezért nem járhat számodra kegyelem és megbocsátás.
- De...
- Ég veled, Garow. - csettint
- Mi...Ááááááááh!
- Hah? - néz csodálkozva Tyson
 "Csak úgy semmivé lett, mikor csettintett? Ki vagy mi ez?" - remegnek szemei
- Jöjj, farkas lány. Jöjj velem a világomba. - tárja ki köpenyét
- Hm? - néz fel rá csodálkozva Dylen
Lassan felállt, már nem volt fogságban. Az előtte álló köpenyes alak hirtelen lendítve egyet karján, elvitte magával valamiféle kapun át. Dylen már nem tudott Tysontól elbúcsúzni. Enjou gonosz mosolyt lejtve, eltűnt. Neki volt még egy kis elintézni valója. Tyson remegő szemekkel nézte, ahogy Dylen eltűnik szeme elől. Nem tudta megvédeni. Nagyapa közben lassan magához tért. Csupán keveset látott és hallott a történtekből....
- Nagyapa! Nagyapa, minden rendben? Nem sérültél meg?
- Nagyobb gondunk is van annál. Dylen nagyobb bajba nem is kerülhetett volna. - mondja Mr.Granger
- Haaah? H-hogyan? Miről beszélsz Nagyapa?
- Menjünk be a házba és ott mindent elmesélek.
- Rendben van, Nagyapa. Majd én segítek. Gyere, Nagyapa. 
Mialatt ők bementek, ez alatt Myselt támadták meg. Miután barátaitól elvált, Enjou és a Kaial harcoló Démon törtek életére. Jöttek, hogy magukkal vigyék. Akkor támadtak rá, mikor egyedül volt. A sikátorból jöttek. Mysel szél erejével csapott vissza, de nem sokra ment vele. Két ellenfele erősebbnek bizonyult. A falnak vágták, majd odaszorítva akarták ártalmatlanná tenni. Mysel keményen küzdött és nem hagyta magát. Mikor érezte, hogy gond van futásnak eredt. A környék csendes volt, nem látta őket senki. Ahogy az erdőbe ért, elengedhette erejét és keményebben támadhatott. Szélpengéket vetett be, melyek kettéhasították a fákat és a levegőt. Enjout sikerült eltalálnia a vállán. Mély vágást szerzett neki. Azonban a másik Démonnal már nem volt ilyen nagy szerencséje. Gyorsabb volt nála. Megragadta az arcánál fogva, majd egy fának nyomta. Mysel nem bírt szabadulni. Levegőt alig kapott már. A Démon elégedetten vigyorgott a köpenye alatt, majd lendítve egyet Mysel fejét ismét odavágta. Ezzel elveszítette eszméletét....Mysel is ugyan oda került, ahová a többiek. Egy sötét, titokzatos, nyirkos cellába. Onnan pedig nem volt menekvés. A cella rácsai elszívták erejüket, így nem voltak képesek bevetni azt. A tűz nem olvaszthatta meg, a szél nem vághatta ketté és a föld sem tehette semmivé sem. Még az indák sem csavarhatták ki a kemény padlóból a csavarokat. Reménytelennek látszott a helyzetük. Dylent máshol tartották fogva, messzebb a lányoktól. Egy szobában, ahol az ágy fölé volt láncolva karja. Lábai pedig szabadon lehettek. Felsője még mindig nem volt rajta. Cipőitől pedig lábait megszabadították. Kissé kába volt, nem igen foglalkoztatta hol is van éppen....Eközben Tysonék értetlenül álltak a dolgokhoz. Nagyapa tudott valamit, amit ő nem és ez csak még kíváncsibbá tette....
- Mi folyik itt, Nagyapa? Kik voltak ezek az alakok és hova vitték Dylent? Mit akartak?
- Hm. Démonok voltak, kik az életünkre törtek. Olyan Démonok, kik a Nagyúr szolgálatában állnak.
- A Nagyúr?
- Igen. A neve, Aion. Ő a sötét oldal vezére. Egy olyan Démon, ki mindenek felett áll. A legerősebb lény. 
  Csupán a négy elem győzheti le őt és űzheti vissza a sötétségbe. 
- Ha? Hogyan? A négy elem?
- Pontosan. Tűz, Föld, Levegő és Víz. A négy fő elem, mely egyesülésével képesek lesznek a gonosz vezért megfékezni. 
- Értem, de...hol vannak ezek az elemek? - kérdi kíváncsian Tyson
- Négy lány teste rejti őket, kik ugyan azon a napon születtek, de más-más helyen. Csupán a szerelemereje élesztheti fel bennük az erőket. 
  Természetesen, ha elérik a 15éves kort, csak akkor képesek használni őket. 
- Hm? - néz nagyon Tyson
 "Akkor Mysel lehet a Levegőelem birtokosa? Hiszen ő képes szelet gerjeszteni." - gondolja visszaemlékezve
  Nagyapa, hány személy birtokolhatja az elemeket?
- Csupán egy. Mindegyik a maga elemének megfelelő támadásokra képes. Nincs több ugyan olyan személy ki rendelkezne két
  ugyan olyan erővel. Ez teljesen lehetetlen.
- Értem. Te honnan tudsz ennyi mindent erről? 
- Hm. - komolyodik el Nagyapa
- Ha? Honnan lehet tudni, hogy ki az a négy személy, kik birtokolják az elemek erejét?
- Egy bizonyos jelet rejt a testük, más-más helyen. 
- Értem, de...Dylennek mi köze ehhez az egészhez? Mért rabolták el?
- Az ok még számomra sem tiszta. Fajának utolsó tagja. A Farkas Démonok és a Démonok mindig is harcban álltak egymással. 
  Bizonyára fontos a tervük megvalósításához. A négy elemideje elérkezett. Hármójuk már felfedte magát. 
  Tudtam, hogy ez a nap egyszer be fog következni. 
- Haah? Nagyapa...Ezek mik? - kérdi 
- Az amulett, mely tartalmazza a négy elemet. Látod? Három már láthatóvá vált. A Tűz, Föld és... - mutatja Nagyapa közben
- Levegő. - folytatja Tyson
  Mysel. Mysel a Levegő elem birtokosa. 
- Hogyan? Ismered? - kérdi Nagyapa
- I-igen. Egy új diák, akivel Dylen már volt összetűzése és akkor szél erővel harcolt. Bizonyára akkor ő lesz az. Mysel Tsujimoto.
Még pontosan nem lehetett tudni Tyson jól gondolja-e a dolgokat, de az már bizonyos, hogy Myselnek is köze van a gonosz Nagyúr terveihez. Dylen már valahogy más szerepet kapott. Nem börtönözték be. Enjou tartotta megfigyelés alatt, míg a Nagyúr meg nem jelent....
-"Vajon mi lehet a dolga veled? Mért nem pusztított el? Mért? Hiszen a Démonok és a Farkas Démonok örök ellenségek. 
  Mért kellesz ennyire a Nagyúrnak te lány?" - néz szúrós szemekkel Dylenre
- Ah! Hát itt van. - lép be a Nagyúr
- Engedelmeddel. Előkészítettük, ahogy óhajtottad. Így nem szabadulhat ki. Remélem elégedett vele.
- Enjou. Hát persze. Most menj! Szeretném kettesben élvezni a lány társaságát. Most nincs szükségem a szolgálataidra. 
- Értettem, Nagyúr. Engedelmével, távozom. 
- Örülök, hogy végre itt vagy, farkas lány. - nyal bele a nyakába
- Uhm... - nyög fel Dylen
Enjou olyan lassan lépett ki a szobából, hogy még egy pillantást hátra vetett. Észrevette Dylen arcát, mely semmitmondó volt, de ugyanakkor szomorú. Teljesen tehetetlen volt, nem tudott ellenszegülni a Démonúr érintéseinek. Mintha csak a teste lett volna ott, de a lelke nem. Enjou összeszorította fogait, mintha nem tetszett volna neki ez a dolog. Ám nem szegülhetett ellen Mestere akaratának vagy azonnal kivégzi ott helyben. Hagynia kellene Dylent. Lassan kisétált a szobából. Dylent a Nagyúr kényeztetésben részesítette. Végignyalta a nyakát, a mellei között és közben simogatta azokat. Dylen pedig halk nyögésekkel reagált, mással nem tudott. Szemei üresek, semmit mondóak voltak. Teste ártatlansága veszélybe került és nem volt ki megmenthette volna....Eközben Nagypapa és Tyson próbálták feldolgozni a történteket. Tehetetlenek voltak és nem tudták hogyan mentsék meg Dylent. A Sötét Nagyúr tervébe belekezdett és lassan mind a négy elem birtokába jut, kiket elpusztítva tör hatalomra....
 
Folytatjuk!
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!