Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Őrzők Története - Részek
Őrzők Története - Részek : 17.rész - Demonic fight

17.rész - Demonic fight

Saki  2013.12.01. 14:22

"Dylent Aion vaddá változtatta, ki barátai ellen fordult. Tyson megsérült, ám nem lett komolyabb baja. Mindenki keményen harcol a sötét oldal harcosai ellen. Kevés esélyük van a győzelemre. Közben megjelenik még két személy, kik szembe szállnak Aion Nagyúr ellen. Azonban történik valami, mely megpecsételi egyikük sorsát. Vajon hogy alakulnak az események?"


17.rész: Démoni küzdelem
 
 Miután kiderült, hogy Dylen a Víz eleme, nagyobb baj szakadt a nyakába. Aion két erős harcosát küldte a nyomába. Kai és Aikka is jelen volt. Segítettek Dylennek. Kai többet tudott az elemekről, mint a többiek. Bár Cloudtól sok információt tudhatott meg, így nem csoda. Most Dylenen a sor, hogy szembe szálljon a nagyúrral és kimentse a társait a fogságból. Azonban ez nem olyan egyszerű, mivel Aion könnyedén képes rabjául ejteni. Ennek oka még ismeretlen. Dylen most vérengző farkasként támadt barátaira, kik közben segíteni próbálnak. Még Tysonra is rátámadt, aki tehetetlen ellene, de még is kitart a lány mellett....
A mélység elnyel mindent, ha nem vagy óvatos. Szabadulni olykor értelmetlen. Ám, ha hagyod, hogy elnyeljen, akkor hiába minden igyekezet. Harcolj, hogy ne így legyen. Harcolj, és kiszabadulhatsz....
-"Hah? Hol vagyok? Mért ilyen hideg minden? Olyan sötét és nedves. Nem bírok mozogni. Minden cseppnyi erőm elszállt.
  Mért van ez? Még is mi...Hm? A víz...Már emlékszem!" - nyitja ki hirtelen szemét Tyson
 "Süllyedünk! Ha nem mozdulok meg, el fogunk merülni. De fáj...A karom fáj. Mért? Hah?" - néz karja felé
Ömlött a vér bal karjából, melybe Dylen belemélyesztette fogait. Folyamatosan süllyedt a víz mélyén, ahova mind a ketten belecsobbantak. Mikor feleszmélt, maga ellett megpillantotta Dylent, aki farkas démon alakjában süllyedt vele együtt. Szemei behunyva voltak, mint aki eszméletlen lenne. Megpróbált közelebb úszni hozzá, de nem igazán ment neki. Sikerült kezét megérintenie. Dylen ekkor lassan kinyitotta szemeit. Tysonra nézett, ki lassan elveszíteni látszott eszméletét. Hirtelen magához tért és úszni kezdett. Odaúszott Tysonhoz és mintha megcsókolná, levegőt fújt szájába. Megfogta derekánál fogva és felúszott vele a felszínre. Tyson még magánál volt. Mielőtt a felszínre értek volna, magához húzta Dylent és egy csókot nyomott a homlokára. Egyszer csak fényleni kezdett a víz és Dylen újra Víz elemmé változott át. Csak úgy kitört a víz mélyéből és a partra tette Tysont, ki látszólag nagyon gyenge volt....
- Tyson! Tyson, jól vagy? Megsérültél? Ez az én hibám. Kérlek, tarts ki! - térdel mellette elkeseredetten
- Örülök, hogy ismét önmagad vagy. - simítja meg arcát
- Haah? - néz rémülten Dylen
  Kérlek ne halj meg! Neh! - borul rá mellkasára
- Nem lesz bajom. Menj és segíts a többieknek. - mondja akadozva
- Nem! Veled maradok. - fogja meg kezét
- Ne aggódj. Itt vagyok és meggyógyítom. - jelenik meg Aikka
- Hah? A-Aikka? - néz csodálkozva
  K-köszönöm. - ad egy puszit arcára hálájául
- Hah? Hm. - mosolyodik el erre Aikka
Míg Aikka Tyson sérülését gyógyította, addig Dylen visszament a többiekhez. Mindenki keményen harcolt. Aion arcán elégedettség látszódott. Ő úgy gondolta már is nyert. Az elemek hiába küzdöttek ellene, nem voltak képesek megsebezni őt. Mysel és a Tűz Démon lerázva ellenfeleiket, célba vették a Nagyurat. Hiába támadt egyszerre, támadásuk kioltotta egymást. Külön-külön próbálkoztak inkább. Ez még inkább hiába valónak látszott. Maot Kai ébresztgetni kezdte. Ő tisztába volt vele, hogy így nem fognak győzni. Össze kell fogniuk....
- Hatástalan. Sosem fogtok legyőzni! - jelenti ki Aion
- Igaza van. Minden erőfeszítésünk hiába való. - mondja Kai
- Hm! - néz mérgesen a Tűz Démon
-"Valahogy csak meg lehet állítani. Nem igaz? De hogyan?"
  Én akkor sem adom fel! - kiáltja Mysel
  Ha bele halok se hagyom, hogy te uralkodj! 
- Akkor halj meg gyorsan. - mondja Aion
Ismét azokkal a fekete indaféleségekkel támadt, melyek a testéből jöttek elő. Mysel felé irányultak, ki nem tudta mire számíthat velük szemben. Szélörvénnyel próbálta kivédeni őket, de simán áthatoltak rajta. Hiába volt a támadás. Már majdnem Myselbe vágódtak volna az indák, de visszaverték őket....
- Haah? - néz meglepetten Mysel
- Rólam ne feledkezz el! - szólal meg Dylen
  Ne becsüld alá a képességeinket. 
- Áh! Hát te lennél a nagy megmentő? Milyen nagyszerű.  Egy ilyen kis taknyos kislány nem ellenfél! - támad Aion
Ismét azokkal az indákkal támadt, de Dylen gyorsan kitárt előlük. Visszatámadott rá vízostorral. Aion rezzenéstelenül állt. Az ostorokat Riyuki elkapta és áramot vezetett beléjük. Dylen fájdalmasan felkiáltott, majd a földre zuhant. Nem adta fel ilyen könnyen. Gyorsan talpra állt és ismét támadott. Vízgömböket vetett be, de Riyuki mindet kivédte. Védte mesterét, hiszen ez volt a kötelessége. Most ő akart támadni, de hirtelen sok inda tört elő a földből és elfogták. Dylen csodálkozva nézett hátra. Mao volt az, ki segített neki. Riyuki meg akarta rázni az indákat, de azok a földbe vezették az áramot. Mao gondoskodott arról, hogy ezzel neki ne tudjon ártani. Riyuki így hát most nem tehetett semmit sem. Enjou segíteni akart rajta, de mind hiába. A Tűz Démon nem hagyta. Tűz támadásokkal fékezte meg benne. Dylen is besegített. Vízostorral elkapta Enjou karjait és összekötözte. A Tűz Démon ekkor egyik tűzgömbjével eltalálta a falat, mely Enjoura omlott. Ezt Dylen nem hagyhatta, így gyorsan megvédte. A törmelék alá állt és vízoszloppal tartotta meg azt....
- Hm? - néz csodálkozva Enjou
  Mért segítesz nekem? Hiszen ellenségek vagyunk.
- Te is segítettél nekem, nem emlékszel? Most viszonzom azt, hálám jeléül. Most pedig menj odébb, eléggé nehezek ezek a törmelékek.
  Nem bi...Ah?
Nem bírta tartani őket, mivel még több zuhant le. Mind rájuk zuhant. Dylen úgy vélte,most itt lesz a vége. Szétnyomja a törmelék. Ám tévedett. Enjou hátulról átkarolta a derekát és segített neki. Úgymond ki teleportáltak a törmelékek alól. Ezt senki sem látta, elfoglaltak voltak. Nagyobb bajuk is volt annál. Aion a nyakánál fogva ragadta meg a Tűz Démont és térdre kényszerítette. Azt akarta, hogy feladja. Egyre erősebben szorította....
- Ereszd el! - kiált fel Dylen
  Neked én kellek, nem igaz? Akkor őt hagyd békén!
- Hm. Szóval még is csak feladod? - kérdi Aion
- Én...Hah? - néz csodálkozva Dylen
Hirtelen fényleni kezdett a fülében lévő medál, ahogy Kainak a nyakában lévő. Éjfélt ütött az óra és ma teliholdas éjszaka volt. Itt az idő Cloud és Miya felbukkanásának, kik már nagyon várták ezt a percet. Kai odament Dylenhez és megfogta kezét. Ekkor mind a ketten átváltoztak a medálban lévő lelkekre. A nagy fényáradattól semmit sem lehetett látni....
- Áh! Na végre. Eljött a mi időnk. Erre vártam. Már nagyon untam a bezártságot. - mondja Miya
- Ne panaszkodj folyton. - szól rá Cloud
- Hah? Ők meg kicsodák? - néz csodálkozva Mao
- Hm. Erre nem számítottam. De nem is baj. Úgy is az enyém lesz a győzelem. Há,há,há... - nevet fel Aion
-"Légy óvatos vele, hugom. Nagyon veszélyes." - mondja telepatikusan Cloud
-"Nyugi, nem lesz gond. Nem látszik nagy számnak."
-"Jobb, ha most észben tartod, amit mondtam, Miya. Ne hősködj!"
-"Te meg ne aggodalmaskodj, bátyó! Nem lesz gond." - vigyorodik el Miya
- Túl nagy a szád te lány! - mondja Aion
- Lehet, hogy nagy, de tudom mit kell mondani. Leverem a magad fajta, nagyképű alakokat! Che! - élesíti karmait
- Hm. Lássuk mit tudsz.
- Hugom... - néz kicsit aggodalmasan Cloud
- Ha kell, te úgy is segítesz. Nem igaz, bátyám?
- De. Így van. Légy óvatos. - simítja meg fejét
- Hi,hi... - dugja ki nyelvét mosolyogva
  Most vegyük komolyra a figurát. - komolyodik el
Szárnyait megnövesztette, karmait élesítette és már támadásba is lendült. Éles karmai kettészelték a levegőt is. Aion kitért ütései és rúgásai elől. Gyengének vélte a Démon lányt. Ám mikor Miya egy hirtelen mozdulattal megkarmolta arcát, kezdte komolyan venni. Gonosz vigyort lejtve nézett maga elé....
- Lányok! Nincs idő az ácsorgásra! Egyszerre kell Aiont megtámadnotok. Csak így győzhetitek le. - mondja Cloud
- Értettük! - vágja rá Mao
- Minden csak rajtatok múlik. - mondja Cloud
- Úgy vélitek legyőzhettek? Három kölyök? Nevetséges! Fel sem értek az erőmmel! - jelenti ki Aion
-"Igaz is. Dylen most nincs itt. Míg Miya átvette testét, addig erejét nem képes bevetni. Ám csak úgy nem képes visszaváltozni. Reggelig pedig nem húzhatjuk a harcot. Gyorsan le kell rendeznünk, hogy a béke megmaradjon és egy áldozat se legyen." - gondolja Cloud
-"Csak hárman vagyunk. A negyedik elem nélkül nem fogjuk legyőzni." - gondolja a Tűz Démon
- Engem se felejts el, te beképzelt Démon! Én még itt vagyok, hogy egyenlővé tegyelek a levegővel! - kiáltja Miya
- Egy hatalmas, sötét felleggel támadt. Teljesen elborította Aiont, ki nem tudta ezt kivédeni. Majd több sötét villámgömbbel hajigálta meg. Folyamatosan támadta, nem állt le egy percre sem. Aion bajban volt. Azonban egy támadás sem sértette meg testét. Egy karcolás sem lett rajta. Miya kicsit bosszús volt, de nem adta fel. Hatalmas csapást mért rá....
- Azt hiszed ezzel a gyenge csapással legyőzhetsz?!
- Csak várd ki a végét! Ne merj alábecsülni! - vágja neki Miya
Sötét gömbbel a falba vágta, majd a plafonnak és a padlónak. Többször is megismételte ezt....
- Most támadjatok, míg a földön van! - kiáltja Miya
- Rendben, akkor... - kezd hozzá Mysel
- Addig én...Haah? - néz hirtelen összeszűkülő szemekkel Miya
- Engem sem szabad alábecsülnöd vagy könnyen vége szakad életednek. - suttogja Miya fülébe Aion
- Te...! - szorítja össze fogait Miya
- Hah?! - néz remegő szemekkel Cloud
Aion egy csellel átverte Miyat. Mögé került és átnyúlt mellkasán, mikor nem figyelt. Eme lépéssel megbénította és megpecsételte további életét. Miya szeméből lassan kihunyni látszott a fény. A földre zuhant, de Cloud elkapta....
- Hugom, tarts ki! Minden rendben lesz! - nyugtatja Cloud
- Minden rendben, bátyó. Nem kell aggódnod miattam. Ne nézz ilyen szemekkel, kérlek. - mosolyodik el Miya
Abban a percben mintha egy világ dőlt volna össze Cloudban....
 
Folytatjuk!
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!