Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun Melléktörténet - Részek
MetalGun Melléktörténet - Részek : 5.rész: Vágyak

5.rész: Vágyak

Saki  2014.12.23. 21:08

"Mindennek meg van a maga helye az életben. Minden okkal történik. Senki sem élhet a légszükségletek nélkül, ehhez hozzá tartoznak a mondjuk nélkülözhetetlen dolgok is. A testi vágy, ha már rég nem történt meg, erősebbé vállhat egy hirtelen jött "inger" miatt. A vágyakat le lehet győzni, de örökké nem lehet visszafogni...."


Vágyak
 
Rei épp egy lányt mentette meg egy gonosz, erőszakos alak karmaiból, majd megpihent vele egy elhagyatott hotelszobában. Azonban követték őket, így újabb bajba sodródtak. Az erőszakos alak elkapta, hogy megerőszakolhassa. Azonban....
- Nem fog fájni. 
- Eressz! - szabadulna
- Kár ellenkezni úgy is...
- Nem hallottad? Ereszd el a lányt! - ront be Kaiji
Kaiji a semmiből jelent meg, hogy véget vessen a dolgoknak. Rei szüzességét megmentették. Ellökte magától zaklatóját, majd  a sötétségben magára kapott egy törölközőt, mielőtt vissza jönne az áram....
- Nem szégyenlled magad? Megerőszakolni egy védtelen lányt a sötétség leple alatt? Szánalmas alak vagy te! Kezdj ki inkább a hozzád hasonló aljas nőszemélyekkel inkább. - vágja hozzá
- Mit merészeltél? Jobb, ha befogod a szád vagy megmutatom ki itt a nagykutya!
- Hű, de félek. - mondja viccelve - Ne csak a szád járjon puhapöcs!
- Hm! - néz mérgesen a szemüveges alak
- Ha szólok ugorj ki! - mondja Reinek Kaiji
- Oké! - áll készen
- Most! - lövi le a zuhanyfüggönyt, mely a napszemüvegesre esik
Rei kiugrott az ablakon, majd Kaiji követve őt, a levegőben felkapta ölébe. Magasan voltak, de ez nem tántorította el őket. Egy szivacsot szállító kocsin landoltak....
- Átkozott! - mérgelődik a napszemüveges
- Heh! Mázli, hogy volt mi elterelje az ürgét. Jól va-
- Vissza kell mennünk! - ugrana le a kocsiról
- Várj! - kapja el kezét - Még is hova mész? Nem onnan menekültünk el?
- A lány! Volt velem egy lány, aki bajban van. Azok az alakok el akarják kapni és... Segítenem kell!
- Így nem mehetünk vissza. Bizonyára már rátaláltak és magukkal vitték. Jobb lesz, ha tervet készítünk a kiszabadítására. Szólnom kell erről Itakinak is.
- Ne! Őt nem akarom belekeverni. Kérlek, ne szólj neki. - hajol oda hozzá kérlelve őt
- Ah! J-jó... - pirul el belátva a mellei közé - De akkor előbb vegyél fel valamit, így nem maradhatsz
- Hm? Ah! - guggol le hirtelen
- Tessék. Addig vedd ezt fel. - adja oda kabátját
- K-köszönöm. - pirul el
- Most pedig... Ugrás! - kapja fel Reit, majd leugrottak a legközelebbi utcában
 
Kaiji vett Reinek pár ruhát, hogy ne kelljen meztelenül mászkálnia a városban. Egy másik szállodában szálltak meg, míg kifundálják mit-hogyan tesznek. Nem akartak csak úgy berontani a bandához, ha még azt sem tudják pontosan hányan vannak és mit akarnak a lánytól. Minden áron ki akarták szabadítani. Eközben a lány....
- Itt van, Főnök! Ahogy parancsoltad. - lökik elé
- Hm. Ha, ha, ha... Mondtam, hogy nem szabadulhatsz a markaimból, kislány. - fogja meg állát a nagyfőnök
- Hagyjon! - rántja el fejét
- Vigyétek és jól zárjátok be. Ne szökjön meg még egyszer vagy a fejetek vétetem! Világos?!
- Értettük, Főnök! Nem hibázunk többet!
- Mik a terveid? Az a két alak biztos, hogy ki akarják majd szabadítani, ha megtudják hol rejtőzik. 
- Hm. Ne aggódj, Murokoshi. Míg a lány a kezünkben van, addig ők semmit sem tehetnek. - mondja önelégülten
- Ha Ön mondja. Most, ha megbocsát. 
 
Rei eközben lefürdött, mocskosnak érezte magát amiatt, hogy egy idegen férfi hozzáért testéhez. Ha Kaiji nem lett volna, biztosan elveszíti, ami most a legdrágább számára. Még túl fiatal ahhoz, hogy olyasvalami járjon az eszében, mely fenekestül megváltoztatná életét. A kádban azon merengett, hogy hol lehet a lány és mi van vele. Mikor kiszállt a vízből, hirtelen gyengeség fogta el. Térdre rogyott, majd a száját befogva érezte, hogy nem bírja tovább és vért kell innia azon nyomban. Szemei kezdtek vörösen izzani. Kaiji kint várakozott rá, hogy befejezze élénkítő zuhanyát....
- Vajon ki lehetett az az alak és mit akar egy kislánytól? - kérdi magában - Talán valami igen fontos dolgot tud vagy.. Ah? - néz az üvegajtó felé csodálkozva, ami mögött Rei öltözködik - Öh...Ö-ö-öh....
- Már kitaláltál valamit? - kérdezi hangosan Rei
- Ühm... - teljesen piros az arca, ahogy Rei alakja kirajzolódik az üvegen és szexin mozog közben - Öh... N-nem.... - fordul el
- Az a fickó...
- Mért izgat fel egy vérszívó nő teste? - kérdi magától - Már voltam nővel, nem kellene, hogy ennyire felforrósítson belül. Mi a fene ütött belém? - mérgelődik
- Mindjárt kész vagyok és akkor jöhetsz te is fürdeni, ha van kedved.
- Már nem is tudom mikor voltam utoljára nővel. Talán...
- Jöhetsz! - nyitja ki a fürdőajtót
- Hm. - méri fel Rei testét
- Jól vagy?
- Ah... Persze. - megy be a fürdőbe
- Most olyan furcsán viselkedik. - jegyzi meg
- Az a lány...! Agrrr... - mérgelődik a zuhany alatt - Mért pont egy ilyen lánnyal keveredtem össze? - kérdi bosszankodva
- Áh! - hallatszik egy sikoly a másik szobából
- Mi történt? - ront ki a fürdőből
- Cs-csak hirtelen megcsúsztam ezen a víz.... Áh! - lepődik meg hirtelen Kaiji felé fordulva, ki egy szál semmiben lépett ki a zuhany alól
- Ah? Ájj! - takarja gyorsan el magát - Még jó, hogy pont most nem állt fel, cikibb lett volna. - gondolja, majd visszamegy a fürdőbe
- Láttam egy-egy férfi... Áh! - fogja teljesen vörös arcát kezeivel - Ez túl sok! - ájul el gőzölgő fejjel
Zuhany után vacsorát készítettek Kaiji, míg Rei elpakolt. Hosszú, kicsit bő pólóban és bugyiban volt, így mikor előre hajolt be lehetett látni a ruha alá. Kaiji épp akkor nézett oda, mikor lehajolt...
- Szereted a hagy...mát... - pirul el
- Hüm? Kérdeztél valamit? - tűri el hajtincsét füle mögé ezt kérdezve
- Már megint! Már megint! - mérgelődik magában - A fenébe! - egyre gyorsabban szeletelte a hagymát úgy bemérgedt, így... - Áuh! - vágja meg mutatóujját
- Ha? - hallja meg Rei
- A fenébe!
- Uhm... - nyel egyet Rei, miközben megérzi Kaiji vérének illatát - Haah... - sóhajt egyet
- Hogy lehetek ekkora béna! Hol lehet egy sebtapasz? - keresgél a fiókban - Ha? - egyszer csak Rei elé lépett és magához húzta sebes kezét, majd lassan szájába vette a vérző ujjat és lenyalta róla a vért Kaiji nagyot nyelt és kicsit belepirult. Rei nyelvének mozgása egy pillanatnyi szívás után, felizgatta....
- Így már jó lesz? - kérdi elengedve kezét
- Uhm... K-köszi. - köszöni meg zavarában
- Ha nem tudsz bánni a késsel, akkor jobb, ha nem veszed a kezedbe. Még a végén más is megsérül. - mondja háttal állva neki
- Ugh... - nyel egyet - Ezt nem bírom ki sokáig. - gondolja fogait összeszorítva
- Úr isten! Mit csináltam az előbb? - kérdi magától zavarában - Olyan jó ízű vére volt, hogy... - fogja be száját - Finom. - mondja halkan
- Hm?
- Biztos finom az, amit főzni fogsz. Segítsek? - megy hozzá közelebb - Hm? - hajol oda hozzá
- Öh... - újból belátott a pólója alá - J-jó.. Akkor ezeket mosd meg.
- Oké. - mosolyog rá
 
Szépen megcsináltak mindent, majd asztalhoz ültek és megvacsoráztak. Valóban nagyon finom ételt készített Kaiji, így jól teleették vele magukat. Mivel holnap eseménydús napjuk lesz, így hamar lepihentek aludni. Rei aludt a szobában, míg Kaiji a kanapén. Egyikük sem bírt aludni, csak forgolódtak. Mindegyikük érzelmileg fel volt kavarva. Rei a vér miatt, míg Kaiji testi vágyai hajtották és valahogyan vissza akarta fogni magát. Magában mérgelődött....
Nem telt el sok idő és Rei felkelt. Az ablak elé lépve rápillantott a holdra. Szemei vörösen izzottak, hegyesedő fogai is láthatóvá váltak. Lassan az ajtó felé nézett és elindult felé. Kaiji feküdt, mintha aludt volna. Rei a kanapé elé lépett és nézte őt. Meg akarta érinteni fejét, de megtorpant. Egyszer csak Kaiji megragadta karját és magára rántotta. Ő volt felül....
- Csak nem a véremre szomjazol? - kérdi
- Nem, én... - fordul el tőle
- Nagyon szexi lány vagy. - simítja meg arcát
- Ha?
- Elértem a határaimat. - gondolja, majd érzéki csókot ad Rei nyakára
- Hah? - lepődik meg
Kaiji teste már nem bírta tovább. A nő nélküli élete elérte határát és erős vágyat érzett Rei teste iránt, amit meg akart kapni. Csókolgatta a nyakát, majd a melle közét és benyúlt pólója alá. Masszírozni kezdte Rei melleit, amire ő felnyögött. Kezdett nagyon elpirulni. Összeszorította lábait, ahogy a férfi kényeztette felső testét. Kaiji már a pólójától akarta megfosztani, mellét kényeztette ajkaival és nyelvével. Erősen belemarkolt a bal mellébe és kicsit beleszívott a mellbimbóba. Rei hangosabban nyögött fel....
- Neh! - tiltakozik
- Érzem, hogy te is akarod. A tested forró, ahogy az enyém és nem bírja a terhelést. Csupán idő kérdése és te is élvezni fogod.
- Uuum... - szorítja össze fogait - Igaza van, ha nem ellenkezel, előbb kaphatod meg a vérét. - mondja a devil énje - Nem.
- Kívánlak. - hajol oda, hogy megcsókolja
 
Kaiji és Rei egy kicsit közel kerültek egymáshoz, mely most kissé felforrósította a helyzetet. Eltértek eredeti dolguktól és ezzel szegény lány megmentését késleltetik. Az első gonosz már az ajtóban van és arra vár, hogy megmutathassa magát. Ráadásul ez a nőcsábász alak is erős ellenfélnek tűnik, ki megkeseríti Rei életét. Már nem egy, hanem 3 pasi is akarja őt. Szüzességét alig ha nem most elveszíti, ha Kaiji nem teszi félre vágyait....
 
Folytatjuk....
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!