Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun Melléktörténet - Részek
MetalGun Melléktörténet - Részek : 7.rész: Üvöltés

7.rész: Üvöltés

Saki  2015.08.12. 19:20

"Miután a kislány sikeresen kiszabadult a gonosz Takashi karmaiből, Rei egyedül maradt. Murokoshival találta magát szemben, ki készen állt a harcra. Összecsaptak, melyben kiderült, hogy Murokoshi miféle fajta is valójában. Leszámítva bájolgó tulajdonságát...."


7.rész - Üvöltés
 
Rei saját magára hozott bajt, mikor a kislányt meg akarta menteni. Őt is elkapták és a kislány után vitték. Legalább tudta, hogy jól van. Sikerült cellájukból kiszabadulniuk, ám a neheze csak utána jött. Murokoshi szintén olyan, mint Rei, így ereje magasabb szinten is van egy emberénél. Még sok bajt okozhat főhősnőnknek. Szerencsére a kislány egy szellőzőnyíláson át ki tudott szökni, elkerülve a további bántalmazásokat, melyeket elkövettek ellene. Még nem tudják hol is vannak, de ami ott folyik az felér egy hátborzongató laboratóriummal, melynek emberek az áldozatai állatok helyett...
- Na mi az? Talán inadba szállt a bátorságod? - kérdezi önelégülten Murokoshi
- Hm. - lejt gúnyos mosolyt Rei - Csak most kezdek belemelegedni. - lassan feláll, majd körmeit villantja elő nagyobb méretben - Készülj fel, hogy itt és most végzek veled! - támadásba lendül
- Még mindig milyen nagy a szád, mikor épp te vagy az, ki vesztésre áll jelen pillanatban. 
- Murokoshi ne játszadozz sokáig. Ha szükséges, iktasd ki a lányt. - mondja Takahashi, majd kisétál a teremből
- Értettem!
- Ne becsüljetek alá! Megfordítom a helyzetet!
Folyamatosan támadta, míg végül sikerült az arcát megkarmolnia, melyből komolyan vérezni kezdett. Megfogta arcát és a vérre nézett, mely lassan csurgott le ujjai között. Kaján vigyort lejtett, mintha meg se kottyant volna neki ez a fajta visszavágás. Lenyalta a számára édes nektarint, majd vörös szemeivel komoly pillantást vetett Reire. Újból egymásnak rontottak és karmaikkal szelték a levegőt itt-ott eltalálva a másikat. Rei felfutott a fal oldalán, majd fejbe rúgta ellenfelét, ki csúnyán elfordította fejét és vér folyt szájából. Letörölte a vért, majd kissé mérgesen közölte...
- Hm. Most aztán kezdesz nagyon felhúzni, pedig mindig nagyon higgadt személyiség vagyok. 
- Talán zavar, hogy egy lány győz le?
- Hm. Nem, csak sosem ütöttek még meg kétszer is az arcomon.
- Talán most akkor alá ástam az önbecsülésedet?
- Hmmm! Elég volt a játszadozásból! - veszi komolyabbra a formát
- Hm. Most végre komolyan fog venni. - gondolja
Murokoshi nekirontott nagy lendülettel Reinek, aki erre a földbe vágott, melytől az megfagyott és jégtüskéket lövellt ki magából. Több is eltalálta ellenfelét, ki ettől persze nem állt le és folytatta a támadást. Rei hátra szaltóval ugrott el előle, majd egy újabb jég támadást vetett be ellene, de mellé ment. Murokoshi elképesztően gyorsan tünedezett el szemei elől, nem bírta követni. Erősen koncentrált, nehogy elkapja...
- Túl gyors! Ha nem bírom követni, akkor a végén még le fog győzni. Nem szabad hagynom, hogy mögém keveredjen. - gondolja - Hah? - szem elől vesztette - Merre va... Ah!
Majd nem a háta mögé került, de szerencsére Rei gyorsan kapcsolt és sikerült elugrania előle. Jégoszlopokat hívott elő, melyből egy átfúrta a mellkasát. A falnak vágódott, odatűzte a jég. Rei megkönnyebbülni látszott. Ellenfele semmilyen életjelet nem mutatott. Körbe nézett, hogy hol tudna kimenekülni ebből a furcsa laborból. Az ajtó be volt zárva, ahol a nagyfőnök, Takahashi kiment. Más útvonalat kellett választania. Megnézte a falakat nincs-e valamiféle titkos nyílás vagy gomb, ami kinyithat egy ajtót. Mindent megnézett, de semmit sem talált...
- Biztos van valamilyen ajtógomb vagy más, ami kivezethet innen. Hm. Vajon hol lehet? Olyan ez, mint egy börtön. Ki kell jutnom! - csap bele a falba
 
Mindeközben Itaki és Kaiji Rei nyomába eredtek és a közelben keresgéltek. Persze nem sejtették, hogy a föld alatt kell őt keresni, így a felszínen próbálkoztak. Kaiji tudta, hogy az előttük álló épületet lehet a búvóhely. Már sokat hallott róla, ahova embereket vitte és sosem látták távozni őket. Gyanúsnak tűnt számára mindez és devil közelségére adott okot. Óvatosan bemérték a házat, mely erősen védettnek látszott, bár inkább csak kamerákat és kutyákat lehetett látni...
- Mit akarsz tenni? Legalább 4 kutya és 3 kamerával nézünk szembe. Ha kiszúrnak könnyen bajba kerülhetünk. - aggodalmaskodik Itaki
- Nyugi! Kézben tartom az ügyet. 
- Biztos vagy benne, hogy itt tartják fogva Reit?
- Nem teljesen, de valószínűleg itt lehet. Aki ide bekerül, nem lép ki soha. Ez eléggé különös, nem igaz?
- De, eléggé. Mintha én is hallottam volna furcsa eltűnéseket, melynek eddig senki sem tudott okot találni. 
- Ha ne3m vágunk bele, akkor nem fogunk előrébb jutni. Szóval, benne vagy?
- Hm. Vágjunk bele. 
Kaiji kiiktatta a kamerákat, míg Itaki a házőrző kutyákkal végzett. Könnyedén bejutottak az első akadályon, majd igyekeztek gyorsan bejutni és elmenni a helyszínről mielőtt észrevennék őket...
 
Rei éppenséggel ki akart jutni, nem pedig be. Azonban nem látta esélyét annak, hogy megtalálja a kivezető ajtót. A szellőző, ahol a lány kimászott számra túl kicsi volt. Nem fért volna át rajta, így más választási lehetőségre volt szüksége. A falat támadta nagy erővel, hogy áttörje. Több támadást is bevetett, azonban a fal nagyon keménynek látszott. Nem adta fel és támadott folyamatosan...
- Ha így folyatatom, talán kijuthatok. Nem szívesen maradnék egy ilyen helyen. - néz hátra - Hah? - veszi észre, hogy Murokoshi teste eltűnt - Mi a...
Hirtelen Murokoshi megjelent a háta mögött, szemei vörösen izzottak. Elkapta hátulról, majd fogait mélyen a nyaki ütőereibe mélyesztette...
- Vááááh! - kiált fel Rei
Kiáltásával a minden lassan megfagyott. Nem bírt mozdulni a szorításból, Murokoshi nem engedte el. Nagyon fájdalmas harapást mért rá. Ahogy egyre több vért szívott el, Rei annál inkább támadott a körülötte lévő tárgyakra. Széttörte a tartályokat és a falakba fúrta a jégoszlopokat, melyek képesek voltak áttörni rajta. Mintha ereje elszabadult volna. Megállíthatatlanul nyomult előre, hatalmas robajt adva ki magából...
- Mi volt ez? - hallja egy őr a földrengés szerű robajt
- Hm. - mosolyodik el Takahashi - Ideje indulnunk. Készítsék elő a helikoptert.
- Igen is!
Azonnal el is hagyták az épületet, mihelyst a hangokat meghallották. Nem akartak a fináléra maradni. Még Kaiji és Itaki is meghallották a zajt, mialatt már az épületben tartózkodtak. Mintha földrengés lett volna, úgy kezdett el rengeni az épület. Látták, ahogy Takahashi távozik, de nem léptek közbe, nehogy elkapják őket. Túlerőben voltak, nem kockáztattak...
- Még is mi lehet ez a hang? Földrengés lenne? - kérdi Itaki
- Nem hiszem. Derítsük ki! - iramodik neki
Az épület belsejébe vették az irányt. Már senki sem tartózkodott az épületben, így nem ütköztek egy akadályba sem. Könnyű betörésnek ígérkezett. A hangok irányába vették az irányt, ami a föld alól hallatszott. Hamar megtalálták a levezető lépcsőket. Lent meglátták a cellákat és a laboratóriumot is, ahol a kislány vérét csapolták le. Persze egy holttest sem volt már sehol sem, azt gyorsan eltűntették...
- Hol lehetnek? - kérdi körbe nézve Kaiji
- Remélem nem bántották vagy... Hah? 
Egyszer csak egy jégtüske oszlop tört elő a föld alól, pont onnan ahol Reiék leestek. Csodálkozva nézték mi történik. Mikor meghallották Rei kiáltását, azon nyomban siettek utána. Lecsúsztak a jégtüske oszlopon, így gyorsabban oda tudtak érni. Ahogy leértek...
- Hah? Még is mi folyik itt? - néz rémülten Itaki
- Mi ez a hely és még is mi történhetett itt? 
- Hm. - hallatszik egy gonosz morgás
- Ah? Te is hallottad?
- Van itt valaki. 
Ahogy ezt kimondta Murokoshi jelent meg előtte és rátámadt. Gyorsan hátra ugrott, majd villámokkal támadt vissza. Murokoshi eltűnt előle, majd Itaki háta mögött jelent meg. Végezni akart vele, de ekkor Rei megállította. Nyakát fogva állt a srácok előtt, erőtlennek látszott....
- Rei! - kiáltja Itaki - Hál isten életben vagy. - indul meg felé
- Ne! - állítja meg - 60%. - mondja halkan
- Mi? Mi a baj, Rei?
- Hm. - nézi komolyan Kaiji
Rei vére áztatta ruháját, inogva állt már a lábain. Lassan térdre rogyott. Itaki oda akart menni hozzá, de ekkor egy jégfalat állított közéjük...
- Mi a baj, Rei? Érted jöttünk. - mondja Itaki
- 70%. - csöpög a vére - 80% - szemei vörösen kezdenek izzani
- Rei mi... Ha?
Rei hirtelen megindult feléjük, mintha támadni akarna. Azonban épp ellenkezőleg. Murokoshi csapását védte ki, aki eközben meg akarta ölni a srácokat. Rei ismét összecsapott vele, de mintha nem lett volna önmaga. Itaki nem értette a dolgot, míg Kaiji sejtette mi is történik. Fegyverét élesítette és felkészült az ellen csapásra, ha elfajulnának a dolgok. A két devil egymásnak rontott. Rei védte barátait, de olyan volt akár egy betöretlen tigris. Veszélyes és vad. Mikor Murokoshi Itakit vette ismételten célba, Rei elé ugrott és fogait kimélyesztve ráordított. Mutatván, hogy ha egy ujjal is hozzá ér, megöli. Persze egy erőtlenebb devil lány nem állhat útjába, így elvágta maga elől. Itaki ekkor támadott rá, mérges lett. Kaiji fedezte. Murokoshi elvágta Itakit is és Kaiji felé igyekezett, aki fegyverével tüzelt rá, de hatástalanul. Kiütötte kezéből lőfegyverét, majd a nyakánál fogva a falnak nyomta. Ki akarta szívni a vérét, de ekkor a falból egy jégtüske tört elő, ami a vállába fúródott és hátra vágta. Egyenesen a szemközti falnak esett, ami már elég volt ahhoz, hogy összedöntse az épületet. Itaki és Kaiji gyorsan menekülni kezdtek, de Rei nem ment velük. Hirtelen eltűnt. Ez nem éppen jól sült el, másképp tervezték, de legalább a gonosz egyik csatlósa fűbe harapott. Remélhetőleg. Idővel Rei is elő fog kerülni, hiszen nélküle túl unalmas lenne a vadászat...
 
Folytatjuk...
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!