Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun Melléktörténet - Részek
MetalGun Melléktörténet - Részek : 11.rész: Vadászat

11.rész: Vadászat

Saki  2015.08.12. 19:22

"Itaki hatalmas hibát követ el, melynek súlyos következményei lesznek. Vadász még sosem csinált effajta lépést egy devil felé, melyet ki kellene végezni. Az érzelmei befolyásolják, így Rei nagyobb bajba kerül, mint előtte. További ellenségek megjelenése várható és még több akció!...."


Vadászat
 
Rei Kaiji kicsit megfeledkezve a faji viszálykodásról, elmentek kikapcsolódni. Ám az idill nem tartott sokáig, mivel rájuk lőttek. Ebből egy nagy üldözés vette kezdetét. Hogy a civilek ne keveredjenek bele ebbe az egészbe, igyekeztek távolabb lenni tőlük, ám mit sem segített. A támadókat nem érdekelte hol is csapnak össze, csak támadtak és támadtak. Itaki és a kislány, Himeko is hasonló cipőben jártak. Itaki szerette volna, ha Himeko szépen és csinosan jár. Vett neki ezt-azt, de egyszer csak rájuk is hasonló dolog várt. Furcsa fazonok lőttek rájuk. Itaki el akart menni Kaijihoz, hogy elmesélje mi is történt vele eddig, de rémültern vette észre, hogy barátja házát porig rombolták. Az üldözés csak fokozódott, míg nem tömegbaleset alakult ki. Itt Rei és Itaki ismét összetalálkozott. Azonban véres találkozás volt mindez, mivel a támadók ekkor is lőttek rájuk. Rei súlyos sérülést szenvedett el, mely a halálát gyorsította meg. Ekkor Itaki felfedte rejtett képességét és megmentette őt. Ezért viszont súlyos árat fizethet....
Miután a harcnak vége lett, Itaki lakásán húzták meg magukat. Ott egyenlőre még biztonságban vannak. Kaiji mérges volt barátja tette miatt, mely az életét fenyegetheti a közeljövőben. A vadászoknak tilos devileket megmenteniük, bármi legyen is az ára. Eme tettéért majd a vadászok vezetője előtt kell felelnie. Ennél nagyobb bűnt el sem tudna követni....
- Mért mentettél meg? Hagynod kellett volna, hogy meghaljak. 
- Nem bírtam volna a gondolattal, ha meghalsz.
- De, mért? 
- Idióta! Ezzel majd a tanács előtt kell vezekelned. Lehet, hogy most a vezér épp a büntetésed szabja ki. - mérgelődik Kaiji
- Én örülök, hogy jól vagy. - búj hozzá Himeko
- Míg ide nem érnek, van időnk. Vagy nem? - kérdi Rei - Ha van, akkor én elmegyek és nem kell megbüntetniük.
- Ez nem ilyen egyszerű. Már elkövette a vétséget, amit nem tud visszafordítani. Csak akkor, ha... - kezd bele Kaiji
- Ha, megöl. Igazam van?
- Talán, de nem vagyok benne biztos. - mondja Itaki - Majd kitalálunk valamit.
- Ebből nincs kibúvó. Aláírtad a halálos ítéletedet. Megyek és kiszellőztetem a fejem. - csapja be az ajtót Kaiji
- Sajnálom, mindez az én hibám. - szomorodik el Himeko - Ha nem lennék itt, nem támadnak rátok.
- Nem a te hibád. Ha nem lennél a célpontjuk, akkor is megmentettünk volna. - simítja meg fejét Rei - Amúgy, hogy kerülsz te Itaki mellé?
- Az utcán találtam rá. Gondoltam árva és nem akartam ott hagyni. 
- A nevem, Himeko. Szólíts csak Himenek. - vigyorodik el
- Hime. De édes neved van. - mosolyog rá Rei
- Bárhogy ítélkezzen a vezéred vagy a tanács, én minden áron meg foglak védeni téged. - mondja önbizalommal telien Rei
- Köszönöm. 
Mielőtt a vadászok oda érnének, előtte rájuk kell lelniük. Itaki védő varázslattal tette biztonságossá lakhelyét, így olyan könnyen nem fedhetik fel....
 
Miután az események lecsendesültek, egy újabb gond készülődött a háttérben. A vadászok tanácsa tudomást szerzett Rei meggyógyításáról. Mindez nagy gondot okoz számukra, hiszen a levadászott személy az nem más mint Rei. Biztosak abban, hogy ő okozta a nagy mészárlást, melyet egy különös külsejű devil hajtott végre. Nincs még egy olyan külsejű devil, mint amilyen ő. Úgy mond különleges és egyben a legveszélyesebb. Nem csak azért, mert devil, hanem mert a képessége erősebbé teszi. Ereje felér a vadászokéhoz. Most a leges legfontosabb feleadat az ő likvidálása, ha már Itaki és Kaiji nem hajtották végre a feladatot. További intézkedéseket kellett a tanácsnak végre hajtania. Nem akarták, hogy kicsússzon a kezeik közül egy ilyen értékes préda. A fejét akarták. A tanács gyűlést tartott a további intézkedésekről, így a vadászokat összehívták....
- Mint azt tudjátok, Itaki elkövette az egyik leg súlyosabb bűnt, melyet egy vadász el tud követni. - kezd hozzá a tanács vezére - Meggyógyított egy devilt, ki most a legfőbb célpontunk. 
- Itaki sosem tenne ilyet! Számára a törvényeink a legfontosabbak és ezzel tisztában is van. Biztos a devil irányítása alatt áll és ezért tette, amit tett. Én bízom benne, sosem árulna el bennünket.
- Saeko. Tisztában vagyok benne, mit is érzel most. Azonban, míg nem tudjuk a pontos okát Itaki lépésének, így azt a feladatot bízom rátok, hogy derítsétek ki mért mentette meg a prédát.
- Igen is! Értettük!
- Továbbá... Hozzátok elém Itakit és Kaijit, majd pusztítsátok el a devilt! Ne legyetek vele kíméletesek! - paramcsolja a tanács vezére
- Értettük, úgy lesz! 
- Több ilyen hibát nem követhetnek el a vadászok. A legsúlyosabb büntetést mérem ki! - mondja komolyan
- Mindent elkövetünk, hogy parancsait végre hajtsuk. Elhozzuk Itakiékat és végzünk a devillel! - közli határozottan Saeko
- Helyes! Induljatok!
 
Kaiji nem sejtette, hogy már ki is adták a parancsot. Ha tudná, nem lenne ennyire óvatlan és nyugodt. Bár a nyugodt közel sincs, mivel tudatában van annak, hogy legjobb barátját már bizonyára keresik. Hogy lenyugodjon, a hídon töprengett azon mit is kellene tennie. Legjobb döntésnek azt tartotta, ha végez Reiel, így akkor talán nem történik semmi rossz. Itaki úgy sem lenne rá képes, hogy megölje. Ahhoz túlságosan megkedvelhette. Ha ő nem teszi helyre, ő fogja. Végig ezen kattogott az agya. Azonban eme döntése valószínű ellene hangolná....
- A fenébe! Az az idióta! - mérgelődik - Mért kellett ennyire messzire mennie azért a nőért?! Ha nem lenne, sosem tett volna effajta döntést. Jobb lenne, ha alapos fejmosást adnék számára. Hm? - hall egy zörejt
- Rég találkoztunk, Kaiji. 
- R-Roku? - néz meglepetten
- Csak nem vagy meglepve? Azt hittem tisztában vagy azzal, hogy ide jövünk.
- Hmm. - néz komolyan - Ha ő itt van, akkor Saekonak is a közelben kell lennie. Szólnom kell Itakinak. - lép hátra egyet
- Héj! Csak nem indulni készültél? - kérdi egy hang
- Elina...
- Te most szépen velünk jössz. Együtt hamarabb megtaláljuk majd Itakit. Nem igaz? - kérdi baljósan
- A fenébe! Nagy bajban vagyunk. - gondolja
Kaijit magukkal vitték, hogy majd megmutatja nekik Itaki búvóhelyét. Nem engedték, hogy előre menjen. Tudatában voltak annak, hogy szólni fog neki és így elmenekülhet majd. Ezt pedig nem engedhették. Parancsot kaptak, amit véghez kell vinni bármi áron...
 
Itakiék továbbra is a lakásban tartózkodtak. Rei menni akart, féltette életüket. Jobbnak látta eltűnni és vissza sem nézni. Elég nagy bajt okozott így is, nem akarta fokozni a helyzetet. Ahogy nyugovóra tértek egyből összecsomagolt és szép lassan kissurrant az ablakon....
- Te meg hova készülsz? - kapja el kezét
- I-Itaki? - lepődik meg - Eressz! Hagyj elmennem, kérlek. Épp elég baj okoztam nektek.
- Ne butáskodj. Majd minden megoldódik. Itt kell maradnod. Megvédelek téged, ne félj. - nyugtatja
- Nem lehet. - szomorodik el
- Rei én... Hm? - hirtelen kopogtatnak - Várj itt és ne mozdulj. Mindjárt visszajövök. 
- Hm. De...
Itaki az ajtó felé vette az irányt. Mikor kinyitotta, egyszer csak Kaiji lépett be egy furcsa külsejű férfival. Az illető hosszú, fekete kabátot viselt és egy hozzá illő napszemüveg takarta szemét. Itaki megrémült, majd lassan hátrafele lépdelt. Rei furcsán nézte őket, nem értette mi történik....
- Szép estét, Itaki. Rég találkoztunk.
- Sajnálom, nem volt más választásom. - kér bocsánatot Kaiji
- Nincs idő a sajnálkozásra! Hol van a lány?! 
- Nem tudom miről beszélsz. 
- Ne add itt az ártatlant. Add elő és akkor a büntetésed kegyes lesz. 
- Hah? Ezek értem jöttek? El kell tűnnöm. - mászik le a párkányra
- Hova-hova? Talán egy kis éjszakai sétára? - veszik észre
- Hah?! - ijed meg Rei
- Megtaláltam! A lány..... Hó! - támadnak rá
- Nem kaphatnak el! - indul meg Rei
- Áh... szóval ott rejtegeted? Kapjátok el! - parancsolja - Veled utána foglalkozunk.
Rei óvatosan leugrált a falon, de a vadászok gyorsabbak voltak. Egyikük a falat használta fel támadáshoz. Sikerült kitérnie előle, majd a fákat használva szépen landolt a földre. Gyorsan futásnak eredt a fák lombkoronái alatt, így nem is tudták teljes mértékben követni őt. Lemaradtak tőle pár lépéssel. Persze ezzel nem álltak le és nagyobb erővel kezdték üldözni. Nem hagyhatták elmenekülni. Rei igyekezett minél előbb biztonságos helyre érni, ahol egymaga lehet. El akarta kerülni a civileket, hogy ne sérülhessen meg egy sem. Óvatos volt és elővigyázatos is. Hiába voltak túlerőben a vadászok, rajta nem fognak ki. Keményebb fából faragták, mint azt gondolnák. Egy súlyosabb sérülés sem állhatja útját. Ilyen könnyen nem adja át az életét, ha kell bármit bevet a győzelme érdekében. Azonban tudatában van annak is, hogy Itakit bajba sodorta ittlétével, így úgy akar lépni, hogy neki is jó legyen. A vadászoknak bukniuk kell!
 
Folytatjuk...

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!