Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun Melléktörténet - Részek
MetalGun Melléktörténet - Részek : 17.rész: Csók

17.rész: Csók

Saki  2017.10.30. 13:31

Reit fájó érzések gyötrik, mely lehetséges, hogy Itaki miatt vannak. A két fiata kapcsolata kissé felhőssé válik, mikor rájönnek, hogy nincs jövőjük. Talán Kaiji az, ki megmentheti őt....


Csók
 
Rei beköltözött a Vadászok egyik rezidenciájába, azonban nem érezte magát szabadnak. A légkör számára túl természetellenes volt, hiszen a vadász ne éljen együtt a zsákmányával, nem igaz? Úgy gondolta ideje lépnie és tenni az ügy érdekében, azonban erős fájdalom hasított mellkasába, mikor Saekot Itakival látta. Maga sem érti mi lehet a baj, mely így felzaklatta. Kaiji érzi mi lehet a baj, de mint az elvárható tőle, hallgat....
- Rei, mi a baj? - kérdi Itaki
- Teljesen össze vagyok zavarodva és.... És már nem tudom mit érzek. Ez... 
- Nyugodj meg és.... - fogná meg kezét
- Épp ez az! Te vagy a baj! - kapja el pólóját és magához húzza 
- Erre láttam jönni. Biztos nem lehet messze. Talán... hah? - veszi őket észre 
Itaki és Rei most olyan ponthoz ért, mely összezavarja érzéseiket és tudniuk kell a választ. Mikor megdobban a szív, az jelent valamit. Rei ezekre az érzésekre keresi a választ, melyet Itaki adhat meg....
- Mondj valamit, kérlek. - hunyja be szemét ezt gondolván - Kérlek....
- Rei... - fogja meg kezeit - Csak új helyen vagy, ez lehet az oka. Talán úgy érzed, hogy megváltoztam a saját környezetemben, de ez nem igaz. Minden rendben van, nem kell aggódnod semmi miatt. - simítja meg fejét - Most vissza kell mennem. Később még beszélhetünk erről, ha szeretnéd. - mosolyogva megy el
- Hm? Biztos, hogy ez az oka a fájdalmamnak? - kérdi magától - Hazudsz. - rogy térdre szomorúan
- Átkozott Itaki! - szorítja ökölbe kezeit
 
Napok teltek el, de Rei fájdalma nem múlt el. Mialatt a Vadászokkal osztozott egy nagy kastély szerű házon, nem hagyhatta el az épületet. Ez kezdte kicsit zavarni és egyre jobban az az érzés környékezte meg, hogy be van zárva és korlátozzák a szabadságát. Erre eddig még nem volt példa, így úgy érezte el kell szöknie vagy csak rosszabb lesz....
Egyik reggel elhatározta, hogy megteszi, amit meg kell tennie és visszamegy a házába. Nem érdekelte, hogy az ellenség már tud róla, csak annyit akart, hogy visszatérjen minden a régi kerékvágásba. Nem búcsúzott el senkitől sem, hiszen egyikőjükkel sem lett baráti a viszonya. Nem lett volna semmi értelme. Nekik mindegy, hogy ott van-e vagy sem....
- Jobb, ha gyorsan elhagyom ezt a helyet, még mielőtt valaki meglát. - ugrik ki az ablakon
- Hova ilyen sietősen? - mondja Kaiji a falnak támaszkodva
- Én csak... Tudod... Sétálni megyek egy kicsit.
- Hmmm... Szóval hajnali négy órakor úgy döntöttél, hogy elmész sétálni? Jó kifogás, de túl gyenge. 
- Mit akarsz, mit mondjak? Hogy számomra nem jó itt élni? 
- Megértem, de bírd ki még egy kicsit. Hátha jobb lesz és akkor nem fogod megbánni, hogy eljöttél ide. 
- De... 
- Megváltoztatom a döntésedet.
- Hah?
- Csak bíznod kell bennem. - mondja komolyan
- Rendben. - mosolyg rá kedvesen
- Fenébe! Ne mosolyogj így. - fordul el zavarában
Kaiji magával hurcolta Reit, hogy együtt menjenek be a városba. Nem akarta, hogy Itaki miatt szomorkodjon. Most nem a devilt, hanem a nőt látta benne, ki kétségbe van esve... Elsőnek egy ruhaboltnál álltak meg, ahol választhat magának valamit, ami hozzá illik....
- Woow! Mennyi szép ruha! - ámul el - Melyikből választhatok? 
- Amelyikből csak szeretnél, én állom. Úgy is miattunk ment tönkre a ruhád. Ennyi a legkevesebb, amit adhatok.
- Köszönöm. - mosolyog rá
- Öhm.. Csak válassz valamit, nem akarom itt tölteni az egész napot.
 
Eközben a Vadászok az esti vadászatról akartak megbeszélést tartani. Egy devilekből álló banda tűnt fel, kik szerelmespárokra támadnak mialatt randin vannak....
- Hol van Kaiji? Tegnap este óta nem láttam. - kérdi Saeko - Tudja, hogy a mai gyűlés fontos. Egek!
- Azt mondta, hogy  van egy fontos elintézni valója. - válaszolja Roku
- Na és a devil lány?
- Elment vele. - mosolyodik el Elina - Láttam őket pár órával ezelőtt.
- Ha? - kapja fel fejét Itaki 
- Szerintem van közöttük valami féle vonzás. Hiába más faj, attól még kedvelhetik egymást. - mondja boldogan
- Butaságokat beszélsz. Ez ki van zárva! - utasítja vissza Saeko - Egyet értesz Itaki? Itaki?
- Ő is elment. - dől hátra Roku
- Mi ütött Itakiba? - kérdi magától Saeko
Itaki valóban nagyon furcsán reagált arra, hogy Rei és Kaiji együtt mentek el, de ahhoz semmi köze. Akkor mennek el, amikor akarnak, nem tilthatja meg nekik. Ezzel tisztában volt, de még sem hagyta nyugton az a tudat, hogy egy férfi és egy nő elment kettesben. Ökölbe szorította a kezét és utánuk eredt....
 
Rei és Kaiji jól szórakoztak. Vettek egy csini ruhát és megreggeliztek. Minden remekül ment. Semmi és senki nem zavarta meg őket. Ez a nap csak az övék volt. Sokan szerelmespárnak nézték őket, mikor elhaladtak előttük...
- Mért bámul bennünket mindenki? Talán nem azt hiszik, hogy mi....? - zavarban érzi magát 
- Haah.... Gyere! - kapja el Kaiji kezét
- Csak úgy megfogta a kezem, akkor már biztos, hogy.... - gondolja
- Ide szeretnék bemenni. Úgy sincs egy sem már, mióta felrobbant a lakásod. Bár... nem is szoktam felvenni ilyesmit.
- Hogy... ide akarsz bemenni? - vörösödik el - Kizárt! Kint megvárlak. - lépne le
- Nem! Segíts választani. - vigyorog rá
- Azt már nem! Idióta!
- Várj meg itt. - kap fel egy ruhaneműt és a próbafülkébe lép vele
- Hmm.... Most biztos minden nő perverznek néz. - kókad le az arckifejezése 
- Ajj... Ajajj! - hallatszik a próbafülkéből
- Minden rendben van? - kérdi
- I-igen, de...
- Talán túl... Áh! - botlik meg és beesik a próbafülkébe
- Aaaah! - nyög fel halkan Rei - N-n...nm...
- Ah! Fenébe! - rántja le melleiről kezét - Ne haragudj! - menne ki, de megpillantja Itakit és visszafordul
- M-mit csinálsz? - kérdi zavarában Rei
- Fenébe! Ha észrevesz bennünket itt, akkor tuti félre fogja érteni. - gondolja
- Ka-Kaiji....
Olyan kicsi volt a próbafülke, hogy Kaiji teljesen hozzányomta Reit a falnak, amitől a mellei az ő mellkasához préselődtek. A lábán lévő fegyver pedig Rei lába közé nyomódott, ami kicsit felizgatta. Szaporábban vette a levegőt, melyet Kaiji is észrevett. Nagyon közel voltak egymáshoz. Ha így valaki rájuk nyitott volna, tuti rosszra gondolnának....
- Jézusom. Csak én kerülhetek ilyen helyzetbe. - vörösödik el - Túl közel van. - gondolja zavarában
- Kaiji... elég... Ez túl... sok. - megnyalta nyakát és bele akart harapni, hogy ezzel adja ki magából a felgyülemlett vágyat
- Rei... - hajol oda hozzá - Nem bírom! - lép ki a fülkéből
Rei térdre esett, erősen lihegett. Kaiji pedig majd elszégyellte magát, kirohant az üzletből. Szerencsére nem voltak olyan sokan a boltban, így nem látta senki sem őket. Még pár perc és lett volna belőle valami izgalmasabb és komolyabb is....
- Fenébe! - mondja felhangosan
- Kaiji?
- I-Itaki? Te meg mit...
- Kész vagyok, mehetünk! - libben ki az üzletből Rei - Hüm? I-Itaki?
- Hmmm! - néz mérgesen, majd megragadja Rei kezét - Kölcsön veszem, ha nem bánod.
- De, Itaki mi épp.... Itaki!
- Szóval ezt akarod? - szorítja össze kezét ökölbe - Legyen!
- Itaki! Még is mi ütött beléd? Kaiji és én... 
- Nem akarom, hogy vele légy. Csak ártana neked. - mondja haragosan
- De ő... Nem olyan ember, mint akire gondoltam. Hiszen a barátod.
- Nem akarom, hogy az övé légy! - öleli meg hirtelen
- I-Itaki... - pirul el
- Tudnom kell, hogy mit érzel most. Mi az, ami ennyire bánt?
- Én... Úgy érzem túl fontos vagy nekem, nem akarok elszakadni tőled, de... Nem akarom, hogy miattam más szenvedjen. 
- Hogy érted ezt?
- Óh! Milyen édes kis párocska. Menjetek szobára. - szólal meg egy hang 
- Hánynom kell az ilyen nyálas dolgoktól. Mi értelme járni egy nővel, ha utána úgy is boldogtalan vége lesz? Pc! - köp egyet a földre
- Mit akartok tőlünk? - kérdi Itaki
- Megerőszakolni a nődet a szemed láttára! - kapják el Rei karját az egyik
- Rei! - fogják le Itakit
- Csodaszép csöcsöd van édesem. - érne hozzá
- Ne érj hozzám. - mondja Rei semmit mondó tekintettel
- Mi? Mit mondtál? 
- Azt mondtam, hogy... Ne érj hozzám! - rántja ki kezét, majd a fejét elkapva beletérdelt
- Főnök!
Rei a másik két fickót is elintézte. Egyiket a földre vágta, másikat a falba. Itaki is elintézte az őt lefogó két fickót. Már menni akartak, mikor az egyikük Reire támadva megvágta az arcát egy tőrrel....
- Dögölj meg, te picsa!
- Ez rossz ötlet volt! - fordul meg hirtelen és nyakba harapja 
- Hah? - szűkül össze Itaki szeme
- Fincsi! - nyalja le szája szélét - Ki a következő?
- Váááh! - ered futásnak
- Nem menekülhetsz! - ugrik rá, majd őt is nyakba harapja, melytől vére a ruhájára spriccel
- Rei, állj! Erre semmi szükség. 
- Hová futtok férgek? Talán nem tetszik a móka? - vigyorodik el, majd megragadja az egyik fickót
- Rei, állj! - kiáltja
- Mért állnék le, hiszen ők kezdték. Többet nem fogják senkire sem rátenni a mancsukat. 
- Elég! - öleli meg hátulról
- Hah? - Rei ismét önmaga lett, szemei visszaváltoztak és fogai visszabújtak - Itaki... - fogja meg karját
- Elég ebből! Ez nem te vagy! - szorítja magához
- Itaki, én.... - hajtja le fejét
- Sajnálom. - fordítja meg és erősen megöleli - Sajnálom.
- I... - szomorodik el majd vissza akarja ölelni, de megtorpan
Egy darabig így maradtak, majd Itaki lassan elengedve Reit, elment. Nem fordult vissza, ahogy Rei sem akarta megállítani. Mind a ketten szomorúnak tűntek....
- Nekünk nincs jövőnk. - mondja Itaki halkan
- Hah?... - szűkül össze a szeme - Sajnálom... folyik le egy könnycsepp arcán, majd térdre rogyva a földbe vág egyet
Később Itaki egyedül ment haza. Kaiji a kapuban várta. Csodálkozva nézett rá, mikor Rei nem volt vele. Nem értette mi folyik most körülötte....
- Hol van, Rei? - kérdi 
- Nem tudom. - megy el mellette
- Mit tettél vele? - ragadja meg gallérjánál - Ha baja esett én...
- Óh... Szóval még is csak érdekel mi van vele? És még nekem mondtad, hogy szerelmes vagyok belé. 
- Agrr... - erősebben szorítja 
- A reakciódból ítélve igazam van. - megy tovább befelé
- Tévedsz.... Ő nem az a fajta lány, aki érdeklődne egy magamfajta iránt. Hát nem veszed észre? - kérdi mérgesen - És én még hittem benned! Hol van az az Itaki, akit megismertem?!
- Már rég nem az vagyok, aki voltam. Felelősséggel tartozom mások miatt, kik fontosak nekem. Előtérbe kell helyeznem azt, hogy ki mellett van most a helyem. Nem fecsérelhetem el az időmet másra. 
- Hogyan? Még is miről beszélsz? 
- Úgy értem.... Befejeztem.
- Mi? Csak úgy lemondasz róla?
- Ma rájöttem, hogy meddig tart a határ köztem és közte. Kezdtem ezt átlépni, így jobb, ha most abba hagyom. Ezzel ő is tisztában van. Nem akartam, hogy ez így érjen véget, de... Meg kell értenie. Ha semmi sem kezdődött el, akkor egyikünknek sem fog fájni.
- Hol van most? - kéri komoly arccal
 
Rei haza ment, oda ahol eddig is élt. Tudta, hogy oda nem mehet vissza, ahol Itaki is lakik. Szomorúan vette le véres ruháját, majd lemosva testét, átöltözött. A csillagokkal teli eget kémlelte és elgondolkozott a történteken. Érezte, hogy itt a vége mindennek. Úgymond vallomás nélkül lett elutasítva. Hiszen egy vérszívó sosem élhet boldogan egy emberrel....
- Jobb, ha lefekszem. Ma már biztosan nem... - Hm? - hallja, hogy kopogtatnak - Igen? - nyitja ki az ajtót
- Végre megtaláltalak! - csókolja meg
 
Folytatjuk!
 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!