16.Fejezet: Búcsú pillanat
2017.02.14. 14:30
Aimi nem tudja elmondani a fiúknak, hogy örökre elköltözik a városból. Nincs hozzá annyi ereje. Ám, ha nem mond semmit, azzal fájdalmat is okozhat nekik. Kicsi kétségbe esés van a szívében. Azonban az ideje vészesen fogy. Magának is fájdalmat okoz ezzel. Vajon elmondja a dolgokat vagy csendben távozik?
Tényleg el kell hagynom azt, akit szeretek? Ez lenne kapcsolatunk vége? Ezt szánta nekem a sors? Nem akarok távol lenni Hirototól! Vele akarok maradni mindörökké. Ám nem én döntök és képtelen vagyok elmondani neki az igazat. Tétovázva ugyan, de csak hallgattam a költözésről. Nem akartam, hogy sírva búcsúzkodjunk. Jobb lesz, ha csendben távozok, egy levéllel elköszönve....
- Hiroto... Ha távol lennénk egymástól, te kibírnád?
- Hm? Mi ez így hirtelen? Soha nem bírnám ki nélküled. Kérlek ne is mond ilyet.
- Uhm, rendben. Ne haragudj.
Szomorú arccal, de legbelül boldogan álltunk ölelkezve a hídon, mely csendes volt és üres. Hideg volt, de mi nem fáztunk. Egymás karjaiban melegedtünk. Még akkor is csak Hirotora tudtam gondolni, így a rossz hírt képtelen voltam elmondani neki. Úgy sem értette volna meg....
Otthon mindent becsomagoltunk és vártuk az időt, amikor indulunk. Holnap reggel végleg elhagyjuk a várost. Már csak pár órám maradt. Takatotól is el akartam búcsúzni, hiszen őt is kedvelem. Nem akartam csak úgy elhagyni. Felhívtam, hogy még utoljára had találkozhassunk....
- Mért akartál hirtelen találkozni? Talán el akarod mondani a válaszodat a vallomásomra?
- Hah? Öhm... N-nem éppen. Csupán látni szerettelek volna.
- Hm? Látni? - pirul el
- Tudod, te egy nagyon rendes srác vagy és én igazán kedvellek. Örülök, hogy megismerhettelek és a barátom lettél. Én...
- Ne mondj semmit. Hiroto választottad, igaz?
- Hah?
- Láttam, amikor hazakísért téged. Boldognak tűntél és gondtalannak. Gondolom kibékültetek és most együtt vagytok.
Persze, megértem, hiszen régebb óta ismered és szereted. Megértem a helyzetet. Bár jó lett volna, ha engem választasz.
Nagyon boldog lettem volna.
- Takato, én...
"Nem tudom neki sem elmondani. Mit tegyek? Félek! Nem akarom elveszíteni őt sem! Mért történik ez velem?" - fakad sírva
- Ha? A-Aimi. Mi a baj? Mért sírsz? Történt valami?
-"Takato..."
Úgy sírtam, ahogy még soha azelőtt. Takato lágyan átkarolta a derekamat és magához húzva, érzékien megcsókolt. Nem tettem semmit ellene, hiszen tudtam, hogy ez többet nem fog előfordulni. Gyötört a bűntudat, hogy ezt tettem azzal a két fiúval, kik közel állnak hozzám. Hiszen azzal, hogy reményt adtam nekik, úgy fognak majd szomorkodni miattam. Le kellett volna mondanom róluk.... Takato hazakísért, majd haza ment. Többé nem fogom látni. Rövid volt ez az este, gyorsan elszállt. Belépve a szobába, az ágyra vetve magam, bőgtem. Forgolódva hánykolódtam az ágyon és csak Hirotora gondoltam. Nem bírtam tovább! Látnom kellett őt! Látnom, még utoljára!....
- Hm? Aimi, szia. Minden rendben? - veszi fel a telefont
- Szia, Hiroto. Igen, csak látni szerettelek volna és kicsit sétálni.
- Hm. Rendben, de pont ilyen későn jutott ez az eszedbe?
-"Holnap már erre nem lesz lehetőségünk."
Este mindig nagy a csend. - mosolyodik el
- Ma olyan más a mosolyod. Történt valami miután elváltunk?
- N-nem, csak fáradt vagyok. Nem kell aggódnod miattam.
- De, aggódom. Szeretlek és féltelek.
- Hm. - pirul el
Az utolsó esténk nyugiban tellett el. Nem jártak az utcán, a legtöbben otthon voltak. Tökéletes idő volt a sétára. Persze ismét semmit sem mondtam a költözésről. Nem is gondoltam rá. Élvezni akartam az utolsó órákat Hirotoval. Más nem számított....
Kemény elválás volt az esti, nem akartam elmenni. Ahogy elsétált az éjszakában, a szívem majd összeszorult. Nem akartam, hogy eljöjjön a reggel. Este, lefekvés előtt búcsúleveleket írtam. Nem akartam szó nélkül lelépni. Hajnalban bedobtam őket a postaládájukba, majd lassan mentünk a reptérre, ahol felszálltunk a gépre, mely elvisz új otthonunkba. Nehezen, de búcsút vettem szeretett városomtól. Ég veletek barátaim!
Hááááhm! - ásítozik Hiroto
- Jó reggelt! Van egy levél a számodra. Hayashi-san küldte. Nem néztem bele, ne aggódj.
- Hogyan? Hayashi? Aimitől van, de... Mért írt levelet? - nézi a levelet csodálkozva
Különös, hiszen holnap látjuk egy-... Haah?! - lepődik meg
Hirtelen kapta kabátját és biciklire ugorva a városba indult. Ledöbbent a levél tartalmán. Takato is hasonló reakcióval fogadta a levelet....
- Hogyan? Ez nem lehet! Most rohannom kell! - pattan biciklire
"Mért nem szóltál tegnap? Elmond-... Hah?"
Szóval azért kezdett sírni. Ha tudtam volna...
Mindkét fiú keményen hajtott bringájával a repülő tér felé. Meg akartak állítani elutazásomban. Vajon sikerül?
- Jajj, ne! Elkéstem! - mondja egyszerre Hiroto és Takato
Haaah? Te mit keresel itt? Aimiért jöttem!
- Szóval te is tudod? - kérdi Takato
- Igen, de csak ma reggel tudtam meg, hogy elutaznak.
- Mért? Pedig...
Levél tartalma: Sajnálom, hogy nem mondtam el ezt hamarabb, de elutazunk. Édesanyám jobb munkahelyet kapott. Sajna, mivel kiskorú vagyok, vele kell menjek. Nem volt erőm ezt elmondani tegnap. Nem akartam elválni tőled. Fáj a szívem, ha csak rá gondolok, távol kell élnem tőled. Remélem egy nap rátalálsz a boldogságra, melyet én nem tudtam megadni neked. Ég veled! Szeretlek!"
- Ha pár perccel előbb jövünk, elcsíptük volna! - bánkódik Takato
- Hm. Ez nem rajtunk múlt. Ha előbb tudjuk, most még velünk lenne.
- Elnézést, de nem tudnátok megmondani, hogy merre van a fagyizó? - kérdi egy hang
- Hah? Ez a hang... - eszmél fel Hiroto
- Aimi! - mondják a fiúk egyszerre
- Veletek maradok, örökre. - öleli meg őket
Sikerült megbeszélnem anyukámmal, hogy had maradjak. Bátyámnál élek, ő gondoskodik most rólam. Végül még sem kellett iskolát váltanom, mindenki örült ennek. Azaz majdnem. Minden visszaállt a régi kerékvágásba. Hiroto és én járni kezdtünk és
boldogok vagyunk, mint valaha. Takatoval pedig csak barátok maradtunk....
- Ha megbántod, elveszem tőled. - jelenti ki Takato
- Azt te csak hiszed! - vág vissza Hiroto
Így kerek az életem, ahogy van! Vége!
THE END
|