|
Navigáció |
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-24 |
1171.Bejegyzés Life is Strange game
Sziasztok! Tegnap belevágtam egy olyan játékbe, melyet már megjelenésekor láttam, de vhogy nem keltette fel a figyelmem oly mértékben, hogy játszani szereték vele. Több youtubernél is láttam, hpgy véigvitte, de egyiknél sem néztem meg a videót. Szóval ennyire nem is érdekelt. Viszont tegnap mondtam mért ne, vágjunk bele! Nézzük hogyan fog tetszeni a Life is Strange! Max abbahagyom, ha nem jön be. Hát, mit ne mondjak, bejött! Csupán 1-1,5 órát játszottam vele és még az első epizódon sem vagyok túl, de azt kell mondanom, bejött a game! Igazán izgalmas. Magad döntesz mit-hogyan csinálsz. Ha vmit wlrontasz, visszatekerheted az időt. Cselekedhetsz 2féle módon is. Lehetsz kedves és segítőkész, vagy épp ellenkezője. Inkább magadra gondolsz. Hát én az elsőt választottam és, akinek tudtam, segítettem. Nem tudom hogyan befolyásolja ezt a játékmenete, de mi den döntésnek következménye van. Kihatással van a folytatásra. Szóval... érdekes, de egyben igen jó kis játék. Majd írok róla vélemènyt, ha végig vittem. Elvileg több végkimenetele lehet. Remélem nekem a jó fog kijönni és a döntéseim pozitívan hatnak majd ki a történetre. Majd úgy is kiderül. :) Szerettem volna megosztani mit is csinálok a hosszúhétvége alatt. Persze az írást sem hanyagolom el. :) Legyen mindenkinek szép napja ki az oldalamra tévedne! chuu~
2022.03.14. 10:10, Saki-chan |
1170.Bejegyzés
Sziasztok! Mint az látható ismételten megváltozott az oldal fejléce illetve a hozzá tartozó képek és a színek egy része is. Csinosítgattam itt-ott az oldalt. Szeretném, ha mindig szebben és szebben nézne ki. Igéynes legyen és ne össze-visszaságban ússzon. Nekem tetszenek ezek a színek. Előhozzák a tavaszias hangulatot, mely a kedvenc évszakom.^^ Észrevettem, hogy januárban volt utoljára váltás. Úgy 2 havonta ráfér a változás az oldara. Legalábbis szerintem. :) Én már nagyon várom, hogy kivirágozzanak a fák és virágba boruljon a táj. Az orgonabokraink már rügyeznek. Elmehetne végre a fagyos szél és a reggeli fagyok is, jöhetne a meleg lány napfény és az igazi tavasz! Mikor nem kell vastag kabát, elég egy fele annyira meleg. Egy vékony, tavaszias kabát reggelente, majd még vékonyabb délutánra. A maszkokat végre elrakhattuk, legyen ez a sállal és a sapkával is így.^^
Remélem tetszik ez az új külső mindenkinek, ki látja majd. Még valószínű fogok rajta állítani, mert még nem igazán olyan, melyet szerettem volna, de gondoltam felteszem. Nem bírtam vele holnapig várni. :P Délután ezzel szötyöltem. Kerestem a megfelelőt, míg végül erre jutottam. Lassan úgy is megyünk aludni, mert fáradt vagyok. A hasam hál'isten most nem fájt. Tudtam vacsorázni is. Bíztamm is benne, hogy egy falattól nem fog megfájdulni. Mindenesetre óvatosan fogok enni és inkább kevesebbet, több óra eltéréssel. Még egy hasfájást nem élnék túl, vagyis nem szeretnék átélni.^^" Na, de most már búcsúzom is, mert lassan 8 óra. Elfáradtam. Ma is tettem-vettem, bár délelőtt nem igen tudtam, de mégis sikerült rendet rakom és elkészítettem az ebédet is. Szóval eléggé mozgalmas voltam, nem tunyultam. :3 Holnap biztos ugyan ez lesz. Sajna a kaja elfogyott, így ismét főzhetek, pedig szeretem, ha csak 2 naponta kell, de ez van. További szép estét annak, ki nálam jár! Oyasumi! chuu~
2022.03.12. 19:47, Saki-chan |
1169.Bejegyzés Boldog Nőnapot!
2022.03.08. 08:43, Saki-chan |
1168.Bejegyzés Werewolf: The Apocalypse - Earthblood ( GAME OVER?! )
Sziasztok! Hát... eddig tartott a Weerewolf-al való játék. Egyszerűen nem tudok átmenni egy résznél és úgy 30x meghaltam. Élettöltő dísznek van, mert egyáltalán nem tudom használni vérfarkas alakban. Hiába nyomom a megfelelő gombot. Annyi ellenfél jön, hogy képtelen vagyok kiiktatni őket. Sokszor áll és leblokkol a karakter, így az ellenség simán szétlő. Egyszerűen nem... nem megy. :( Úgy látszik nekem nem valók az ilyen jellegű játékok. Öreg is vagyok hozzájuk. Pontosabban kinőttem a játszadozásból. Mikor nem sikerül vmi, nagyon el tudja venni a kedvem. Elszontyolodok. Azt hiszem egy ideig ismét nem akarok semmivel sem játszani. Nincs kedvem hozzá. Béna vagyok! :( Még gondolkodok rajta, hogy folytassam-e. Nem szeretném ilyen hamar feladni. Meglátom még miként döntök. Egyenlőre csalódott vagyok a sikertelenségem miatt...
Viszont a jó hír, hogy hamarosan hozom az egyik történet első részét. Félig kész is van! Eléggé lassan haladgattam ezért futotta csak a felére, de ahogy kész lesz hozom is. Szóval türelem. :) Viszont kicsivel hosszabban olvasható maga a történet leírása.... Lassan alvásidő, így jobb, ha elköszönök. További szép estét annak, ki nálam járna! Oyasumi! chuu~
2022.02.27. 19:05, Saki-chan |
1167.Bejegyzés Werewolf: The Apocalypse - Earthblood game
Sziasztok! Egy igen kedvelt játékba kezdtem bele. Mármint úgy értem, hogy az egyik kedvenc állatom a farkas és ez egy jóval erősebb fokozata annak. Egy férfi, ki vérfarkassá tud átváltozni. Hatalmas karmaival csap le az ellenségére. Élvezetesnek és igen ígéretesnek hangzik. Sajna nincs hozzá magyar felirat, így a gyenge angol tudásommal igyekszem végig vinni. Már, ha sikerül. Kicsit vágtam bele a kalandokba és már sikerült egy nehezebb résznél elakadnom, ahol bizony jönnek sorra az ellenségek és folyton feldobom a pacskert. Igaz fáradt is avgyok, meg még nem teljesen hevertem ki a megfázást, de azért jól vagyok. Csak ne fájna minden nap a fejem. Főként reggel és este. A fájdalomcsillapítók, meg mintha cukrot ennék. :/ Na, de túlélem. :) A játékról később írok, hogy milyen. Röviden és tömören miről is szól. Most már késő van ehhez és ideje ágyba bújni. Szóval búcsúzom is. További szép estét annak, ki nálam járna! Oyasumi! chuu~
2022.02.26. 21:44, Saki-chan |
| |
|
|