Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-24

1126.Bejegyzés

Rajzok újra töltve: Read, Ryuuchi

Sziasztok! Gondoltam, akkor ismét hozok pár rajzot a megszokott tempóban. Ezeket az instagramon is megosztottam. Ott lassabban tevékenykedem. Mikor-hogy van időm. Majd a régi rajzokat is megosztom és megnézem vannak-e olyanok, e,mlyeket még nem tettem fel sehova sem. Biztos, hogy vannak, mivel rengeteget rajtoltam tiniként. Töménydek mennyiségűt, melyek egyre jobbak és szebbek lettek. Most őket szeretném megosztani. :) Read a Bűvös Nyakék 1.évadjából, ileltve a 2.évadban szereplő Ryuut, kit idő közben átírtam Ryuuichivá, mert Gyémánt apja is Ryu nevet viselte. Ryuu lesz így a beceneve. Ennyi!^^ Eléggé zavart a dolog, ezért is tettem ellene. Így már jobb lesz. :) Legyen szép napotok! chuu~

 

  Read                                                                     Ryuuichi

2021.07.06. 15:42, Saki-chan

1125.Bejegyzés

Megnyílt a HnH Isntagram oldala!

Sziasztok! Említettem, hogy szeretnék Instagram oldalt is az honlapnak. Ezt 2 napja meg is csináltam. Még eléggé kezdetleges, de apránként alakítgatom és teszem fel majd oda rajzaimat. Ileltve anime figuráimat is szeretném megosztani, a mangáimat és egyéb animes cuccomat. Ha érdekel, akkor nyugodtan kövessetek be, én örülnék neki. Amiket itt megosztok, ott is meg fogom. Igazán szeretem azt a platformot, bár nem nagyon vagyok jó a kezelésében és sok midnent nem tudok még, pedig már lassan 3 éve vagyok fenn. Érdekes, sok lehetőséggel teli platform, melyen nagyon szép képeket és storikat is oszthatunk emg. Akár facebookon. Viszont azt nem fogok még 1x csinálnmi. Már volt 1x facebook oldalam, de végül törtésre került. Ezt nem fogom megismételni. Inkább hanyagolom. 

Rengeteg tennivalóm van, sosem unatkozok. Aktív leszek, ahogy csak tudok és megosztom veletek alkotásaim és gyűjteményem egy részét. Remélem tetszeni fog annak, ki az oldalt is követi. Köszönöm, ha megnézed. További szép napot annak, ki nálam jár! chuu~

2021.07.04. 14:06, Saki-chan

1124.Bejegyzés

Rajzok újra töltve: Yamato, Hilo

Sziasztok! Bocsánat, hogy ismét pár napra eltűntem, csak történt egy s más. Nem igen volt időm írni, nem ültem gép elé sem. A nagy meleg miatt nincs nagy kedvem semmihez, de mindent, amit kell megcsinálok ennek ellenére is. Ha túl melegem van, akkor a ventilátorral hűtöm magam, melyet idő közben kénytelenek voltunk bekapcsolni. Esténként is dög melegünk van. Még tök pucéran is az lenne. :D Medencézéssel hűtjük még magunkat napközben, de persze vigyázni kell a nappal, mert könnyen leéghetünk tőle. Már elkezdtem barnulni, remélem lesz majd egy kis színem. :) Na, de nem szaporítom tovább a szót. Hoztam újabb 2 rajzot. Más-más történetek szereplői ők. Remélem tetszik mindenkinek, ki megnézi majd. Pontosabban azoknak, kik még nem látták.... 

 

                                Yamato (A szerelem hatványa)                               Hilo (MetalGun)

Még van pár, melyet felteszek és idő közben rendezgetnem kell a történetekhez tartozó rajzokat. Lecserélni a régieket, kipótolni a hiányzókat. Apránként mindig szépítek vmit az oldalon, még ha nem is látszik. :) Most csak enynit írnék. Majd meggyulaldok. Mindenki, ki teheti kapcsoljon légkondit vagy ventilátort, mert anélkül nem lehet kibírni. További szép estét annak, ki nálam jár. Oyasumi! chuu~

2021.06.25. 19:10, Saki-chan

1123.Bejegyzés

A szerelem hatványa - Szereplői rajzok / Ryou, Kitaro /

Sziasztok! Bocsánat, hogy a hétvégén nem jelentkeztem. Szombaton volt az iskolai ballagás. Már aznap reggeltől fájt a fejem, nem is akart múlni. A ballagáson erősödött a fájdalom. Szerencsére ülve nézhettük végig és árnyék is volt. Jó sokáig tartott. Ha végig kellett volna álklnom, tuti, hogy nem bírtam volna ki. A ballagás végeztével, ahogy hazaértünk, úgy fájt már a fejem, hogy hányingerem is lett. Nem bírtam állva maradni. Zúgott a fél fejem, baromira fájt és ledöntött a lábamról. A gyerkőcök segítettek, így viszonylag hamar letudtuk a vacsit és szépen elmentek aludni. Altatás előtt bevettem, egy gyógyszer és bíztam abban, hogy kialszom és másnap nem fog fájni. Reggel még kicsit, de már csak fele annyira fájt. Többször keltem hajnalban, így nem igen tudtam kipihenni magamat. Végül délutánra jobban lettem. Végre felállítottuk a medencét és pancsolhattunk egy nagyot. Persze nem volt zökkenőmentes, mert kiderült, hogy lyukas a medence, így szerválni kellett ragasztót. Hál' isten volt, ki tudott adni. Rendeltünk is, hogy legyen, ha esetleg ismét kilyukadna. Jól esett a pancsi, órákig ásztattuk a popsinkat a hideg vízben. :D Szerencsére már nem fáj a fejem. Valószínű napszúrást kaphattam, mivel többször is kimentem a tűző napra teregetni. Többször előfordult már, de sosem lehet megszokni. Nagyon rossz érzés, mikor a fejed, majd szét akar robbanni és olyan, mintha egy kést döfnének bele egyre mélyebbre és mélyebbre a koponyádba. Rémes! :/ Na, de elég isd a beszámolóról és a magyarázatból. Hoztam újabb 2 rajzot. Igen, csak kettőt. Maradok annál még akkor is, ha 2 napig nem tettem fel egyet sem. Még van egypár, amit meg tudok osztani. :) Remélem tetszenek. Ismét A szerelem hatványa című történetemből 2 fiú szereplő: Ryou és Kitaro. 

Most viszont megyek is, mert késő van. Korán keleltt kelnem és fáradt vagyok már. 2x pancsiztam, mely kivette belőlem az erőt. Jó érzés volt. Főleg akkor, miután edzettem egy kicsit és beülhettem a medencébe. Bár akkor még csak megmártóztam benne, csak később mentem bele pancsizni. :) El is köszönnék. További szép estét mindenkinek, ki nálam járna. Oyasumi! chuu~

 

Ryou                                                                   Kitaro

2021.06.21. 18:29, Saki-chan

1122.Bejegyzés

A szerelem hatványa - Szereplői rajzok / Saiji, Keito /

Sziasztok! Íme az újabb rajzok, melyeket ígértem. Most is A szerelem hatványából hoztam 2 fiú szereplőt. Remélem tetszik és jó véleménnyel vagytok róla. A rajztudásom évek óta ugyan olyan, nem is nagyon tudtam rajta csiszolni vagy jobbá tenni. Nekem pont megfelelő. Színezéshez mindig is lusta voltam, de így fekete-fehéren is tökéletes. Majd lehet kiszínezem őket, de még nem tudom. Már nem vagyok fiatal és egyre több olyan dolgom van, mely miatt a hobbim háttérbe szorul, de nincs mit tenni. Örökké nem lehetünk fiatalok. :P Holnap hozok még 2 rajzot és a hétvégén igyekszem egy új résszel is jönni. Holnap lesz évzáró, az utolsó olyan dolgo, mely miatt iskolába kell menni. Jövő héten pedig táboroznak a nagyok. Bár csak 1-2 nap, de több a semminél. :) Most viszont búcsúzom is. További szép napot annak, ki nálam járna. chuu~

  

Saiji                                                                        Keito

2021.06.18. 15:32, Saki-chan
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!