|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
714.Bejegyzés Nyaralási beszámoló, helyzetjelentéssel!
Sziasztok! Vasárnap, azaz 30.-án jöttünk haza. Hétfőn már mentünk óvodába. A bölcsi, majd csak 7.-én kezdődik. Szeptembertől már nem lesz, mivel mind a 3-an mennek óvodába. Ha Roxi normálisan viselkedne, akkor ő iskolába menne. De hát ez van. 3 év múlva 3 iskolás lesz és 1 óvodás. :)
Nyaralásunkat Balatonbogláron kezdtük, ahol majdnem 2 hétig voltunk. Többször lementünk a balatonhoz pancsolni. Eléággé hideg volt, Levike be sem mert menni, csak 1-2x. Úszógumival Roxika nagyon bátran ment be a vízbe. Krisztofer pedig rajtam csüngött, félt a víztől. Még akkor is, ha ő is úszógumiban volt. Páromnak túl hideg volt a víz, így ő ahogy betette a lábát, úgy ott is hagyta. Inkább a partról figyelt bennünket. Csak 3 nap volt velünk, mivel dolgoznia kellett. 17.-én hajókiránduláson voltunk a Varázs hajón. Nagyon jó volt! Egy kalóznak öltözött bácsi bűvészkedett. Fantasztikus előadás volt. A gyerekek élvezték. :)
22.-én átmentünk Kaposvárra, mivel a gyerekek már nagyon nem bírtak magukkal és olyan mérges klettem, hogy inkább oda mentünk. Nem akartam, hogy a bátyámék megharagudjanak ránk, amiért ennyire hangoskodunk és rosszalkodunk. Jövőre, ha megyünk is hozzájuk, akkor max 1 hétre, de lehet nem megyünk. Messzebbre szeretnénk majd menni. Jobban fogjuk megtervezni a nyaralásunkat. Jó volt ott lenni. Mi főztünk, vásároltunk be és tartottuk rendben a házat. Belekóstolhattam abba az életbe, ami nemsokára vár ránk. Jó fárasztó volt, mindig nagyon fáradtak voltunk estére...
Itthon szar! Csak a cirkusz megy, Jácinték költekeznek össze-vissza és pattognak! Utálok itthon lenni!!!! Mindenkit utálok! Ha elmegyünk, akkor vissza nem jövünk. Fulladjanak meg!
Röviden ennyit írnék. Hétvégén háznézőbe megyünk. Utána szeretnénk hajókázásra menni vagy a strandra vagy cirkuszba. Majd meglássuk mi lesz. Iszonyatiosan meleg van, izzadunk akár a ló! 35 ° van a lakásban és a ventilátor nem sokat ér. Vennünk kell egy erősebbet majd. Most mennem kell. Legyen szép napotok! chuu~

| |
|
|