Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történetek csak hamarosan jönnek. Igyekszem megírni mind a kettőt. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-24

744.Bejegyzés

Költözés utáni hírek!

Sziasztok! Kissé fárasztó napjaim vannak, sok a tenni-venni valóm. Párom 12 órákat dolgozik, délután fél 3-kor megy el és reggel 8 óra fele jön haza, majd nem sokkal utána megy aludni. Szóval... egyedül maradok a manócskáimmal és a házimunkával. Jelenleg lassan 2 hete vannak itthon, mivel az új doktor nénink köhögés miatt nem engedte őket az óvodába. Az új ovinkban is sok a beteg gyerkőc. Hideg van és elég, ha egy betegeskedő gyerek bemegy és már adja is tovább a bacikat. Remélem a jövő héten végre sikerül eljutnunk az oviba és hamar meg is szokjuk az új környezetet. Persze az első héten nem alszanak majd ott, 1 órakor haza kell majd hoznom őket, de sebaj. Utána, ha beszoktak, akkor maradhatnak alváskor is.... :)

Na, de amiért ezt a bejegyzést teszem közzé az a költözésünk, mely november 25.-én meg is történt. A szállítók bénázása miatt 4 dobozunk és pár cuccunk fenn maradt (ezt említettem már egy előző bejegyzésemben), de szombaton azok is el lesznek hozva. Ráadásul a számítógép asztalunk tetejét letörték és így használhatatlanná vált. Még jó, hogy a régi lakó itt hagyott több asztalkát, amiből az egyik ideiglenes számítógép asztallá lett. :P Az első hét borzalmas volt, mivel alig bírtunk kipakolni. Össze-vissza dobozok álltak és zsákhalmok, nagy volt a kupi. Iszonyat volt és idegörlő. A gyerekek is itthon, láb alatt voltak szóval... nagyon rossz volt! Csoda, hogy le tudtunk feküdni aludni. Az elelmiszert és a vegyi árut volt a legkönnyebb a helyére pakolni. Az első pár napban párom tudott segíteni, de utána aligha, mivel dolgozni kellett mennie, így az egész a nyakamba zúdult. Főzzek, tajkarítsak, pakolásszak na meg vigyázzak a csöppségekre. Na, az volt aztán a nagy feladat..... Lényegében már 90 %-ban a helyén van minden és, miután megérkeznek a maradék cuccaink, akkor lehet 100% lesz ebből a dologból. :)

A gyerekek nagyon élvezik a saját szobát, bár vannak veszekedések közöttük. Szeretnek itt lenni és alig várják, hogy az udvaron is legyen játszótér (csúzda, mászóka, homokozó...stb), ahol itthon is kitombolhatják majd magukat. :) Ma volt az első, hogy délután kellett aludniuk, mivel vissza kell rá állnunk, mert, ha nem alszanak nagyon hisztisek lesznek. Este nagyon szépen elaludtak a fiúk, csak a csajokkal kellett picit megszenvednem. :P

Pár napja esett a hó, nagyon szép volt, de sajna 2 nap alatt el is tűnt, így minden zöld... azaz a fű az. :P Lesz mit csinálnunk jövő tavasszal (festés, fűnyírás...stb). Már kezdek belejönni a  főzésbe és igyekszem rendben tartani az egész háztartást. Mollika nagyon anyás, alig van el az apjával (már, amikor itthon van). Jó lenne egy kenguru, mert úgy mindeig velem lehet. Sokszor el szokott lenni, de van egy pont mikor meglát sír és nem is engedi magát egy ideig letenni. Már egyre jobban kitolja magát négykézláb és a kuszás is alakulóban van. Össze-vissza szokott forogni és nagyon beszédes tud lenni.....

Röviden ennyit írnék a beköltözésünkről. Anyukámék megnyugodhatnak, hogy végre beteljesült az álmunk és külön költöztünk. Párom szülei is biztos hozzá szoktak, hogy mi nem vagyunk ott. A helyzet ott ugyan olyan, szoktam "anyósommal" beszélgetni. Anyukám minden héten felhív. Ha bármi van, mind a kettőjüket nyugodtan hívhatom, nagyon segítőkészek. Kaptam anyukámtől egy részletes szakácskönyvet, amibe minden bele van írva (dinsztelés, habarás...stb)....

Most mentem! Este igyekszem jönni vmi résszel. Remélem nem alszom be. :P További szép napot mindenkinek, ki felnéz az én kis oldalamra. chuu~


 
2017.12.07. 14:34, Saki-chan Vissza a bloghoz
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.