Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1066.Bejegyzés

Beyond Two Souls game

Sziasztok! Tegnap kezdtem bele egy olyan játékba, melyet már láttam végigjátszásban. Nagyon megtetszett és mondtam is magamnak, hogy én is végig szeretném vinni. Igaz, hogy számomra nem volt meglepő a vége, hiszen láttam, de attól még igazán izgalmas volt. Legtöbb részre emlékeztem a videóból. Most én is megtapasztaltam milyen Jodival menni, őt irányítani na és persze Aident.^^ Az én döntéseim alapján haladtam a történettel, ahogy én jónak láttam. Ma be is fejeztem a játékot, ami nagyon élvezetes volt és szerintem egész jó eredménnyel végeztem.^^ Egyik kedvencem! A grafika nagyon szép, elfogadható. A történet izgalmas. Ide-oda megyünk az időben, ha az eredeti történetre megyünk. Mjad lehet végigviszem a másik módon is, ami én arra tippelek, hogy sorba megy. Szépen haladunk előre, ahogy Jodi felnőtt nővé érik. De nem vagyok benne biztos. Bátram ajánlom mindenkinek, ki szereti a hasonló jellegű játékokat.  PlayStation 4, PlayStation 3, Microsoft Windows-al is lehet már vele játszani. Nem hosszú. Gyorsan lehet vele haladni. Izgalmas, eseménydús és élvezetes. Szóval, kinek van kedve mindeképpen próbálja ki! Megéri! :) A játékról: Jodi egy identitással együtt élő kislány. Nevelőszüleivel él egy kisvárosban. A gyerekek eléggé durván bánnak vele, mivel kicsit furcsa kislány. Ezért nem is tud rendesen beilleszkedni a vele egykorúak közé. Jodi gyűlöli és egyben szereti is az entitást (Aiden a neve), ki igyekszik megvédeni őt, de közben gondot is okoz neki. Nevelőszülei durva viselkedése miatt két orvosra bízzák (Nathan és Cole), kik furcsa dolgokat vizsgálnak. Jodi itt megtanul Aidennel együttműködni és jóra használni hatalmát. Egyik nap elszabadul egy kapu, mely utat nyitott az Infravilágba, ahonnan Aiden is származik. Nathan megkéri Jodit, hogy kapcsolja ki. Sikerül és ezzel felkelti a CIA figyelmét, kik elviszik magukkal (Ryan Clayton viszi magával). Nekik fog dolgozni és különféle feladatokat teljesít ügynökként. Egyik küldetésen Jodi rájön, hogy kihasználták és hazudtak neki, így otthagyja a CIA-t. Cole segítségével tudomást szerez az igazi anyja honlétéről, így azonnal felkeresi, de megtalálják a CIA ügynökei. Nathan lett idő közben a DPA igazgatója, aki felügyeli a DPA legújabb kondenzátorát (Fekete Nap). Nathan elmondja Jodinak, ha elvégez egy utolsó feladatot, akkor szabadon távozhat. A küldetést végrehajtja, mely majdnem az életébe kerül. Nathan elmondja mit tervez, de Jodi nemet mond és ellene van. Távozni akar, hogy új életet kezdjen, de a CIA túl veszélyesnek tartja, így "likvidálni" akarják (olyan sorsra ítélik, mint az anyját). Aiden segít neki. Közben Nathan le akarja zárni a Fekete Nap elszigetelő mezőjét, ezzel pedig semmi jó nem sülhet ki. Jodi, Ryan és Cole mennek, hogy megállítsák és lekapcsolják a kondenzátort. Jodi ekkor tudja meg kicsoda valójában Aiden. Mikor a kondenzátort leállítjuk, választhatunk melyik oldalon akarjuk folytatni a játékot. Élet vagy Halál. A döntésünktől függ a vége. Én az életet választottam. A végét nem írnám le, de itt is dönthetünk kivel akarjuk folytatni életünket és ezzel zárjuk le a játékot. A vége folytatásra ad okot, de szerintem nem lesz. Nagyon tetszik, hogy több módja is van a játék lezárásához. Nekem tetszett a választásom és aranyos jelenettel zártam. Szóval, ha tetszett a rövid és kevésbé spoilert tartalmazó leírás, akkor próbáld ki! Én csupán 11 óra alatt vittem végig, de ez kevesebb is lehet. Rengeteg választási lehetőség van, hogy te hogyan reagálsz a szituációkra  vagy hogy válaszolsz a kérdésekre. Voltak nehezebb részek, ahol nem egyből jöttem rá a dolgokra és keresgéltem vagy épp nem ment az adott feladat... 

Na, de most megyek és lassan takarékra teszem magam. Holnap hosszabb napom lesz. Mindig hulla vagyok, ha reggel korán kell kelnem. Még nem szoktam vissza a suli / ovi folytatáshoz, így szünet után. :P További szép estét kívánok mindenkinek, ki nálam járna! Oyasumi! chuu~

2020.11.02. 22:26, Saki-chan Vissza a bloghoz
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Játssz a színekkel keress szebbnél szebb képeket, építs, szépítsd a portálod, hogy szebb és színesebb legyen a világod!    *****    Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó. 06209911123 Debrecen Huszti Lakóparki napelemes családiház eladó.    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél színes szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati hõszigetelését!    *****    * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal