Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt.Arigatou! <3
Sziasztok! Ma egy új játékba a "Code Vein"-be kezdtem bele. Egész jó kis játék. Jó lenne, ha készítenének belőle animet, mivel van egy Official Openingje. Ma kezdtem bele és kb. 2-3 órát játszottam. Nehezen megy, mivel nincs hozzá magyarosítás, de azért jól elboldogulok. :) A karaktered külsejét magad alakítod ki és a videóbejátszások alatt is annak külsejével jelenik meg. Beszélni nem beszél, még is lehet neki hangot beállítani. Csak bólogat, ha kérdezik. :P Kíváncsi leszek mi lesz majd a játékmenet, milyen bossok jönnek sorra. Az első eléggé meglepett és sajnáltam megölni, de muszáj volt. Bátran ajánlom a játékot mindenkinek. Az ellenfeleink vmiféle démoni lények. Erős a sebzésük, de egy megefelelő erősségű fegyverrel könnyen legyőzheted őket. :) Majd írok róla véleményt, ha végig vittem. Ez a célom!
Íme a Code Vein Official Opening, amit említettem. Nagyon jó a grafikája és látványosak a harcok. Még 2 karakterrel nem találkoztam a játékban, bár még nagyon az elején vagyok. Néztem pár videót, abban ki felvette férfi karaktere volt. Hasonló, mint az egyik társunknak (Louise). Kíváncsi vagyok hogyan lesz szuper-durva harcossá a karakterem, kinek még van hova fejlődnie. Jelenleg level 8-as vagyok. Addig is nézzétek meg milyen is az OP-ja!
Aki belevág eme játékba, annak jó játékot kívánok! Nekem eddig nagyon bejött! Most ezt fogom végigtolni és addig másikba bele sem vágok. :) Most viszont mennem kell. Lassan alvási idő van. Még pancsizunk, majd gó az ágy! További szép estét annak, ki nálam járt! Oyasumi! chuu~
Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően...
Információk
Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...