Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].

Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem Zűrös Valentin Nap
 Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2 Amino, a Démonlány
 Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2 Halál Angyala
 Őrzők Története MG-Mellék Történet MG-Alternatív Történet
 MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3 MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa Ördögi Kísértés

 

 
Friss jelentések!
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25

1109.Bejegyzés

11 éve jött létre az oldal!

Sziasztok! Eljött ez a nap is. Már 11 éve, hogy létrehoztam eme oldalt és azóta szerkesztgetem. Voltak jobb és rosszabb napjai. Sok és kevés látogató jött fel. Sosem volt az a népszerű oldald, de nem is bánom. Nem hirdetem, bár több oldalon fel van tűntetve. Ám már nem vagyok tini, ki más oldalán reklámozza. Nekem ez így megfelel. Míg egy látogatóm is van rajtam kívül, akkor megéri csinálni. Részben magamnak csinálom, teszem fel az írásaimat, melyet szeretném, ha mások is olvasnának. Bízom benne, hogy éredekesek a történeteim és érdemes rászánni egy kis időt, hogy elolvasd. Én sokszor vissza-vissza szoktam olvasni az írásaimat. Szeretek ebben is nosztalgiázni. Még vannak kisebb hibák a részekben, pedig eskü kijavítottam őket, ám vhogy mindig van, ami nem jó. Majd újra át fogom nézni őket. Meg amúgy is még nem fejeztem be az össze történet átnézését. Rengeteg meló lesz vele. Rajzolni is szeretnék pluasz adathiányokkal is küszködök, melyet szintén pótolni kellene. Na, de azért a nagyja fenn van, melyből lehet tudni ki-milyen személyiség és mi a szerepe a történetben. :) Míg tudom úgy is szerkesztem az oldalt. Bár, ha már öreg leszek, akkor nem biztos vagy, ha közben törtéik velem vmi tragédia. Na, de erről nem beszélünk töbebt. A lányeg, hogy itt vagyok már 11 éve! Hivatalosan majd csak 26.-án lesz az oldal szülinapja, mivel akkor nyitottam ki a kapuit.^^ Remélem továbbra is itt lesz az, ki eddig is és olvassa az irományaimat.... Most viszont mennem kell. Mi nem megyünk suliba, itthon tartjuk a manócskákat, de attól még ugyan úgy van házimunka. Esik az eső, hideg van. Remélem hamar eláll és kisüt majd a nap. Legyen szép napotok és továbbra is vigyázzatok magatokra! chhu~ 

2021.04.19. 07:04, Saki-chan Vissza a bloghoz
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog, Stories
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2025 ]


Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    Velaris, a második otthonom Fanfictionból új rész került fel    *****    NSYNC - Ha nosztalgiáznál, vagy érdekel,mi történik most a ByeByeBye elõadóival, akkor nézz be - NSYNC    *****    Szereted az egyedi történeteket? Kíváncsi vagy, hogy mire képes egy hobbi író? Ha igen, nézz be hozzám!    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Sziasztok! A Moobius pályázatán elindult két regényem. Kérlek támogass! Bõvebb információt itt olvashatsz. Katt rám.    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós családiház eladó 06209911123    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    Lakatos munka- Épületlakatos munka- Haidekker kerítés - Haidekker kapu- Teraszkorlát- Lakatos munka szerelés- Hullámrács    *****    Itachi Shinden második fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv második harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT!! KATT    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Kedves Csokoládé kedvelõk! Segítségeteket kérném a kérdõívem kitöltéséhez! Témája a CSOKOLÁDÉ MÁRKÁK! Köszön    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    Aki szörnyekkel küzd, vigyázzon, nehogy belõle is szörny váljék. S ha hosszasan tekintesz egy örvénybe, az örvény vissza    *****    Rose Harbor, ahol a tenger suttog és a múlt sosem tûnik el teljesen. - FRPG - csatlakozz közénk te is :)