|
Navigáció |
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-24 |
1164.Bejegyzés Helyzetjelentés: Mért nincs még új történet? Most leírom!
Sziasztok! Gondoltam írok egy helyzetjelentést, hogy mért nem vagyok aktív és hol vannak már a részek vagy a rajzok. Az igazság az, hogy mostanában eléggé fáradt vagyok és az időváltozás nagyobb hatással van rám, mint gondoltam. A fejem egész jól bírja, viszont délelőtt már érzem, hogy de kis lusta vagyok, fáradt, mintha nem aludtam volna ki magam. Majd eljő az este és szabályosan alig bírok elmenni fürödni, annyira elfáradok. Olyan vagyok, mint egy macska. Lustulnék egész nap, de persze ezt nem lehet csak úgy megtenni. Nem-nem. Aktívnak kell lennem, egészen estig, mikor a ház nyugovóra nem tér. :) Szóval, mint írtam eléggé fáradt vagyok és nem sok kedvem van bármit megcsinálni, ha kész a ház és csillog-villog. Délután inkább lustizok, mivel mindenki itthon van és felnőttként már nem egyedül vagyok. :)
Egyenlőre nem kaptam kedvet az íráshoz, de nagyon rá akarom szánni magam. Viszont még nem tudtam. Míg nincs meg a kedvem, addig nem lesz erőm se belevágni. De már komolyan bele szeretnék. Mindig azon kattog az agyam, hogyan is írjam meg az első rész és melyikkel is lenne érdemes elkezdenem. Összecsapni pedig nem szeretném. :)
A Control nevű játékotról meg annyi, hogy úgy néz ki végig vittem a tegnapi nap, de még van valami, amit meg kell csinálnom. Lehet ez már a kiegészítője, de nem biztos. Fogalmam sincs. Még van egy nagy kérdés a fejemben. Igaz, hogy Dylent lecsekkoltuk és kómába esett, de... Ki is pontosan Ahti, a takarító? Ő hogyan tudott ellen állni a sziszegőnek, őt mért nem tudta megszállni? Irányítani a testét és az elméjét? Remélem erre most választ kapok, de lehet, hogy nem. :/ A játékban a kedvenc részem az volt, mikor Ahti fülgallgatójával kellett kijutni a labirintusból. Az vmi állati volt. Tökéletesen illett hozzá a zene, mely a fülesből szólt. Imádtam! :D Majd erről külön is írok, hogy mi is volt a véleményem magáról a játékról. :)
Na, de most meglesem mért nincs vége a játéknak, mi az, amit meg kell tennem miután megfékeztem az ellenséget. Ahogy ez megvan, hozom is róla avéleményes bejegyzésemet.^^ Míg nyugis a ház, addig van időm befejezni, amit tegnap nem tudtam. Még jelentkezem! Addig is további szép napot mindenkinek, ki nálam járna. chuu~
| |
|
|