|
Navigáció |

Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog
Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsol. Ha belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!
2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3
|
|
| |
|
Január 3.: GAME: DPA - Man of Medan
Január 7.: GAME: DPA - Little Hope
Január 13.: GAME: DPA - House of Ashes
Január 22.: GAME: DPA - Devil in Me
Március 23.: GAME: Detroit: Become Human
Április 3.: STORY: MGAT 3.évad 8-9.rész
| |
|
|
Blog / Hírek / game / érdekességek / 2016-25 |
1211.Bejegyzés Kis helyzet jelentés!

Sziasztok! Már jó ideje, hogy eltűntem. Semmi hírt nem adtam magamról. Akartam írni, hogy a múlt héten sajna eléggé megfáztam. Köhögés, orr folyás, belső láz, gyengeség és fájó füllel szenvedtem végig majdnem az egész megfázást. A fülgyulladás volt a legrosszabb. Egyik percről a másikra történt és órákig szenvedtem vele, mire hatott a gyógyszer és múlt a fájdalom vele. Utána is pár napig érzékeny volt, bedugult és folyamatosan sípolt. Nem tudom mi történhetett, de majdnem a sürgősségire mentünk vele, mert olyan tüneteim voltak, melyek igen komolyak. Hál' isten nem kellett bemennem, de még egyszer nem szeretnék ilyen szituba keveredni. Már jobban vagyok. 90%ban meggyógyultam és visszatértem a napi feladataimhoz. Újra edzek és miegymás. :)
Az írással nem tudtam semmit sem haladni. Bele akartam kezdeni, mikor váratlanul bekrepált a monitorunk. A gépet újra raktuk, nem javult. Gondoltuk,a villogás akkor csakis a monitor hibája. Ma érkezett meg az új és tökéletesen működik a gép. Pár napig kellett csak hanyagolni. Nem szeretem, mindig van vmi plusz kiadásunk. Ez is az volt. :/ De legalább most már nem lesz gond vele és szépen működik. 2x nagyobb az előzőnél, még szoknom kell, de nagyon tetszik.^^
A rajzolással is hadilábon állok, bár egyik nap kicsit haladgattam vele. Viszont mindig közbejött vmi. Több helyre is menni kellett. A fogaimmal is gondok voltak és vannak is még. Kezelésre járok. A családban többen is betegek lettek, sorra fáztunk meg. Nagyon szuper volt, mondhatom.^^" De most mindenki úgy ahogy jól van. Várjuk a jó időt, a felmelegedést. Szeretnénk ültetni és rendbe tenni az udvart is. :) Annyi dolgom van, annyi mindent meg szeretnék csinálni, de az időm nagyon kevés. :/ Kevés a szabadidőm, nincs nagyon nyugtom sem. Szívás, de ez van. Igyekszem haladgatni a dolgaimmal, de a terveimet folyton csak tologatom és hagyom elúszni, amit persze nem szeretnék, de mindig így járok. Ez az év nem alakult jól és nem is látom, hogy jobb lenne az előzőnél. :/ Majd csak lesz vhogy. Bízok a legjobbakban. Vagyis csak igyekszem...
Nem tudom hogyan tudnék visszaállni az oldal szerkesztésére, de vmit tennem kell annak érdekében, hogy a hobbim ne legyen elhanyagolva. Na, majd teszek ellene és ahogy megszáll az ihlet, bele is vágok. Az ötleteimet össze szoktam írni, a fantáziám nem lankadt egy percre sem. :)
Míg nem állok helyre rendesen, addig tologatom a dolgokat, de ezen szeretnék változtatni. Szeretem az oldalt szerkeszteni, írni és megosztani a kreálmányaimat. Kicsiny hobbim marad míg csak élek.^^ Na, de most búcsúzom. Csak szerettem volna életjelet adni magamról. Minden rendben, amint tudok, hozok vmi irományt. Addig is további szép napot annak, ki nálam járna! chuu~
| |
|
|