Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 3.rész: Másik élet

3.rész: Másik élet

Saki-chan  2019.10.12. 21:43

Rei testet cserét egy Reika nevű lánnyal, ki vele egykorú. Ő egy emberi lény, de képességelszívás képességével nagy bajt okoz. Sajnos nem tudják csak úgy visszacserélni egymás testét, így kénytelenek egy kis ideig a másik életét élni. Vajon meddig titkolhatják mindezt?


 Rei az elhamarkodott akciója miatt szobafogságot kap, így nem is akar a többiekkel találkozni. Azonban egyik nap egy kislány kopogtat be hozzájuk azzal a szándékkal, hogy az anyukáját keresi. Rei közli vele, hogy itt biztos nem lakhat. A kislány arra kéri, hogy segítsen neki. Hezitálva, de beleegyezik, így az egész várost felkutatják az anyukája után. Elsőnek oda mennek, ahol már jártak, de mind hiába és sehol sem lelik az anyukát. Közben beesteledik, így Rei lebukik. Amikor Kousuke megparancsolja, hogy térjen haza, akkor fordulnak meg a dolgok. Megjelenik egy nő, ki Rei erejét akarja elszívni, de az eső következtében, mely közben szakadni kezdett, áramütést szenvednek. A két nő testet cserélnek, melyről csak ők vesznek tudomást. A testrabló veszélyesnek jelenti ki Reit, így Yanagi rátámad, de akad segítsége. Két férfi védik meg és magukkal viszik. A hamis Reit is hazaviszik. Mit sem sejt senki a testcseréről, így ugyan úgy viselkednek. Rei reméli, hogy minél előbb észreveszik, hogy nem stimmel valami. Csak reménykedni tud...
Másnap reggel volt már, egy új napra virradtunk. Az igazi Rei épp keledezni kezdett. Észrevette, hogy egyik férfi sincsen mellette, így óvatosan felmérte a terepet. Ahol laktak hasonlított arra, ahol anno ő is élet. Megkereste a mosdót, hogy le tudjon tusolni még mielőtt megérkeznek. Tegnap este erre nem volt lehetősége. A fürdőszoba viszonylag jó állapotban volt, így találva magának egy törölközőt, bement lezuhanyozni. Próbált igyekezni, nehogy rá nyissanak, mivel a fürdőt zárni nem lehetett....
- Remélem nem jönnek most haza. Ha így meglátnak, akkor... - vörösödik el - Nem! Gyorsan sietek! - szedi össze magát - Ez a test... - nézi magát a zuhanyban lévő tükörben - még sosem éreztem milyen emberi bőrben lenni. Sebezhető és oly törékeny. - komolyodik meg tekintete
- Reika! - húzza el a zuhanyfüggönyt
- Hah? - ijed meg - Jajj, ne! - fordul meg 
- Már azt hittem megint elmentél. - lép be mellé a zuhany alá 
- N-nem... Cs-csak.... Hm? - érintik meg a vállát
- Ma nagyon félénk vagy. - csókolja meg vállát 
- Ha? - rezzen össze, majd teljesen elpirul - Csak nem ő a ... szeretője? Most mi lesz? Én nem akarom, hogy... 
- Fordulj meg, kérlek. 
- N-nem. M-most nem akarom azt! - bújik bele még jobban a sarokba
- Tetszik ez a félénkség! - kapja el karját, majd hirtelen magához fordítja
- M-most meg fog... - szorítja össze szemeit - De ez nem lenne erőszak, hiszen a szeretője. Mit tegyek? 
- Ma még kívánatosabb vagy, mint legutóbb. - nyal bele nyakába 
- Hah... - nyög fel halkan 
- Hm? - lepi meg eme reakció - Még sosem reagáltál így az érintésemre. - hajol oda hozzá, hogy megcsókolja
- Kai! Merre vagy? 
- Hm. Most sajna el kell halasztanunk ezt az együttlétet, de ígérem, hogy következőnek nem fogjuk. Ugyan ezzel a reakcióval várj rám. - azzal lassan elengedve, kimegy
- Huh! Ezt megúsztam! - ül le hirtelen - Ez a férfi nagyon szenvedélyes. Jobb, ha gyorsan felöltözöm még mielőtt visszajönne. - gondolja, majd kiszáll ő is a zuhany alól
Talált másik ruhát a széken, így abban ment ki. A fiúk épp nagyban tanácskoztak valamiről. Egy tervrajzot nézegettek és valamiféle haditervről beszélgettek. Csodálkozva hallgatta mit is akarnak csinálni. Tervük egy épületbe való behatolás volt, melyben nagyot kaszálhatnak, ha ellopnak egy értékes nyakéket....
- Hatsu te kiiktatod itt a kamerákat és Sei te pedig itt hatolsz be az épületbe, majd...
- Hah? Ezek meg mit csinálnak? - nézi őket csodálkozva az ajtóból
- Sima ügy lesz! 
- A Takahashi épület egy bevehetetlen erőd, de mi bevesszük! - jelenti ki Sei
- A T-Takahashi? - kerekedik el a szeme Reinek
- Reika? Jó reggelt. 
- A Takahashi család veszélyes! Nem mehettek oda! - jelenti ki
- Hm? De hiszen, épp te mondtad, ha megszerezzük, ami kell, akkor egy időre kilábalhatunk ebből. 
- É-én? - lepődik meg - Pedig ez egy elveszett ügy. - gondolja
- Hmm.... - nézi komoly tekintettel a fürdőben meglepő srác
- Akkor sem jó ötlet, hogy oda bemenjünk. Ismerem a Takahashikat és jobb nem ujjat húzni velük! Veszélyesek! - csap oda az asztalra
- Ah?! - néznek nagyot a srácok
- Reikanak igaza van. Viszont, mivel a terv az övé, így végrehajtjuk!
- Ez az! - örülnek meg - Kai a legerősebb vezér, így nincs mitől félnünk! - éljeneznek a fiúk
- Veled sikerülhet. - lép oda hozzá Kai - Bízunk benned. - simítja meg lágyan arcát
- Haah? - pirul el - He?! M-még is mért pirulok el ettől a sráctól? - fordul el zavarában 
- Hm. - mosolyodik el erre Kai, kinek ez a reakciója is nagyon tetszett
 
 Eközben az INEG lakásban is kezdenek mozgolódni. A Reibe bújt lány nagyon mélyen tudott aludni a pihe-puha ágyban, így ki sem akart egyhamar szállni belőle. Trivee hiába keltette, nem volt semmi hatása. Mivel még tartott a szobafogsága, így nem is nagyon számított meddig alszik. Mindenki szépen megreggelizett, majd mentek a dolgukra. A lány is lassan felébredt. Nagyot nyújtózott, majd megindult a fürdő felé....
- Haaah! - ásítozik - Istenien aludtam! - jelenti ki - Egy forró fürdő még emlékezetesebbé tehetné ezt a kelést. - indul meg a fürdő felé - Hah?! - lepődik meg mikor kilép elé Kousuke - J-jó reggelt. - fordítja el tekintetét
- Jó reggelt. Azt hittem már sosem kelsz fel. 
- Akkor mért nem ébresztettél te magad fel? - néz rá csábosan
- Hm. Legközelebb úgy lesz. - súgja fülébe
- Uhm.... - pirul el - Most megyek fürdeni! - azzal beslisszol a fürdőbe és bezárja maga mögött az ajtót - Hiába vagyok kemény, de egy jóképű férfi még is le tud sokkolni. Ez a lány több pasival is él együtt. Ha már a vezérüket megszelídítette, akkor a többieket is? Ki kell derítenem. - gondolja - De előbb...! - merül el a forróvízben 
Élvezettel merült el a habokban és vagy fél órán át csak ázott benne, majd fogta magát és leült reggelizni. Kicsivel később bement a szobájába, hogy felvegyen valami szexiset. Mikor megtalálta a megfelelőt, már indult is volna ki, de Yanagi megállította...
- Hova ilyen.... Hah? - lepi meg melyet maga előtt lát - Szexin... A-azaz hová mész? - kérdi kicsit elpirultan
- Szerinted hová? Hát ki!
- Kousuke még mindig nem engedte meg, hogy kimenj. A múltkori eset miatt....
- A múlt elmúlt. - lép oda elé - Én a jelenben élek. - mondja odahajolva hozzá 
- Hah? - zavarában azt sem tudja mit mondjon, mivel dekoltázsa villanásától kicsit lesokkolt 
- Hmm? - veszi észre zavarát - Esetleg, nem jönnél velem? Veled biztos élvezetesebb lenne. - kapja el kezét
- H-hogy mi? Várj! Rei!
Kirángatta magával a folyosóra, majd sietve ment előre a lifthez. Mikor leértek alulra Yanagi mutatta, hogy üljenek be az autójába, ő elviszi ahová szeretné. Bementek egyenest a városba, ahol egyből ettek egy nagy gombóc fagyit. Nem messze tőlük az igazi Rei és a lány társai megkezdték az akciójukat. Egy másik épületen, mely a Takahashi épülettel szemben állt, várakoztak. Sei és Hatsu már bementek takarítóknak álcázva magukat, ezzel felmérni az őrök mennyiségét és a kamerák elhelyezését. Kai és Rei addig a tetőn várakoztak....
- Mért kellett nekem is jönnöm? - kérdi 
- Mert te vagy a mi gyöngyszemünk. Nélküled nem lenne itt a csapat, hanem valahol a poklok poklát élnénk. - ül le mellé
- Hah? - lepődik meg - Szóval nekik sem volt könnyű. - szomorodik el
- Ma olyan furcsa vagy. Minden rendben? - emeli fel állát és mélyen a szemeibe néz - Mintha aggasztana valami. 
- Én... - nem mondhatok neki semmit sem hátha bajba sodrom magam - Csak nem tartom jó ötletnek ezt az egészet. Mi lesz, ha megsérültök? 
- Emiatt ne aggódj. - simítja meg fejét - Inkább egyél. Ma még nem ettél semmit sem. - ad át egy szendvicset neki
- K-köszönöm. - harap bele és mohón megeszi - Finom! - mosolyodik el boldogan - Emberként másképp érzem az ízeket.
- Egy kis majonéz maradt a szád szélén. - hajol oda hozzá és lenyalja
- Uhm... - vörösödik el arca
- Mikor elpirulsz nagyon izgatónak látszol. - mondja miközben mélyen a szemeibe néz - Ha nem lennénk most akcióban, akkor itt és most a magamévá tennélek.
- M-mi? - vörösödik el még jobban - Nagyon emlékeztet Kousukere, talán amiatt vagyok ilyen zavarban. - nyel egyet
Pár óra múlva tiszta volt a terep ahhoz, hogy gond nélkül bejussanak. Épp őrváltás volt, így most kellett lépniük. Hatsu kiiktatta a szinten lévő kamerákat, majd Sei a nyakéket védő rács feletti szellőzőnyílásról ereszkedett be. Óvatosan kiiktatta a védőrácsot, majd egy másik nyakékkel helyettesítette az általuk elemeltet, így nem kapcsolt be a mozgásérzékelős riasztó sem. Az ékszert egy kis zsákba tette, majd elindult vele óvatosan kifelé.... Azonban, kis hiba csúszott a számításba. Valami okból kifolyólag Ryuga Takahashi, ki most a cég élén állt, előbb tért vissza üzleti útjából és egyből a nyakékhez indult. Mikor észrevették, hogy az ékszer nincs a helyén, azonnal riasztották a biztonságiakat, kik egyből a szellőzőt kezdték átvizsgálni. Seinek igyekeznie kellett vagy elkapják. Felmászott teljesen a tetőre, hogy majd onnan Kai leviszi. Ryuga tudta, hogy a tetőre kell menniük, ez amolyan érzés volt. Egy mesterlövész ment fel annak az épületnek a tetejére, mely szemben volt Kaiék leshelyével. Egyből kiszúrták őket, így lőni kezdtek....
- Bukj le! - védi meg Kai Reit - Valaki lő ránk a szemben lévő épületről. 
- M-most mit fogunk csinálni? 
- Voltunk már rosszabb helyzetben is. - mosolyog rá - Odamegyünk, ahol a mesterlövész van és majd bevetjük az erődet, hogy megszerezzük a képességét. 
- H-hogyan? - alig tudott meglepődni és már mentek is a mesterlövészhez
Kai azonnal elintézte a lövészt, majd Reinek meg kellett érintenie testét, hogy megszerezze a mesterlövész képességét. Erősen koncentrált arra az erőse, mely most neki van. Kis időbe beletelelt, de sikerült képességét megszerezni, így neki kellett a Takahashi épület körüli mesterlövészeket leszedni. Kai addig odateleportált Seihez, ki idő közben feljutott a tetőre....
- Jól vagy? - kérdi Kai
- I-igen, csak... - mutatja a karját - Kicsit eltaláltak. 
- Nincs baj, majd ellátjuk. Csak éljük túl ezt az akciót.
 
 Míg ők épp ki akartak jutni a kulimászból, addig Kousukeékat pont oda riasztották. Fülest kaptak pár fickóról, kik épp egy drága ékszert akartak eltulajdonítani a Takahashi épületéből. Kousuke azonnal riasztotta Angelt és Hilot, de ők túl messze voltak és lefoglalta őket pár devil, kik tömegverekedést robbantottak ki. Azonnal felhívta Yanagit, hogy merre van....
- Igen? Itt Yanagi. - veszi fel a telefont
- Merre vagy? Lenne számodra egy megbízatásom.
- Épp a városban. Mért? Mi lenne a dolgom?
- Épp rablás folyik a Takahashi épületben. A tolvajok a tetőn akarnak elmenekülni és egy mesterlövész segít nekik, ki nem Takahashi embere. Menj oda és állítsd meg, hogy elszökjenek a tolvajok. Másra nem számíthatok, most csak te maradtál. 
- Értettem. Odamegyek! - azzal leteszi
- Mi a baj? 
- Eredetileg nem vihetnélek, de szerintem szükség lesz a segítségedre. Most csak mi vagyunk. 
- Miről lenne szó? 
- A Takahashi épületben épp rablás folyik és..
- A Takahashi épületben? - szűkül össze a szeme - Előbb kezdték az akciót. Azok az idióták! - mérgelődik magában
- Talán valami baj van? Tudom, hogy nem szívleled azt a pasast, de most neki kell segítenünk. Készen állsz rá? - teszi vállára kezét
- Igen! 
Azzal azonnal indultak is a helyszínre. Yanagi autójával seperc alatt ott termett az épület előtt. Mivel nem volt idejük lifttel menni, így Yanagi megkérte Reit, hogy jégszárnyakkal repüljön fel. Nem is kellett többször mondania. Rei jégszárnyakkal a magasba emelkedett, felkapta Yanagit, majd egy pillanat alatt a tetőn voltak. Az igazi Rei épp a mesterlövész célkeresztjével nézte, hogy van-e még ellenfél, kit ki kell iktatni. Hirtelen észrevette a tetőn Yanagit. Kai telefonon kérte, hogy lője le, de megtorpant. Azt mondta nincs már lőszer. Kai odateleportált érte, majd vissza....
- Innen nem juttok tovább! - jelenti ki Yanagi - Hah? Ti vagytok azok múltkorról. - veszi észre kik az ellenfelei - Pont jókor. Most be tudom fejezni, ami akkor félbemaradt. 
- Jól mondod! - áll támadó helyzetbe Kai is
- Itt van ez a testbitorló. - nézi komolyan Rei a Reikat - Itt az esélyem, hogy visszaszerezzem a testem! - indul meg neki
- Szóval a testedre fáj a fogad? Hát csak tessék! - gondolja, majd támadásba lép
Mind a négyen összecsaptak egymással. Yanagi tűz támadásokat vette be, míg Rei jéggel küzdött. Egyre jobban tudta irányítani az erejét, így már pofon egyszerű volt becsatlakozni a harcba. Rei csak védekezni tudott, nem volt az a harcedzett lány. Kai gyorsan elé lökte Yanagit, hogy megérintse. Így is tett és némi erőt szívott magába. Nem sokat, mivel közbelépett Reika és tudatában annak mire is készül, megfékezte. Rei most tűz erővel tudott támadni és egy cseppet sem kímélte saját testét. Ütötték, rúgták egymást. A tető nagy volt, de nem teljesen ideális egy összecsapáshoz. Rei kezdett a tető szélére kényszerülni, mely nem volt számára a legjobb....
- Hmp! Most itt a vége! Nem csak a testedet veszíted el, hanem most az életedet is. - mosolyog rá gonoszosan
- Azt majd meglátjuk!
Ahogy védekező állásban állt, egyszer csak egy célkereszt fénye jelent meg a mellkasánál, melyet Kai észre is vett. Azonnal odateleportált hozzá, így a lövés egyenesen a hátába fúródott. Hangosan felkiáltott, majd térdre rogyott. Rei teljesen lesokkolódott, ahogy Reika is....
- Mért mentettél meg? - kérdi Rei 
- Mert szeretlek. - öleli meg megcsókolva, majd a mélybe zuhannak 
- Ne! - nyúl utánuk Reika, de Yanagi elkapja 
- Már nem tehetsz értük semmit sem
- Kai! Te idióta! - gondolja, majd alig bírja visszafognia  könnyeit 
Yanagiék nem tudták megszerezni a nyakéket, mivel mire elkapták volna a tolvajt, addigra már hűlt helye sem volt. Ez az akció kudarccal végződött. Kousuke egy cseppet sem örült ennek, de nem neheztelt rájuk. Takahashi elégedett volt, hogy azt ki sokszor tört borsot az orra alá végre kiiktatta. Nem szólt semmit sem, csak csendben folytatta azt, amit előtte...
 
 Kai és Rei nem haltak bele a zuhanásba. Időben el tudtak teleportálni mindannyian. Sei és Hatsu is épségben megúszta. Kai rengeteg vért vesztett és fájdalmai voltak. Azonnal lefektették az ágyára és kiszedték belőle a lövedéket. Ekkor tudatosult Reiben, hogy Kai is egy devil. Fogai megnőttek, szemei vörössé váltak a szeme láttára. A párnába szorította fejét, hogy ne hallják fájdalmas kiáltását, ahogy a golyót kiszedik sérüléséből. Miután a golyót eltávolították, fertőtlenítették a sebet és bekötözték....
- Most mi lesz vele? - kérdi Rei
- A golyót kiszedtem, de a seb túl mély. Csak te mentheted meg. - válaszolja Sei
- Én? De... - nézi az ágyon fekvő Kait 
- A véreddel gyorsabban begyógyulhat a seb. A te döntésed segítesz-e neki vagy sem. Ez nem rajtunk múlik és nem erőltetünk semmit sem. - néz rá együtt érzően - Most hagyunk titeket pihenni. Szólj, ha bármire szükséged lenne. 
- R-rendben. - néz rá szomorúan - Az én vérem segíthet? Akkor Reika... 
- Egy angyal. - szólal meg halkan Kai
- Hah? Kai! - lép oda ágya mellé - Úgy sajnálom! Az én hibám! Nem figyeltem eléggé és...
- Ne okold magad. Én sem vigyáztam eléggé és miattam veszélybe sodródtál. Tudhattam volna, hogy az akció dugába fult majd. Hallgatnunk kellett volna rád. 
- Az ötlet jó volt, csak a kivitelezés... - hajtja le fejét szomorúan
- Ne vágj ilyen arcot. - emeli fel állát 
- Miattam sérültél meg, így.... - áll fel lassan, majd haját eltűri és nyakát ajánlja fel számára - Igyál a véremből.
- Ha? - lepődik meg - Nem lehet. 
- Ha nem iszol, akkor meghalhatsz! 
- Nem lehet. - ül fel az ágyon - Nem akarom, hogy ugyan az legyen, mint legutóbb. 
- Hah? Legutóbb? 
- Ha egyszer rákapok az angyalok vérére, akkor nehezen állok le.
- Mindenki így van ezzel. Állítólag sokkal ízletesebb és tisztább a vérük. Ezért is szeretném, ha innál belőlem. Ígérem, hogy megfékezlek, ha túl sokat innál. 
- Rendben. Gyere ide. 
Rei lassan mellé ült, majd Kai lágyan belenyalt nyakába. Megszagolta ütőereit és kissé hezitálva, óvatosan hatolt bele fogaival nyakába. Lassan szívni kezdte az ízletes nektarint. Ahogy egyre több vér jutott a szervezetébe, sérülése annál jobban gyógyult be. Rei fogát összeszorítva tűrte eme fájdalmat, de nem állította le, míg úgy nem érezte elég. Ereje kezdte elhagyni és már az ájulás határán volt. Pár perc elég volt ahhoz, hogy teste feladja és a vérveszteségtől belehaljon. Erősen Kai hátába karmolt, majd halkan megszólalt...
- Elég lesz. - mondja halkan - Kérlek... elég.... - hagyja el minden csepp ereje, majd elengedi Kai hátát
- Huhm?! - érzi meg testének ernyedését, majd azonnal elengedi - Reika... - öleli lágyan magához
Lassan ágyába fektette és mellé feküdt, hogy hallja szívverését és biztos legyen abban, hogy este nem lesz semmi baj vele. Kissé elvetette a sulykot, de előre szólt neki, hogy az angyalvértől mohóvá válik. Bűntudata volt, ezért sem ment el mellőle egy percre sem....
Az INEG szálláson ezalatt Reika az ágyán feküdve újra és újra maga előtt látta, ahogy Kai lezuhan. Aggódott miatta és tudni akarta jól van-e vagy tényleg lezuhantak. Forgolódott és nem bírt aludni. Hirtelen felült és az ablak felé indult, hogy kiszökjön. Már lépett volna ki az ablakon, mikor valaki kopogott...
- Igen? - nyitja ki halkan az ajtót
- Volna kedved sétálni egyet? - kérdi Yanagi
- Hm? - lepi meg a kérdés - 
- Meghívlak egy takoyakira. - vigyorog rá
- Rendben.
Lementek az épület elé sétálni. Nem akartak messzire menni. Volt a közelben egy takoyaki árus. Yanagi vett kettő adaggal, majd leültek egy padra, hogy elfogyasszák az ételt. Reika szinte csak túrta az ételt, de nem nagyon ette. Ez persze feltűnt Yanaginak....
- A mai bukta óta, nagyon szótlan vagy. Talán szomorú vagy a történtek miatt? - kérdi - Nyugi, szerintem az a devil jól van.
- Hah? - lepi meg a kijelentése - Honnan veszed, hogy devil? - kérdi érdeklődve
- A szagából. Lehet, hogy nem mutatja és jól rejtegeti, de attól én még egyből észrevettem. És mivel teleportálásra is képes, így nem hiszem, hogy hagyta volna magát szétkenődni. Szóval, ha aggódsz miatta, akkor...
- Nem aggódom! - jelenti ki - Csak sajnálom, hogy leléptek. Pedig az volt a cél, hogy elkapjuk őket. Nem igaz? 
- Hm. De. Sajna elmenekültek. Megesik az ilyen. Takahashi cég feje nem lett mérges, így nincs semmi baj. 
- Hm. Igaz. 
- Ne vágj ilyen búskomor arcot. - nyom arcához egy üdítőt - Ez a tiéd.
- Hm? K-köszönöm. - veszi el, majd lassan feláll - Te kedvelsz valakit? - kérdi
- Hm? Jól tudod, hogy Lillinet szeretem. 
- Öhm... bocsi. Azt hittem, hogy már nem szereted. Hiszen ahogy Kousukere néz... 
- Hm. - fordul el mérges, kissé szomorkás arccal - Tudom, hogy őt szereti és ez ellen nem tudok mit tenni. A szerelme örök és meginghatatlan, még akkor is, ha viszonzatlan marad. Pedig Lilline sokkal jobbat érdemelne. Sokkal! - szorítja ökölbe kezét
- Úgy látom érzékeny pontra tapintottam. - gondolja - Ne haragudj. Nem akartam felhánytorgatni a dolgot. - öleli meg hátulról Yanagit - Jobb lesz, ha minél közelebb tartom magamhoz, így jobban a védelmemre kel, mint eddig. - mosolyodik el gonoszosan
- Jobb lesz, ha visszamegyünk. - fogja meg kezét és leveszi derekáról - Még a végén azt hiszik, hogy megint kilógtunk. 
- Rendben van. 
Másnap egy ígéretes napnak néztek elébe. Könnyen indult és csendesen. Vagyis legalább is a legtöbb helyen, de nem mindenhol. Az igazi Rei épp ébredezni kezdett. Lassan felül és a nyakához kapott. Még érezte a harapást, majd eszébe jutott, hogy mi történt tegnap. Észre vette, hogy Kai mellette aludt és nem volt rajta semmi, takarója alatt pedig igencsak mocorgott valami....
- Még is mi... - ér hozzá véletlenül az ágyékához - Áh! E-ez feláll! - sokkolja le a tudat, hogy egy épp felélénkült testrészhez ért hozzá - Halkan... - mászik ki az ágyból és gyorsan kioson onnan - Szép lassan, nehogy meghalljon. 
- Jó reggelt, Reika! - köszön neki Sei, ki egy szál alsónadrágban épp a reggelijüket készíti
- Haah? - vörösödik el teljesen
- Minden rendben? Mintha lázad lenne, vörös a homlokod. - fogja meg, hogy megnézze igaza van-e - Hmm... Nincs. Ennek örülök. - mosolyog rá
- M-most elmegyek a... Hah? - ér hozzá valami nedveshez
- Jó reggelt. - köszön nekik Hatsu
- B-bocsi. - ér hozzá még nedves hasizmához Hatsunak, ki épp most jött ki a zuhany alól és egy szál törölközőben áll mögött
- Ügye, hogy jól esett a reggeli zuhany. Én mindig felfrissülök tőle. - vigyorog rájuk Sei
- Igen. Jól esett. - válaszol kissé mély hangon Hatsu
- Ööööhm! - kezd teljesen zavarban lenni a férfi testek láttán - M-mindjárt... elájulok... - billen ki az egyensúlyából
- Megvagy! - kapja el Kai, ki pont akkor lépett be a konyhába - Örülök, hogy túlélted az éjszakát és nincs semmi bajod. - mosolyog rá kedvesen
- Áh! I-igen! - áll talpra gyorsan - J-jól vagyok. - zavarában dadogni kezdett, mivel eszébe jutott a virgonc testrésze, melyhez nemrég hozzá tetszett érni
- Biztos jól vagy? Teljesen elpirultál. Nincs... - érne hozzá homlokához
- N-nem. Jól vagyok. - lép hátra, majd hirtelen megcsúszik - Haaah...! - botlik meg hirtelen valamiben, így hogy ne essen nagyot belekap Hatsu törölközőjébe, melytől láthatóvá válik az ő botja - Áááh! - takarja el hirtelen a szemeit - N-nekem ez túl sok! - pattan fel, majd berohan a szobába
- Hah? - néznek pislogva a fiúk 
- Hm. Tetszik ez a könnyen zavarba eső Reika. - lejt kéjes mosolyt Kai
- Szerintem aranyos. - mosolyodik el Sei
- Kíváncsi vagyok mit rejtegetett még előlem. - gondolja Kai
 
Folytatjuk!

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!