Minden egy gondolattal kezdődött...
Hoshi no Hikari
Navigáció
Ez az oldal többnyire történetekkel foglalkozik. Azoknak adataival és szereplőinek rajzaival. Olvashatóak még versek, nézhetőek videók és egyéb rajzok. Minden a saját munkám, az én ötleteim, melyeket megosztottam veletek. Kit érdekel a munkám, nyugodtan nézzen körbe, olvasson bele az írásaimba. Ha tetszik, akkor írj véleményt. Semmit se lopj el, ne másolj le! Üdvözlettel, Saki [admin].
Főoldal Videóim
StoryBlog VideoBlog

Mindenkiben van egy kis fantázia, mely olykor élénkebb, mint másokban. Ez a fantázia egyre jobban kiteljesedhet, ha hagyod. Rengeteg mindenből meríthetsz ihletet. Egy filmből, dalból, eseményből vagy épp egy számodra fontos emlékből is. Ha tudod mit, hogyan szeretnél, akkor nincs előtted akadály. Ha szereted csinálni, csináld! Mindannyiunkban ott rejtőzik egy kis író, ki olykor felszínre tör és átveszi az irányítást. Bennem is sok-sok dolog megfogalmazódott és legtöbbjét papírra vetettem illetve számítógépbe írtam. Amit tudtam megtettem. Ugyan nem voltam valami szorgos, ezt be is vallom, de... a múlton már változtatni nem tudok. Író nem lesz belőlem, de míg van kedvem, írni fogok. Szeretem és hobbimnak tartom. Egy igazán jó hobbinak, mely kicsit kikapcsolHa belelendülök, akkor nehéz visszatartani vagy kizökkenteni. Van, hogy semmi kedvem hozzá és van, mikor alig bírom abbahagyni. Régen jobban lekötött a rajzolás, de ahogy idősebb lettem, átvette helyét az írás. Én nem bánom. Továbbra is szeretem csinálni mind a kettőt. Íme hát az én kis világom!

2010ben kezdtem bele az oldal szerkesztésébe és évekig igyekeztem mindenféle dologgal feltölteni azt. Legjobban az általam írt történetekkel. Ezalatt sok minden változott. Az évek alatt szinte folyamatos volt fejlesztés, de sokszor voltak hullámvölgyeim. Örültem annak, hogy voltak olyan emberek, kik tartották bennem a lelket és egy jó ideig még aktívak is voltak nálam. Hálás is vagyok nekik. Ez a harmadik honlapom. A szívemhez nőtt és szeretek is vele foglalkozni. Több embert megismerhettem általa, kikkel ugyan már nem tartom a kapcsolatot, de örökké a szívembe őrzöm őket és kedvességüket. Ha érdekel miket is írok, akkor nézz körbe és olvasd el. Van bőven mit fejlődnöm, ezt jól tudom. Köszönöm mindenkinek, ki fenn volt és életben tartotta eme kis oldalt. Arigatou! <3

 
Történeteim
 
X Varázs Macskák Zűrös Esküvő Zűrös Szerelem
Zűrös Valentin Nap Bűvös Nyakék Bűvös Nyakék 2
Amino, a Démonlány Fogadásból Szerelem Fogadásból Szerelem 2
Halál Angyala Őrzők Története MG-Mellék Történet
MG-Alternatív Történet MG-Alternatív Történet 2 MG-Alternatív Történet 3
MetalGun-A film Szeszélyes Szerelem Szerelem Hatványa
Ördögi Kísértés X Szeress Belém!

Az X-el jelölt történet tervezett. Igyekszem megírni minél hamarabb. Illetve az elsőt befejezni, melynek fele sajnos elveszett az évek alatt...

 

 
Friss jelentések!
2024. Január 19.: MetalGun - Alternatív Történet 3.évad. 5.rész
2024. Február 22.: GAME - Life of Strange: True Colors
2024. Február 26.: GAME - The Awesome Adventures of Captain Spirit

 

 
Lélekszámláló
Indulás: 2010-04-19
 
Belépés az oldalra
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 

MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek
MetalGun: Alternatív Történet Season2 - Részek : 4.rész: Kérem vissza!

4.rész: Kérem vissza!

Saki-chan  2019.10.12. 21:44

Rei és Reika egy ideje egymás testében élik egymás életét, de ez nem maradhat így örökre. Rei követeli vissza testét, de Reika véghet akarja vinni tervét, melyet eltervezett. Hiszen nem Rei teste kellett neki, csak az ereje. Vajon mikor cserélik vissza egymás testét és mi Reika terve?


 Rei a számára ismeretlen férfiakkal kellett maradnia, mivel nem tudta hogyan is szerezhetné vissza testét. Nem akart lebukni, hátha bajt okoz a fejének. A fiúk a Takahashi céghez akartak betörni, hogy ellopjanak egy nagyon értékes nyakéket. Minden jól ment és bejutottak a nyakék szobájába, de sajnos lelepleződtek, miután a Takahashi cég feje idő előtt tért vissza. Rei segített a fiúknak és nem hagyta, hogy belehaljanak az akcióba. Közben kirendelték Yanagit és Reit a céghez, hogy azonnal fogják el a betolakodókat. Összecsaptak egymással, míg a harcot egy lövés meg nem állította. Kai védte az ő Reikáját, ki ügyebár Rei volt, így lezuhantak az épületről. Yanagiék elbuktak és a nyakéket magukkal tudták vinni, de Ryuga Takahashi egy cseppet sem volt mérges. Kait, a másik csapat vezérét ellátták, de sok vért vesztett. Kiderült, hogy ő is egy devil, a Rei által birtokolt testben pedig Reika egy angyal. Adott a véréből, így Kai azonnal felépült. Mindkét lány kezdi kissé kényelmetlenül érezni a testcserét. Jobb lenne már visszatérniük a saját csapatukhoz, míg el nem durvulnak a dolgok....
Reggel Kousuke elmondta mit kell tenniük, még Reit is beosztotta. Mivel nincsenek sokan, így minden emberre szükség lesz. Főleg azután, ami tegnap történt. Kousuke úgy érezte a tolvajok még bajt fognak okozni, így résen kell lenniük. Reika tudta, hogy nem szabad lebuknia, de még sem akart a társainak sérülést okozni. Mindenki a  városba ment, de most másképp voltak beosztva. Hilo ment Keikoval, Triveevel és Angellel. Kousuke maga mellett akarta tudni Reit, így Yanagi ragaszkodott hozzá, hogy velük menjen. Nem akarta, hogy kettesben menjenek. Angelnek egyáltalán nem tetszett ez és kissé furcsállta, hogy Kousuke folyton Rei közelében van...
- Mért kell Reinek mindig veled mennie? - vonja kérdőre Angel 
- A múltkori miatt. Nem szeretném, ha ismét elkövetné ugyan azt. - válaszolja
- Hm. Nem fogja. Most szeretnék én vele menni. - mondja határozottan
- Sajnálom, de most ez nem lehetséges. - utasítja vissza - Majd legközelebb.
- Ch! - mérgelődik magában - Én is meg tudom őt védeni! - gondolja, majd kilép a lakásból
- Hmm... Némi féltékenységet éreztem a levegőben. - gondolja Reika - Ebből még talán hasznot is húzhatok. - mosolyodik el elégedetten
Mivel korán már munkába álltak, így mindenki ehetett valahol reggelit. Éhes hassal még sem kezdhetnek. Kousukeék egy közeli étterembe ugrottak be és palacsintát rendeltek reggeli gyanánt. Ittak mellé egy kis kávét. Mikor végeztek, Reika szólt, hogy sürgős elintéznivalója van a mosdóban. Mikor elvégezte a dolgát, egyszer csak szembekerült az ő testét birtokló Reiel....
- Tee?! - kiáltják egymásra
- Azonnal add vissza a testemet! - parancsol rá Rei
- Beszéljük meg. - csitítja le Reika
- Nem! Azonnal vissza akarom kapnia a testemet, különben erőszakkal veszem majd vissza!
- Várj! - állítja meg kezét maga elé tartva - Kössünk egy alkut! 
- Alkut? Felejtsd el! Nincs alku! 
- Csak hallgass meg! 
- Jó, de előbb áruld el mért vetted el a testemet?
- Nem a testedet akartam elvenni, csak az erődet. Egyszer láttalak harcolni és tudtam, hogy a te erőddel bosszút állhatok!
- Bosszút? Még is kin?
- Ryuga Takahashin! - szorítja ökölbe kezét, majd mérgében vörösen kezdenek izzani a szemei és fogai megnőnek - Az a férfi hidegvérrel ölte meg a szüleimet! Nincs helye ezen a földön! A pokolban fog rohadni! - mondja mérgesen
- Nyugodj le, így csak átváltozol. Senkinek sem tesz jót, ha most elkezdesz dühöngeni. Nem magadnak, hanem nekem teszel ezzel szívességet. Nem szeretném, ha később furcsán néznének rám az emberek. Ügye megérted?
- Hm. Rendben. Lenyugszom. 
- Szóval... Akkor azért volt az a kis akciótok?
- Igen, de az elsősorban a megélhetéshez kellett. - válaszolja - Tényleg... 
- Kai jól van, ahogy a többiek is. - válaszolja megnyugtatva őt - Tudom, hogy Kai egy devil, de sikerült megmenteni. 
- Adtál neki a véremből? - kérdi - Ha igen, akkor nem baj. Egyszer már adnom kellett, mikor elfajzottak támadtak ránk és... 
- Értem. Sei mondta, hogy nem ez volt az első alkalom. Ne aggódj, vigyázok a testedre. 
- Jól is teszed, nem szeretném, ha utána egy roncsként kapnám vissza. 
- Nem úgy fogod. Mint láthatod nagyon is vigyáztam rá. 
- Helyes! Na és... Kai nem...
- Kai szeret téged. Sose ártana neked. Látom a szemeiben, ahogyan rád néz. Mindent elárul a tekintetével.
- És nem... Vagyis, lefeküdtél vele? - kérdi komoly tekintettel Reika 
- H-hogyan? Akkor te és ő már...  - pirul el
- Igen. Ő a szeretőm. Voltaképp nem vagyunk együtt, de ha úgy alakul, akkor ágyba bújunk. 
- É-értem. M-még nem tettem meg vele, vagyis nem is fogom! 
- Nem baj, hiszen az én testem. Ezzel nem csalnád meg Kousuket. 
- K-Kousuket? - lepődik meg - Ő nem... Nem a pasim. - mondja ki kis szomorúsággal a hangjában
- Ha? Pedig azt hittem igen. Nem mintha közeledett volna felém úgy, hogy azt gondoljam, de... Látszik, hogy aggódik érted és nem csak csapattársként gondol rád. 
- Pedig csak az vagyok neki. Igazából Angel az, kivel együtt vagyunk, de erről senki sem tud. Szóval, ha megtennéd ne közelíts a többiek felé semmilyen módon. 
- Hm. Rendben, pedig az volt a tervem, hogy Yanagit az ujjaim köré csavarom. Azonban látom rajta, hogy a szíve már rabul van ejtve. Ezt tegnap ő is mondta. 
- Igen. Lilline Kousuket szereti, míg Yanagi...
- Lillinet. Te pedig Kousuket. - fejezi be a mondatát - Egy szerelmi négyszög. Nekem túl nyálas, de tetszik, hogy ilyen kedves barátaid vannak. - mosolyodik el szája széléből
- Igen. Mind nagyon rendes ember. Kai, Sei és Hatsu is mind nagyon kedvesek. - mosolyog rá kedvesen
- K-köszi. Jól áll nekem a mosoly. - jegyzi meg
- Hát... Többet is mosolyoghatnál! - vigyorodik el
- Rendben. - jegyzi meg a kérését - A lényegre visszatérve. Holnap megígérem, hogy visszaadom a testedet, csak szeretnék valamit elintézni. 
- Oké, de akkor én is veled megyek.
- Mi? Nem! Az én testem törékeny és nem vagyok olyan harcedzett. - utasítja vissza
- Ha kell a testem, akkor veled megyek! Az erőkérdést pedig megoldom, ne aggódj.
- Hogy te milyen makacs egy nőszemély vagy! 
- Ahogyan te is. - néz Reikára cinikusan
- Jó, rendben. Akkor holnap délután találkozunk ugyan itt, az étterem előtt. 
- Oké! Ne késs el. 
Az igazi Rei fejére húzta vissza a kapucniját, majd kilépett a mosdóból. Pont akkor jött oda Kousuke, így beleütközött. Elnézést kért, majd elment mellette. Kousuke egy pillanat erejéig követte, majd mikor Rei kijött a mosdóból, visszamentek az asztalhoz. A fiúknak furcsa volt, hogy ilyen sokáig tartott neki a mosdószünet....
Miután megreggeliztek, mentek is őr járatozni. Yanagi és Rei előre mentek, míg Kousuke fizetett. Mikor ő is megindult a kocsi felé, megpillantotta azt a lányt, ki nekiment a mosdó előtt. Egymásra néztek, tekintetük nem mozdult a másikéról....
- Reika mennünk kell. - szólal meg Kai - Reika... Hm? - veszi észre, hogy valakit nagyon bámul az út túloldalán - Reika... - nem tetszik neki ez a nézés, így gyorsan magához fordítva szenvedélyesen megcsókolja
- M-mit csinálsz...? 
- Ne bámulj más férfit rajtam kívül! - mondja komolysággal a szemeiben, majd a magasba emelve lábainál, ismét szenvedélyesen csókolja meg
Kousuke végignézte eme jelenetet, majd Yanagi szólt neki, hogy jöjjön, így csatlakozott hozzájuk. 
 
 Hamar elszállt ez a nap is és beesteledett. Rei az erkélyen ülve a holnapon gondolkozott. Szerette volna, ha minél előbb visszakapja a testét és újra önmaga lehet. Kicsit aggódott Reika tervén, mely veszélyesnek érződött. Tudta, hogy addig nem fog leállni, míg ezt be nem fejezi. A bosszú sosem jó megoldás, de látszott a szemeiben, hogy mindennél jobban meg akarja ölni szülei gyilkosát. Elszomorodott a gondolattól, hogy hasonló cipőben vannak mind a ketten....
- Nem fázol? - lép ki hozzá Kai
- Hm? N-nem. Még nincs olyan hideg. - válaszolja - Jajj ne, kezdek zavarban lenni, mikor ránézek. - azzal feláll - Jobb lesz, ha lefekszem aludni.
- Most kerülni próbálsz engem? - kapja el karját 
- N-nem. Én... Hah? - Kai hirtelen berántotta az ölébe
- Most nem menekülhetsz előlem. - azzal szenvedélyesen megcsókolja
- Ne! - tolja el magától
- Hiába löksz el magadtól, a tested mást mond! - nyal bele a nyakába és erősen magához szorítja
- Kérlek... Én mást szeretek. - nyögi ki halkan
- Tudom, de ez most nem érdekel. Addig, míg a tested így reagál az érintésemre... nem hagysz más választást, minthogy kielégítsem a vágyaidat. - tépi le róla felsőjét, majd erőszakosan csókolja meg 
- Ne! Én ezt nem akarom! - harap rá szájára, majd belemarkolva felsőjébe elszívja erejének egy részét
- Reika... - esik össze Kai
- Hah? - ijed meg, majd hátrálni kezd
- Reika... - állna fel lassan, de kissé gyengének érzi testét
- Fenébe! - szorítja össze szemeit, majd hirtelen elteleportál, fel egyenesen a tetőre - Hah? H-hol vagyok? - néz körbe
- Reika! 
- Hah? A tetőn! - eszmél rá - Haaah?! Áh! - egyszer csak megcsúszik a törött cserepeken és lezuhan a tetőről 
- Reika! - kap utána Kai, sikeresen elkapva őt - Reika! - öleli magához -  Ne haragudj. Nem akartalak megijeszteni. 
- Sajnálom. - néz rá szomorú szemekkel
- Nincs mit sajnálnod. Csak kérlek ma estére légy újra az enyém. - hajol oda hozzá, majd lágyan megcsókolja 
Rei teste valahogy nem ellenkezett. Mintha Reika akarta volna legbelül, hogy megtörténjen, bár lehet ezt csak beképzelte magának. Hagyta, hogy Kai ölbe véve a szobájába vigye és ma este az övé legyen. Nem akarta, hogy Reika és Kai kapcsolata miatta romlana meg a viselkedése miatt. Nem tartotta helyesnek, de tudta ez most nem olyan, mintha Angelt csalná meg. Kai gyengéden bánt vele és aznap egyikük sem aludt egy szemhunyásnyit sem...
Reika ezalatt hasonlóan Reihez, nem tudott aludni. A holnapon kattogott az agya. Elszántabb volt, mivel egy devil testében tudhatja véghez vinni a bosszúját. Sokkal keményebb, mint az ő angyal teste. Megígérte Reinek, hogy vigyázni fog a testére, így ezt be is fogja tartani. Friss levegőre vágyott, így kiment az erkélyre, ahol Angel már kint állt...
- Hm? Rei? - lepődik meg Angel
- El kell oszlatnom a félelmeimet! - gondolja, majd odalépve Angel elé, hirtelen megcsókolja  
- Ezt mért kaptam? Nem félsz, hogy meglát valaki? - kérdi tőle
- Ma este nem. - néz mélyen Angel szemébe, majd elindul befelé
Angel érezte, hogy ezzel azt akarja sugallni, hogy kövesse. Bementek a szobájába, ahol szerencséjükre Yanagi nem volt bent. Ez az este számukra is szenvedéllyel telien telt el, melyben a felgyülemlett vágy kiteljesedhetett....
 
 Eljött a találkozó ideje. Mindkét lány úgy intézte, hogy ne gyanakodjanak rájuk. Az étteremhez mentek, hogy megbeszéljék a dolgokat, majd utána visszacseréljék a testüket. Aznap eléggé borús, esőnek ígérkező nap volt. Hasonló mint annak, mikor megtörtént a csere. Reika rávette Triveet, hogy őt küldje le bevásárolni. Rei pedig szintén a bevásárlást akarta megcsinálni....
- Hát eljöttél? - kérdi Reika
- Hát persze, különben sosem adnád vissza a testemet. Nem igaz? 
- Hm. Mondtam, hogy visszaadom és én ehhez tartom a szavam. 
- Reméltem is. Most pedig... Merre tovább? 
- Takahashinak ma lesz egy találkozója a rakparton. Ilyenkor nincs körülvéve annyi testőrrel, mint a cégénél. Akkor kell lecsapnunk rá. Ha elhibázzuk, nem lesz rá több lehetőségünk. Csak egy esélyünk van.
- Értettem. A nagyja úgy is rajtad múlik, én pedig mögötted leszek. 
Azonnal indultak is a rakpartra, ahol egy biztos fedezékből várták ki, míg Takahashi kocsija behajt. Egy férfival volt találkája, ki egy aktatáskát adott át neki. Sajnos nem látták mi volt benne, de cserébe egy csomó pénzt fizetett Ryuga. Nem mentek el, hanem beültek a rakparton lévő luxus hajóba és beszélgetni kezdtek. A lányok óvatosan közelítették meg a hajót és minden őrt egyesével iktattak ki, míg végül csak a fedélzeten akadt egy-kettő....
- Rendben. Eddig jól csináltad. - jelenti ki Reika
- Hm. Még, hogy én jól. Jobban, mint te. 
- Még ketten vannak. Ryuga és az öreg fickó pedig már gyerekjáték lesz. 
- Nem muszáj a fedélzetre mennünk. Innen is végezhetsz vele. Csak összpontosítanod kell az erőmre és kész.
- Hmm. Bevallom még nem igazán használtam ki a képességed adott a lehetőségeket. Itt az ideje! - azzal a földbe vágott, melytől a föld megfagyott és mindenki, ki útjában állt csonttá fagyott - Ez az!
A hajó teljesen kőkeménnyé fagyott meg, így nem volt menekvés Ryuganak és a férfinak. Pont kapóra jött, hogy a hajó belsejében tartózkodtak. Reika nézte, ahogy megfagy, majd ökölbe szorított kézzel roppantotta össze azt. A hajó elsüllyedt...
- Most boldog vagy? - kérdi Rei
- Valahogy... nem. - áll fel - Túl könnyű volt mindez.
- Bevallom, nekem is annak tűnik. - áll fel ő is - Nem érzel semmi furcsát? 
- Nem. Menjünk közelebb. Meg akarok bizonyosodni arról, hogy vége.
Közelebb mentek a hajóhoz, mely valóban elsüllyedt, viszont egy holtest sem úszott a felszínre. Meglehet, hogy a hajótestre fagytak és azért nem bukkantak fel, de attól még nem érezték azt, hogy valóban meghaltak....
- Ez különös. Mért nem érzem azt, hogy elégedett vagyok? - kérdi magától Reika - Rei... szerintem... Haah?! Vigyázz! - ugrik elé
- Haah?! - Reire egy férfi támadt rá, de Reika elé állva egy jégfallal megvédte
- Tudtam! Túl... Áh! - a férfi a jégfalat könnyen széttörte, majd a vízbe rúgta Reikat
- Rei.... - kapja el nyakánál fogva - Fenébe! Ki ez a fickó? - próbál szabadulni 
- Hm. - vigyorog rá elégedetten - Vergődj csak, kicsi madárka. - szorítja meg jobban nyakát
- Ha ez a fickó így... - kezd elhomályosulni előtte minden, de mielőtt az eszméletvesztés bekövetkezne, megérintve támadója karját, szív annak erejéből
- Ez meg...! - engedi el meglepetten - Te kis...
- Így már talán lesz elég erőm, hogy megküzdjek vele. Nem hagyhatom, hogy ártson Reika testének. - néz maga elé komoly arckifejezéssel - Gyorsan le kell győznöm és megmentenem Reikat! - azzal támadásba lendül 
A fickónak hatalmas ereje volt és gyorsasága. Nem tudta meddig birtokolhatja az erejének egy részét, így igyekezte hamar ártalmatlanná tenni. Azonban a fickó túlon túl kemény ellenfélnek bizonyult. Simán kivédte az összes rúgását és ütését. Nem akarta, hogy Reika teste sérüljön, így folyamatos támadás sorozatokat mért rá. Esélyt sem adott neki, hogy visszatámadjon....
- Sietnem kell vagy Reika...
- Azt hiszed a saját erőmmel legyőzhetsz? Hát nagy tévedésben vagy, kis madárka! - jobb tenyerébe összegyűjtötte az energiáját és Reinek hajította
- Ezt fegyver nélkül nem tudom kivédeni. Sajnálom, Reika... - szorítja össze szemeit 
- Itt jövök! - hallatszik
- Hah? - érinti meg valaki valaki Rei derekát
- Csak nem hitted hagyom, hogy ez az alak ártson neked. - teleportálnak el a támadás elől
- Kai! Sei! - örül meg nekik 
- Váááh! - kiált fel Hatsu is, ki kivédve a támadást, visszaküldi ellenfelének
- Köszönöm, hogy megmentettél, de a barátom nagyobb bajban van. 
- Már minden rendben. 
- Hogyan? - néz oda, ahol Reika a vízbe zuhant - Yanagi... De hogyan? - lepődik meg - Honnan tudtátok, hogy itt vagyunk?
- Elsőnek nem gondoltam, hogy valóban erre vetemedsz, de miután Sei mondta, hogy kapott egy fülest miszerint Ryuga találkozik valakivel... Tudtam, hogy nem fogod kihagyni az alkalmat, hogy bosszút állj. 
- Én... - nem tudja mit mondjon - Látszik, hogy szoros kötelék van közöttük. Örülök, hogy végül itt vannak. - néz fel Kaira
- Legközelebb ne tégy semmi butaságot. - simítja meg arcát
- Rendben. - mosolyodik el - Hah? Rei... - szalad oda Yanagihoz, ki épp akkor hozta fel a mélyből Reikat - Rei... Hála az égnek. 
- Nem kap levegőt. Talán vizet nyelhetett. - mondja, majd újraélesztést hajt végre és szájon át kezdi lélegeztetni
- Rei... Kérlek, ne add fel. - fogja meg kezét, melyre Reika azonnal felköhögi a vizet - Rei..!
- Hah? Rei...ka? - lepődik meg - Most már jól vagyok. Köszönöm. 
- Te maradj itt, majd én elintézem a fickót. - néz fel komolyan Yanagi
- Segítek! - indul meg utána Kai is
- Jól vagy? - kérdi Rei Reikat
- Igen. Majdnem megszegtem az ígéretemet. 
- Igen, de a fiúk éppen időben jöttek. 
A lányok nézték a harcot. A négy fiú egymás után támadtak ellenfelükre, ki sorra védte ki azokat. Nagyon erős volt. Rei is besegített egy kicsit jég erejét bevetve. A fickó a magasba ugrott, majd úgy rúgott bele a levegőbe, hogy a szél suhanása pengékké váltak. Mikor visszaérkezett a földre, Rei akkor kapcsolt és lefagyasztotta a lábát. Ettől moccanni sem tudott és könnyű célpontjául szolgált a fiúknak. Yanagi tűzkörrel zárta körbe, majd Hatsu a magasba ugorva csapott le rá. A csapást sikerült megállítania és visszaküldte a levegőbe....
- Te maradj itt, én segítek nekik.
- Légy óvatos. Még nem igazán vagy tisztában az erőmmel. 
- Ez igaz, de menni fog. 
Reika még kissé gyengén, de bevetett az erejét és jégtőrökkel támadt a fickóra, majd mikor az visszavágott egy jégfallal védte meg magukat. Rei semmit sem tehetett. Nem tudna csak úgy közel kerülni az ellenfélhez, hogy az ne vegye észre. A testet sem akarta veszélybe sodorni, melyben volt. Annyit tehetett, hogy vár. Az ég közben beborult és közeledett az a vihar, melyet a lányok vártak. Rei ahogy figyelte a harcot, hirtelen valaki hátulról elkapta és a nyakánál fogva tartotta....
- Haah?! - ijed meg 
- Hm. Rossz csak nézni a harcot, nem igaz? - kérdi
- R-Ryuga... Még életben van. Tudtam, hogy túl könnyű volt a megölése. - gondolja, majd szabadulna, de erősen fogják
- Nyugi. A harc már nem sokáig folyik. Egyáltalán mért akartatok megölni?
- Mert megölted a barátom családját! Maga egy szörnyű alak! Egy gyilkos! 
- Hm. Valóban az lennék? - kérdi - Pedig én sosem megyek ki a csatatérre. Helyettem inkább harcoljanak az embereim. Nem szeretem bemocskolni a kezem. Maga nem így van ezzel, Miss....
- Vegye le rólam a mocskos kezét! - mordul rá
- De felvágták a nyelvét. Akkor sikítson! Ha mer....
- Mit tegyek? Ha sikítok lehet leszúr. Jobb, ha...
- Hah? Rei! - veszi észre őket Reika 
Mikor Reika elfordult a fickó azonnal rátámadt, de Yanagi azonnal elugrott vele onnan megvédve őt. Ryuga elégedetten mosolygott, majd közelebb rángatta hozzájuk Reit, hogy mindenki jól lássa őket....
- A harcnak itt lesz vége! 
- Rei! - kiált fel
- Majd meglássuk! - indul meg Kai
Ryuga épp készült volna hátulról oldalba szúrni Reit, mikor Kai gyorsan megragadva őt elteleportált vele. Yanagi és Sei ekkor a láthatóan védtelen Ryugara támadtak, de az embere simán kivédte a támadást. Rei biztonságban volt, karcolás nélkül úszta meg a találkozást. Reika bosszúra szomjazott, így a levegőbe ugrott, kezébe jégből lándzsát formált, majd elhajította Ryuga felé, ki közben elővett egy lőfegyvert. Yanagi Rei lépése láttán egy támadással foglalta le Ryuga emberét, hogy a lándzsa betaláljon. A golyót kilőtte, mely áthasította a lándzsát és egyenesen Reika felé süvített, ki védekezésképpen maga elé tette kezeit ikszet formálva velük, így a golyó lepattant a karpereceiről. Ahogy földet ért a láncok lehullottak csuklójáról...
- Ne. Az lehetetlen. - szólal meg halkan Rei 
- Hm? - néz rá meglepetten Kai 
- Nem! Nem szabad! - azonnal odaszaladt Reikahoz, ki közben kezdett átalakulni
- Reika! - kap utána Kai, de nem bírja megállítani
- Hah?! - veszi észre Yanagi a történteket - A fenébe! 
- Nem akarom, hogy átéld! - öleli meg hátulról Rei Reikat, hogy megfékezze - Nem, nem, nem.... 
- Vááááh! - kiált fel a felbőszült Reika, kinek haja, fogai és karmai megnőttek
- Rei... - nézi remegő szemekkel a történteket Yanagi
- Még is, mi ez...? - akad el a fiúk szava is
 
Folytatjuk!

 

 

Még nincs hozzászólás.
 

 

Oldalak

Ahol még megtalálható vagyok, bár ezeken sem olyan aktívan. Egyiken jobban, mint a másikon. AAn barátnak is nyugodtan lehet jelölni, visszaigazolok...
 
AnimeAddicts: Miyou
DeviantArt: Saki90

Elérhetőségeim

Más platformon is elérhető az oldal, bár ott sem olyan aktívan kezelem őket, de igyekszem ahogy eddig. Mindig felnézek és, ha kell ott is szerkesztgetem az oldalhoz illően... 

Információk

Pár fontosabb adat az oldalról, hogy miket is tartalmaz. Mikor indult, kinek köszönhető eme desing kód, melyet kedvem szerint átalakítva használok...

Szerkesztő: Saki-chan Téma: Blog
Indulás: 2010.04.26. Történetek: 17
Köszönet: AemyDesign Tartalom: Saját

HOSHI NO HIKARI [ 2010-2024 ]


Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!